5. rész

Egy nap a GP2-ban nem ér véget egy remekül vagy éppen borzalmasan sikeredett szabadedzést, időmérőt vagy akár futamot követően. A pilótáknak bizony itt is vannak kötelező megjelenései, interjú ideje és miegymás, amelyeken bár utál, de kénytelen megjelenni. Ilyenkor arra gondol, hogy az éppen elötte ülő öltönyös férfitól kapja a pénze túlnyomó részét; a mikrofont a képébe nyomó idegesítő francia akcentussal beszélő nőnek köszönheti az aprócska hírnevét, amelyet ezidáig magának tudhat; és a fuamokon jelenlevő befolyásos, idősödő cégtulajdonosoktól függ a jövő évi ülése. Ekkor rögtön megjelenik az autóversenyzők arcán egy letörölhetetlen műmosoly, amelyeken csak a hasonló cipőben járó szériatársai látnak át. Azonban mikor letelik a kiszabott idő, lehull vele együtt az álca is.
Kedvetlenül ballag ki az esti szponzori vacsora helyszínélül szolgáló kiváló étteremből, hogy néhány perces autóutat követően elfeküdhessen az ágyán, kinyújtóztatva a végtagjait az egész napos őrület után.

Az este azonban a listán szereplő hivatalos megjelenések tömkelegével sem érhet véget. Vannak olyan kötelességek is, amelyek nincsenek írásba foglalva és általában szívesen teljesítem is, de nem egy rémesen sikeredett futamot és egy két órás szponzori vacsorát követően, éjszaka tizenegy órakor.
- Annyira aranyos volt! - Dőlt végig mellettem egy szál törölközőben Fédra. Az ágy méretének
köszönhetően a feje körülbelül a derekamnál lehetett és onnan bámulta meredten a krém színű plafont. Én már az oldalamra fordulva próbáltam álomra hajtani a fejem, miközben fél szemmel a barátnőmet figyeltem.
- Hon Pinről beszélsz? - Kérdeztem egykedvűen.
- Igen! - Terült szét egy óriási mosoly az arcán és a hasára fordulva nézett velem farkasszemet. - Tudtad, hogy a Renault tesztpilótája?
- Milye? - Ültem fel érdeklődve. Mindenre számítottam, aminek valójában semmi jelentősége sincsen rám nézve, de egy ilyen jellegű információra nem voltam felkészülve.
- Bizony! Bemutatott Vitalynak is.
- Remek! - Mormogtam, majd a hihetetlen meleg ellenére a fejemre húztam a takarómat és abban a pallanatban el is aludtam.

Egy ismerős érintésre ébredtem. Lassan kinyitva a szemeimet egyre távolabb került a gyönyörű álomvilág, amely lehetőséget ad az embernek, hogy kiélje legtitkosabb vágyait, és vele arányosan közeledett a rideg valóság. Azonban mikor már teljesen felnyitottam a sötétséget nyújtó pilláimat is úgy éreztem, mitha még a fikciók mezején sétálnék, mintha a határ álom és valóság közt összemosódott volna.
- Jó reggelt! - Mosolygott rám két gyönyörű barna szem tulajdonosa.
- Albert? - Ültem fel a hangjára hirtelen. Fédra már nem volt mellettem, amihez az évek folyamán már hozzászoktam. Az ágyban azonban így még inkább elvesztem. - Te itt?
- Én itt! - Adott egy puszit az arcomra. - Jöttem megnézni az utolsó futamodat.
- Örülök, hogy itt vagy! - Mosolyogtam rá őszintén. A belgiumi futamom óta nem láttam. Mikor pénteken szakított velem, azt hittem vége mindennek és a figyelmetlenségemnek köszönhetően majdnem így is lett. Kihajtva a spai aszfaltcsíkra nem csak a lelkemben tomboló érzelmek ellen vívtam óriási csatát, körökkel később az életemért is. Bármennyire is biztonságossá vált ez a sportág az évek folytán, sosem veheted készpénznek, hogy egészben, a saját lábadon szállhatsz majd ki az alattad lévő csodás gépből. Egy balszerencsés hétvégét követően a kórházi ágyon fekve mégsem az az első gondolatod, hogy sokkal csúnyábban is végződhetett volna az ütközésed - ez csak néhány nap elteltével tudatosul csak benned -, hanem hogy mikor ülhetsz ismét bele a csodás autódba. Az, hogy a baleseted után már sosem leszel a régi önmagad, csak a pályán tapasztalhatod meg. És bármilyen fájó is beismerni, nem fogsz már többet autóba ülni azzal a tudattal, hogy halhatatlan vagy. Egy-egy veszélyesebb előzés előtt mindig felrémlenek a baleseted képei és mérlegelsz, amit azelőtt talán sosem tettél meg. Nem leszel már többé sebezhetetlen, nem leszel már az a versenyző, aki voltál azelőtt bármennyire is bizonygatod, hogy az vagy.

Albert a félelmeim ellenére nem váltott ki bennem semmilyen negatív érzelmet, sőt. A pálya felé autózva leaglább annyit nevettünk, mint négy hónapja, és úgy viselkedtünk, ahogyan a WSR idején. Ott folytattuk a barátságunkat, ahol több, mint egy éve abbahagytuk.

4. rész

Fédra a nagy forgalom elenére nyugodtan, és idegen ország révén körültekintően vezette a bérelt autómat. Többen ellenezték, hogy nem kértem az Arab Emírségekben sem külön sofőrt, de úgy éreztem a GPS-emmel együtt meg tudunk birkózni ezzel a feladattal is. Viszont most, hogy a barátnőm ült a volán mögött és egyetlen egy férfi sem volt velünk egy kicsit tartottam az úttól. Alaptalanul. Egészben és biztonságosan érkeztünk meg a futam helyszínére.

A rajtrács végén ugyanakkora volt a sürgölődés, mint az elejében. Meglepetten tapasztaltam, hogy mindenki úgy áll hozzá ehhez a naphoz, mintha a dobogóért harcolnánk, pedig igen csak messze vagyunk ezúttal az győzelemtől. A szerelőim, mérnökeim és az összes körülöttem rohangáló ember bízott és hitt bennem, ami erőt adott.
- Két perc múlva felvezető kör! A rajtnál nagyon figyelj, most nem fér bele egy büntetés. - Lépett mellém Sebastien, aki általában a háttérből kiséri figyelemmel az eseményeket és csak az első kanyar után szól a fülemre. Most mindenre felhívta külön a figyelmem, arra kell játszanunk, hogy más hibbázzon. Rémes érzés azt kivánni, hogy egy pilóta társam rontson előttem, de azt sem lenne könnyebb elviselnem, ha lemaradnék a bajnokságban élen állók mögött.
- Rendben van! Hol van Fédrára?
- A boxban, Andre mellett, nem kell féltened! - Simogatta meg a bukómat, majd a felszólításra elhagyta a pályát, mi pedig lassacskán megkezdtük a felvezető körünket.

A sorrend már az első kört követően teljesen felborult. A pilóták Eszetlenül előzték egymást, aminek meg is lett az eredménye. A szokásosnál is több autó kötött ki a bukótérben és mire észbe kaptam már a negyedik helyen autókáztam a sárga zászlók között.
- Többen kicsúsztak és ütköztek, biztosági autó! - Hallottam a rádióban Seb higgadt hangját. Reagálni nem tudtam, és figyelni sem igazán, akadt nekem nagyobb problémám is, minthogy a tényállásra koncentráljak.
- Mit akar mögöttem Valsecchi? - Kérdeztem rémülten, mikor az említett pilóta már másodjára akart bevágni mellém, holott tudta jól, hogy nincs lehetősége előzésre.
- Ne törődj vele, magadra figyelj! - Hallottam a csapatfőnököm, Alfonso hangját immáron. Valószínűleg egymást arrébb lökve figyelhetik ebben a pillanatban a monitorokat. - A negyedik vagy, tarsd a pozíciód és figyelj majd az újra indításkor.
- Rendben! Az autóval minden rendben? - Kérdeztem, ugyanis a pálya tele volt törmelékekkel. Kivédhetetlennek tűnt, hogy belehajtsak a szilánkokba, amelyek a frissen melegített gumikra nem voltak túl jó hatással.
- Semmi hibát nem találtunk! Szólj, ha észlelsz valamit! Most megy be elétek a biztonsági autó!

Négy körön át takarították a kiesett autók romjait és a maguk után hagyott olaj-, víz- és törmelékmaradványokat a pálya több területén. Nem lehetett panasz az itt dolgozó munkásokra, akik között tudomásom szerint néhány magyar is teljes erőbedobással dolgozik.

A futam további része sem telt számomra eseménytelenül. A biztonsági rajtot jól elkapva sikerült lehagynom egy kicsit a nyomomban lihegő Valsecchit, de az előttem lévő Briddel már sehogy sem boldogultam. Minden ívet tökéletesen zárt, a kigyorsításaiban sem volt hiba és a rázóköveket is rendeltetésük szerint használta. Bármelyik kanyarban is próbáltam betenni az autóm elejét, gyorsabb volt. Az utolsó körökben ahelyett, hogy én mentem volna az Ő idegeire, Ő kezdett el velem játszadozni. Hagyta, hogy körbeautózzam, megelőzzem, de fél pillanatra rá már ismét előttem volt. Megalázónak tartottam ezt a fajta csatározást és beletörődtem a sorsomba. Odaadtam neki a harmadik helyet, mást nem tehettem. Azonban ezzel többet veszítettem, mint a dobogó legalsó foka. Immáron matematikai esélyem sem maradt a bajnokság második helyére.

Idegesen szálltam ki az autómból. Nem érdekelt senki, aki az utamba került, aki gratulálni szeretett volna nekem. Óriási léptekkel közeledtem a boxom felé, ahol aztán lekaptam magamról a bukót, valamint a maszkomat és az elém kerülő Fédra kezébe nyomtam. A kesztyűm azonban már nem adta meg magát ilyen könnyen. Nagy nehezen letéptem a kezeimről és hozzávágtam a falhoz.
- A francba! - Üvöltöttem az anyanyelvemen. - A jó életbe!
- Nyugodj le! - Fogta meg a vállamat Sebastien. - Csodásan vezettél és...
- Hülyét csinált belőlem. - Néztem dühtől izzó szemekkel a mérnökömre.
- Ne törődj vele! Csak a holnapi futam járjon a fejedbe, ahol második helyről indulsz! Ha behozod dobogós helyen az autót, akkor megvan! Akkor harmadik leszel. - Lépett oda hozzám csapatfőnököm is, azonban a mérnököm tekintete nem ezt sugalta. Láttam rajta, hogy valamit elhallgat előlem.
- Mi az?
- Második hely kell! Bridnek több győzelme van, mint neked.
- Remek! Még valami? - Kérdeztem a box falához sétálva, ami mellett lassan a földre ereszkedtem.
- Ha szeretnéd megnézheted a Renault boxában az időmérőt. - Újságolta a nagy hírt az ideiglenes csapattársam. Meglepő volt, hogy egy futam után rögtön mellettem áll, hogy megpróbál felvidítani és elfeledtetni velem mindazt, ami az utóbbi egy órában történt.
- Ne haragudj, de most nincs hozzá kedvem! Vidd el kérlek Fédrát! - Mosolyogam a barátnőmre
erőtlenül, mire neki tágra nyiltak a szemei.
- Kivel fogsz hazamenni? - Kérdezte magyarul. Egymás között általában így társalogtunk, nem
volt érdekes, hogy senki sem ért minket, sokkal egyszerűbb volt számunkra. Nem kellett azon
gondolkoznunk mit hogyan kell mondanunk, csak hagynunk, hogy a szánk magától formálja a
szavakat.
- Megoldom! - Álltam fel a hűvös faltól.- Élvezd egy kicsit ki a hétvégét és az ingyen jegyeket!
Én már láttam Monacoban F1-es futamot és időmérőt is.
- Köszönöm! - Nézett rám mosolyogva. Szerettem, hogy kapva kap minden alkalmon és nem
kell sokáig győzködnöm. Nem játsza meg magát, kíméletesen bár, de mindenkinek megmondja,
amit szeretne.

Egy órával később fáradtan és elgyötörten készültem beülni az autóm volánja mögé, mikor Valaki megfogta a vezető ülés felöli ajtót. Ijedten néztem hátra. Abu Dhabi, bármennyire is biztonságosan tűnik a tévé képernyői mögül, egyáltalán nem az. Az ember pillanatok alatt egy horror film főszereplőjévé válhat, főképp az ide érkező európai vagy amerikai nők.
- Mr Piquet? - Néztem nagy szemekkel az előttem álló menedzseremre. Úgy beszéltük meg, hogy míg én itt vagyok, addig Ő tárgyalásokat folytat az F1-es szereplésemmel kapcsolatban.
- Szia Kitti! - Adott két puszit. - Ülj be hátra, majd én vezetek. Aludj egy kicsit!
- Nem probléma?
- Nem. Láttam mi történt ma, szükséged lesz a pihenésre. Holnap nyerned kell! Nem tudom hogy csinálja, de a szavai annyira megnyugtatnak. Bármi is történik, mikor velem van a futamok alkalmával nem izgulok annyira, nem félek az utcai pályákon és nem tartok a merészebb előzésektől sem. Bizonyítási vágy uralkodik el rajtam és mindent megteszek, hogy viszonozhassam neki azt a sok segítséget, amivel ebben az évben megjutalmazott.

3. rész

Utolsó helyszín a versenynaptárban, utolsó lehetőségek egyike a győzelemre, utolsó esély a bajnoki tabella második helyére, és én rontottam. Olyan pitiáner hibát követtem el, mint még soha. A mai nap eseményei sokadjára futnak végig a szemem előtt, miközben órák óta a plafont fixírozom. Lassan felkel a nap és a szoba egyre világosabb lesz. A tárgyak körívei méginkább kivehetővé válnak a félhomályban. Eddig még egy percet sem sikerült aludnom, sőt le se hunytam a szemeimet, csak gondolkodtam. Ma az esélytelenek nyugalmával vághatok neki a futamnak A cél egyre messzebb kerül tőlem. Érzem amint kicsúszik a kezemből és én hiába kapnék utána, már késő. Hibáztam. Kinek kéne olyan pilóta, aki egy ilyen csekély nyomás alatt megfeledkezik mindenről? Aki piros jelzés mellett hagyja el a boxutcát? A legnagyobb lehetőségem előtt buktam el.

Fél hétkor szólalt meg a mobilom ébresztője, amelyet kivételesen nem nyomtam ki. Mint egy rövid ebédidő után szokás, elindultam a fürdő felé, hogy valamelyest életet leheljek magamba. Lassú mozdulatokkal szabadultam meg a ruháimtól és álltam be a hűvös víz alá, amelynek valamennyi formája nélkülözhetetlennek bizonyul az Abu Dhabiban uralkodó hőségben. Fél órával később ugyanekora lelki nyugalommal száltam ki a fülkéből és folytattam a készülődést. Viszonylag hamar sikerült emberi külsőt kölcsönöznöm magamnak. Észre sem vettem, de mire feleszméltem már fehérneműben álltam az egyik bőröndöm előtt és azon gondolkodtam, hogy melyik a legrövidebb ruha, amelyet magamra kaphatnék. Éppen végeztem a keresgéléssel, mikoris megszólalt a telefonom. Nagy rohangászásba kezdtem, hogy megtaláljam a készüléket. Természetesen szokásomhoz híven, most sem ott akadtam rá, ahol utoljára láttam, de ezen már meg sem tudtam lepődni.
- Kitti Thomas! - Szóltam bele a mobilba anélkül, hogy a képernyőre néztem volna. Féltem, hogy ezalatt az idő alatt az illető kinyomja.
- Szia! - Hallottam az egyik legjobb barátnőm, Fédra hangját a vonal másik végén. - Le tudsz jönni értem?
- Hová? - Kérdeztem kikerekedett szemekkel, a hátizsákomhoz guggolva. - Abu Dhabiban vagyok.
- Én is!
- Mi? - Nyiltak tágra a szemeim és az ásványvizes palackom szó szerint beleejtettem a táskába.
- Tonit kellett csak felhívnom és már meg is tudtam melyik hotelben vagy.
- Nem tudom, hogyan csinálja, de add át neki őszinte gratulációmat. - Tényleg fogalmam sem volt, hogy lehet ennyire bennfentes egy olyan valaki, aki nem ismer személyesen és még csak köszönőviszonyban sincs a sajtó jeles képviselőivel. - A 312-es szobában vagyok, gyere fel!
- Oké, sietek!

Kihasználtam azt a rövidke időt, míg az egykron szintén autóversenyző barátnőm megtalálta a szobámat. Gyorsan magamra húztam a már kiválasztott kockás szövet sortot és a fehér toppom, majd az ajtó elé léptem. Míg együtt laktunk minden egyes reggel kopogás nélkül hatolt be a birodalmamba és fosztott meg legédesebb álmaimtól, ideje volt viszonozni a jótettet.

A meglepetésemet siker koronázta. Fédrának azonban nem kellett néhány pillanatnál több és a kezdeti ijedtségét felváltotta az arcán elterülő óriási mosoly, ami valamiféle különös okból kifolyólag az én ajkaimon is megjelent. Egymás nyakába ugrottunk és szorosan öleltük a másikat. - Neked nem Finnországban kén éppen rallyt nézned Tonival?
- Lemondtam. És különben sem rallyt és nem Finnországba. Nem szeretem a hideget.
- A legjobb helyre jöttél, és a lényeg mégis stimmelt. - Nevettem, miközben elengedtük egymást. Több, mint egy hónapja találkoztunk utoljára és akkor éppen egy rideg kórház egyik legszebbnek kikiáltott szobájába pihentem ki a futam fáradalmait. Az évek elteltével Ő népszerű és társasági ember lett, számtalan barátnővel gazdagodva. Szabad volt, ahogyan én is. Nekem az autósport adta meg az említett érzést, amelyhez sok edzés és tanulás szükségeltetett. Míg együtt laktunk ezekkel nem is volt probléma, hiszen nap mint nap láthattuk egymást, de mostanra igen csak hiányzott mellőlem egy igaz barátnő. Neki talán már csak egy voltam a sok közül, de Ő nekem a mindent jelentette.
Merültem el gondolataimban, miközben segítettem behordani a bőröndjeit. Ez abból állt, hogy tágabbra nyitottam előtte az ajtót.

- Mikor megyünk a pályára? - Kérdezte izgatottan. Elmondása szerint kicsit sem hiányzik neki a versenyzés, nem néz autósportot és nem tartja egy versenyzőtársával sem a kapcsolatot. Ennek ellenére mindig tudja, hogy ki hol végez az aktuális Forma egyes futam után, az egyik legjobb haverja Toni Villander és minden adandó alkalmat kihasznál, hogy az autó- és motorversenyek közelébe lehessen.
- Most és te vezetsz! - Adtam a kezébe a kulcsot és a vállamra dobtam a hátizsákom egyik pántját. Ő csak értetlenül nézett rám, majd mint egy kőbálvány meredt a kezében tartott tárgyra. - Nem aludtam éjszaka.
- Kezdhetted volna ezzel is. - Nézett fel végre rám és utánam indult.
- Azt hittem ismersz már ennyire.
- Én is, de sosem láttalak még futam előtt vidámnak.
- Az esélytelenek nyugalma, tudod! - Léptem be a liftbe, majd megnyomtam a mélygarázshoz tartozó gombot.
- Azt hittem, azért örülsz mert itt vagyok. - Vágott szomorú képet, de mindigis szörnyű színésznő volt. Főképp az én szememben, aki jobban ismeri, mint Ő saját magát.
- Talán ez is benne van! - Nevettem el magam.