Szijasztok!
Nem tudom mennyire szeretitek a focit... Én nem annyira. De mi van, ha azt mondom, hogy kedvenc pilótáink játszanak majd barátságos meccset az egyik hazai csapattal, Magyarországon? Ugye mennyivel érdekesebb a dolog!
Hogy miért is kell ezért összefognunk? A tavalyi év során elmaradt az országunkban megrendezésre váró esemény és az idei év sem biztos! Ezért is szeretnék megkérni mindenki, hogy a szervezőknek írjon egy angol nyelvű levelet segreteria@nazionalepiloti.it címre, hogy lássák az érdeklődésünk mértékét.
Ezen kívül szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy a jegyek általában nem szoktak drágák lenni és könnyen szerezhettek aláírást a kedvenceitektől. Emellett nem csak F1-es sztárok szoktak játszani, hanem kisebb szériák kiszemeltjei is. Marco Barba is részt vett már hasonló játékban. Ezért már csak megéri!
Köszönettel Kathy
2010. május 31., hétfő
2010. május 30., vasárnap
15. rész
A szombati nap ezek után akadály mentesen telt. Én kerültem Marcot, Ő került engem és így el is voltunk az időmérő kezdetéig, ahol aztán biccentettünk és már ki is hajtottunk.
Szerencsém volt, irtó nagy szerencsém. Mintha a tegnapi napon mindenki fölött egy duci kis fekete felhő körözött volna. Valaki defektet kapott, valaki kicsúszott, de a legnagyobb közülük mégis az alagútba szorult két autó volt, aminek hála félbeszakították az időmérőt és már nem is folytatták tovább. Az egyik legjobb idő eredménye pedig kinek volt? Nah kinek? Kitaláltátok, nem nekem. Én csak negyedik lettem, szóval küzdenem kell, helyettem Marconak. Ő nyerte az egészet, szóval Ő fogja a vonatot vezetni, ha jól rajtol.
Most pedig ülök a hűvös boxba, felhúzott lábakkal a szerelők között és hallgatom a történeteiket a csajozásról, kocsikról és egyéb olyan témákról, amik engem kevésbé kötnek le. Nem is nagyon szólok bele,inkább csak bámulok ki a fejemből és várom, hogy végre elkezdődjön a háromnegyed órás gyötrelem a pályán. Negyediknél jobb helyezést max akkor érek el, ha leamortizálják egymást előttem, de azért akkora szerencsém már tényleg nem lehet. Az képtelenség.
- Kitti! Hahóóó! - Rántotta el párszor a kezét előttem Tom, az egyik szerelőm. Szőke haj, kék szemek, izmos felsőtest és baromira jó humor angol létére. Imádom, mint a többieket is. - Itt vagy?
- Nem! - Mondtam és már álltam is volna föl, de Ő óvatosan visszaültetett közéjük.
- Baj van? - Vette komolyra a figurát, ez váratlanul ért. Minden idióta viccére fel voltam készülve, de erre őszintén szólva egy cseppet sem.
- Miért? - Csak ennyit tudtam kinyögni hirtelen.
- Ugyan Kitti! Ülsz és bámulsz ki a fejedből. El tudod mondani miről volt szó? - Kérdezte Enrique. Ő egy picit alacsonyabb, úgyszintén izmos argentin pasi, bár kevésbé helyes szegényke.
- A szőkéket szereted. - Mondtam egy erőltetett mosollyal.
- Aha, erről beszéltek fél órája. - Szólt közbe Marco egyik szeme fénye, a szerelők csiszolatlan gyémántja, Felipe. Ő volt a csapat szépfiúja. Brazil létére annyira helyes volt, hogy az kimondhatatlan. Kisportolt felsőtést, hosszú válig érő göndör sötét haj, amit hajpánttal fogott hátra és sötét szemek. Mindig elállt tőle a lélegzetem, bár tudtam, hogy egy argentin modell lánnyal jár, aki mellesleg azon kívül, hogy hisztis, tök jófej.
- Hééé! - Kiabáltam rá. - Te is?
- Bocs! - Emelte fel a kezeit, majd tovább tolta a kocsit, amin a gumik voltak.
- Én is szeretlek! - Kiabáltam rá dramatikusan, majd a többiek felé néztem, akik csak bámultak rám. - Jó
bocsánat. Csak...
- Csak? - Szakított félbe Enrique. Kapott is néhány kedves pillantást cserébe.
- Marco és Isa. - Súgtam oda.
- Féltékeny vagy? - Kérdezték egyszerre vagy öten.
- Nem! Csak... Nem szeretem a csajt. Ennyi!
- Jah, persze! - Nevetett Tom.
- Igen! És most megyek! Sziasztok! - Álltam fel sértődötten és még elloptam Tom vízét, aki cserébe rámöntötte Enriquéjét. Persze tiszta víz lettem és mikor jön be Max? Hát pont ekkor. Inkább mielőtt még meglátna vizesen, elfutottam mellette és a fiúkra hagyom a takarítást.
Futam előtt megint csak szerencsés voltam, nem futottam össze senki olyannal, akivel nem akartam.
Nem véletlen, ugyanis bezárkóztam a kamionon lévő szobába és onnan nem is mozdultam.
"5 perc a futamig és én hol vagyok? Az Alonsos poszterek között, se gáz."
- Kitti! Max megőrül, gyere ki, most! - Hallottam Fred hangját, már Ő is egy kicsit ideges volt.
Nah jó, ne szépítsük, nem kicsit. Felálltam hát inkább és kinyitottam az ajtót. - Ezt mégis hogy
képzeled? Itt kopogunk negyed órája, még Marcot is elrángattam a barátnője mellől...
- Nem kellett volna. - Mormogtam magyarul, majd felkaptam a bukóm és elindultam a box felé.
- Az autód már kint van, köszönd Marconak!
- Én nem! - Rántottam meg a vállam, miközben átsétáltam a boxomon.
- Erről még majd beszélünk futam után. Most ne figyelj másra, csak arra. Oké?
- Aha, persze! - Mondtam, de igazából nem is igazán figyeltem rá. Nem csodáltam volna, ha lekever
egy pofont vagy elkezd kioktatni, de mivel már nem volt sok idő, így ez nem volt lehetséges.
Átfutottam a boxutcán, majd elkezdtem megmászni a választó falat. A másik oldalán a pilóták
bőgették a motorokat, már csak egy perc volt a felvezetőig. Javier nyújtotta nekem a kezét
a másik oldalról. Ő az egyik szerelőm volt azon kevesek közül, akinek meg tudtam jegyezni a nevét. Hallgatag, vékonyabb, de nagyon kedves és segítőkész. Vele rohantam az autóhoz, majd gyorsan bekötött és az utolsó másodpercben elhagyta a pályát.
Ahogy Javier elment a közelemből, az első két autó meg is kezdte a felvezetőt. Ilyenkor még nem volt nagy tolakodás, mindenki engedte a másikat a saját tempójába érvényesülni, voltak akik általában félre is álltak éppen ezért, de erre most nem volt lehetőség. A feszültség is egy kicsit nagyobb volt a szokásosnál. Mindenkiben tengett a bizonyítás utáni vágy. Ezeken a lelátókon most nem egy nagy kutya lesi minden mozdulatunkat. Mi vagyunk az F1 egyik betét futama és ha minden igaz számos pilóta is egy-egy erkélyről nézi az erőfeszítéseinket. Lassan visszaért a sor a rajthoz és mindenki idegesen várta, hogy kialudjanak a fények és megkezdődjön a futam.
"Csak a versenyre szabad figyelnem! Nem hagyhatom, hogy elvonja bármi is a figyelmem. Kiőrjöngtem már magam, most ennek kell sikerülnie." Majd hirtelen átfutott az agyamon, hogy mi lenne, ha nem indulnék el. Azt mondanám, hogy nyomtam a gázt, de nem indult. "Mi a célod Kitti? Hogy itt maradhass! Akkor? Akkor miért ne indulnál? Csak most ne csinálj hülyeséget!" Mire ez végig futott a fejemen már meg is kezdődött a futam. És én jól tudtam, hogy egy baromira unalmas háromnegyed óra vár rám.
24. kör. Kb annyinál járhatunk és én még mindig a negyedik helyen autókázom a többiek mögött
szorosan. Mivel nem maradt jobb elfoglaltságom, elkezdtem számolni, hogy hányszor haladok át a cél vonalon, de a 18.-nál elakadtam. Asszem akkor kezdtem elveszteni a türelmemet és próbálkoztam meg pár előzéssel, sikertelenül. Ebben persze az is közrejátszott, hogy mindig akkor üvöltött bele Max a fülembe, én pedig ijedtemben a fékre tapostam. Ez persze még jobban idegesített, de mivel a hétvége során megint éppen elégszer kiettem már magamért, nem lett volna túl jó ötlet szájaskodni. És már megint itt vagyok, azon a helyen, ahol már vagy ötször megpróbálkoztam az előzéssel, aminek hála Zaugg már jól tudta, hogy melyik oldalán és melyik pillanatban fogok támadni. Már szinte velem együtt mozgott ezen a szakaszon, de ekkor hirtelen eltértem a szokványostól.
A kormányomat bal helyett, jobb oldalra rántottam hirtelen és beletapostam a gázba. Most még Max üvöltözése sem zavart meg. Mondjuk csak annyit tudott mondani, hogy 'Neeee', de nem hallgattam rá. Nem is én lettem volna, ha hallgattam volna. És különben is, ha már belekezdtem, be is fejezem.
Az első szárnyam nekiütközött Zaugg oldalának, de nem vettem el a gázt. Ha itt ezt megteszem,
fölösleges volt minden próba és jobban figyel majd, mint eddig bármikor. Viszont, ha sikerül, akkor ismét dobogón állhatok és talán még a jövő évi szerződésem is megalapozhatom a csapatnál. Zaugg érezte, hogy most nem én leszek az, aki meghátrál, kezdetben Ő sem akart, de kénytelen volt levenni a lábát a gázról, mielőtt még mindketten nekimegyünk a falnak. Lehet, hogy úgy gondolta, pár pont is pont és mivel nem sokkal vezet Marco előtt, szerencsésebb ha azonos pontszámmal állnak az első helyen, minthogy kockára tegye a lehetséges bajnoki címét. Én ekkor mosolyogva hajtottam el mellette, Ő pedig az öklével legyezgetve a levegőben dühöngött, közben elengedve maga mellett még egy autót.
Szerencsém volt, irtó nagy szerencsém. Mintha a tegnapi napon mindenki fölött egy duci kis fekete felhő körözött volna. Valaki defektet kapott, valaki kicsúszott, de a legnagyobb közülük mégis az alagútba szorult két autó volt, aminek hála félbeszakították az időmérőt és már nem is folytatták tovább. Az egyik legjobb idő eredménye pedig kinek volt? Nah kinek? Kitaláltátok, nem nekem. Én csak negyedik lettem, szóval küzdenem kell, helyettem Marconak. Ő nyerte az egészet, szóval Ő fogja a vonatot vezetni, ha jól rajtol.
Most pedig ülök a hűvös boxba, felhúzott lábakkal a szerelők között és hallgatom a történeteiket a csajozásról, kocsikról és egyéb olyan témákról, amik engem kevésbé kötnek le. Nem is nagyon szólok bele,inkább csak bámulok ki a fejemből és várom, hogy végre elkezdődjön a háromnegyed órás gyötrelem a pályán. Negyediknél jobb helyezést max akkor érek el, ha leamortizálják egymást előttem, de azért akkora szerencsém már tényleg nem lehet. Az képtelenség.
- Kitti! Hahóóó! - Rántotta el párszor a kezét előttem Tom, az egyik szerelőm. Szőke haj, kék szemek, izmos felsőtest és baromira jó humor angol létére. Imádom, mint a többieket is. - Itt vagy?
- Nem! - Mondtam és már álltam is volna föl, de Ő óvatosan visszaültetett közéjük.
- Baj van? - Vette komolyra a figurát, ez váratlanul ért. Minden idióta viccére fel voltam készülve, de erre őszintén szólva egy cseppet sem.
- Miért? - Csak ennyit tudtam kinyögni hirtelen.
- Ugyan Kitti! Ülsz és bámulsz ki a fejedből. El tudod mondani miről volt szó? - Kérdezte Enrique. Ő egy picit alacsonyabb, úgyszintén izmos argentin pasi, bár kevésbé helyes szegényke.
- A szőkéket szereted. - Mondtam egy erőltetett mosollyal.
- Aha, erről beszéltek fél órája. - Szólt közbe Marco egyik szeme fénye, a szerelők csiszolatlan gyémántja, Felipe. Ő volt a csapat szépfiúja. Brazil létére annyira helyes volt, hogy az kimondhatatlan. Kisportolt felsőtést, hosszú válig érő göndör sötét haj, amit hajpánttal fogott hátra és sötét szemek. Mindig elállt tőle a lélegzetem, bár tudtam, hogy egy argentin modell lánnyal jár, aki mellesleg azon kívül, hogy hisztis, tök jófej.
- Hééé! - Kiabáltam rá. - Te is?
- Bocs! - Emelte fel a kezeit, majd tovább tolta a kocsit, amin a gumik voltak.
- Én is szeretlek! - Kiabáltam rá dramatikusan, majd a többiek felé néztem, akik csak bámultak rám. - Jó
bocsánat. Csak...
- Csak? - Szakított félbe Enrique. Kapott is néhány kedves pillantást cserébe.
- Marco és Isa. - Súgtam oda.
- Féltékeny vagy? - Kérdezték egyszerre vagy öten.
- Nem! Csak... Nem szeretem a csajt. Ennyi!
- Jah, persze! - Nevetett Tom.
- Igen! És most megyek! Sziasztok! - Álltam fel sértődötten és még elloptam Tom vízét, aki cserébe rámöntötte Enriquéjét. Persze tiszta víz lettem és mikor jön be Max? Hát pont ekkor. Inkább mielőtt még meglátna vizesen, elfutottam mellette és a fiúkra hagyom a takarítást.
Futam előtt megint csak szerencsés voltam, nem futottam össze senki olyannal, akivel nem akartam.
Nem véletlen, ugyanis bezárkóztam a kamionon lévő szobába és onnan nem is mozdultam.
"5 perc a futamig és én hol vagyok? Az Alonsos poszterek között, se gáz."
- Kitti! Max megőrül, gyere ki, most! - Hallottam Fred hangját, már Ő is egy kicsit ideges volt.
Nah jó, ne szépítsük, nem kicsit. Felálltam hát inkább és kinyitottam az ajtót. - Ezt mégis hogy
képzeled? Itt kopogunk negyed órája, még Marcot is elrángattam a barátnője mellől...
- Nem kellett volna. - Mormogtam magyarul, majd felkaptam a bukóm és elindultam a box felé.
- Az autód már kint van, köszönd Marconak!
- Én nem! - Rántottam meg a vállam, miközben átsétáltam a boxomon.
- Erről még majd beszélünk futam után. Most ne figyelj másra, csak arra. Oké?
- Aha, persze! - Mondtam, de igazából nem is igazán figyeltem rá. Nem csodáltam volna, ha lekever
egy pofont vagy elkezd kioktatni, de mivel már nem volt sok idő, így ez nem volt lehetséges.
Átfutottam a boxutcán, majd elkezdtem megmászni a választó falat. A másik oldalán a pilóták
bőgették a motorokat, már csak egy perc volt a felvezetőig. Javier nyújtotta nekem a kezét
a másik oldalról. Ő az egyik szerelőm volt azon kevesek közül, akinek meg tudtam jegyezni a nevét. Hallgatag, vékonyabb, de nagyon kedves és segítőkész. Vele rohantam az autóhoz, majd gyorsan bekötött és az utolsó másodpercben elhagyta a pályát.
Ahogy Javier elment a közelemből, az első két autó meg is kezdte a felvezetőt. Ilyenkor még nem volt nagy tolakodás, mindenki engedte a másikat a saját tempójába érvényesülni, voltak akik általában félre is álltak éppen ezért, de erre most nem volt lehetőség. A feszültség is egy kicsit nagyobb volt a szokásosnál. Mindenkiben tengett a bizonyítás utáni vágy. Ezeken a lelátókon most nem egy nagy kutya lesi minden mozdulatunkat. Mi vagyunk az F1 egyik betét futama és ha minden igaz számos pilóta is egy-egy erkélyről nézi az erőfeszítéseinket. Lassan visszaért a sor a rajthoz és mindenki idegesen várta, hogy kialudjanak a fények és megkezdődjön a futam.
"Csak a versenyre szabad figyelnem! Nem hagyhatom, hogy elvonja bármi is a figyelmem. Kiőrjöngtem már magam, most ennek kell sikerülnie." Majd hirtelen átfutott az agyamon, hogy mi lenne, ha nem indulnék el. Azt mondanám, hogy nyomtam a gázt, de nem indult. "Mi a célod Kitti? Hogy itt maradhass! Akkor? Akkor miért ne indulnál? Csak most ne csinálj hülyeséget!" Mire ez végig futott a fejemen már meg is kezdődött a futam. És én jól tudtam, hogy egy baromira unalmas háromnegyed óra vár rám.
24. kör. Kb annyinál járhatunk és én még mindig a negyedik helyen autókázom a többiek mögött
szorosan. Mivel nem maradt jobb elfoglaltságom, elkezdtem számolni, hogy hányszor haladok át a cél vonalon, de a 18.-nál elakadtam. Asszem akkor kezdtem elveszteni a türelmemet és próbálkoztam meg pár előzéssel, sikertelenül. Ebben persze az is közrejátszott, hogy mindig akkor üvöltött bele Max a fülembe, én pedig ijedtemben a fékre tapostam. Ez persze még jobban idegesített, de mivel a hétvége során megint éppen elégszer kiettem már magamért, nem lett volna túl jó ötlet szájaskodni. És már megint itt vagyok, azon a helyen, ahol már vagy ötször megpróbálkoztam az előzéssel, aminek hála Zaugg már jól tudta, hogy melyik oldalán és melyik pillanatban fogok támadni. Már szinte velem együtt mozgott ezen a szakaszon, de ekkor hirtelen eltértem a szokványostól.
A kormányomat bal helyett, jobb oldalra rántottam hirtelen és beletapostam a gázba. Most még Max üvöltözése sem zavart meg. Mondjuk csak annyit tudott mondani, hogy 'Neeee', de nem hallgattam rá. Nem is én lettem volna, ha hallgattam volna. És különben is, ha már belekezdtem, be is fejezem.
Az első szárnyam nekiütközött Zaugg oldalának, de nem vettem el a gázt. Ha itt ezt megteszem,
fölösleges volt minden próba és jobban figyel majd, mint eddig bármikor. Viszont, ha sikerül, akkor ismét dobogón állhatok és talán még a jövő évi szerződésem is megalapozhatom a csapatnál. Zaugg érezte, hogy most nem én leszek az, aki meghátrál, kezdetben Ő sem akart, de kénytelen volt levenni a lábát a gázról, mielőtt még mindketten nekimegyünk a falnak. Lehet, hogy úgy gondolta, pár pont is pont és mivel nem sokkal vezet Marco előtt, szerencsésebb ha azonos pontszámmal állnak az első helyen, minthogy kockára tegye a lehetséges bajnoki címét. Én ekkor mosolyogva hajtottam el mellette, Ő pedig az öklével legyezgetve a levegőben dühöngött, közben elengedve maga mellett még egy autót.
14. rész
A pályára az edzés alkalmával csak utolsóként hajthattam ki. Az autómmal, mint kiderült volt néhány probléma, miknek a pontos okára a mérnököm nem tudott rájönni. Még a motor csere is felmerült, de ezt az ötletet hamar elvetettük. Miután vagy negyed óra dumálást követően még mindig csak az állukat vakarták, elegem lett és jeleztem, hogy kimennék a pályára. Ők rábólintottam és most itt körözgetek kint.
Helyzet jelentés : A kocsi szar, meleg van, valami nem oké a víz adagolómmal és megint Marcon agyalok. Mellesleg Max fél percenként beleüvölt valamit a fülembe extraként megjegyezvén, hogy nem javulok semmit és egy kutya jobban vezetne nálam, ha megkaphatná rá az engedélyt. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy ha Ő ennyire profi, akkor miért nem mondjuk a Ferrari csapatfőnöke.
- Thomas! Az útat figyeld, előbb is majdnem kicsúsztál! - Dörmögte bele a fülembe nyolcvanadjára.
- Rendben, bocsi! - Nyögtem fel és megpróbáltam koncentrálni, aminek a vége az lett, hogy gázt adtam, az gép nem bírta tovább és megállt a boxutca kijárathoz közeli részhez. A legjobb helyen, ahol csak lehetett.
- Minden hétvégén ki akarsz nyírni egy autót, mert akkor úgy készülünk.
- Nem főnök! - Motyogtam mérgesen. "Még hogy én? Ő ad alám egy ilyen.... nah nem mondom tovább mit."
- Maradj ott! Mindjárt mennek érted csak előbb még kihajt melletted pár kocsi. Ne mozdulj!
- Rendben! - "Ha akarnék se tudnék, ez a szar kinyiffant..."
Persze a pénteki délután után semmi kedvem nem volt a város szépségeiben gyönyörködni, de vissza sem akartam menni a hotelbe, úgyhogy elkértem Marco egyik melegítőjét és sport cipőjét. Megvártam míg esteledik és lehűl egy kicsit a levegő, majd neki vágtam a pályának.
- Első kanyar, Sainte Devote. Jobb kanyar, emelkedő előtte, emelkedő utána. - Lihegtem és futottam tovább. Közben kezdett lemenni a nap is, de nem zavart, ki kellett adnom a feszültségem. "Azzal a szőke cicával... találhatna 1000x jobbat.... miért Ő kell neki?.... De legalább ezt már elmondta nekem is, haladás."
- Beau Rivage. Enyhe bal kanyar. - Értem a másodikhoz. "Milyen hamar. Vagy én vagyok ennyire dühös és futok ilyen gyorsan vagy a pályát építették át pár óra alatt. Mondjuk azután, hogy mindenki elárul..."
- Massenet, a harmadik kanyar.
- Vég sebesség? - Kérdezte mögöttem egy hang, én ijedten fordultam hátra. - Ne állj meg!
Gyerünk! - Hajtott tovább. Még a sötétben is jól láttam a kifejezéstelen arcát.
- Hogy kerülsz ide?
- Futok. Válaszolj!
- 140 km/h. Casino? - Kérdeztem vissza.
- Mellette található a Monaciói kaszinó. Jobb kanyar, max sebesség 120 km/h. Tovább! - Mondta és gyorsított
a tempón. Hosszú percek után megérkeztünk a negyedik kanyarhoz is. "Miért tűnik vele ilyen hosszúnak?"
- Mirabeau. Technikás és lassú. Előzésre semmi lehetőség.
- Pontosan! - Bólintott elismerően. - Miért futsz?
- Ideges vagyok!
- És azért futsz?
- Igen! És te?
- Utánad jöttem. Fred kért meg rá.
- Áhh.
- Magamtól is jöttem volna. - Tette gyorsan hozzá. Talán túlságosan is gyorsan ahhoz, hogy igaz legyen.
- Marco! - Szólaltam meg halkan. - Ne beszélj, kérlek!
- Portier?
- Kettő jobb kanyar. 50 km/h sebességű.
Emellett érnek ki a versenyzők a tenger partra, de ezt már nem szeretettem volna hozzátenni. Ezután csendben futottunk egymás mellett hallgattuk a lépteinket, a mellettünk lévő utakon elhaladó autókat és kérdezgettük egymást a kanyarokról, valamint a pálya nehézségeiről. Egészen addig, míg vissza nem értünk a boxutcához, ahol aztán csak egy-két szerelőt találtunk. Leroskadtunk egy csendes sarokba és lassan mindketten elaludtunk.
Reggel aztán meglepetten tapasztaltam, hogy valami irtó kemény van alattam az óriási pihe-puha ágyikóm helyett, amit a hotel szobában hagytam péntek délután. "Péntek este... futás... aztán... Uhhh már tudom." Lassan kinyitottam a szemem, körbenéztem és szép kis tömeg vett körbe minket. Néhányan csak nevettek, de voltak olyanok is, akik megörökítették ezt a szép pillanatot mobiljaikkal. Lassan oldalra néztem, mert mondani nem nagyon tudtam semmit és közvetlenül mellettem Marco aludt nyitott szájjal. Nagyon aranyos látvány volt és egyben vicces is. Megráztam végül egy picit a vállát mire ébredezni kezdett.
- Isa? - Kérdezte halkan. "Nah ennyit a szép reggelről. Bár már az ébredés is fájdalmas volt, nah de ez..."
- Nem! Kitti vagyok!
- Szia! Hát te? - Kérdezte még mindig csukott szemekkel.
- A boxban vagyunk. - Erre aztán villám sebességgel ugrottak fel a szemhéjai.
- Aúúú! - Mondta miközben felnyomta magát a karjával. - Miért?
- Futottunk.
- Ohh. Hová? - Ezt már nem bírtam tovább és kitört belőlem a nevetés.
- Ébredj fel! - Mondtam neki és egy kicsit erősebben megráztam.
- Hééé! Neee!
- Nem akarok semmit se megzavarni, de 1 óra múlva kezdődik az időmérő. És mellesleg nem azért bérelek ki nektek méreg drága szállodát, hogy aztán a boxot nézzétek motelnek. Értve vagyok?
- Igen Max! - Mondtuk a megjelenő pasinak, aki már üvöltözéssel kezdte a reggelt. "Ennél rosszabb már nem lehet. Fizikai képtelenség!" A francokat nem, én azt csak hittem.
- Maci - Lépett be egy szőke göndör hajú nő a helységbe. Már a hangjától megborzongtam.
- Szia Isa! - Ment oda hozzá rögtön Marco és már le is smárolta. Engem a földön hagyva. Ilyen se volt még.
- Miért nem jöttél haza este? Aggódtam. - "A hangodból nem ez jön le."
- Bent kellett maradnom. Néhány beállítással gondok voltak. - "Hazugsággal kezdeni egy kapcsolatot?"
- Akkor máskor hívj. Lerágtam már a körmeimet is. - Ekkor tévedt a szemem a frissen manikűrözött kacsójára. "Legalább kölcsönös a dolog. Jól meglesznek ezek együtt." De mielőtt még jobban belebonyolódtam volna a dolgokba, inkább kimentem megmozgatni a végtagjaimat, amik teljesen elgémberedtek.
Helyzet jelentés : A kocsi szar, meleg van, valami nem oké a víz adagolómmal és megint Marcon agyalok. Mellesleg Max fél percenként beleüvölt valamit a fülembe extraként megjegyezvén, hogy nem javulok semmit és egy kutya jobban vezetne nálam, ha megkaphatná rá az engedélyt. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy ha Ő ennyire profi, akkor miért nem mondjuk a Ferrari csapatfőnöke.
- Thomas! Az útat figyeld, előbb is majdnem kicsúsztál! - Dörmögte bele a fülembe nyolcvanadjára.
- Rendben, bocsi! - Nyögtem fel és megpróbáltam koncentrálni, aminek a vége az lett, hogy gázt adtam, az gép nem bírta tovább és megállt a boxutca kijárathoz közeli részhez. A legjobb helyen, ahol csak lehetett.
- Minden hétvégén ki akarsz nyírni egy autót, mert akkor úgy készülünk.
- Nem főnök! - Motyogtam mérgesen. "Még hogy én? Ő ad alám egy ilyen.... nah nem mondom tovább mit."
- Maradj ott! Mindjárt mennek érted csak előbb még kihajt melletted pár kocsi. Ne mozdulj!
- Rendben! - "Ha akarnék se tudnék, ez a szar kinyiffant..."
Persze a pénteki délután után semmi kedvem nem volt a város szépségeiben gyönyörködni, de vissza sem akartam menni a hotelbe, úgyhogy elkértem Marco egyik melegítőjét és sport cipőjét. Megvártam míg esteledik és lehűl egy kicsit a levegő, majd neki vágtam a pályának.
- Első kanyar, Sainte Devote. Jobb kanyar, emelkedő előtte, emelkedő utána. - Lihegtem és futottam tovább. Közben kezdett lemenni a nap is, de nem zavart, ki kellett adnom a feszültségem. "Azzal a szőke cicával... találhatna 1000x jobbat.... miért Ő kell neki?.... De legalább ezt már elmondta nekem is, haladás."
- Beau Rivage. Enyhe bal kanyar. - Értem a másodikhoz. "Milyen hamar. Vagy én vagyok ennyire dühös és futok ilyen gyorsan vagy a pályát építették át pár óra alatt. Mondjuk azután, hogy mindenki elárul..."
- Massenet, a harmadik kanyar.
- Vég sebesség? - Kérdezte mögöttem egy hang, én ijedten fordultam hátra. - Ne állj meg!
Gyerünk! - Hajtott tovább. Még a sötétben is jól láttam a kifejezéstelen arcát.
- Hogy kerülsz ide?
- Futok. Válaszolj!
- 140 km/h. Casino? - Kérdeztem vissza.
- Mellette található a Monaciói kaszinó. Jobb kanyar, max sebesség 120 km/h. Tovább! - Mondta és gyorsított
a tempón. Hosszú percek után megérkeztünk a negyedik kanyarhoz is. "Miért tűnik vele ilyen hosszúnak?"
- Mirabeau. Technikás és lassú. Előzésre semmi lehetőség.
- Pontosan! - Bólintott elismerően. - Miért futsz?
- Ideges vagyok!
- És azért futsz?
- Igen! És te?
- Utánad jöttem. Fred kért meg rá.
- Áhh.
- Magamtól is jöttem volna. - Tette gyorsan hozzá. Talán túlságosan is gyorsan ahhoz, hogy igaz legyen.
- Marco! - Szólaltam meg halkan. - Ne beszélj, kérlek!
- Portier?
- Kettő jobb kanyar. 50 km/h sebességű.
Emellett érnek ki a versenyzők a tenger partra, de ezt már nem szeretettem volna hozzátenni. Ezután csendben futottunk egymás mellett hallgattuk a lépteinket, a mellettünk lévő utakon elhaladó autókat és kérdezgettük egymást a kanyarokról, valamint a pálya nehézségeiről. Egészen addig, míg vissza nem értünk a boxutcához, ahol aztán csak egy-két szerelőt találtunk. Leroskadtunk egy csendes sarokba és lassan mindketten elaludtunk.
Reggel aztán meglepetten tapasztaltam, hogy valami irtó kemény van alattam az óriási pihe-puha ágyikóm helyett, amit a hotel szobában hagytam péntek délután. "Péntek este... futás... aztán... Uhhh már tudom." Lassan kinyitottam a szemem, körbenéztem és szép kis tömeg vett körbe minket. Néhányan csak nevettek, de voltak olyanok is, akik megörökítették ezt a szép pillanatot mobiljaikkal. Lassan oldalra néztem, mert mondani nem nagyon tudtam semmit és közvetlenül mellettem Marco aludt nyitott szájjal. Nagyon aranyos látvány volt és egyben vicces is. Megráztam végül egy picit a vállát mire ébredezni kezdett.
- Isa? - Kérdezte halkan. "Nah ennyit a szép reggelről. Bár már az ébredés is fájdalmas volt, nah de ez..."
- Nem! Kitti vagyok!
- Szia! Hát te? - Kérdezte még mindig csukott szemekkel.
- A boxban vagyunk. - Erre aztán villám sebességgel ugrottak fel a szemhéjai.
- Aúúú! - Mondta miközben felnyomta magát a karjával. - Miért?
- Futottunk.
- Ohh. Hová? - Ezt már nem bírtam tovább és kitört belőlem a nevetés.
- Ébredj fel! - Mondtam neki és egy kicsit erősebben megráztam.
- Hééé! Neee!
- Nem akarok semmit se megzavarni, de 1 óra múlva kezdődik az időmérő. És mellesleg nem azért bérelek ki nektek méreg drága szállodát, hogy aztán a boxot nézzétek motelnek. Értve vagyok?
- Igen Max! - Mondtuk a megjelenő pasinak, aki már üvöltözéssel kezdte a reggelt. "Ennél rosszabb már nem lehet. Fizikai képtelenség!" A francokat nem, én azt csak hittem.
- Maci - Lépett be egy szőke göndör hajú nő a helységbe. Már a hangjától megborzongtam.
- Szia Isa! - Ment oda hozzá rögtön Marco és már le is smárolta. Engem a földön hagyva. Ilyen se volt még.
- Miért nem jöttél haza este? Aggódtam. - "A hangodból nem ez jön le."
- Bent kellett maradnom. Néhány beállítással gondok voltak. - "Hazugsággal kezdeni egy kapcsolatot?"
- Akkor máskor hívj. Lerágtam már a körmeimet is. - Ekkor tévedt a szemem a frissen manikűrözött kacsójára. "Legalább kölcsönös a dolog. Jól meglesznek ezek együtt." De mielőtt még jobban belebonyolódtam volna a dolgokba, inkább kimentem megmozgatni a végtagjaimat, amik teljesen elgémberedtek.
2010. május 29., szombat
13. rész
Monaco! Kimondtad már valaha ezt a szót ebben a fantasztikus városban? Ha én azt mondom valamire, hogy fantasztikus, akkor az tényleg az. Ritkán használom ezt a szót, de most még csak a taxiban vagyok és ha hússzor nem mondtam ki, egyszer se. A taxi sofőrt tanítom magyarul, na mit szóltok? Egy szót már tud. A nyelv leckénknek viszont hamar vége szakadt, ugyanis pár perc utána lassítani kezdett. Amikor megálltunk a Monte-Carlo Bay Hotel and Resort előtt én azt hittem elájulok. Ilyen helyen még sose szálltam meg és álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha fogok. Már a porta maga csodás volt, a lift mint egy kisebb szoba, de mikor beléptem egy szerényebb szobának mondott lakosztály méretű helységbe. Hát a szavam elakadt az biztos. A tekintetem először az óriási ágyon akadt meg, amin egy vörös színű takaró valamint két nagyobb méretű fehér párna hevert. Aztán az ablakhoz léptem és kinéztem rajta. A kilátás gyönyörű volt, még ha a szoba csak a kertre nézett is. "Talán ezért nem első osztályú?" Tűnődtem el, itt egyszerűen leragadtam.
Ekkor jelzett a telefonom, SMS-em jött. Kezembe kaptam a mobilt és elkezdtem olvasni.
'Remélem tetszik a szoba, én választottam neked. Gyere, mert edzés van! A taxid a hotel előtt! Fred
U.I.: Nem, nem mese világban vagy és sajnos herceget sem sikerült szereznem, így be kell érned egy fő gonosszal, aki Max lesz, ha nem érsz ide időbe.'
Ezen elnevettem magam. "A végén kiderül, hogy Fred a herceg? A tökéletes pasi? Csak az a gáz,
hogy 15 évvel idősebb nálam minimum." Viszont tényleg nem akartam kapni Maxtől, úgyhogy összepakoltam a verseny öltözetem és elkezdtem rohanni, ugyanis mire ez sikerült eltelt vagy negyed óra. Kirohantam az első ajtón, amit találtam, majd meglepetten tapasztaltam, hogy a mosdóba lyukadtam ki. "Jé, itt még ilyen is van? Nah jó Kitti, most ne a fürdőbe gyönyörködj, hanem indulj a pályára!"
Furcsa volt először, mikor megláttam az utcai pályát. Nem tudtam mire vélni a dolgokat, még minden szokatlan volt nekem vele kapcsolatban, de tetszett. Legalább nem annyira mindennapi. Kezdő létemre azt is nagyon jól tudtam, hogy itt az időmérőn áll vagy bukik minden. Egy vagy két kanyar van, ahol lehetséges előzni, de abban sajna nem vagyok túl profi. Egyenesben előzni és kanyarba fék nélkül végig hajtani tökéletesen ment, de fordítva már kevésbé.
Szóval miközben caplattam a boxutcának kijelölt útszakaszon, eldöntöttem, hogy az időmérőn
belehúzok majd és annyit maradok kint, amennyit csak tudok.
- Thomas! Még nem vagy felöltözve? 10 perc múlva kezdünk. - Nézett teljesen ledöbbenve Max. "Jézusom! Lehet, hogy 20 perc késéssel hajtok majd ki az edzésre. Most mi lesz? Világ vége? Ez
még mindig olyan fárasztó, mint ahogyan Anglia után otthagytuk. Semmi javuló tendencia vagy mi."
- Fred én megmondtam, hogy ez itt nem gyerek felvigyázó vagy játszó ház. Esetleg modell stúdio. Bár, ha az lenne, akkor fel kéne tudnod öltözni, nem gondold? - Nézett hol a mérnökömre, hol rám.
- Max, nyugodj meg! Ezt már megbeszéltük! - Vette elő az agytúrkász hangját Fred.
- Megyek öltözni! - Jegyeztem meg halkan és már ott sem voltam. Jobb ez így mindenkinek.
A kamionba belépve persze megint nem tudtam, hogy melyik helység melyikünké, így nagy hévvel berontottam Marco öltözőjébe, aki szerencsémre ezt sosem vette zokon. Általában megjegyezte, hogy következőre kopogjak, amire másnapra már nem is emlékeztem.
- Hoopsz! Szia! - Ugrottam szó szerint a nyakába.
- Kitti! Ennyire hiányoztam?
- Szeretnéd, mi? - Nevettem el magam.
- Öltözöl itt?
- Aha! - Mondtam és már kaptam is le a pólómat. - Mi újság?
- Képzeld! Isa visszajött hozzám. Hétvégére is kilátogat majd. Itt lakik most.
- A modell Isa? - Kérdeztem felhúzott szemöldökkel, közben a csőszárú farmeromtól próbáltam
megszabadulni egy patkány luk mérető szobában, aminek az eredménye egy óriási seggre esés lett.
- Jól vagy? - Nevetett ki Marco, miközben felemelt a földről.
- Persze! - Röhögtem már én is magamon.
- Max-szel már találkoztál? Elég dühös.
- Freddel beszél.
- Szegény!
- Az! - "Jól van, nem ellene szól, hogy tő mondatokban beszélek, hanem az angol tudásom hiányának és annak a libának, aki megint vele jár. Nem hiszem el, hogy ennyire hülye. Annak a szőke magassarkakon járó, rózsaszínre körmözött, szilikonozott cicababának csak a pénz jár az eszébe és az olvasást sajnos általánosban tanítják, így ez sem okozott neki problémát. De azt nem igazán értem, hogy miképp került hozzá bármilyen autós magazin is. Ez rejtély marad."
Ekkor jelzett a telefonom, SMS-em jött. Kezembe kaptam a mobilt és elkezdtem olvasni.
'Remélem tetszik a szoba, én választottam neked. Gyere, mert edzés van! A taxid a hotel előtt! Fred
U.I.: Nem, nem mese világban vagy és sajnos herceget sem sikerült szereznem, így be kell érned egy fő gonosszal, aki Max lesz, ha nem érsz ide időbe.'
Ezen elnevettem magam. "A végén kiderül, hogy Fred a herceg? A tökéletes pasi? Csak az a gáz,
hogy 15 évvel idősebb nálam minimum." Viszont tényleg nem akartam kapni Maxtől, úgyhogy összepakoltam a verseny öltözetem és elkezdtem rohanni, ugyanis mire ez sikerült eltelt vagy negyed óra. Kirohantam az első ajtón, amit találtam, majd meglepetten tapasztaltam, hogy a mosdóba lyukadtam ki. "Jé, itt még ilyen is van? Nah jó Kitti, most ne a fürdőbe gyönyörködj, hanem indulj a pályára!"
Furcsa volt először, mikor megláttam az utcai pályát. Nem tudtam mire vélni a dolgokat, még minden szokatlan volt nekem vele kapcsolatban, de tetszett. Legalább nem annyira mindennapi. Kezdő létemre azt is nagyon jól tudtam, hogy itt az időmérőn áll vagy bukik minden. Egy vagy két kanyar van, ahol lehetséges előzni, de abban sajna nem vagyok túl profi. Egyenesben előzni és kanyarba fék nélkül végig hajtani tökéletesen ment, de fordítva már kevésbé.
Szóval miközben caplattam a boxutcának kijelölt útszakaszon, eldöntöttem, hogy az időmérőn
belehúzok majd és annyit maradok kint, amennyit csak tudok.
- Thomas! Még nem vagy felöltözve? 10 perc múlva kezdünk. - Nézett teljesen ledöbbenve Max. "Jézusom! Lehet, hogy 20 perc késéssel hajtok majd ki az edzésre. Most mi lesz? Világ vége? Ez
még mindig olyan fárasztó, mint ahogyan Anglia után otthagytuk. Semmi javuló tendencia vagy mi."
- Fred én megmondtam, hogy ez itt nem gyerek felvigyázó vagy játszó ház. Esetleg modell stúdio. Bár, ha az lenne, akkor fel kéne tudnod öltözni, nem gondold? - Nézett hol a mérnökömre, hol rám.
- Max, nyugodj meg! Ezt már megbeszéltük! - Vette elő az agytúrkász hangját Fred.
- Megyek öltözni! - Jegyeztem meg halkan és már ott sem voltam. Jobb ez így mindenkinek.
A kamionba belépve persze megint nem tudtam, hogy melyik helység melyikünké, így nagy hévvel berontottam Marco öltözőjébe, aki szerencsémre ezt sosem vette zokon. Általában megjegyezte, hogy következőre kopogjak, amire másnapra már nem is emlékeztem.
- Hoopsz! Szia! - Ugrottam szó szerint a nyakába.
- Kitti! Ennyire hiányoztam?
- Szeretnéd, mi? - Nevettem el magam.
- Öltözöl itt?
- Aha! - Mondtam és már kaptam is le a pólómat. - Mi újság?
- Képzeld! Isa visszajött hozzám. Hétvégére is kilátogat majd. Itt lakik most.
- A modell Isa? - Kérdeztem felhúzott szemöldökkel, közben a csőszárú farmeromtól próbáltam
megszabadulni egy patkány luk mérető szobában, aminek az eredménye egy óriási seggre esés lett.
- Jól vagy? - Nevetett ki Marco, miközben felemelt a földről.
- Persze! - Röhögtem már én is magamon.
- Max-szel már találkoztál? Elég dühös.
- Freddel beszél.
- Szegény!
- Az! - "Jól van, nem ellene szól, hogy tő mondatokban beszélek, hanem az angol tudásom hiányának és annak a libának, aki megint vele jár. Nem hiszem el, hogy ennyire hülye. Annak a szőke magassarkakon járó, rózsaszínre körmözött, szilikonozott cicababának csak a pénz jár az eszébe és az olvasást sajnos általánosban tanítják, így ez sem okozott neki problémát. De azt nem igazán értem, hogy miképp került hozzá bármilyen autós magazin is. Ez rejtély marad."
12. rész
Pár nap múlva már a tanévzárón álldogáltam az egyik csaj, Emese mellett. Írtó nagy volt a hőség és már alig vártam, hogy az igazgató végezzen azzal a pár sorral, amire valószinüleg már hetek
óta készült. Nagyban kémleltem az udvart közben, hogy meglátom-e vajon azt a srácot, akivel
régen annyira jól elvoltunk és akinek a csajozás fontosabnak bizonyult, mint a barátságunk. Hát
mégis találtam, jelenleg egy szőke elsős volt mellette, asszem ők a gyengéi. Lényeg, hogy "új"
legyen és szőke. Folytattam is inkább a tömeg pásztázását, minthogy előtörjenek azok az egy
évvel ezelőtti emlékek, mikor még én voltam kilencedikes. Még így, hogy két éve idejárok is, van egy csomó ismeretlen arc, ami számomra hihetetlen volt, egészen addig míg bekerültem a WSR-be.
- Te mit tervezel a nyárra? - Hallottam meg Emese suttogását, ugyanis nem messze álltunk az Ofőtől. Én persze még erre is nagyot ugrottam képletesen szólva.
- Utazgatok majd szerintem. Mondjuk Olaszország, Spanyolország, valami ilyesmire gondolok. - Mondtam szerényen, de a csaj rendesen ledöbbent. Még ha tudná miért is megyek ezekre a helyekre, az lenne még egy szép pillanat. - És te? Barátodhoz?
- Igen, pár hete békültünk ki, tudod... Mondtam, ugye?
- Igen! - Bólintottam egyet, a tekintetem az igazgató és közte ingázott.
- Hát valószinüleg vele megyünk Horvátországba. - Dicsekedett, de így már nem volt annyira sok jelentősége, mint azt előtte hitte. Ennek ellenére semmi pénzért nem akartam megbántani.
- Én is örülnék, ha lenne egy barátom, akivel utazgathatok. - Mondtam, de ekkor véget ért a beszéd és el is indultunk az osztályok fel.
- Tanár úr! Tanár úr! - Értem az Ofőm mellé. Ő csak értetlenül nézett rám, de asszem kezdi megszokni, hogy elég szétszórt vagyok. Még az is lehet, hogy szereti... kivéve mikor feleltet anya nyelvből, nah de ebbe ne menjünk bele. - Lenne egy nagyon nagy kérésem.
- Mondja Kitti! - Állt meg és intett a többieknek, hogy menjenek tovább. Páran persze löveltek felém egy-két kedves pillantást, de már ez is szokványosnak mondható. Ha nem bírnak nem tudok mit csinálni.
- Tudom nagy kérés, de két óra múlva indul a repülőgépem és ha nem indulok el most, le fogom
késni. - Kezdtem el mentegetőzni.
- Hová megy már megint? - Kérdezte a bőr táskájába kotorászva a bizonyítványok után.
- Monacoba Tanár úr!
- Az szép hely. Csak egy feltétellel engedem el. - "Ajjaj, feleléssel indítom majd az évet!" - Ha küld nekem az iskolába egy képeslapot! - Nyújtotta át a bizonyítványom.
- Ez természetes Tanár Úr! Nagyon köszönöm! Viszlát! - Rohantam a kijárat felé, beleütközve abba a srácba, akit annyira bámultam. Mondtam neki egy sziát és egy bocsit, majd loholtam tovább a kapu felé.
A busz megállóban álltunk éppen az én nagy Őmmel, aki megint felajánlotta, hogy elkísér odáig.Ez csak még több bátorságot adott, hogy elmondjam neki az érzéseimet, de ezt már annyiszor éreztem ezelőtt és mégsem tettem még meg. Nem akartam, hogy a barátságunknak vége legyen, még ha sokszor egyoldalúnak éreztem is mégis sokat jelentett, hogy elmondhatok neki mindent. Mindent, csak nem ezt. Ezeken gondolkoztam, miközben Ő hol engem, hol az utat figyelte. Róla hirtelen a többi emberre tévedt a tekintetetem, akik közül sokan már idegesek voltak, hogy nem jön a buszuk, sokan az érkező troli irányába indultak, ami hasonló útvonalon közlekedett, és néhányan jókedvűen beszélgettek. Én is elmehettem volna a trolival, ami sokkal gyakrabban közlekedik, mint a busz, de nem tettem. Nem akartam otthagyni, annyira jó volt vele. Ekkor egy párra vándorolt a tekintetem, akik éppen megcsókolni készültek egymást és megtettem. Elkezdtünk beszélgetni és elmondtam neki, hogy tetszik nekem. A válasz természetesen a várható volt, én neki nem. Ráadásul van már egy fél éve tartó kapcsolata, amiről elfelejtett beszélni.
"Barátok vagyunk mi? Aha! Jah, a barátomat elfelejtem értesíteni a csajomról. Bunkó!"
Gondoltam akkor, de mégis mosolyogtam. Majd átgondolva az egészet, rájöttem, hogy a srác, akibe beleszerettem nem az volt, aki most előttem áll. Aki előttem áll, csak egy beképzelt majom, aki imádja, ha körülötte forog a világ. Így hát lassan eltávolodtunk egymástól. Miután észrevette, hogy velem már nem tud játszadozni keresett néhány új lányt, akikre eleinte féltékenyen néztem, majd arra gondoltam, hogy Ők is ugyanabba a csapdába esnek majd, mint én. Végül az első évem végére már csak egy-egy sziát böktünk oda egymásnak, mostanra pedig még azt se. Csak elmegyünk egymás mellett lehajtott fejjel a folyosón. Ha kitörölhettem volna valamit a magam 17 évéből, akkor nem lett volna kérdéses, hogy melyik napot, órát, percet töröltem volna. Vagy éppen melyik időszakom.
A buszmegálló mennyi emléket tud felhozni az emberből, ki gondolná? Pedig ha visszaidézel pár fontosabb pillanatot vagy néhány jelentéktelent is, biztosan köze van egy megállóhoz. Nah jó hagyom a hülyeségeimet. Különben is itt az a rohadt busz, ami után következik a rohadt repülő és vagy 10 rohadt óra magány.
- Elnézést, felszállna? - Kérdezte egy idősebb nő.
- Bocsánat, elbambultam. - Mentegetőztem és felszálltam a kék rémségre.
óta készült. Nagyban kémleltem az udvart közben, hogy meglátom-e vajon azt a srácot, akivel
régen annyira jól elvoltunk és akinek a csajozás fontosabnak bizonyult, mint a barátságunk. Hát
mégis találtam, jelenleg egy szőke elsős volt mellette, asszem ők a gyengéi. Lényeg, hogy "új"
legyen és szőke. Folytattam is inkább a tömeg pásztázását, minthogy előtörjenek azok az egy
évvel ezelőtti emlékek, mikor még én voltam kilencedikes. Még így, hogy két éve idejárok is, van egy csomó ismeretlen arc, ami számomra hihetetlen volt, egészen addig míg bekerültem a WSR-be.
- Te mit tervezel a nyárra? - Hallottam meg Emese suttogását, ugyanis nem messze álltunk az Ofőtől. Én persze még erre is nagyot ugrottam képletesen szólva.
- Utazgatok majd szerintem. Mondjuk Olaszország, Spanyolország, valami ilyesmire gondolok. - Mondtam szerényen, de a csaj rendesen ledöbbent. Még ha tudná miért is megyek ezekre a helyekre, az lenne még egy szép pillanat. - És te? Barátodhoz?
- Igen, pár hete békültünk ki, tudod... Mondtam, ugye?
- Igen! - Bólintottam egyet, a tekintetem az igazgató és közte ingázott.
- Hát valószinüleg vele megyünk Horvátországba. - Dicsekedett, de így már nem volt annyira sok jelentősége, mint azt előtte hitte. Ennek ellenére semmi pénzért nem akartam megbántani.
- Én is örülnék, ha lenne egy barátom, akivel utazgathatok. - Mondtam, de ekkor véget ért a beszéd és el is indultunk az osztályok fel.
- Tanár úr! Tanár úr! - Értem az Ofőm mellé. Ő csak értetlenül nézett rám, de asszem kezdi megszokni, hogy elég szétszórt vagyok. Még az is lehet, hogy szereti... kivéve mikor feleltet anya nyelvből, nah de ebbe ne menjünk bele. - Lenne egy nagyon nagy kérésem.
- Mondja Kitti! - Állt meg és intett a többieknek, hogy menjenek tovább. Páran persze löveltek felém egy-két kedves pillantást, de már ez is szokványosnak mondható. Ha nem bírnak nem tudok mit csinálni.
- Tudom nagy kérés, de két óra múlva indul a repülőgépem és ha nem indulok el most, le fogom
késni. - Kezdtem el mentegetőzni.
- Hová megy már megint? - Kérdezte a bőr táskájába kotorászva a bizonyítványok után.
- Monacoba Tanár úr!
- Az szép hely. Csak egy feltétellel engedem el. - "Ajjaj, feleléssel indítom majd az évet!" - Ha küld nekem az iskolába egy képeslapot! - Nyújtotta át a bizonyítványom.
- Ez természetes Tanár Úr! Nagyon köszönöm! Viszlát! - Rohantam a kijárat felé, beleütközve abba a srácba, akit annyira bámultam. Mondtam neki egy sziát és egy bocsit, majd loholtam tovább a kapu felé.
A busz megállóban álltunk éppen az én nagy Őmmel, aki megint felajánlotta, hogy elkísér odáig.Ez csak még több bátorságot adott, hogy elmondjam neki az érzéseimet, de ezt már annyiszor éreztem ezelőtt és mégsem tettem még meg. Nem akartam, hogy a barátságunknak vége legyen, még ha sokszor egyoldalúnak éreztem is mégis sokat jelentett, hogy elmondhatok neki mindent. Mindent, csak nem ezt. Ezeken gondolkoztam, miközben Ő hol engem, hol az utat figyelte. Róla hirtelen a többi emberre tévedt a tekintetetem, akik közül sokan már idegesek voltak, hogy nem jön a buszuk, sokan az érkező troli irányába indultak, ami hasonló útvonalon közlekedett, és néhányan jókedvűen beszélgettek. Én is elmehettem volna a trolival, ami sokkal gyakrabban közlekedik, mint a busz, de nem tettem. Nem akartam otthagyni, annyira jó volt vele. Ekkor egy párra vándorolt a tekintetem, akik éppen megcsókolni készültek egymást és megtettem. Elkezdtünk beszélgetni és elmondtam neki, hogy tetszik nekem. A válasz természetesen a várható volt, én neki nem. Ráadásul van már egy fél éve tartó kapcsolata, amiről elfelejtett beszélni.
"Barátok vagyunk mi? Aha! Jah, a barátomat elfelejtem értesíteni a csajomról. Bunkó!"
Gondoltam akkor, de mégis mosolyogtam. Majd átgondolva az egészet, rájöttem, hogy a srác, akibe beleszerettem nem az volt, aki most előttem áll. Aki előttem áll, csak egy beképzelt majom, aki imádja, ha körülötte forog a világ. Így hát lassan eltávolodtunk egymástól. Miután észrevette, hogy velem már nem tud játszadozni keresett néhány új lányt, akikre eleinte féltékenyen néztem, majd arra gondoltam, hogy Ők is ugyanabba a csapdába esnek majd, mint én. Végül az első évem végére már csak egy-egy sziát böktünk oda egymásnak, mostanra pedig még azt se. Csak elmegyünk egymás mellett lehajtott fejjel a folyosón. Ha kitörölhettem volna valamit a magam 17 évéből, akkor nem lett volna kérdéses, hogy melyik napot, órát, percet töröltem volna. Vagy éppen melyik időszakom.
A buszmegálló mennyi emléket tud felhozni az emberből, ki gondolná? Pedig ha visszaidézel pár fontosabb pillanatot vagy néhány jelentéktelent is, biztosan köze van egy megállóhoz. Nah jó hagyom a hülyeségeimet. Különben is itt az a rohadt busz, ami után következik a rohadt repülő és vagy 10 rohadt óra magány.
- Elnézést, felszállna? - Kérdezte egy idősebb nő.
- Bocsánat, elbambultam. - Mentegetőztem és felszálltam a kék rémségre.
11. rész
A hét baromira lassan vánszorgott, nem csoda hiszen már nagyon vártam a végét. Nem, nem most lesz
még a monacói futam, de az év zárás már nincsen messze. Addig pedig a tanárok kihajtják a belünket.
A magyar órákat élveztem a legjobban, komolyan. A tanárom, aki egyben az osztályfőnököm is, már egy
hete kivégezte a könyvet, azóta a 9.-es anyagot vesszük újra. Aztán ott volt még a föci tanár is, akivel
minden órán egy-egy érdekfeszítő dokumentum filmet néztünk végig. Az azért joggal felmerül bennem,
hogy kinek érdekfeszítők ezek? A film készítőinek? Biztos! A tanárnak? Valószínű. Az időseknek, akiknek
nincs jobb elfoglaltságuk? Lehet. Egy tizedikes osztálynak? Száz, hogy nem! A matekról pedig már nem
is mondok semmit, mert ha elkezdem kommentálni a TZ-t, amit az egész éves anyagból szán nekünk a
tanár, akkor holnapig nem érünk a végére és a dühtől a kulcslyukba sem találok bele, amire most nagy
szükség lenne.
Ahogy lepakoltam a cuccomat, már mehettem is tovább felszerelkezve egy nagyobb méretű sport táskával.
"Utolsó edzés Almával és ezt Max nem tudja! Uhhuhuh, milyen szép hét lesz a következő!"
- Arra gondoltam, hogy mivel ez az utolsó edzés... - Kezdett bele a szövegébe Alma, miközben egy kisebb
terem közepébe álltunk, amiben csak bordásfalak voltak és néhány sportszer.
- ...hogy könnyített lesz? - Kérdeztem szépen mosolyogva.
- Höhöh-höh! - Kezdte el a mű nevetését, mire én is elröhögtem magam. - Kezdjük! A függeszkedésből, az
összesből csinálj harmincat, majd mehet az erősítés.
- Akkor hétfőre írhatsz kikérőt, mert mozdulni se fogok tudni addigra.
- Nehogy belehalj egy kis erősítésbe!
- Igyekszem! - Szóltam vissza és el is kezdtem a gyakorlatokat, de neki szokás szerűen, most sem
feleltek meg. "Istenem lusta vagyok, törődjön bele. Csak kellből csinálom ezt az egészet."
- Feljebb-feljebb-feljebb! - Kántálta már rám se nézve.
- Rúgjam orrba magam?
- Ha az kell, hogy feljebb lendítsd a lábad...
- Hogy néznék ki a magazinok címoldalán lila orral? - Kezdtem felháborodni. Persze egy percig sem
gondoltam komolyan, nem kell megijedni.
- Te? Magazinok címoldalán? Az még messze van és ahhoz jó sok edzésre van szükséged!
- Ez a bajom nekem is. - Jegyeztem meg.
- Te mindenhez hozzáfűzöl valamit? Ahelyett, hogy dumálnál csinálhatnád normálisan,
vagy ha gondolod a mai előretervezett aerobik helyett beiktathatunk egy kis futást is.
- Nem lehetne inkább lépcsőzés? - Vigyorogtam rá, hogy az őrületbe kergessem.
- Nem! Fogd be és csináld! - "Úgy látom elértem a célom."
Hálát adtam Istennek mikor hazaértem. A sok pofázásért Alma bent tartott még egy órát, amit kellemes
futással töltöttünk és a kedvemért még lépcsőztünk is egy kicsit. Sajnos ez három hétbe fog kerülni
míg kiheverem, úgyhogy addig komolyabb fizikai munkát nem végezhetek. Ezt megállapítottam magamnak.
Mikor kinyitottam az ajtót őszintén meglepődtem. Fédra a kanapén hevert egy doboz fagyival és egy
kiskanállal a kezébe. Asszem elég rossz idegi állapotban lehet, ugyanis a fagyi fele elfogyott már.
- Csatlakozhatok? - Kérdeztem, miközben a tévére néztem, ahol az F1 szabad edzését adták éppen
ismétlésbe. - Érdekel, hogy Alonso hanyadik lett.
- Hozz egy kanalat is! - Mondta egy erőltetett mosoly kíséretébe.
Már fél órája néztem a baromi unalmas közvetítést. Bár szerintem ez azzal lehetett összefüggésbe,
hogy éppenséggel a német RTL-t néztük és, hogy semelyikünk se beszéli a nyelvet. Mikor egy-egy
kedvenc pilótám elhaladt, felkaptam a fejem, ezenkívül végig Fédrát bámultam.
- Baj van? - Kérdeztem, mintha nem tudnám mi a helyzet.
- Nagyon mérges voltál, hogy Marco nem szólt neked az új szerződéséről?
- Hát... aha... De nem azért, mert elmegy, hanem, mert mástól kellett megtudnom.
- És, ha te ilyen helyzetbe lennél?
- Elmondanám a csapat társamnak... nem azonnal, de elmondanám. Nem akarnám,
hogy mástól tudja meg, mert az senkinek se esik jól.
- Akkor szerinted mondjam el Toninak, hogy abbahagytam? - Kérdezett rá óvatosan.
- Nem csak párszor beszéltetek? - Nyíltak tágra a szemeim.
- Kétszer-háromszor, de órákon keresztül.
- Akkor szólj neki mielőtt a fő morci Iceman bácsi megteszi előtted!
- Hülye! - Dobott hozzám egy párnát.
- Sokan mondták már előtted!
még a monacói futam, de az év zárás már nincsen messze. Addig pedig a tanárok kihajtják a belünket.
A magyar órákat élveztem a legjobban, komolyan. A tanárom, aki egyben az osztályfőnököm is, már egy
hete kivégezte a könyvet, azóta a 9.-es anyagot vesszük újra. Aztán ott volt még a föci tanár is, akivel
minden órán egy-egy érdekfeszítő dokumentum filmet néztünk végig. Az azért joggal felmerül bennem,
hogy kinek érdekfeszítők ezek? A film készítőinek? Biztos! A tanárnak? Valószínű. Az időseknek, akiknek
nincs jobb elfoglaltságuk? Lehet. Egy tizedikes osztálynak? Száz, hogy nem! A matekról pedig már nem
is mondok semmit, mert ha elkezdem kommentálni a TZ-t, amit az egész éves anyagból szán nekünk a
tanár, akkor holnapig nem érünk a végére és a dühtől a kulcslyukba sem találok bele, amire most nagy
szükség lenne.
Ahogy lepakoltam a cuccomat, már mehettem is tovább felszerelkezve egy nagyobb méretű sport táskával.
"Utolsó edzés Almával és ezt Max nem tudja! Uhhuhuh, milyen szép hét lesz a következő!"
- Arra gondoltam, hogy mivel ez az utolsó edzés... - Kezdett bele a szövegébe Alma, miközben egy kisebb
terem közepébe álltunk, amiben csak bordásfalak voltak és néhány sportszer.
- ...hogy könnyített lesz? - Kérdeztem szépen mosolyogva.
- Höhöh-höh! - Kezdte el a mű nevetését, mire én is elröhögtem magam. - Kezdjük! A függeszkedésből, az
összesből csinálj harmincat, majd mehet az erősítés.
- Akkor hétfőre írhatsz kikérőt, mert mozdulni se fogok tudni addigra.
- Nehogy belehalj egy kis erősítésbe!
- Igyekszem! - Szóltam vissza és el is kezdtem a gyakorlatokat, de neki szokás szerűen, most sem
feleltek meg. "Istenem lusta vagyok, törődjön bele. Csak kellből csinálom ezt az egészet."
- Feljebb-feljebb-feljebb! - Kántálta már rám se nézve.
- Rúgjam orrba magam?
- Ha az kell, hogy feljebb lendítsd a lábad...
- Hogy néznék ki a magazinok címoldalán lila orral? - Kezdtem felháborodni. Persze egy percig sem
gondoltam komolyan, nem kell megijedni.
- Te? Magazinok címoldalán? Az még messze van és ahhoz jó sok edzésre van szükséged!
- Ez a bajom nekem is. - Jegyeztem meg.
- Te mindenhez hozzáfűzöl valamit? Ahelyett, hogy dumálnál csinálhatnád normálisan,
vagy ha gondolod a mai előretervezett aerobik helyett beiktathatunk egy kis futást is.
- Nem lehetne inkább lépcsőzés? - Vigyorogtam rá, hogy az őrületbe kergessem.
- Nem! Fogd be és csináld! - "Úgy látom elértem a célom."
Hálát adtam Istennek mikor hazaértem. A sok pofázásért Alma bent tartott még egy órát, amit kellemes
futással töltöttünk és a kedvemért még lépcsőztünk is egy kicsit. Sajnos ez három hétbe fog kerülni
míg kiheverem, úgyhogy addig komolyabb fizikai munkát nem végezhetek. Ezt megállapítottam magamnak.
Mikor kinyitottam az ajtót őszintén meglepődtem. Fédra a kanapén hevert egy doboz fagyival és egy
kiskanállal a kezébe. Asszem elég rossz idegi állapotban lehet, ugyanis a fagyi fele elfogyott már.
- Csatlakozhatok? - Kérdeztem, miközben a tévére néztem, ahol az F1 szabad edzését adták éppen
ismétlésbe. - Érdekel, hogy Alonso hanyadik lett.
- Hozz egy kanalat is! - Mondta egy erőltetett mosoly kíséretébe.
Már fél órája néztem a baromi unalmas közvetítést. Bár szerintem ez azzal lehetett összefüggésbe,
hogy éppenséggel a német RTL-t néztük és, hogy semelyikünk se beszéli a nyelvet. Mikor egy-egy
kedvenc pilótám elhaladt, felkaptam a fejem, ezenkívül végig Fédrát bámultam.
- Baj van? - Kérdeztem, mintha nem tudnám mi a helyzet.
- Nagyon mérges voltál, hogy Marco nem szólt neked az új szerződéséről?
- Hát... aha... De nem azért, mert elmegy, hanem, mert mástól kellett megtudnom.
- És, ha te ilyen helyzetbe lennél?
- Elmondanám a csapat társamnak... nem azonnal, de elmondanám. Nem akarnám,
hogy mástól tudja meg, mert az senkinek se esik jól.
- Akkor szerinted mondjam el Toninak, hogy abbahagytam? - Kérdezett rá óvatosan.
- Nem csak párszor beszéltetek? - Nyíltak tágra a szemeim.
- Kétszer-háromszor, de órákon keresztül.
- Akkor szólj neki mielőtt a fő morci Iceman bácsi megteszi előtted!
- Hülye! - Dobott hozzám egy párnát.
- Sokan mondták már előtted!
2010. május 28., péntek
10. rész
A szállodába visszaérve roham tempóban kezdtem elpakolni a cuccaimat. Az első két-három
futam hétvégén nem hittem volna, hogy valaha is megszokom ezt a világ járó életmódot, de
legnagyobb megdöbbenésemre nagyon hamar belerázkódtam. Tudtam jól, hogy mire mennyi
időm van és bár mindig késésben voltam, általában mégis sikerült úgy intéznem a dolgaimat,
hogy minden időben el legyen rendezve. Már a vége felé jártam a dolgaim elrámolásának,
mikor kopogtak az ajtón.
- Gyere! - Szóltam automatikusan, mire be is lépett a látogatom.
- Én... - Kezdett volna bele Marco a monológjába, de félbeszakítottam.
- Ülj le! - Mondtam neki ellágyult hangon. Nem kellett megismételnem. Lassú léptekkel bár,
de pár másodperc múlva a bőröndöm mellett ült az ágyon.
- Sajnálom, hogy nem mondtam el. Nehéz volt. - Hajtotta le a fejét.
- Én voltam hülye. Sajnálom. Most elbúcsúzhatsz a bajnoki címedtől.
- Most te voltál a jobb. Ne érj bocsánatot! - Mondta és hirtelen egymás szemébe néztünk. Beállt
a csönd, ami egészen addig tartott mígnem az órámra néztem. Ő ekkor felpattant és el is rohant
mondván, hogy indul a gépe. Jó duma, csak én ezt már nem veszem be.
A repülőn szokás szerint matek házit írogattam, irodalom órára tanultam a legújabban feladott
verset és az angol tudásomon csiszoltam. Még két óra volt hátra és már alig vártam, hogy
otthon legyek. Legszívesebben már most fel-le rohangálnék az ülések között, de az se sokat
segítene. Jelen pillanatban még az a tény sem tudta elvenni a kedvem, hogy holnap vagy
három tantárgyból írok és legalább ennyiből felelek is. Persze anyuék ezért idegesek voltak,
ami érthető, bár mióta külön laktunk a hatását kevésbé éreztem.
- Fédra! - Kiabáltam ledobva a bőröndömet az ajtó mellé. Különös hangokra lettem figyelmes a
szobájából kiszűrődni. - Fédra! - Mondtam jóval halkabban. Közelebb léptem az ajtóhoz és a kis
résen láttam, hogy nincs egyedül. Egy sráccal volt, egy számomra nagyon ismerős sráccal.
Bekopogtam az ajtaján, minek következménye egy nagy puffanás lett.
- Egy pillanat! - Szólt ki a barátnőm.
- Már késő! Neked is szia Sanyi! - Nyitottam be.
- Öhh Kitti, tudod én...
- Beugrottál egy kis cukorért. - Erre az érintettek persze rák vörösek lettek, majd Fédrából kitört a nevetés.
- Szééép! - Méltatlankodott Sanyi, miközben felvette a pólóját. - Áruló!
- Bocs! - Bökte oda neki Fédra.
- Ti mióta? - Kérdeztem még gyorsan, mielőtt a Casanova elhagyja a helyszínt.
- 1 hónapja. - Válaszoltak egyszerre.
- És nem is mondtátok?
- Azt hittem... - Mentegetőzött a barátnőm. - Hogy neked is bejött meg...
- Már nem! És tudod jól ki jött be nekem igazán. Bocsi Sanyi, neked sincs okod panaszra, de...
- Ő jobb! - Fejezte be most Ő az én mondatom.
- Attól függ, hogy ki 'Ő-re' gondolsz.
- Azt mind ketten tudjuk! - Súgta a fülembe sejtelmesen, azzal összeszedve a ruháit el is indult
haza. Fédrával eddig bírtuk tartani magunkat, ahogy bezárult az ajtó kitört belőlünk a mindent
elsöprő röhögés.
Ezután már csak havonta egyszer volt futamom, persze a nem létező netem miatt ezekről én
elég nehézkesen értesültem. Végül aztán 1 héttel a tanév vége előtt, ami igazából csak két héttel
követte az Angliai futamot sikerült beköttetnem.
Nagy boldogan néztem az E-mailjeimet, mikor megláttam, hogy az alatt az pár nap alatt, amíg nem látogattam meg egy könyvtárat sem 70 üzenetem érkezett, el is ment az olvasástól a kedvem. "Asszem kéne egy külön ember erre a levelezgetésre... Valami sajtós vagy hasonló... Vagy legalább egy személyes cím is, mert ez már... nah mindegy, nézzük csak" Az éjszakám fele elment vele, míg végig olvastam először a rajongók levelét, mad az újságírókét, végül a csapat gratulációit és legvégül Max üzenetét.
'Kitti!
Nem tudom megkapod-e, de itt van a következő futamok időpontja! Számítok rád és próbáld meg
Freddel megbeszélni a repjegy vásárlásokat. Köszönettel Max.
Június 12-14 : Monaco
Július 3-5 : Magyarország
Augusztus 27-30 : Németország
Szeptember 4-6 : Spanyolország
Október 2-4 : Olaszország
Október 30 - November 1 : Egyesült Arab Emírségek
(Az utolsóval kapcsoltban még folynak a megbeszélések)'
Éppen bele voltam mélyedve az E-mail tanulmányozásába, mikor Fédra mögém lépett és megérintette a vállam. Csak akkor jön át ilyen késői időpontban zaklatni engem, ha valami nagyon komoly dologról akart beszélni. Ilyenkor sosem tudott nyugodtan aludni, állítása szerint ezt a tulajdonságát nekem köszönheti. Jó-jó, kezdetben én zaklattam minden egyes éjszaka hajnali egykor, de én már leszokó félben vagyok. Már csak havonta egyszer-kétszer... tízszer játszom el.
- Valami gond van? - Kérdeztem rögtön.
- Hááát...
- Na, ne csináld már! - Húztam magammal és mindketten az ágyra estünk. Elnevettük magunkat, majd egy ideig csak csöndben ültünk, ami ránk aztán nem volt jellemző. Főleg nem rám, de most nem nekem kellett beszélnem, hanem neki.
- A versenyzés Kitti. Ez a te életed, te akartál gokartozni és míg azt csináltuk, addig jó is volt,
de nekem nem megy. Én... én... Kiléptem a csapatból. - Hadarta el a lehető leggyorsabban, aztán
várta a reakciómat.
- Mi? - Néztem rá döbbenten. Mindig azt hittem, hogy élvezi, bár eleinte roncs derbit játszott a
kartokkal, de aztán Ő is belelendült, majd aláirt Kiminél és most abbahagyta.
- Nekem nem megy! Az elején míg szórakoztunk jó volt, de ennyi. Nem fogok másokkal játszani.
- Oké.
- Oké? Nem vagy kibukva? - Nézett rám nagy szemekkel. - Azt hittem hisztizni fogsz.
- Az a gáz, hogy én is. De asszem fáradt vagyok a hisztihez, holnapra meg elmegy hozzá a kedvem, szóval...
- Oké! - Fejezte be, adott két puszit és már mentünk is aludni.
futam hétvégén nem hittem volna, hogy valaha is megszokom ezt a világ járó életmódot, de
legnagyobb megdöbbenésemre nagyon hamar belerázkódtam. Tudtam jól, hogy mire mennyi
időm van és bár mindig késésben voltam, általában mégis sikerült úgy intéznem a dolgaimat,
hogy minden időben el legyen rendezve. Már a vége felé jártam a dolgaim elrámolásának,
mikor kopogtak az ajtón.
- Gyere! - Szóltam automatikusan, mire be is lépett a látogatom.
- Én... - Kezdett volna bele Marco a monológjába, de félbeszakítottam.
- Ülj le! - Mondtam neki ellágyult hangon. Nem kellett megismételnem. Lassú léptekkel bár,
de pár másodperc múlva a bőröndöm mellett ült az ágyon.
- Sajnálom, hogy nem mondtam el. Nehéz volt. - Hajtotta le a fejét.
- Én voltam hülye. Sajnálom. Most elbúcsúzhatsz a bajnoki címedtől.
- Most te voltál a jobb. Ne érj bocsánatot! - Mondta és hirtelen egymás szemébe néztünk. Beállt
a csönd, ami egészen addig tartott mígnem az órámra néztem. Ő ekkor felpattant és el is rohant
mondván, hogy indul a gépe. Jó duma, csak én ezt már nem veszem be.
A repülőn szokás szerint matek házit írogattam, irodalom órára tanultam a legújabban feladott
verset és az angol tudásomon csiszoltam. Még két óra volt hátra és már alig vártam, hogy
otthon legyek. Legszívesebben már most fel-le rohangálnék az ülések között, de az se sokat
segítene. Jelen pillanatban még az a tény sem tudta elvenni a kedvem, hogy holnap vagy
három tantárgyból írok és legalább ennyiből felelek is. Persze anyuék ezért idegesek voltak,
ami érthető, bár mióta külön laktunk a hatását kevésbé éreztem.
- Fédra! - Kiabáltam ledobva a bőröndömet az ajtó mellé. Különös hangokra lettem figyelmes a
szobájából kiszűrődni. - Fédra! - Mondtam jóval halkabban. Közelebb léptem az ajtóhoz és a kis
résen láttam, hogy nincs egyedül. Egy sráccal volt, egy számomra nagyon ismerős sráccal.
Bekopogtam az ajtaján, minek következménye egy nagy puffanás lett.
- Egy pillanat! - Szólt ki a barátnőm.
- Már késő! Neked is szia Sanyi! - Nyitottam be.
- Öhh Kitti, tudod én...
- Beugrottál egy kis cukorért. - Erre az érintettek persze rák vörösek lettek, majd Fédrából kitört a nevetés.
- Szééép! - Méltatlankodott Sanyi, miközben felvette a pólóját. - Áruló!
- Bocs! - Bökte oda neki Fédra.
- Ti mióta? - Kérdeztem még gyorsan, mielőtt a Casanova elhagyja a helyszínt.
- 1 hónapja. - Válaszoltak egyszerre.
- És nem is mondtátok?
- Azt hittem... - Mentegetőzött a barátnőm. - Hogy neked is bejött meg...
- Már nem! És tudod jól ki jött be nekem igazán. Bocsi Sanyi, neked sincs okod panaszra, de...
- Ő jobb! - Fejezte be most Ő az én mondatom.
- Attól függ, hogy ki 'Ő-re' gondolsz.
- Azt mind ketten tudjuk! - Súgta a fülembe sejtelmesen, azzal összeszedve a ruháit el is indult
haza. Fédrával eddig bírtuk tartani magunkat, ahogy bezárult az ajtó kitört belőlünk a mindent
elsöprő röhögés.
Ezután már csak havonta egyszer volt futamom, persze a nem létező netem miatt ezekről én
elég nehézkesen értesültem. Végül aztán 1 héttel a tanév vége előtt, ami igazából csak két héttel
követte az Angliai futamot sikerült beköttetnem.
Nagy boldogan néztem az E-mailjeimet, mikor megláttam, hogy az alatt az pár nap alatt, amíg nem látogattam meg egy könyvtárat sem 70 üzenetem érkezett, el is ment az olvasástól a kedvem. "Asszem kéne egy külön ember erre a levelezgetésre... Valami sajtós vagy hasonló... Vagy legalább egy személyes cím is, mert ez már... nah mindegy, nézzük csak" Az éjszakám fele elment vele, míg végig olvastam először a rajongók levelét, mad az újságírókét, végül a csapat gratulációit és legvégül Max üzenetét.
'Kitti!
Nem tudom megkapod-e, de itt van a következő futamok időpontja! Számítok rád és próbáld meg
Freddel megbeszélni a repjegy vásárlásokat. Köszönettel Max.
Június 12-14 : Monaco
Július 3-5 : Magyarország
Augusztus 27-30 : Németország
Szeptember 4-6 : Spanyolország
Október 2-4 : Olaszország
Október 30 - November 1 : Egyesült Arab Emírségek
(Az utolsóval kapcsoltban még folynak a megbeszélések)'
Éppen bele voltam mélyedve az E-mail tanulmányozásába, mikor Fédra mögém lépett és megérintette a vállam. Csak akkor jön át ilyen késői időpontban zaklatni engem, ha valami nagyon komoly dologról akart beszélni. Ilyenkor sosem tudott nyugodtan aludni, állítása szerint ezt a tulajdonságát nekem köszönheti. Jó-jó, kezdetben én zaklattam minden egyes éjszaka hajnali egykor, de én már leszokó félben vagyok. Már csak havonta egyszer-kétszer... tízszer játszom el.
- Valami gond van? - Kérdeztem rögtön.
- Hááát...
- Na, ne csináld már! - Húztam magammal és mindketten az ágyra estünk. Elnevettük magunkat, majd egy ideig csak csöndben ültünk, ami ránk aztán nem volt jellemző. Főleg nem rám, de most nem nekem kellett beszélnem, hanem neki.
- A versenyzés Kitti. Ez a te életed, te akartál gokartozni és míg azt csináltuk, addig jó is volt,
de nekem nem megy. Én... én... Kiléptem a csapatból. - Hadarta el a lehető leggyorsabban, aztán
várta a reakciómat.
- Mi? - Néztem rá döbbenten. Mindig azt hittem, hogy élvezi, bár eleinte roncs derbit játszott a
kartokkal, de aztán Ő is belelendült, majd aláirt Kiminél és most abbahagyta.
- Nekem nem megy! Az elején míg szórakoztunk jó volt, de ennyi. Nem fogok másokkal játszani.
- Oké.
- Oké? Nem vagy kibukva? - Nézett rám nagy szemekkel. - Azt hittem hisztizni fogsz.
- Az a gáz, hogy én is. De asszem fáradt vagyok a hisztihez, holnapra meg elmegy hozzá a kedvem, szóval...
- Oké! - Fejezte be, adott két puszit és már mentünk is aludni.
9. rész
Már csak 3 kör volt a futamból és még mindig a második helyen autóztam. Egyre közelebb kerülve Zaugghoz, aki jelenleg vezetett, valamint lehagyva csapat társamat, akinek már a 3. hely se volt biztos. Már csak egy kérdés volt: kockáztassak vagy sem? Először a futam alatt hallgattam az eszemre és hagytam a fenébe. Nem kell nekem elsőnek lennem, eddig ez az 5. futamom és ahhoz képest minden időmérőn bekerültem a legjobb 16-ba, minden versenyen a legjobb 12-be és mindezt úgy, hogy 1 éve még gokartot sem láttam élőben. Másoknak évekbe telik, ami nekem 5 hónapba, éppen ezért döntöttem úgy, hogy hagyom Adrian Zauggot egyszer nyerni és majd máskor bizonyítok a nagy közönségnek. Főképp azért jutottam erre a döntésre, mert a kerekeim jó, ha kibírják azt a maradék két kört, ami még előttem áll.
Mikor végre megláttam a kockás zászlót megkönnyebbültem és örültem. Baromira örültem, hogy legyőztem a csapat társam és majdnem az egész egy pilótán kívül a teljes mezőnyt. A kocsim az elkerített részre irányítottam, kipattantam belőle és rögtön Adriannal találtam szembe magam.
- Gratulálok! - Nyújtotta a kezét, de én helyette megöleltem. - Ügyes voltál! - Súgta a fülembe.
- Köszönöm! Te is nagy voltál. - Veregettem meg a hátát, aztán a pódium felé indultam tudomást se véve a közeledő Marcoról vagy a másik irányból "támadó" Fredről, Lucaról és Maxről.
Elfoglaltam a helyem és vártam, hogy megszólaljon a himnusz, ami most még Zauggnak, de lehet, hogy következőre éppen nekem szól majd. Lekaptam a sapkám, álltam, vártam és végre megkaptam a pezsgőm valamint a kupámat. Az első kupámat ebbe a kategóriában.
Következett a szokásos menet, de valamit lefelejtettem.
- Kérem, egy kicsit álljanak egymáshoz közelebb egy közös fotóra. - Szólított fel minket a kommentátor. Mi csak bólintottunk és teljesítettük a kérését. Hihetetlenül fárasztóra sikerült ez a nap és még előttem állt egy más jellegű csata is a saját csapatommal.
A boxba aztán már nem menekülhettem. Marco szerelői mérgesen álltak előttem, a sajátjaim szintén felsorakoztak, próbáltak komolyak lenni - hiszen mégiscsak egy csapat vagyunk - de már alig bírták tartani magukat. Ott volt még a két mérnök is, közöttük pedig Max. Fred képéről nem lehetett volna letörölni mosolyt, a csapat főnököm szigorúan nézett rám, mint a kitörni készülő vulkánt, Lucara pedig már rá se néztem. Fölösleges volt, tudtam anélkül is, hogy legszívesebben belefojtana az első benzines kannába, ami az útjába kerül, de előtte még jól megkínozna.
- Mégis mit mondtam neked? Figyeltél te rám? Mit jelent számodra, hogy 'Ne előzd meg Marcot!', mi? Most előre segítetted Zauggot, boldog vagy? A nagy arcod... Mi lett volna, ha megint falnak csapódsz amellett a sebesség mellett? Már meg se kérdezem, hogy normális vagy-e, mert tudom a választ! - Kiabált velem Max, egyre inkább felém közelítve.
- Nem, nem normális! - Szólt közbe Fred, rendíthetetlen arc kifejezéssel. - Egy igazi autó versenyző!
- Az autó versenyzők az eszüket használják, nem pedig a düh irányítja őket!
- Hát, ha ilyen jó hatással van rá, akkor lehetne többször is ideges! - Hallottam hátulról, erre csak elmosolyodtam, majd mikor visszaemeltem a kövérebb barna hajú férfira a tekintetem ismét elkomorult az arcom.
- Ha azt mondom, hogy ne csináld, ne csináld! Ez volt az utolsó, hogy elmondtam, a következő után repülsz, értve vagyok? - Kérdezte, mire én csak bólintottam és már kezdtem kikészülni.
- Nincs baj! - Simogatta meg a vállam Fred. - Szép volt!
- Tudom! - Mondtam, azzal elindultam öltözni.
Mikor végre megláttam a kockás zászlót megkönnyebbültem és örültem. Baromira örültem, hogy legyőztem a csapat társam és majdnem az egész egy pilótán kívül a teljes mezőnyt. A kocsim az elkerített részre irányítottam, kipattantam belőle és rögtön Adriannal találtam szembe magam.
- Gratulálok! - Nyújtotta a kezét, de én helyette megöleltem. - Ügyes voltál! - Súgta a fülembe.
- Köszönöm! Te is nagy voltál. - Veregettem meg a hátát, aztán a pódium felé indultam tudomást se véve a közeledő Marcoról vagy a másik irányból "támadó" Fredről, Lucaról és Maxről.
Elfoglaltam a helyem és vártam, hogy megszólaljon a himnusz, ami most még Zauggnak, de lehet, hogy következőre éppen nekem szól majd. Lekaptam a sapkám, álltam, vártam és végre megkaptam a pezsgőm valamint a kupámat. Az első kupámat ebbe a kategóriában.
Következett a szokásos menet, de valamit lefelejtettem.
- Kérem, egy kicsit álljanak egymáshoz közelebb egy közös fotóra. - Szólított fel minket a kommentátor. Mi csak bólintottunk és teljesítettük a kérését. Hihetetlenül fárasztóra sikerült ez a nap és még előttem állt egy más jellegű csata is a saját csapatommal.
A boxba aztán már nem menekülhettem. Marco szerelői mérgesen álltak előttem, a sajátjaim szintén felsorakoztak, próbáltak komolyak lenni - hiszen mégiscsak egy csapat vagyunk - de már alig bírták tartani magukat. Ott volt még a két mérnök is, közöttük pedig Max. Fred képéről nem lehetett volna letörölni mosolyt, a csapat főnököm szigorúan nézett rám, mint a kitörni készülő vulkánt, Lucara pedig már rá se néztem. Fölösleges volt, tudtam anélkül is, hogy legszívesebben belefojtana az első benzines kannába, ami az útjába kerül, de előtte még jól megkínozna.
- Mégis mit mondtam neked? Figyeltél te rám? Mit jelent számodra, hogy 'Ne előzd meg Marcot!', mi? Most előre segítetted Zauggot, boldog vagy? A nagy arcod... Mi lett volna, ha megint falnak csapódsz amellett a sebesség mellett? Már meg se kérdezem, hogy normális vagy-e, mert tudom a választ! - Kiabált velem Max, egyre inkább felém közelítve.
- Nem, nem normális! - Szólt közbe Fred, rendíthetetlen arc kifejezéssel. - Egy igazi autó versenyző!
- Az autó versenyzők az eszüket használják, nem pedig a düh irányítja őket!
- Hát, ha ilyen jó hatással van rá, akkor lehetne többször is ideges! - Hallottam hátulról, erre csak elmosolyodtam, majd mikor visszaemeltem a kövérebb barna hajú férfira a tekintetem ismét elkomorult az arcom.
- Ha azt mondom, hogy ne csináld, ne csináld! Ez volt az utolsó, hogy elmondtam, a következő után repülsz, értve vagyok? - Kérdezte, mire én csak bólintottam és már kezdtem kikészülni.
- Nincs baj! - Simogatta meg a vállam Fred. - Szép volt!
- Tudom! - Mondtam, azzal elindultam öltözni.
2010. május 26., szerda
8. rész
A futam előtt nagy volt a hallgatás köztünk, ami nem volt valami megszokott. Általában kártyáztunk a
szerelőkkel vagy csak egyszerűen beszélgettünk. Van egy magyar srác, Zsolti, akivel jól kijövök. 5 évvel
lehetett idősebb nálam, de jó érzés, hogy végre valaki egy nyelvet beszél velem. Nem az én szerelőm,
Marcoé, ez igaz, de vele mindig lehet egy kicsit szórakozni és nyugodtan dumálni, hiszen senki se ért
minket. Azért az eszmecseréink nem túlságosan komolyak és mélyre hatóak, sokkal inkább 10 perces
csevejek, de azért kikapcsol a sok angolozás után. Most viszont teljesen eltávolodtam a társaságtól.
Néztem, ahogy önfeledten nevetnek és ahogyan Barba egyszer-kétszer rám pillant, majd visszafordul
az asztalhoz és folytatja a pókerezést.
- Kitti! Ezt nézd! - Kiáltott oda Fred.
- Szia! Mit csináltatok?
- Csodát! - Bökte oda Luca a másik oldalról. Én vetettem rá egy gyilkos pillantást, majd az autóm felé
néztem, amit még pár szerelő törölgetett, hogy teljes fényében ragyoghasson.
- Jobb, mint az előző. Megtaláltuk a legkisebb hibákat is. - Mosolygott büszkén Fred.
- Ez azt jelenti... - Néztem rá már-már kitörő örömmel.
- Dobogóra kell állnod ma! Ha tudsz most mutasd meg! - Súgta oda, majd elment az egyik kamionhoz.
- És próbáld egybe visszahozni! - Motyogta a másik oldalról a kedvenc mérnököm.
- 20 perc és parádé. Marco, megint vezetned kell és utánad is érdeklődtek Kitti. - Lépett be Max.
- Én nem tudok vezetni! - Mondtam halkan.
- Látom! - Vágott fájdalmas képet.
- Nincs jogosítványa. - Szólt közbe Zsolti is, hogy kisegítsen egy picit. Őszintén, fogalmam sem volt
hogyan kéne ezt angolul elmakognom.
- Ohh... Akkor majd beülsz Marco mellé.
- Nem! - Jelentettem ki határozottan és elvonultam a táskámmal együtt, valamint néhány újságcikkel
ahhoz a kamionhoz, amelyben a szobám kapott helyet. Persze még ezt a kis helységet is tele tudtam
ragaszgatni Alonsos poszterekkel, emellett még volt itt néhány kupa és a rajongóimtól kapott ajándékoknak
is maradt egy kis hely.
A versenyig ki se mozdultam. A tegnapi balesetemről szóló cikket ragasztottam éppen be a füzetbe, mikor
Max lépett be, leült mellém és elkezdett beszélni. Csak töredékeket értetem, de tudtam, hogy a Marcoval
való összetűzésemről beszél és arról, hogy próbáljak túllépni ezen. Az egész persze arra ment ki, hogy
hozzam ki a kocsiból azt, amit lehet, de szép próbálkozás.
Az autóba ülve a rajt rácson, túlélve a felvezető kört már csak arra vártam, hogy a lámpák kigyúljanak, majd
elaludjanak. Belenéztem a tükrömbe, ahol láttam, hogy az utolsó autók is elfoglalják a helyüket, aztán
előre Marcora. Ezt nem kellett volna, hiszen sikerült ismét felidegelnem magam. Végül a lámpákra ismét,
ahol már az utolsó égő gyulladt fel előttem és a következő pillanatban már el is kezdődött.
Dühös voltam, nagyon. Megint csalódnom kellett egy srácba, megint éreztették velem, hogy nem vagyok
fontos és megint mérges voltam. Leginkább magamra, amiért engedem, hogy hatással legyen rám.
Csak utol akartam érni Marcot, a képébe röhögni és elhajtani mellette. Ez volt jelenleg a legfőbb vágyam.
Megmutatni, hogy én vagyok a jobb. Hogy végre igazán bebizonyítsam, nem véletlenül vagyok itt.
A kormányt ideg beteg módjára rángatva kerülgettem sorra a versenyzőket. Mire észbe kaptam már a
negyedik voltam és Fred beszélt a fülembe, de én nem is figyeltem rá. Nem érdekelt. Csak az azaz egy autó fogalkoztatott, ami elválasztott a dobogótól és a csapat társamtól.
A felénél járhatott már a futam, mikorra sikerült azt az egyet is megelőznöm, név szerint Molinát és ekkor
hallottam Max hangját.
- Nem akarom elkiabálni, de dobogós vagy. - Mondta, aztán kis hallgatás után következett az utasítás,
mindig így volt. - Ne előzd meg Marcot, oké?
- Mi? - Kérdeztem szinte üvöltve.
- Ne előzd meg Barbat. Te nem vagy versenybe a...
- Nem érdekel! - Szakítottam félbe és gázt adtam. Többet, mint egy kanyarba kellett volna, de csak az
érdekelt, hogy Marco mögém kerüljön.
El is kezdődött a harc, ahogy az esze ment tempómba utolértem őt. Nem viccelek, tényleg megőrültem
abba a pillanatba. "Nem nyomhatnak el... Nem érdekel, hogy csaj vagyok, magyar és ráadásul még 18
sem... Bárhol arrébb lökhetnek, de itt nem!" Izzítottam jobban magam, majd az egyenesbe Marco mellé
kerültem. A fülembe szinte hallottam, ahogy Palik üvölti, 'Körbeautózza, körbeautózza, ezt nem hiszem
el, ilyen nincs és megcsinálta!' Ahogy a tévében is mindig hallottam és itt és most én megcsináltam,
a második voltam Marco pedig csak idegesen intett egyet felém. Később pedig csak a visszapillantómba
láttam. Nem messze tőlem autózott, de a kanyarokba mindig távolabb került, ez az én erősségem.
szerelőkkel vagy csak egyszerűen beszélgettünk. Van egy magyar srác, Zsolti, akivel jól kijövök. 5 évvel
lehetett idősebb nálam, de jó érzés, hogy végre valaki egy nyelvet beszél velem. Nem az én szerelőm,
Marcoé, ez igaz, de vele mindig lehet egy kicsit szórakozni és nyugodtan dumálni, hiszen senki se ért
minket. Azért az eszmecseréink nem túlságosan komolyak és mélyre hatóak, sokkal inkább 10 perces
csevejek, de azért kikapcsol a sok angolozás után. Most viszont teljesen eltávolodtam a társaságtól.
Néztem, ahogy önfeledten nevetnek és ahogyan Barba egyszer-kétszer rám pillant, majd visszafordul
az asztalhoz és folytatja a pókerezést.
- Kitti! Ezt nézd! - Kiáltott oda Fred.
- Szia! Mit csináltatok?
- Csodát! - Bökte oda Luca a másik oldalról. Én vetettem rá egy gyilkos pillantást, majd az autóm felé
néztem, amit még pár szerelő törölgetett, hogy teljes fényében ragyoghasson.
- Jobb, mint az előző. Megtaláltuk a legkisebb hibákat is. - Mosolygott büszkén Fred.
- Ez azt jelenti... - Néztem rá már-már kitörő örömmel.
- Dobogóra kell állnod ma! Ha tudsz most mutasd meg! - Súgta oda, majd elment az egyik kamionhoz.
- És próbáld egybe visszahozni! - Motyogta a másik oldalról a kedvenc mérnököm.
- 20 perc és parádé. Marco, megint vezetned kell és utánad is érdeklődtek Kitti. - Lépett be Max.
- Én nem tudok vezetni! - Mondtam halkan.
- Látom! - Vágott fájdalmas képet.
- Nincs jogosítványa. - Szólt közbe Zsolti is, hogy kisegítsen egy picit. Őszintén, fogalmam sem volt
hogyan kéne ezt angolul elmakognom.
- Ohh... Akkor majd beülsz Marco mellé.
- Nem! - Jelentettem ki határozottan és elvonultam a táskámmal együtt, valamint néhány újságcikkel
ahhoz a kamionhoz, amelyben a szobám kapott helyet. Persze még ezt a kis helységet is tele tudtam
ragaszgatni Alonsos poszterekkel, emellett még volt itt néhány kupa és a rajongóimtól kapott ajándékoknak
is maradt egy kis hely.
A versenyig ki se mozdultam. A tegnapi balesetemről szóló cikket ragasztottam éppen be a füzetbe, mikor
Max lépett be, leült mellém és elkezdett beszélni. Csak töredékeket értetem, de tudtam, hogy a Marcoval
való összetűzésemről beszél és arról, hogy próbáljak túllépni ezen. Az egész persze arra ment ki, hogy
hozzam ki a kocsiból azt, amit lehet, de szép próbálkozás.
Az autóba ülve a rajt rácson, túlélve a felvezető kört már csak arra vártam, hogy a lámpák kigyúljanak, majd
elaludjanak. Belenéztem a tükrömbe, ahol láttam, hogy az utolsó autók is elfoglalják a helyüket, aztán
előre Marcora. Ezt nem kellett volna, hiszen sikerült ismét felidegelnem magam. Végül a lámpákra ismét,
ahol már az utolsó égő gyulladt fel előttem és a következő pillanatban már el is kezdődött.
Dühös voltam, nagyon. Megint csalódnom kellett egy srácba, megint éreztették velem, hogy nem vagyok
fontos és megint mérges voltam. Leginkább magamra, amiért engedem, hogy hatással legyen rám.
Csak utol akartam érni Marcot, a képébe röhögni és elhajtani mellette. Ez volt jelenleg a legfőbb vágyam.
Megmutatni, hogy én vagyok a jobb. Hogy végre igazán bebizonyítsam, nem véletlenül vagyok itt.
A kormányt ideg beteg módjára rángatva kerülgettem sorra a versenyzőket. Mire észbe kaptam már a
negyedik voltam és Fred beszélt a fülembe, de én nem is figyeltem rá. Nem érdekelt. Csak az azaz egy autó fogalkoztatott, ami elválasztott a dobogótól és a csapat társamtól.
A felénél járhatott már a futam, mikorra sikerült azt az egyet is megelőznöm, név szerint Molinát és ekkor
hallottam Max hangját.
- Nem akarom elkiabálni, de dobogós vagy. - Mondta, aztán kis hallgatás után következett az utasítás,
mindig így volt. - Ne előzd meg Marcot, oké?
- Mi? - Kérdeztem szinte üvöltve.
- Ne előzd meg Barbat. Te nem vagy versenybe a...
- Nem érdekel! - Szakítottam félbe és gázt adtam. Többet, mint egy kanyarba kellett volna, de csak az
érdekelt, hogy Marco mögém kerüljön.
El is kezdődött a harc, ahogy az esze ment tempómba utolértem őt. Nem viccelek, tényleg megőrültem
abba a pillanatba. "Nem nyomhatnak el... Nem érdekel, hogy csaj vagyok, magyar és ráadásul még 18
sem... Bárhol arrébb lökhetnek, de itt nem!" Izzítottam jobban magam, majd az egyenesbe Marco mellé
kerültem. A fülembe szinte hallottam, ahogy Palik üvölti, 'Körbeautózza, körbeautózza, ezt nem hiszem
el, ilyen nincs és megcsinálta!' Ahogy a tévében is mindig hallottam és itt és most én megcsináltam,
a második voltam Marco pedig csak idegesen intett egyet felém. Később pedig csak a visszapillantómba
láttam. Nem messze tőlem autózott, de a kanyarokba mindig távolabb került, ez az én erősségem.
7. rész
Másnap hulla fáradtan támolyogtam a tükör elé. Egy agyongyötört arc nézett vissza rám, amin
jól kivehető volt az összes óra, mialatt a könyvem olvastam. Az a két óra már kevésbé, amit
forgolódva ugyan, de végigaludtam.
- Nah ezt hogy tüntessem el? Még a kék szemem is szürkének látszik, a karikákról már nem is
beszélve alatta. - Gondolkodtam a tükörképemet bámulva és már szinte biztos voltam benne,
hogy teljesen becsavarodtam.
Gyorsan elővettem a smink cuccaim, nem kellett azért olyan óriási táska hozzá. Egy alapozóval,
szempilla spirállal és egy száj fénnyel lerendeztem a dolgot. A közép hosszú világos barna hajam
most egyszerűen összefogtam egy gumival és kiléptem a fürdőből.
Az öltözködésre azért oda kellett most figyelnem. Nem lehetett túl merész, de mivel baromi meleg
volt, farmert se akartam felvenni. "Alku" Hallottam a fejembe, Max hangját. Igaz ez a szó még az első
versenyemen hangzott el és nem igazán erre a célra, de se baj.
- Akkor legyen ez... - Kaptam elő egy comb középig érő farmer szoknyát, ez volt az egyik kedvencem.
Nem az a tipikus egyszerű valami, inkább dögösebb fajta és mégis sportos. A teteje hozzám simult,
míg az alja, ami a combom súrolta lazább volt. "Hogy tudok ennyit szórakozni a kinézetemen? Pedig
azt mondják, hogy az autó versenyző csajok nem törődnek a magukkal Ezt cáfolom!" Elmélkedtem,
miközben előhúztam egy fehér pánt nélküli felsőt, majd egy szandált és indulás a portára.
- Jéé, most csak 10 percet késtél. Rekord! - Kiáltotta el magát Marco mérnöke, Luca. Valamiért nagyon
nem bírt, de nem jöttem rá, hogy miért.
- Neked is jó reggelt! - Sétáltam el mellette teljes lelki nyugalommal.
- Szép munka! - Súgta oda Max. - Köszi!
- Örülök, hogy tetszik, indulhatunk?
- Csak rád vártunk. - Mondta Luca, miközben én azon gondolkodtam, hogy Marco hogyan bírja elviselni.
A kisbuszba, most csak négyen utaztunk. Lucara bíztuk a vezetést, Max el volt az F1 következő évi
szabály módosítási javaslataival, mi Marcoval pedig leghátra ültünk, ahogy szoktunk, hogy elszigetelődjünk
a többiektől és nyugodtan beszélgethessünk. De most nem akartam vele beszélni, még nem. Tudtam, hogy
ugyanúgy, mint annál a srácnál a sulimba, aki már vagy háromszor kikosarazott, itt se fog sokáig tartani
A hallgatási fogadalom, de azért elhatározásnak nem utolsó.
Be is tettem az IPodom fül hallgatóját a fülembe és elindítottam a SUM 41 Pieces című számát. Ahogy
meghallottam az énekes hangját, rögtön felnéztem Marcora. Engem nézett, megdöbbentem. Ő is hasonló
arc kifejezést öltött. Kivettem a fül hallgatómat és lassan leeresztettem a nyakamba.
- Mi az?
- Nem beszélsz. - "Tyűűű, ezt a gyors helyzet felismerő készséget!"
- Nem. - Ismételtem kategorikusan.
- Miért?
- GP2. - Csak ennyit mondtam és visszahelyeztem a fül hallgatót, de Ő rögtön ki is vette azt.
- Mi? Te tudod?
- Tudom!
- El akartam...
- Ne! Nem akartad! Ezt akartad! - Mondtam, de Ő még mindig fogta a fül hallgatóm. Elfordultam és behunytam a szemem. Bár féltem, hogy elalszom, de semmiképp sem akartam ránézni.
Tudtam jól, hogy amint belenézek a barna, boci szemeibe, nem leszek képes haragudni rá.
- Kitti! - Próbálkozott meg a dologgal még egyszer.
- Nem akarok beszélni! - "Szenvedj még egy picit, most megérdemled!"
- Oké! - Adta fel szomorúan és a mobiljával kezdett babrálni. Ő már egy ideje nem hordott magával zene lejátszót,
mondjuk én se nagyon. De ez egy kivételes esett volt. Mikor el akartam menekülni, egyenesen a zenébe, ahogy
mindig tettem, ha valami bántott.
jól kivehető volt az összes óra, mialatt a könyvem olvastam. Az a két óra már kevésbé, amit
forgolódva ugyan, de végigaludtam.
- Nah ezt hogy tüntessem el? Még a kék szemem is szürkének látszik, a karikákról már nem is
beszélve alatta. - Gondolkodtam a tükörképemet bámulva és már szinte biztos voltam benne,
hogy teljesen becsavarodtam.
Gyorsan elővettem a smink cuccaim, nem kellett azért olyan óriási táska hozzá. Egy alapozóval,
szempilla spirállal és egy száj fénnyel lerendeztem a dolgot. A közép hosszú világos barna hajam
most egyszerűen összefogtam egy gumival és kiléptem a fürdőből.
Az öltözködésre azért oda kellett most figyelnem. Nem lehetett túl merész, de mivel baromi meleg
volt, farmert se akartam felvenni. "Alku" Hallottam a fejembe, Max hangját. Igaz ez a szó még az első
versenyemen hangzott el és nem igazán erre a célra, de se baj.
- Akkor legyen ez... - Kaptam elő egy comb középig érő farmer szoknyát, ez volt az egyik kedvencem.
Nem az a tipikus egyszerű valami, inkább dögösebb fajta és mégis sportos. A teteje hozzám simult,
míg az alja, ami a combom súrolta lazább volt. "Hogy tudok ennyit szórakozni a kinézetemen? Pedig
azt mondják, hogy az autó versenyző csajok nem törődnek a magukkal Ezt cáfolom!" Elmélkedtem,
miközben előhúztam egy fehér pánt nélküli felsőt, majd egy szandált és indulás a portára.
- Jéé, most csak 10 percet késtél. Rekord! - Kiáltotta el magát Marco mérnöke, Luca. Valamiért nagyon
nem bírt, de nem jöttem rá, hogy miért.
- Neked is jó reggelt! - Sétáltam el mellette teljes lelki nyugalommal.
- Szép munka! - Súgta oda Max. - Köszi!
- Örülök, hogy tetszik, indulhatunk?
- Csak rád vártunk. - Mondta Luca, miközben én azon gondolkodtam, hogy Marco hogyan bírja elviselni.
A kisbuszba, most csak négyen utaztunk. Lucara bíztuk a vezetést, Max el volt az F1 következő évi
szabály módosítási javaslataival, mi Marcoval pedig leghátra ültünk, ahogy szoktunk, hogy elszigetelődjünk
a többiektől és nyugodtan beszélgethessünk. De most nem akartam vele beszélni, még nem. Tudtam, hogy
ugyanúgy, mint annál a srácnál a sulimba, aki már vagy háromszor kikosarazott, itt se fog sokáig tartani
A hallgatási fogadalom, de azért elhatározásnak nem utolsó.
Be is tettem az IPodom fül hallgatóját a fülembe és elindítottam a SUM 41 Pieces című számát. Ahogy
meghallottam az énekes hangját, rögtön felnéztem Marcora. Engem nézett, megdöbbentem. Ő is hasonló
arc kifejezést öltött. Kivettem a fül hallgatómat és lassan leeresztettem a nyakamba.
- Mi az?
- Nem beszélsz. - "Tyűűű, ezt a gyors helyzet felismerő készséget!"
- Nem. - Ismételtem kategorikusan.
- Miért?
- GP2. - Csak ennyit mondtam és visszahelyeztem a fül hallgatót, de Ő rögtön ki is vette azt.
- Mi? Te tudod?
- Tudom!
- El akartam...
- Ne! Nem akartad! Ezt akartad! - Mondtam, de Ő még mindig fogta a fül hallgatóm. Elfordultam és behunytam a szemem. Bár féltem, hogy elalszom, de semmiképp sem akartam ránézni.
Tudtam jól, hogy amint belenézek a barna, boci szemeibe, nem leszek képes haragudni rá.
- Kitti! - Próbálkozott meg a dologgal még egyszer.
- Nem akarok beszélni! - "Szenvedj még egy picit, most megérdemled!"
- Oké! - Adta fel szomorúan és a mobiljával kezdett babrálni. Ő már egy ideje nem hordott magával zene lejátszót,
mondjuk én se nagyon. De ez egy kivételes esett volt. Mikor el akartam menekülni, egyenesen a zenébe, ahogy
mindig tettem, ha valami bántott.
2010. május 23., vasárnap
6. rész
Az interjúk helyszínéül a pálya egyik épületének szobája szolgált. Már várt rám egy fotós, egy kamerás
és maga Szujó Zoli. Besétáltam és leültem elé. "Magabiztosság, ahogy szoktad Kitti! Ha a pályán
leelőzöl egy csomó srácot, akkor nem lesz itt se gond... Jah, persze. Kezdek bedilizni..."
- Jó napot! Szujó Zoltán! - Nyújtotta a riporter a kezét.
- Kitti Thomas!
- Elkezdhetjük? - Kérdezte mosolyogva.
- Persze! Melyik tévétől is vagytok?
- Eurosport megbízásából jöttünk. - Majd el is kezdett kérdésekkel bombázni. - Mióta foglalkozol az
autó sportokkal?
- Öhh... 5 hónapja, asszem! - Gondolkodtam el egy picit. - Igen, annyi!
- 5 hónapja? - Kerekedtek el a szemei.
- Igen! - Mosolyogtam.
- Mennyi ideje vagy a WSR sorozatban?
- 3 hónapja, ez lesz az ötödik futamom, de nagyon élvezem.
- Mi a legjobb benne?
- A pasik! - Nevettem. - A versenyzés és az, hogy lehetek valamiben a legjobb, ha igyekszem!
- Nagy tehetségnek kiáltottak ki. Mit gondolsz erről?
- Majd meglátjuk. Most, hogy már itt vagyok...
- Akkor a cél az F1?
- Pontosan! Előbb azért még befejezném ezt a szezont itt, aztán ki tudja... Ha jó vagyok,
úgyis bekerülök a GP2-ba, ha meg nem, nincs értelme erőltetni.
- Van kedvenced is?
- Igen, Fernando Alonso. - Talán ez volt az első kérdés, amiben 100%-ig biztos voltam.
- Mint tudod te vagy ebben a szériában jelenleg az egyetlen nő. Az F1-ben sem volt sok...
- Ha ezzel arra akarsz célozni, hogy nem kerülhetek be, nincs igazad! Hamiltonnak is
adtak esélyt és nézzetek oda, Világ bajnok lett. Már mindenre van lehetőség.
- A csapat társaddal, hogy jössz ki? - Terelte rögtön a témát Szujó.
- Jól! A legjobb, akit kívánhattam volna.
- Jövőre a GP2-ba megy versenyezni, új csapat társat kapsz. Nem félsz hogy többet
várnak majd el tőled? Megfontoltabbnak kell lenned?
- Erről nem tudtam, de nem, nem félek. Úgy fogok versenyezni, ahogy nekem tetszik,
ezt senki nem szabhatja meg. Segítek persze, ha egy új versenyző kerül mellém, de
a stílusomon nem változtatok! - Zártam le az interjút, elköszöntem és idegesen
elhagytam a termet.
A hotelba aztán lezuhanyoztam és lepihentem. Nem gondoltam volna, hogy egy interjú
jobban megizzaszt majd, mint az időmérő maga. Úgy éreztem magam, mintha egy
tárgyaláson lettem volna, ahol engem gyanúsítanak.
Fél nyolc lehetett, mikor ébredezni kezdtem. A változatosság kedvéért, most a
BEP - I gotta feelingjére.
- Igen? - Szóltam bele elég idegesen a mobilomba.
- Szia! Láttalak, szépen ronccsá törted azt az autót. - Hallottam Fédra vidám hangját.
Láttam is magam előtt, ahogy önfeledten mosolyog, de egyben sajnál is. Valahol
nagyon mélyen.
- Köszi! - Mondtam gúnyosan. - De azért bekerültem az első tízbe. Mit is szeretnél?
- A matek füzeted, tudod a képletek miatt...
- A füzetem a szobámba van, a kulcs pedig nálam. Ráér az holnap éjszakáig, nem?
- Felébresztettelek? - Kérdezte óvatosan.
- Céloz, lő és pont a közepébe!
- Akkor bocs! Szia!
- Szia! - Tettem le mérgesen a telefont, aztán csak bámultam magam elé. "Biztos most
is dolgoznak még az autómon... az autómon, amit tökéletesen összepakoltak és amit
én összetörtem a hülyeségem miatt... Fel kell hívnom Fredet!" Jött az elhatározás, majd
a cselekvés is.
- Szia! Még a pályán vagytok? - Kérdeztem halkan.
- Szerinted? Most sikerült a kasznit rendbe hoznunk. Egész éjszaka itt leszünk. Reggel
találkozunk, aludj addig! Szia! - Tette le a telefont, meg se várta, hogy elköszönjek.
"Ez remek, pont azt az embert dolgoztatom, akinek köszönhetem, hogy itt vagyok."
Pár hónappal ezelőtt nagyban készülődtünk Fédrával a Nemzetközi Gokart versenyre
Angliában. Jó sokat repültünk, hogy idejöhessünk, de nagy szerencsénkre teljesen
ingyen volt, ugyanis a két eredeti versenyző, akik utolsó pillanatban mondták le a
dolgot (mert berezeltek és ezt az influenzára fogták... nyáron), már befizették helyettünk.
- Végre! Nem hiszem el, hogy ezek után, hogy annyit hajtottunk és dolgoztunk, most
itt lehetünk. - Néztem tátott szájjal a sok overálba öltözött bukósisakos embert.
- Ne álmodozz! Nem fog semmi változni. Ezek már évek óta itt vannak.
- Igen, de látsz itt egyetlen lányt is? - Kérdeztem vissza.
- Nem véletlenül mi jöttünk! - Mondta, azzal magával húzott és mi is beöltöztünk az
overáljainkba, amik egy csöppet nagyok voltak, de ez egyikünknek se számított.
Beültünk a gokartba és a starthoz hajtottunk.
Fél órára rá, mikor már harmadjára vagy negyedjére mentünk végig a pályán kaptunk
egy negyed órás szünetet a következő forduló előtt. Éppen a pálya szélén álldogáltunk
egy-egy vízzel kezünkben, mikor két ismeretlen férfi jött felénk veszekedve.
- Hidd már el! Én látok benne valamit. - Mondta a szőkés hajú, harmincas pasi.
- Mi most a csapatunkba keresünk embert, nem egy divat ügynökséghez. Egy nőnek nem
versenyeznie kell, hanem...
- Hanem? - Kérdezett vissza Fédra magára vonva a figyelmüket.
- Mindegy! - Vágta rá a sötét hajú fickó, aki azóta már a csapat főnököm.
- Hozzánk jöttek?
- Csak hozzá! - Mutatott rám.
- Kitti Thomas! - Nyújtottam a kezem felé. - Magyarország.
- Akarsz jövőre az International Draco Racingnél versenyezni Kitti? - Kérdezte
mosolyogva Fred, a szőke pasi.
- Hol?
- Látod! Még azt se tudja, hogy kik vagyunk. - Érvelt ellenem továbbra is Max.
- Nem, de a csapatot ismerem.
- Akarsz vagy nem? - Kérdezte ismét.
- Akarok! - Mondtam határozottan.
- Akkor gyere! - Majd el is vittek egy régebbi épület felé és leültettek egy irodába.
Elém toltak egy szerződést, amiből jóformán egy szót se értettem, én pedig aláfirkantottam.
Azóta pedig tesztekre, edzésekre, időmérőkre és futamokra rohangálok a Világ különböző
pontjain. Ezt mind Frednek köszönhetem és most pedig elárultam.
Ilyen gondolatokkal forogtam az ágyba és mikor már vagy fél órája űztem ezt a cselekedett
elővettem az egyik könyvem és elkezdtem olvasni. "Ifjúsági regény... Gondoltátok volna?
Legalább ebbe igaza volt Szujónak. Szujó, Marco, GP2... Nah ezt azonnal kiverni a fejedből
és olvasni, míg el nem alszol!" Parancsoltam magamra és már kezdtem is.
és maga Szujó Zoli. Besétáltam és leültem elé. "Magabiztosság, ahogy szoktad Kitti! Ha a pályán
leelőzöl egy csomó srácot, akkor nem lesz itt se gond... Jah, persze. Kezdek bedilizni..."
- Jó napot! Szujó Zoltán! - Nyújtotta a riporter a kezét.
- Kitti Thomas!
- Elkezdhetjük? - Kérdezte mosolyogva.
- Persze! Melyik tévétől is vagytok?
- Eurosport megbízásából jöttünk. - Majd el is kezdett kérdésekkel bombázni. - Mióta foglalkozol az
autó sportokkal?
- Öhh... 5 hónapja, asszem! - Gondolkodtam el egy picit. - Igen, annyi!
- 5 hónapja? - Kerekedtek el a szemei.
- Igen! - Mosolyogtam.
- Mennyi ideje vagy a WSR sorozatban?
- 3 hónapja, ez lesz az ötödik futamom, de nagyon élvezem.
- Mi a legjobb benne?
- A pasik! - Nevettem. - A versenyzés és az, hogy lehetek valamiben a legjobb, ha igyekszem!
- Nagy tehetségnek kiáltottak ki. Mit gondolsz erről?
- Majd meglátjuk. Most, hogy már itt vagyok...
- Akkor a cél az F1?
- Pontosan! Előbb azért még befejezném ezt a szezont itt, aztán ki tudja... Ha jó vagyok,
úgyis bekerülök a GP2-ba, ha meg nem, nincs értelme erőltetni.
- Van kedvenced is?
- Igen, Fernando Alonso. - Talán ez volt az első kérdés, amiben 100%-ig biztos voltam.
- Mint tudod te vagy ebben a szériában jelenleg az egyetlen nő. Az F1-ben sem volt sok...
- Ha ezzel arra akarsz célozni, hogy nem kerülhetek be, nincs igazad! Hamiltonnak is
adtak esélyt és nézzetek oda, Világ bajnok lett. Már mindenre van lehetőség.
- A csapat társaddal, hogy jössz ki? - Terelte rögtön a témát Szujó.
- Jól! A legjobb, akit kívánhattam volna.
- Jövőre a GP2-ba megy versenyezni, új csapat társat kapsz. Nem félsz hogy többet
várnak majd el tőled? Megfontoltabbnak kell lenned?
- Erről nem tudtam, de nem, nem félek. Úgy fogok versenyezni, ahogy nekem tetszik,
ezt senki nem szabhatja meg. Segítek persze, ha egy új versenyző kerül mellém, de
a stílusomon nem változtatok! - Zártam le az interjút, elköszöntem és idegesen
elhagytam a termet.
A hotelba aztán lezuhanyoztam és lepihentem. Nem gondoltam volna, hogy egy interjú
jobban megizzaszt majd, mint az időmérő maga. Úgy éreztem magam, mintha egy
tárgyaláson lettem volna, ahol engem gyanúsítanak.
Fél nyolc lehetett, mikor ébredezni kezdtem. A változatosság kedvéért, most a
BEP - I gotta feelingjére.
- Igen? - Szóltam bele elég idegesen a mobilomba.
- Szia! Láttalak, szépen ronccsá törted azt az autót. - Hallottam Fédra vidám hangját.
Láttam is magam előtt, ahogy önfeledten mosolyog, de egyben sajnál is. Valahol
nagyon mélyen.
- Köszi! - Mondtam gúnyosan. - De azért bekerültem az első tízbe. Mit is szeretnél?
- A matek füzeted, tudod a képletek miatt...
- A füzetem a szobámba van, a kulcs pedig nálam. Ráér az holnap éjszakáig, nem?
- Felébresztettelek? - Kérdezte óvatosan.
- Céloz, lő és pont a közepébe!
- Akkor bocs! Szia!
- Szia! - Tettem le mérgesen a telefont, aztán csak bámultam magam elé. "Biztos most
is dolgoznak még az autómon... az autómon, amit tökéletesen összepakoltak és amit
én összetörtem a hülyeségem miatt... Fel kell hívnom Fredet!" Jött az elhatározás, majd
a cselekvés is.
- Szia! Még a pályán vagytok? - Kérdeztem halkan.
- Szerinted? Most sikerült a kasznit rendbe hoznunk. Egész éjszaka itt leszünk. Reggel
találkozunk, aludj addig! Szia! - Tette le a telefont, meg se várta, hogy elköszönjek.
"Ez remek, pont azt az embert dolgoztatom, akinek köszönhetem, hogy itt vagyok."
Pár hónappal ezelőtt nagyban készülődtünk Fédrával a Nemzetközi Gokart versenyre
Angliában. Jó sokat repültünk, hogy idejöhessünk, de nagy szerencsénkre teljesen
ingyen volt, ugyanis a két eredeti versenyző, akik utolsó pillanatban mondták le a
dolgot (mert berezeltek és ezt az influenzára fogták... nyáron), már befizették helyettünk.
- Végre! Nem hiszem el, hogy ezek után, hogy annyit hajtottunk és dolgoztunk, most
itt lehetünk. - Néztem tátott szájjal a sok overálba öltözött bukósisakos embert.
- Ne álmodozz! Nem fog semmi változni. Ezek már évek óta itt vannak.
- Igen, de látsz itt egyetlen lányt is? - Kérdeztem vissza.
- Nem véletlenül mi jöttünk! - Mondta, azzal magával húzott és mi is beöltöztünk az
overáljainkba, amik egy csöppet nagyok voltak, de ez egyikünknek se számított.
Beültünk a gokartba és a starthoz hajtottunk.
Fél órára rá, mikor már harmadjára vagy negyedjére mentünk végig a pályán kaptunk
egy negyed órás szünetet a következő forduló előtt. Éppen a pálya szélén álldogáltunk
egy-egy vízzel kezünkben, mikor két ismeretlen férfi jött felénk veszekedve.
- Hidd már el! Én látok benne valamit. - Mondta a szőkés hajú, harmincas pasi.
- Mi most a csapatunkba keresünk embert, nem egy divat ügynökséghez. Egy nőnek nem
versenyeznie kell, hanem...
- Hanem? - Kérdezett vissza Fédra magára vonva a figyelmüket.
- Mindegy! - Vágta rá a sötét hajú fickó, aki azóta már a csapat főnököm.
- Hozzánk jöttek?
- Csak hozzá! - Mutatott rám.
- Kitti Thomas! - Nyújtottam a kezem felé. - Magyarország.
- Akarsz jövőre az International Draco Racingnél versenyezni Kitti? - Kérdezte
mosolyogva Fred, a szőke pasi.
- Hol?
- Látod! Még azt se tudja, hogy kik vagyunk. - Érvelt ellenem továbbra is Max.
- Nem, de a csapatot ismerem.
- Akarsz vagy nem? - Kérdezte ismét.
- Akarok! - Mondtam határozottan.
- Akkor gyere! - Majd el is vittek egy régebbi épület felé és leültettek egy irodába.
Elém toltak egy szerződést, amiből jóformán egy szót se értettem, én pedig aláfirkantottam.
Azóta pedig tesztekre, edzésekre, időmérőkre és futamokra rohangálok a Világ különböző
pontjain. Ezt mind Frednek köszönhetem és most pedig elárultam.
Ilyen gondolatokkal forogtam az ágyba és mikor már vagy fél órája űztem ezt a cselekedett
elővettem az egyik könyvem és elkezdtem olvasni. "Ifjúsági regény... Gondoltátok volna?
Legalább ebbe igaza volt Szujónak. Szujó, Marco, GP2... Nah ezt azonnal kiverni a fejedből
és olvasni, míg el nem alszol!" Parancsoltam magamra és már kezdtem is.
2010. május 22., szombat
5. rész
Már mindjárt zöldre vált a boxutca lámpája és megkezdődik az időmérő első szakasza. Az autók
már felsorakoztak, hiszen előjöttek az eső felhők is, ami nem valami jó jel.
"Piros, piros és még mindig piros!" Idegeskedtem Marco mögött a sorba. "Zöld! Ez az!"
Meg is indult egyszerre vagy tíz-tizenkét autó és elkezdtük a kerekeket melegíteni.
"Gyerünk Kitti! Az első mért köröd! Próbálj meg maradandót alkotni... amivel legalábbis
bent maradunk a következő etapba."
- Kitti! Maradj kint! - Hallottam a fülembe az utasítást.
- Oké! - Mondtam és megtettem még négy-öt kört.
- Még egy és bejöhetsz! - Hallottam ismét a fülembe. "Hát persze, mert akkor már vége az
első szakasznak."
Meg is tettem azt az egy kört és visszahajtottam a boxutcába.
- Bent vagyunk? - Kérdeztem izgatottan. Nem szállhattam ugyanis ki, ameddig ki nem esek.
- Bent!
- Marco is?
- Barba is! - Hallottam Max hangját, amint felsóhajt. "Megállapítás: a legrosszabb hely
ahonnan indulhatok, a 17."
- Eső lesz? - Kérdeztem egy kicsit megijedve, ahogy az égre néztem.
- Valószinűleg! Feltegyük a másik kereket?
- Az legalább 3 kör mire felmelegítem és lassabb, mint ez! - Gondolkodtam hangosan.
- Marco azzal megy!
- Nem kell! - Mondtam makacsul és odahajtottam a boxutca kijáratához. Muszáj volt ugyanis,
hogy minnél hamarabb megtegyek egy értékelhető kört.
A második etapba végül enyém volt a első érdemleges kör, bár nem valami jó. Nem tudtam, de
éreztem. Kint kellett maradnom, amíg el nem kedd esni az eső, mert onnantól vége. Ha addig nem csinálok valamit, vége.
- A kettes kanyarban már esik! - Hallottam a rádión.
- Megyek még egy kört! - Mondtam.
- Visszajössz! - Parancsolt rám Max, de én nem hallgattam rá. Megkezdtem a következő köröm.
Minden jól ment, bevettem akadály mentesen az első két kanyart, aztán a harmadikat is, mikor
az eső és a szél is felerősödött. "Remek! Látni, már nem látok, akkor akár be is csukhatom a szemem,
úgy jobban fel tudom idézni a pályát." Ekkor azonban egy óriási ütést éreztem az autó elejéből, majd
az oldalából is. "Áhhá, szóval ez volt a négyes kanyar!" Állapítottam meg, majd vártam, hogy odajöjjön
valaki. Mivel nem jött senki, kiszálltam magamtól az autóból, visszaraktam a kormányt levettem a
sisakom és visszasétáltam a boxba. Mire visszaértem, akár fél óra is eltelhetett, ugyanis már Marco
is bent volt.
- Kitti! Normális vagy te? - Támadt nekem rögtön Max. - Ha azt mondom ne menj még egy kört, akkor ne
menj még egy kört! És ha már belevágódsz a falba, akkor értesíts a rádión, hogy minden rendben és várd
meg a pálya bírókat.
- Nem jött senki és nem akartam ott nézni a versenyt. - Vettem el Marcotól a felém nyújtott törülközőt. - És?
Hanyadik lettem? - Kezdtem el a hajamat törölgetni.
- 11., de ha hallgattál volna rám akár 5. is lehettél volna. Egyelőre rám kell figyelned és azokra, akik már
évek óta itt vannak. Ajánlom, hogy beszélgess a csapat társaddal. Majd elmondja, hogy mit hogyan kell
csinálni és mi itt a szokás.
- A stratégiám is jó volt. - Ellenkeztem.
- Igen, ha nem lenne akkora bizonyítási vágyad talán még jó is lehetnél. És most indulás az
interjúra! - Dühöngött Max és kivételesen teljes mértékben igaza volt, én szúrtam el.
már felsorakoztak, hiszen előjöttek az eső felhők is, ami nem valami jó jel.
"Piros, piros és még mindig piros!" Idegeskedtem Marco mögött a sorba. "Zöld! Ez az!"
Meg is indult egyszerre vagy tíz-tizenkét autó és elkezdtük a kerekeket melegíteni.
"Gyerünk Kitti! Az első mért köröd! Próbálj meg maradandót alkotni... amivel legalábbis
bent maradunk a következő etapba."
- Kitti! Maradj kint! - Hallottam a fülembe az utasítást.
- Oké! - Mondtam és megtettem még négy-öt kört.
- Még egy és bejöhetsz! - Hallottam ismét a fülembe. "Hát persze, mert akkor már vége az
első szakasznak."
Meg is tettem azt az egy kört és visszahajtottam a boxutcába.
- Bent vagyunk? - Kérdeztem izgatottan. Nem szállhattam ugyanis ki, ameddig ki nem esek.
- Bent!
- Marco is?
- Barba is! - Hallottam Max hangját, amint felsóhajt. "Megállapítás: a legrosszabb hely
ahonnan indulhatok, a 17."
- Eső lesz? - Kérdeztem egy kicsit megijedve, ahogy az égre néztem.
- Valószinűleg! Feltegyük a másik kereket?
- Az legalább 3 kör mire felmelegítem és lassabb, mint ez! - Gondolkodtam hangosan.
- Marco azzal megy!
- Nem kell! - Mondtam makacsul és odahajtottam a boxutca kijáratához. Muszáj volt ugyanis,
hogy minnél hamarabb megtegyek egy értékelhető kört.
A második etapba végül enyém volt a első érdemleges kör, bár nem valami jó. Nem tudtam, de
éreztem. Kint kellett maradnom, amíg el nem kedd esni az eső, mert onnantól vége. Ha addig nem csinálok valamit, vége.
- A kettes kanyarban már esik! - Hallottam a rádión.
- Megyek még egy kört! - Mondtam.
- Visszajössz! - Parancsolt rám Max, de én nem hallgattam rá. Megkezdtem a következő köröm.
Minden jól ment, bevettem akadály mentesen az első két kanyart, aztán a harmadikat is, mikor
az eső és a szél is felerősödött. "Remek! Látni, már nem látok, akkor akár be is csukhatom a szemem,
úgy jobban fel tudom idézni a pályát." Ekkor azonban egy óriási ütést éreztem az autó elejéből, majd
az oldalából is. "Áhhá, szóval ez volt a négyes kanyar!" Állapítottam meg, majd vártam, hogy odajöjjön
valaki. Mivel nem jött senki, kiszálltam magamtól az autóból, visszaraktam a kormányt levettem a
sisakom és visszasétáltam a boxba. Mire visszaértem, akár fél óra is eltelhetett, ugyanis már Marco
is bent volt.
- Kitti! Normális vagy te? - Támadt nekem rögtön Max. - Ha azt mondom ne menj még egy kört, akkor ne
menj még egy kört! És ha már belevágódsz a falba, akkor értesíts a rádión, hogy minden rendben és várd
meg a pálya bírókat.
- Nem jött senki és nem akartam ott nézni a versenyt. - Vettem el Marcotól a felém nyújtott törülközőt. - És?
Hanyadik lettem? - Kezdtem el a hajamat törölgetni.
- 11., de ha hallgattál volna rám akár 5. is lehettél volna. Egyelőre rám kell figyelned és azokra, akik már
évek óta itt vannak. Ajánlom, hogy beszélgess a csapat társaddal. Majd elmondja, hogy mit hogyan kell
csinálni és mi itt a szokás.
- A stratégiám is jó volt. - Ellenkeztem.
- Igen, ha nem lenne akkora bizonyítási vágyad talán még jó is lehetnél. És most indulás az
interjúra! - Dühöngött Max és kivételesen teljes mértékben igaza volt, én szúrtam el.
2010. május 21., péntek
4. rész
Szombat délelőtt még aludtam, mikor Max berohant üvöltözve a szobámba és követelte,
hogy keljek fel. "Ezt nem hiszem el, hagyjon már békén... és egyáltalán honnan van ide kulcsa?"
Kérdeztem magamtól, majd visszahúztam a takarót a fejemre.
- Kitti! Kelj fel! - Kiabált, de én nem törődtem vele. Egészen addig nem, míg lerántott a takaróval
együtt a földre.
- Aúúúú! - Kiabáltam morcosan, majd felkászálódtam és elindultam a fürdő felé. - Köszi!
- 20 perced van! Siess! - Kiabálta kifele menet. "Egyszer még megölöm!"
Tényleg nem hazudott, összeszedte Marcot és vele együtt rontott be ismét a szobámba az időm
leteltével. Éppen megtudtam még fésülködni és irány a pálya.
"Szörnyen nézek ki, mint egy holdkóros vagy esetleg egy fáradt pálya bíró, de mint egy versenyző
tuti nem! Ráadásul most itt vonszolnak Felipe Massa és Rubens Barichello irányába, akik egykor ebbe a csapatba kezdték! Ezt nem akarom, nagyon nem, kell egy menekülő útvonal... Ohhh már
megláttak... Felipe csak mosolyog rám... Fel a báj vigyorral Kitti, gyerünk!" Bátorítottam magam,
de nagy valószínűséggel ez a vigyor kívülről max vicsorgásnak tűnhetett. "Az első benyomás a
fontos, mi? Akkor ezt nagyon elszúrtam!"
- Hello! Felipe Massa! - Nyújtotta először felém a kezét a Ferráris szerelésben díszelgő brazil.
- Kitti Thomas! - Ráztam meg bátortalanul.
- Te vagy a magyar lány? - Kérdezte. "Ez nagyon bájcsevegni akar velem. Nah legyen neki karácsony!"
- Igen. Te pedig a Ferrári pilótája. Te nagyobb szenzáció vagy, mint én! - Mosolyogtam.
- Itt igen! - Nevetett. "Nah erre most mit mondjak? Inkább semmit!"
- Én Rubens Barichello vagyok! - Mentett meg a másik.
- Kitti Thomas! - Fogtam vele is kezet, majd Marco és Max is lerótták a tisztelet köreiket.
Ezután pedig indulás tovább a boxba, hiszen még a mérnökökkel is meg kellett beszélni egy-két
dolgot. Nekem szinte semmit, mert tökéletes volt az autóm, de azért Marcoval tartottam, Maxot pedig hagytuk beszélgetni a két F1-es sráccal.
Míg el nem kezdődött a kvalifikáció leültem az egyik sarokba és írogatni kezdtem. Még az elején
jártam a füzetbe, annak ellenére, hogy képeket is ragaszgattam bele, de remélem végig írhatom,
legalább ezt az egyet.
- Kitti? Mit csinálsz? - Hallottam egy ismerős hangot felülről. Nem, nem Isten volt, mielőtt még
valaki azt hinné. - Mi az? - Kérdezte Barba, majd leguggolt mellém.
- Nem érdekes! - Csuktam gyorsan össze a füzetet.
- Meg mutatod? - Nézett rám boci szemekkel. Pont úgy, mint a szekrényébe ragasztott képeken,
ahol még csak 15 év körüli lehetett és az első győzelmei egyikét ünnepelte a zöld overáljában.
- Bocsi, de még nem. Majd máskor! - Álltam fel, kezembe a képekkel, amit be akartam ragaszgatni,
majd indultam is tovább. Felmásztam a gumik tetejére, hogy ne legyek útba és onnan néztem
tovább az eseményeket.
- Öt perc van még srácok! Thomas, Barba, be az autókba! Kitti, te mégis mit csinálsz ott? Másszál
le, de azonnal! Mi ez itt óvoda? És ne felejtsd el az interjút, ami az időmérő után vár rád! - Jött
be Max a boxba és kezdett el rögtön üvöltözni.
- Milyen interjú? - Kérdeztem miközben lekászálódtam a gumikról és felvettem a sisakot.
- Nem tudom! Szujó Zoltán van melléírva. - Nézegette a lapját, amire kijegyzetelt
mindent. - De menjél már! - Kiabált tovább.
- Rendben főnök! - Ültem be az autómba.
- Ne nevezz főnöknek! - Mormogta. Nem véletlenül volt mérges, hiszen a jelenetet végignézte
a két vendégünk is. Végre Felipén is láthattam egy valódi mosolyt, de az is lehet, hogy csak túl
jól játszik már újonc kora óta. Ez lényegtelen, most csak az időmérőre kell figyelnem és a pontokra,
amikből idáig csak egy-kettőt szereztem.
hogy keljek fel. "Ezt nem hiszem el, hagyjon már békén... és egyáltalán honnan van ide kulcsa?"
Kérdeztem magamtól, majd visszahúztam a takarót a fejemre.
- Kitti! Kelj fel! - Kiabált, de én nem törődtem vele. Egészen addig nem, míg lerántott a takaróval
együtt a földre.
- Aúúúú! - Kiabáltam morcosan, majd felkászálódtam és elindultam a fürdő felé. - Köszi!
- 20 perced van! Siess! - Kiabálta kifele menet. "Egyszer még megölöm!"
Tényleg nem hazudott, összeszedte Marcot és vele együtt rontott be ismét a szobámba az időm
leteltével. Éppen megtudtam még fésülködni és irány a pálya.
"Szörnyen nézek ki, mint egy holdkóros vagy esetleg egy fáradt pálya bíró, de mint egy versenyző
tuti nem! Ráadásul most itt vonszolnak Felipe Massa és Rubens Barichello irányába, akik egykor ebbe a csapatba kezdték! Ezt nem akarom, nagyon nem, kell egy menekülő útvonal... Ohhh már
megláttak... Felipe csak mosolyog rám... Fel a báj vigyorral Kitti, gyerünk!" Bátorítottam magam,
de nagy valószínűséggel ez a vigyor kívülről max vicsorgásnak tűnhetett. "Az első benyomás a
fontos, mi? Akkor ezt nagyon elszúrtam!"
- Hello! Felipe Massa! - Nyújtotta először felém a kezét a Ferráris szerelésben díszelgő brazil.
- Kitti Thomas! - Ráztam meg bátortalanul.
- Te vagy a magyar lány? - Kérdezte. "Ez nagyon bájcsevegni akar velem. Nah legyen neki karácsony!"
- Igen. Te pedig a Ferrári pilótája. Te nagyobb szenzáció vagy, mint én! - Mosolyogtam.
- Itt igen! - Nevetett. "Nah erre most mit mondjak? Inkább semmit!"
- Én Rubens Barichello vagyok! - Mentett meg a másik.
- Kitti Thomas! - Fogtam vele is kezet, majd Marco és Max is lerótták a tisztelet köreiket.
Ezután pedig indulás tovább a boxba, hiszen még a mérnökökkel is meg kellett beszélni egy-két
dolgot. Nekem szinte semmit, mert tökéletes volt az autóm, de azért Marcoval tartottam, Maxot pedig hagytuk beszélgetni a két F1-es sráccal.
Míg el nem kezdődött a kvalifikáció leültem az egyik sarokba és írogatni kezdtem. Még az elején
jártam a füzetbe, annak ellenére, hogy képeket is ragaszgattam bele, de remélem végig írhatom,
legalább ezt az egyet.
- Kitti? Mit csinálsz? - Hallottam egy ismerős hangot felülről. Nem, nem Isten volt, mielőtt még
valaki azt hinné. - Mi az? - Kérdezte Barba, majd leguggolt mellém.
- Nem érdekes! - Csuktam gyorsan össze a füzetet.
- Meg mutatod? - Nézett rám boci szemekkel. Pont úgy, mint a szekrényébe ragasztott képeken,
ahol még csak 15 év körüli lehetett és az első győzelmei egyikét ünnepelte a zöld overáljában.
- Bocsi, de még nem. Majd máskor! - Álltam fel, kezembe a képekkel, amit be akartam ragaszgatni,
majd indultam is tovább. Felmásztam a gumik tetejére, hogy ne legyek útba és onnan néztem
tovább az eseményeket.
- Öt perc van még srácok! Thomas, Barba, be az autókba! Kitti, te mégis mit csinálsz ott? Másszál
le, de azonnal! Mi ez itt óvoda? És ne felejtsd el az interjút, ami az időmérő után vár rád! - Jött
be Max a boxba és kezdett el rögtön üvöltözni.
- Milyen interjú? - Kérdeztem miközben lekászálódtam a gumikról és felvettem a sisakot.
- Nem tudom! Szujó Zoltán van melléírva. - Nézegette a lapját, amire kijegyzetelt
mindent. - De menjél már! - Kiabált tovább.
- Rendben főnök! - Ültem be az autómba.
- Ne nevezz főnöknek! - Mormogta. Nem véletlenül volt mérges, hiszen a jelenetet végignézte
a két vendégünk is. Végre Felipén is láthattam egy valódi mosolyt, de az is lehet, hogy csak túl
jól játszik már újonc kora óta. Ez lényegtelen, most csak az időmérőre kell figyelnem és a pontokra,
amikből idáig csak egy-kettőt szereztem.
2010. május 19., szerda
3. rész
Két órával később már meg is érkeztem Londonba. Egyszerűen csodálatos ez a város.
Még sosem jártam itt, de nagyon megtetszett. Ennél jobban már csak Spanyolországra és
Abu-Dhabira vagyok kíváncsi. Azt mondta a csapatfőnökünk, hogy vár ránk ott egy kis
meglepetés is, úgyhogy ez csak vonzóbbá teszi számomra a dolgot. Mondjuk az is nagy szó,
hogy Monaco után ez a pálya is bekerült a verseny naptárunkba, hiszen egyik sem egy két
forintos helyszín.
- Kitti! Hello! - Köszönt rám Fred, a mérnököm.
- Hello! - Köszöntem vissza meglepetten. - Hát te?
- Érted küldtek, hogy nehogy lekéss az első tesztről. - Mosolygott. "De jó! Ezen nem a
teszt pilótának kéne részt vennie? Várjunk csak.. Nálunk egyáltalán van olyan? Ha
megtudnám kérdezni tőle angolul, tuti megtenném."
- Oké. - Mondtam.
- Gyere! - Azzal megragadta a karom, elhoztuk gyorsan a csomagjaimat, bedobáltuk
a kocsijába és el is indultunk. Már vagy egy órája vezetett mikor hátsó ülés felé mutatott.
Ott volt egy sport táska a csapatom, az International Draco Racing emblémájával.
- Menj hátra és öltözz át gyorsan! - Mondta mikor megálltunk a piros lámpánál.
- Mi? - Kérdeztem vissza nagy szemekkel. Azt hittem rosszul értettem, de nem.
- Gyerünk! - Szólt rám erényesen, mire én kipattantam a kocsiból és a hátsóajtón
visszaszálltam. "Egy normál ruhát is nehéz átvenni egy kocsiba nemhogy egy overált."
Gyorsan lekaptam magamról farmerom és elkezdtem felvenni a verseny öltözetem.
Fél óra múlva oda is értünk és pont ekkora öltöztem fel teljesen. A cipőmet leszámítva,
amit már az autóból kiszállva húztam a lábamra.
- Tartozol egy városnézéssel! - Néztem mérgesen Fredre, aki csak röhögött.
- Szia! - Lépett ki a boxból kedvenc és egybe egyetlen csapat társam, Marco Barba.
- Hello! - Préseltem ki magamból és el is húztam onnan. "Most nem fogok senkivel
sem jópofizni, nem érdekel, hogy ki mit mond." Ültem le az egyik büfébe, de mivel
sajnos ez itt még nem az F1,
az emberek szabadon sétálgathattak a kamionjaink között, a padockban, bárhol, ahol
csak akarnak. Az egyetlen hely ahová nem mehettek az a pálya volt, na meg persze a
boxok, de a büfébe, ahol jelenleg üldögéltem simán.
- Kitti, Kitti! - Kiáltotta egy szőke kis csaj. "Mit akar tőlem? Nem is ismerem... Ohh én
hülye!" Jötta megvilágosodás. "Attól mert én nem ismerem őt, Ő ismerhet engem."
- Igen? - Kérdeztem magyarul. Mentségemre valljon, hogy ma eléggé kifárasztott a suli,
a repülés és az öltözködés is. - Sorry! Yes?
- Autogram? - Kérdezett vissza a kislány, szerintem Ő sem volt angol és egy 7 év körüli gyerektől ne várja el senki, hogy ismerjen legalább két nyelvet. Ha lehet, akkor tőle se.
- Oké! - Mondtam úgy, hogy Ő is megértse. Sikerült is, ugyain a következő pillanatban
már egy rólam készült fotót írtam alá.
- Kitti! Gyere! - Szólt oda Marco, majd az órára néztem és vissza a kislányra.
- Sorry! - Azzal el is rohantam, keresztül a boxon, be az autómba és ki a pályára.
"Áhh, igen! Ezt hívják asszem szabadságnak! Mikor az ember nem gondol semmire,
csak az útat figyeli, a felgumizott ívet keresi és élvezi a sebességet! Biztosan ez lesz az!" Gondolkoztam, miközben a gumikat melegítettem. Ekkor szólalt meg Max, a csapat
főnököm a fülembe.
- Thomas! Próbálj meg minnél több adatot gyűjteni! - Ebből a mondatból persze,
csak az 'Adatot', a'több' és a 'gyűjteni' szót értettem meg, a többit ki kellett
következtetnem. "Jobb, mint a barkóba... de ha azon gondolkodom egész végig, hogy
hogyan fogalmazzak meg értelmesen egy mondatot, tuti nem fog menni az autóra figyelni."
- Oké! - Mondtam, hiszen nem volt értelme ellenkezni.
Meg is kezdtük a köröket. Persze még nem sokan voltak a pályán. Csupán három autóra lettem
figyelmes, Marcoéra, egy Carlin Motorsport-ra és egy USR-re, amiben valószínűleg Molina ül.
Teltek a körök, de az autón minden jól működött, így nem tudom miről kellett volna adatokat
gyűjtenem, a többi már nem az én dolgom.
- Thomas! Minden oké? - Kérdezte ismét Max.
- Igen!
- Bővebben? - Kérdezett vissza. "Itt a vég!" gondoltam.
- A pályára szeretnék figyelni! - Bújtam ki gyorsan a válaszadás alól és idegességemben még jobban rátapostam a gázra. Még az a szerencse, hogy ezek az autók jópár km/h-val le vannak maradva az F1-es autóktól, így ha a gumik között kötök ki, kevésbé lesz fájdalmas.
- Bocsi! - Mondta, azzal be is fejeztük a kommunikálást.
Fél óra múlva eléggé fáradtan kászálódtam ki az autómból a boxban. Ekkor tolták be Marcot
is mellém, aki rám mosolygott és egyszerűen kipattant az autójából. "Jó annak, aki ilyen sokat tudott aludni!"
- Hogy ment? - Kezdte a szokásos kérdésével.
- Nem jól! - Mondtam és levettem a sisakom. - Áúúúú
- Minden rendbe?
- A nyakam!
- Fáj?
- Aha! - Azzal közelebb lépett és elkezdte masszírozni. "Nah igen, ez kellett már egy ideje!" - Köszi!
- Szívesen! - Mosolygott és elindult a monitorhoz, amin ki voltak írva az eredmények.
- Thomas! - Hallottam a csapat főnököm üvöltését. Én is közelebb léptem hozzájuk és
rájöttem, hogy miért is ez a nagy felháborodás.
- 20. hely? - Kérdeztem meglepetten. "Ennyire béna még sose voltam."
- Holnap jön Felipe és Rubens. Marco tőled dobogós eredményt várok, tőled pedig Kitti,
hogy bejuss az első tízbe! Értettem? - Kérdezett vissza.
- Igen! - Mondtuk egyszerre "nagy lelkesedéssel, azzal elindultunk a kamionunk felé,
ugyanis itt van kialakítva nekünk-egy-egy szoba, amiben nyugodtan öltözhetünk és pihenhetünk.
Még sosem jártam itt, de nagyon megtetszett. Ennél jobban már csak Spanyolországra és
Abu-Dhabira vagyok kíváncsi. Azt mondta a csapatfőnökünk, hogy vár ránk ott egy kis
meglepetés is, úgyhogy ez csak vonzóbbá teszi számomra a dolgot. Mondjuk az is nagy szó,
hogy Monaco után ez a pálya is bekerült a verseny naptárunkba, hiszen egyik sem egy két
forintos helyszín.
- Kitti! Hello! - Köszönt rám Fred, a mérnököm.
- Hello! - Köszöntem vissza meglepetten. - Hát te?
- Érted küldtek, hogy nehogy lekéss az első tesztről. - Mosolygott. "De jó! Ezen nem a
teszt pilótának kéne részt vennie? Várjunk csak.. Nálunk egyáltalán van olyan? Ha
megtudnám kérdezni tőle angolul, tuti megtenném."
- Oké. - Mondtam.
- Gyere! - Azzal megragadta a karom, elhoztuk gyorsan a csomagjaimat, bedobáltuk
a kocsijába és el is indultunk. Már vagy egy órája vezetett mikor hátsó ülés felé mutatott.
Ott volt egy sport táska a csapatom, az International Draco Racing emblémájával.
- Menj hátra és öltözz át gyorsan! - Mondta mikor megálltunk a piros lámpánál.
- Mi? - Kérdeztem vissza nagy szemekkel. Azt hittem rosszul értettem, de nem.
- Gyerünk! - Szólt rám erényesen, mire én kipattantam a kocsiból és a hátsóajtón
visszaszálltam. "Egy normál ruhát is nehéz átvenni egy kocsiba nemhogy egy overált."
Gyorsan lekaptam magamról farmerom és elkezdtem felvenni a verseny öltözetem.
Fél óra múlva oda is értünk és pont ekkora öltöztem fel teljesen. A cipőmet leszámítva,
amit már az autóból kiszállva húztam a lábamra.
- Tartozol egy városnézéssel! - Néztem mérgesen Fredre, aki csak röhögött.
- Szia! - Lépett ki a boxból kedvenc és egybe egyetlen csapat társam, Marco Barba.
- Hello! - Préseltem ki magamból és el is húztam onnan. "Most nem fogok senkivel
sem jópofizni, nem érdekel, hogy ki mit mond." Ültem le az egyik büfébe, de mivel
sajnos ez itt még nem az F1,
az emberek szabadon sétálgathattak a kamionjaink között, a padockban, bárhol, ahol
csak akarnak. Az egyetlen hely ahová nem mehettek az a pálya volt, na meg persze a
boxok, de a büfébe, ahol jelenleg üldögéltem simán.
- Kitti, Kitti! - Kiáltotta egy szőke kis csaj. "Mit akar tőlem? Nem is ismerem... Ohh én
hülye!" Jötta megvilágosodás. "Attól mert én nem ismerem őt, Ő ismerhet engem."
- Igen? - Kérdeztem magyarul. Mentségemre valljon, hogy ma eléggé kifárasztott a suli,
a repülés és az öltözködés is. - Sorry! Yes?
- Autogram? - Kérdezett vissza a kislány, szerintem Ő sem volt angol és egy 7 év körüli gyerektől ne várja el senki, hogy ismerjen legalább két nyelvet. Ha lehet, akkor tőle se.
- Oké! - Mondtam úgy, hogy Ő is megértse. Sikerült is, ugyain a következő pillanatban
már egy rólam készült fotót írtam alá.
- Kitti! Gyere! - Szólt oda Marco, majd az órára néztem és vissza a kislányra.
- Sorry! - Azzal el is rohantam, keresztül a boxon, be az autómba és ki a pályára.
"Áhh, igen! Ezt hívják asszem szabadságnak! Mikor az ember nem gondol semmire,
csak az útat figyeli, a felgumizott ívet keresi és élvezi a sebességet! Biztosan ez lesz az!" Gondolkoztam, miközben a gumikat melegítettem. Ekkor szólalt meg Max, a csapat
főnököm a fülembe.
- Thomas! Próbálj meg minnél több adatot gyűjteni! - Ebből a mondatból persze,
csak az 'Adatot', a'több' és a 'gyűjteni' szót értettem meg, a többit ki kellett
következtetnem. "Jobb, mint a barkóba... de ha azon gondolkodom egész végig, hogy
hogyan fogalmazzak meg értelmesen egy mondatot, tuti nem fog menni az autóra figyelni."
- Oké! - Mondtam, hiszen nem volt értelme ellenkezni.
Meg is kezdtük a köröket. Persze még nem sokan voltak a pályán. Csupán három autóra lettem
figyelmes, Marcoéra, egy Carlin Motorsport-ra és egy USR-re, amiben valószínűleg Molina ül.
Teltek a körök, de az autón minden jól működött, így nem tudom miről kellett volna adatokat
gyűjtenem, a többi már nem az én dolgom.
- Thomas! Minden oké? - Kérdezte ismét Max.
- Igen!
- Bővebben? - Kérdezett vissza. "Itt a vég!" gondoltam.
- A pályára szeretnék figyelni! - Bújtam ki gyorsan a válaszadás alól és idegességemben még jobban rátapostam a gázra. Még az a szerencse, hogy ezek az autók jópár km/h-val le vannak maradva az F1-es autóktól, így ha a gumik között kötök ki, kevésbé lesz fájdalmas.
- Bocsi! - Mondta, azzal be is fejeztük a kommunikálást.
Fél óra múlva eléggé fáradtan kászálódtam ki az autómból a boxban. Ekkor tolták be Marcot
is mellém, aki rám mosolygott és egyszerűen kipattant az autójából. "Jó annak, aki ilyen sokat tudott aludni!"
- Hogy ment? - Kezdte a szokásos kérdésével.
- Nem jól! - Mondtam és levettem a sisakom. - Áúúúú
- Minden rendbe?
- A nyakam!
- Fáj?
- Aha! - Azzal közelebb lépett és elkezdte masszírozni. "Nah igen, ez kellett már egy ideje!" - Köszi!
- Szívesen! - Mosolygott és elindult a monitorhoz, amin ki voltak írva az eredmények.
- Thomas! - Hallottam a csapat főnököm üvöltését. Én is közelebb léptem hozzájuk és
rájöttem, hogy miért is ez a nagy felháborodás.
- 20. hely? - Kérdeztem meglepetten. "Ennyire béna még sose voltam."
- Holnap jön Felipe és Rubens. Marco tőled dobogós eredményt várok, tőled pedig Kitti,
hogy bejuss az első tízbe! Értettem? - Kérdezett vissza.
- Igen! - Mondtuk egyszerre "nagy lelkesedéssel, azzal elindultunk a kamionunk felé,
ugyanis itt van kialakítva nekünk-egy-egy szoba, amiben nyugodtan öltözhetünk és pihenhetünk.
2010. május 17., hétfő
2. rész
Földrajz óra. Az egyik legunalmasabb óra, de legalább jövőre már nem lesz benne részem.
A tanár persze elszántan próbálja belénk verni a tudást, de az érdeklődési kör lekorlátozódik
két emberre. Magyarán nem csak a légkör mérsékelt, hanem az órája sikere is.
- Jó reggelt! Leülhettek. - Állt meg az asztala előtt. - Egy felhívással szeretném kezdeni az órát.
Ezen a héten jelent meg a Földgömb termikus magazin legújabb száma, ami éppen az óráink
anyagához kapcsolódik. - Emelte a magasba az újságot. - Nem egy olcsó magazin, 800 ft, de
érdemes megvenni.
"Hát ezen még el kell gondolkoznom. F1 Racing vagy Földgömb magazin? Nehéz döntés!"
Merengtem, majd elkezdtem a Silverston-i pályát rajzolgatni a füzetembe az egyes kanyarokhoz
kiírva a nehézségeit és belerajzolva az ideális íveket.
- Kitti! Válaszolnál a kérdésemre? - Térített vissza a tanárom hangja.
- Öhm... Megismételné, kérem? - Kérdeztem óvatosan kitépve a lapot a füzetemből, mielőtt
elszedi és átnézi, mert akkor kapnám az egyest.
- Elkérhetném a füzeted?
- Hát persze. - Nyújtottam oda neki.
- Hmmm... Szép a füzet vezetésed. - Lapozgatott.
- Köszönöm!
- Ha még figyelnél is, akár ebből érettségizhetnél szabadon választott tantárgyként.
- Majd még gondolkodom rajta. - Mondtam, de persze egy csöppet sem gondoltam komolyan.
"Én, aki még a reptereken is eltéved? Jó vicc!"
Végül a nap lassan, de eltelt. Izgatottan indultam hazafelé, már egy kicsit késésbe is voltam,
úgyhogy elhatároztam, hogy majd a reptéren vagy a repülőn eszek valamit.
Gyorsan írtam még egy levelet a barátnőmnek, mielőtt elutaztam volna, ahogyan szoktam.
'Fédra!
Elmentem, Angliába megtalálsz, ha szükség lenne rám. A szobám ajtaját bezártam
és elvileg az Eurosport vetíti a futamunkat, úgyhogy telepedj le vasárnap a tévé elé!
Jó erősítést és vigyázz magadra!
Kitti'
Miután mindezekkel végeztem rohantam is tovább. A reptéren szokás szerint nem találtam a
megfelelő terminált, de szerencsére itt még magyarul beszélnek. Nah majd Angliába, azzal
a béna akcentusukkal. Rossz is belegondolni.
'A 420-as járat utasait kérem, hogy igyekezzenek a beszállással, a gép 10 perc múlva indul!'
- Elnézést! Ez a 420-as? - Kérdeztem az egyik légikísérőt.
- Igen kisasszony! A jegyét, ha kérhetném! - Én átnyújtottam neki, Ő ellenőrizte, majd
visszaadta. - Jó utazást!
- Köszönöm! - Mosolyogtam rá, aztán felszálltam a járatra.
A tanár persze elszántan próbálja belénk verni a tudást, de az érdeklődési kör lekorlátozódik
két emberre. Magyarán nem csak a légkör mérsékelt, hanem az órája sikere is.
- Jó reggelt! Leülhettek. - Állt meg az asztala előtt. - Egy felhívással szeretném kezdeni az órát.
Ezen a héten jelent meg a Földgömb termikus magazin legújabb száma, ami éppen az óráink
anyagához kapcsolódik. - Emelte a magasba az újságot. - Nem egy olcsó magazin, 800 ft, de
érdemes megvenni.
"Hát ezen még el kell gondolkoznom. F1 Racing vagy Földgömb magazin? Nehéz döntés!"
Merengtem, majd elkezdtem a Silverston-i pályát rajzolgatni a füzetembe az egyes kanyarokhoz
kiírva a nehézségeit és belerajzolva az ideális íveket.
- Kitti! Válaszolnál a kérdésemre? - Térített vissza a tanárom hangja.
- Öhm... Megismételné, kérem? - Kérdeztem óvatosan kitépve a lapot a füzetemből, mielőtt
elszedi és átnézi, mert akkor kapnám az egyest.
- Elkérhetném a füzeted?
- Hát persze. - Nyújtottam oda neki.
- Hmmm... Szép a füzet vezetésed. - Lapozgatott.
- Köszönöm!
- Ha még figyelnél is, akár ebből érettségizhetnél szabadon választott tantárgyként.
- Majd még gondolkodom rajta. - Mondtam, de persze egy csöppet sem gondoltam komolyan.
"Én, aki még a reptereken is eltéved? Jó vicc!"
Végül a nap lassan, de eltelt. Izgatottan indultam hazafelé, már egy kicsit késésbe is voltam,
úgyhogy elhatároztam, hogy majd a reptéren vagy a repülőn eszek valamit.
Gyorsan írtam még egy levelet a barátnőmnek, mielőtt elutaztam volna, ahogyan szoktam.
'Fédra!
Elmentem, Angliába megtalálsz, ha szükség lenne rám. A szobám ajtaját bezártam
és elvileg az Eurosport vetíti a futamunkat, úgyhogy telepedj le vasárnap a tévé elé!
Jó erősítést és vigyázz magadra!
Kitti'
Miután mindezekkel végeztem rohantam is tovább. A reptéren szokás szerint nem találtam a
megfelelő terminált, de szerencsére itt még magyarul beszélnek. Nah majd Angliába, azzal
a béna akcentusukkal. Rossz is belegondolni.
'A 420-as járat utasait kérem, hogy igyekezzenek a beszállással, a gép 10 perc múlva indul!'
- Elnézést! Ez a 420-as? - Kérdeztem az egyik légikísérőt.
- Igen kisasszony! A jegyét, ha kérhetném! - Én átnyújtottam neki, Ő ellenőrizte, majd
visszaadta. - Jó utazást!
- Köszönöm! - Mosolyogtam rá, aztán felszálltam a járatra.
2010. május 16., vasárnap
Padlógáz - 1. rész
A WSR box utcájában érdekes jelenségen akad meg a szemem. Egy kockás dívatingbe,
valamint koptatott farmernadrágba öltözött fiatal lány spanyol számokat énekel az egyik
box bejáratánál. Az szerelők egyike előveszi a gitárját, leül a lány mellé, majd együtt
folytatják tovább. Nem sokára jópár szerelő és versenyző is köréjük gyűlik.
Mint megtudtam ez a lány nem más, mint Kitti Thomas, egy magyar diáklány, aki nem
rég töltötte be 17. élet évét, mégis az egyik legjobb csapat pilótája.
Elbeszélgetve vele rá kell jöjjek, hogy csak a padockban egy nem mindennapi
lány, hétköznaponként Ő is ugyanúgy iskolába jár és...
- Nah, Kitti! Ezt most miért? - Kérdezte csüggedten Fédra, miután kikapcsoltam a
tévét. - Nem hogy inkább felvennéd...
- Minek? Anyu biztos megteszi helyettem. És ismerd be, nem én vagyok itt annyira
érdekes, hanem Szujó Zoli.
- Ez nem igaz. Nemhogy örülnél a sikerednek. Én bezzeg csak, mint teszt pilóta vehetek
részt a csapatom életében... - Kezdet siránkozni.
- Melyik csapatéba is? Várjál csak... mindjárt eszembe jut. Jah igen, meg is van! Kimi
Raikkönen, a finn sztár-pilóta csapatában.
- Aha, aki azt hiszi, hogy mert nő vagyok már vezetni se tudok.
- Ugyan már! - Néztem rá. - Különben is, lehet, hogy jobban jártál, mint én. Téged egy VB
támogat.
- Ha támogatna, akkor tényleg jól járnék, de Ő csak azt a finn srácot sztárolja.
- És Toni? Azt mondtad, hogy vele el tudtál dumálni, míg a nagy Iceman a szerződéseddel
bajlódott.
- Igen, csak neki semmi beleszólása az egészbe. De most már indulnunk kell. Fél óra múlva
nyolc. Szerencse, hogy 20 percre van a sulim.
- Aha, neked. Rám még legalább háromnegyed óra vár. Majd megkérdezem, hogy nem
kaphatnám-e meg félévvel hamarabb azt a jogsit.
- Hát, ha már egy forma autót simán elvezetünk, nem értem mi lenne a probléma egy sima
kocsival.
- Én se! - Azzal bezártam az ajtót és elindultunk két különböző irányba.
Szerencsémre elmaradt az első órám, így nem késtem el és még volt időm felkészülni a
dogáimra is. Ezeket valahogy mindig az utolsó pillanatokra hagyom.
Aznap este éppen a nettel bajlódtam. Már a negyedik szolgáltatót hívtam fel, de
persze semelyik sem tudja itt üzemeltetni a rendszerét.
- Kitti! Gyere már, kihűl a pizza!
- Fédra, most ezt nem mondod komolyan! - Kászálódtam ki a számítógépem mögül, amit
hétfő délután sikerült éppen hogy összeraknom. - Mondtam, hogy ne hozz haza minden
amerikai szemetet... Így annyi a versenysúlyomnak.
- Már megint a súlyod? 56-ról esetleg felhízol 57-re? Majd egy kilóval kevesebb benzint
tankolnak neked. - Nevetett és leültünk a nappaliban lévő kanapéra.
- 58 kiló vagyok, ha tudni akarod, ráadásul asszem már így is kivertem egyesekenél a
biztosítékot, még ha miattam kéne változtatni...
- Te vagy ott a szenzáció. Bárhol vagyok, csak azt hallom, hogy a WSR-be van egy lány,
aki akár az F1-be is bekerülhet.
- Jah, de azért a magyar lobogót rendesen összekeverik az olasszal. Képzeld a hétvégén
egy velünk egykorú csaj jött oda hozzám, nagy nehezen elmakogott nekem egy mondatot
olaszul, mire én spanyolul elmondtam neki, hogy egy szót sem értettem az egészből. Mellesleg
szerintem azt se tudta, hogy ki vagyok.
- Ezt nem mondod komolyan! - Nézett nagy szemekkel.
- De. És ha még egyszer meghallom, hogy "belőlem nem lesz semmi, mert..." kezdetű mondatot,
akkor lenyomom a torkodon ezt a pizzát! - Hadonásztam a kezembe lévő szelettel.
- Pedig Raikkönen is így látja a dolgot. Kíváncsi lettem volna a Robertson és a közte zajló
beszélgetésre, közvetlenül azután miután aláírtuk a szerződést.
- Én meg a te és Kimi között zajlóra lettem volna kíváncsi. - Nevettem el magam.
- Arra lehetsz is! - Dobta a képembe a párnáját. Ezzel bele is kezdtünk egy óriási párna csatába,
aminek körülbelül két órával rá vetettünk véget.
- Bocsi, de még össze kell pakolnom! - Álltam fel a kanapéról.
- Holnap utazol?
- Aha, Angliába. Aztán pedig Monaco.
- Monaco? - Kérdezte nagy szemekkel. - Ti ott is versenyeztek?
- Jaja, de a nagy durranás novemberbe lesz. Abu-Dhabi. - Mondtam lassan, tagoltan.
- Ezt nem mondod! Akkor lesz az F1-es futam is, nem?
- Igen, de két részre osztható a pálya és mivel későbbiekben egy jópár verseny lesz
ott, ezért nekünk is akkor kell mennünk.
- De ez nagy lehetőség a bizonyításra.
- Most erre nem akarok gondolni. Az ágyra viszont annál inkább, ugyanis holnap föcivel kezdek.
- Hát akkor Jó éjt! - ölelt át.
- Neked is, szép álmokat!
valamint koptatott farmernadrágba öltözött fiatal lány spanyol számokat énekel az egyik
box bejáratánál. Az szerelők egyike előveszi a gitárját, leül a lány mellé, majd együtt
folytatják tovább. Nem sokára jópár szerelő és versenyző is köréjük gyűlik.
Mint megtudtam ez a lány nem más, mint Kitti Thomas, egy magyar diáklány, aki nem
rég töltötte be 17. élet évét, mégis az egyik legjobb csapat pilótája.
Elbeszélgetve vele rá kell jöjjek, hogy csak a padockban egy nem mindennapi
lány, hétköznaponként Ő is ugyanúgy iskolába jár és...
- Nah, Kitti! Ezt most miért? - Kérdezte csüggedten Fédra, miután kikapcsoltam a
tévét. - Nem hogy inkább felvennéd...
- Minek? Anyu biztos megteszi helyettem. És ismerd be, nem én vagyok itt annyira
érdekes, hanem Szujó Zoli.
- Ez nem igaz. Nemhogy örülnél a sikerednek. Én bezzeg csak, mint teszt pilóta vehetek
részt a csapatom életében... - Kezdet siránkozni.
- Melyik csapatéba is? Várjál csak... mindjárt eszembe jut. Jah igen, meg is van! Kimi
Raikkönen, a finn sztár-pilóta csapatában.
- Aha, aki azt hiszi, hogy mert nő vagyok már vezetni se tudok.
- Ugyan már! - Néztem rá. - Különben is, lehet, hogy jobban jártál, mint én. Téged egy VB
támogat.
- Ha támogatna, akkor tényleg jól járnék, de Ő csak azt a finn srácot sztárolja.
- És Toni? Azt mondtad, hogy vele el tudtál dumálni, míg a nagy Iceman a szerződéseddel
bajlódott.
- Igen, csak neki semmi beleszólása az egészbe. De most már indulnunk kell. Fél óra múlva
nyolc. Szerencse, hogy 20 percre van a sulim.
- Aha, neked. Rám még legalább háromnegyed óra vár. Majd megkérdezem, hogy nem
kaphatnám-e meg félévvel hamarabb azt a jogsit.
- Hát, ha már egy forma autót simán elvezetünk, nem értem mi lenne a probléma egy sima
kocsival.
- Én se! - Azzal bezártam az ajtót és elindultunk két különböző irányba.
Szerencsémre elmaradt az első órám, így nem késtem el és még volt időm felkészülni a
dogáimra is. Ezeket valahogy mindig az utolsó pillanatokra hagyom.
Aznap este éppen a nettel bajlódtam. Már a negyedik szolgáltatót hívtam fel, de
persze semelyik sem tudja itt üzemeltetni a rendszerét.
- Kitti! Gyere már, kihűl a pizza!
- Fédra, most ezt nem mondod komolyan! - Kászálódtam ki a számítógépem mögül, amit
hétfő délután sikerült éppen hogy összeraknom. - Mondtam, hogy ne hozz haza minden
amerikai szemetet... Így annyi a versenysúlyomnak.
- Már megint a súlyod? 56-ról esetleg felhízol 57-re? Majd egy kilóval kevesebb benzint
tankolnak neked. - Nevetett és leültünk a nappaliban lévő kanapéra.
- 58 kiló vagyok, ha tudni akarod, ráadásul asszem már így is kivertem egyesekenél a
biztosítékot, még ha miattam kéne változtatni...
- Te vagy ott a szenzáció. Bárhol vagyok, csak azt hallom, hogy a WSR-be van egy lány,
aki akár az F1-be is bekerülhet.
- Jah, de azért a magyar lobogót rendesen összekeverik az olasszal. Képzeld a hétvégén
egy velünk egykorú csaj jött oda hozzám, nagy nehezen elmakogott nekem egy mondatot
olaszul, mire én spanyolul elmondtam neki, hogy egy szót sem értettem az egészből. Mellesleg
szerintem azt se tudta, hogy ki vagyok.
- Ezt nem mondod komolyan! - Nézett nagy szemekkel.
- De. És ha még egyszer meghallom, hogy "belőlem nem lesz semmi, mert..." kezdetű mondatot,
akkor lenyomom a torkodon ezt a pizzát! - Hadonásztam a kezembe lévő szelettel.
- Pedig Raikkönen is így látja a dolgot. Kíváncsi lettem volna a Robertson és a közte zajló
beszélgetésre, közvetlenül azután miután aláírtuk a szerződést.
- Én meg a te és Kimi között zajlóra lettem volna kíváncsi. - Nevettem el magam.
- Arra lehetsz is! - Dobta a képembe a párnáját. Ezzel bele is kezdtünk egy óriási párna csatába,
aminek körülbelül két órával rá vetettünk véget.
- Bocsi, de még össze kell pakolnom! - Álltam fel a kanapéról.
- Holnap utazol?
- Aha, Angliába. Aztán pedig Monaco.
- Monaco? - Kérdezte nagy szemekkel. - Ti ott is versenyeztek?
- Jaja, de a nagy durranás novemberbe lesz. Abu-Dhabi. - Mondtam lassan, tagoltan.
- Ezt nem mondod! Akkor lesz az F1-es futam is, nem?
- Igen, de két részre osztható a pálya és mivel későbbiekben egy jópár verseny lesz
ott, ezért nekünk is akkor kell mennünk.
- De ez nagy lehetőség a bizonyításra.
- Most erre nem akarok gondolni. Az ágyra viszont annál inkább, ugyanis holnap föcivel kezdek.
- Hát akkor Jó éjt! - ölelt át.
- Neked is, szép álmokat!
Kezdet
Szijasztok!
Nos én is belekezdek egy blogba. Bocsi, de sose voltam jó a dolgok elkezdésében... Nah jó, talán a legjobb egy rövid ismertető lenne.
A történetem főhősnője Kitti Thomas egy 17 éves lány. A fanfic sok másikkal eltérően a WSR világát próbálja bemutatni kisebb változtatásokkal. Ennek két egyszerű oka van. Mikor még belekezdtem nem igazán tudtam hogyan is zajlanak ott a dolgok (erre későbbiekben rájöttem) és emelett könnyebben érthetővé szerettem volna tenni mindenki számára a cselekvéseket és törtnéseket. Magyarán egy kis szabály módosítást eszközöltem. (Ha esetleg megtetszene, akkor forduljatok Palik Lacihoz, Ő amúgy is nagyon szereti ezeket az öteleteket! :P)
A blogom alanyai Kittin kívűl a 2009-ben kis hazánkba látogató WSR mezőny volt. Leginkább a 3.5-ös géposztály de nyomokban fellelhető a 2.0-ás bajnokság és az F1 pilóták maradványi is. Nah jó, befejeztem!
Jó szórakozást hozzá és remélem majd írtok is néhány kommentet!
Kathy
Nos én is belekezdek egy blogba. Bocsi, de sose voltam jó a dolgok elkezdésében... Nah jó, talán a legjobb egy rövid ismertető lenne.
A történetem főhősnője Kitti Thomas egy 17 éves lány. A fanfic sok másikkal eltérően a WSR világát próbálja bemutatni kisebb változtatásokkal. Ennek két egyszerű oka van. Mikor még belekezdtem nem igazán tudtam hogyan is zajlanak ott a dolgok (erre későbbiekben rájöttem) és emelett könnyebben érthetővé szerettem volna tenni mindenki számára a cselekvéseket és törtnéseket. Magyarán egy kis szabály módosítást eszközöltem. (Ha esetleg megtetszene, akkor forduljatok Palik Lacihoz, Ő amúgy is nagyon szereti ezeket az öteleteket! :P)
A blogom alanyai Kittin kívűl a 2009-ben kis hazánkba látogató WSR mezőny volt. Leginkább a 3.5-ös géposztály de nyomokban fellelhető a 2.0-ás bajnokság és az F1 pilóták maradványi is. Nah jó, befejeztem!
Jó szórakozást hozzá és remélem majd írtok is néhány kommentet!
Kathy
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
