Köszönöm

Szijasztok!
Nos igen, elérkeztem az irományom végéhez is. Remélem mindenkinek elnyerte a tetszését és jól szórakoztatok az olvasása közben, hiszen ez volt vele a célom. Hogy Kitti története folytatódik-e még valaha? Fogalmam sincsen. Minden esetre szeretném megköszönni néhány embernek, akik nagyon nagy segítséget jelentettek számomra a ficem írása közben és akár még hatással is voltak a történet alakulására. Első sorban egyik fő kritikusomnak, az Anyukámnak.Ő mindig megmondta az őszinte véleményét, mégha nem is egyezett az én elképzeléseimmel.Ginának, aki általában elsőként olvasta a részeimet az összes változtatást beleértve és Brigcsnek, aki hozzáfűzött egy-két megjegyzést a részeimhez, valamint az összes Chates csajszinak, akik folyamatos bíztatásban részesítettek. Rajtuk kívül megemlíteném még a főszereplőimet is, közülük is Marco Barbát és Albert Costát, akik nagyon nagy hatással voltak rám. És akik elhanyagolhatatlanok eme listáról, azok az olvasóim, akik figyelemmel kísérték a Fiatal magyar lány kalandjait.Nem is írnék többet, köszönöm nektek!
Kathy

39., befejező rész

/ http://www.youtube.com/watch?v=y6Zbjv_WNBk /

Hát itt vagyok a pályán és vége. Véget ért egy álom, ami annyira édes volt. Körülöttem minden
annyira csöndes a boxokból halk motozás hallatszik, míg én végighaladok előttük. Megállok
egy-egy pillanatra és felidézek néhány szép emléket, ami mindig a tudatomba őrzök majd. Ez volt életem legnehezebb és legszebb időszaka is egyben. A sok nehézség ellenére mindig volt
mellettem egy kitartó csapat, akik csak értem dolgoztak, akikkel együtt lehetett nevetni a
katasztrófális versenyek után, és akik velem együtt harcoltak a győzelemért. Ha akartam sem
kívánhattam volna a Draconál jobb kezdést. Meghatározó pontja lesz az egész életemnek ezt
már most érzem.
Miközben végigsétáltam a boxutcán a szellő gyengéden fújni kezdett, a könnyeim szabadjára
engedve hullottak a szemeimből. Kiengedtem a hajamat és a szembeálltam a széllel. Nem érzem
már ennek a világnak a lüktetését és sodrását, de tudom, hogy az itt megismert emberekre
örökké számíthatok majd. És ha messze is sodor minket az élet, ők mindig a hátam mögött
állnak majd segítve a célom elérésében
A rajtrácshoz érkezve felnéztem a lámpára, egy pillanatra eszembe jutott a mai verseny. Ezt
követően az első futamom is. Elmosolyodtam lassan, de a könnyeim még mindig nem száradtak
fel az arcomról. Nem száradhattak, hiszen mindig új gyűlt a szemeimben. Leguggoltam és óvatosan megérintettem a negyedik hely felfestést, ahonnan indulhattam ma. Végighúztam az ujjaimat a vonalon, a kezem alatt éreztem a meleg aszfaltot, amelyen pár órája még én versenyezhettem.
Tudtam jól, hogy ide jövőre már csak vendégként térhetek vissza. Véget egy álmom, hogy
helyet adjon egy másiknak, de mégis annyira fájó. Annyi mindent éltem itt át a hétvégék során.
Talán az összes létező érzés végigsöpört rajtam ezeken az pályákon, miközben megpróbáltam a
legjobbat kihozni magamból, de ennek most vége. El kell szakadnom a Renault szériától és
folytatnom kell az utamat egy másik kihívás felé.
- Nem mondom, hogy viszlát! - Suttogtam magam elé, miközben felegyenesedtem és visszaindultam a taxim irányába. Lezárva eddigi életem kapuját, félve ám boldogan nézve az új célok felé.

Vége

38. rész

A történtek után lelkiismeret furdalásom volt. Utáltam maga, amiért át kell majd vernem Albertet, de nem beszélhetek neki az előző fél óráról. Először is, mert azzal elrontanám az utolsó versenyét, amivel kockára tenném az egész karriere alakulását és jelen pillanatban neki ez az első. A második ok pedig a Marco és közte lévő jó kapcsolat, nem akarok szétcincálni egy barátságot. Mindig ellene voltam az ilyen dolgoknak és egy kis csók nem ér ennyit. Vagy mégis? Nem, nem cserélem el a biztosat a bizonytalanra és Alberttel sem játszadozom. Kitörlöm a tudatomból ezt az egészet és csak a versenyre koncentrálok majd.

- Mi az Hercegnő? Mit csinálsz? - Közelített felém néhány Dracos szerelő. Persze, hogy én hülye
megszokásból a saját boxom előtti fal tövébe ültem le.
- Várok. - Rántottam vállat Rodrigó kérdésére.
- Ha nem mondod nem is látjuk. Miért nem vagy Alberttel? - Huppant le mellém Lipe.
- Nem tudom! Nem szeretném zavarni.
- Baj van? - Tette a vállamra a kezét Javier.
- Nem, nincs baj. Nézitek velem?
- Persze! - Rohant oda Julian Leal. Körül sem nézett a boxutcán miközben megindult felénk.
Kezd olyan felelőtlen lenni, mint én. Remélem megtartja ezt a jó szokását és helyettem is színt
visz majd a csapat hétköznapjaiba. Bár az igazán nagy reménység számomra mégis Berthon,
a hírek szerint Ő lesz a csapatnál az utódom. Remélem felállítják Max maradék hajszálait is.
Nos igen, sok elhullt az ellenem folytatott csatájában, átkozhat is érte rendesen.
- Na lássuk mit csinál a pasid! - Álltunk fel a rajt kezdetekor és kíváncsian figyeltük az előttünk
elhaladó 2.0-ás mezőnyt. A futam előrehaladtával megnyugodtam picit, ugyanis Albert az első
helyen autókázott. Ha csak ki nem ejti saját magát, amire nincs túl sok esély, akkor megnyerte
a Bajnokságot. Nagyon szorítottam neki, miközben teljesen ki is vertem a fejemből Marco csókját. Majd eljött az utolsó kör is. Hallottam, amint a kommentátor valami számomra teljesen ismeretlen nyelven elkezd kiabálni, végül láttam, felbukkanni a fehér autót a célegyenesben és Albertet áthajtani a kockás zászló alatt.

Felállva tapsoltam, majd a fiúk segítségével a dobogóhoz rohantam, ahol úgy kellett helyért
tolonganunk. Albert megcsókolta a kupáját a fekete AGF-es pólójában és rám mutatott.
Mindenki felém nézett, miközben a srácok önfeledten rohangáltak a pezsgővel. A csajok
persze, akik a dobogó környékén voltak már addigra eltűntek, de én, aki közvetlenül a
pódium alatt álltam, megízlelhettem Bert pezsgőjének ízét is. Félő mostmár, hogy alkohol
mérgezés okozza vesztem a közel jövőben.
- Ez volt az utolsó száraz ruhám. - Panaszkodtam Albertnek, mikor végre a fotózkodással
is végzett. Hihetetlenül boldog volt, ennyire óriási mosollyal a száján még sosem láttam.
- Ohh! - Ennyi volt a sajnálkozó reakciója, majd megcsókolt. A kamerák és fotósok előtt
megcsókolt. Most mondjam azt, hogy még nehezebb lesz az év kezdésem? Nem, nem
mondom, mert ez a csók mindennel felért. Kit érdekel a sajtó és a többi, mikor itt van
Bert és én a magaménak tudhatom őt. Nem is kell más az életembe, így csodálatos
ahogyan van!

37 rész

Szijasztok!
Haza értem és ennek örömére hozom is rögtön a következő részt. Már nincs sok a végéhez, közlöm megnyugtatás képen, de a végére asszem egy kicsit össze kellett kuszálnom a szálakat. Bocsi, de nem hagyhattam ki!


A boxba érve a csapatom vagy nyolc üveg pezsgővel várt engem. A könnyeimet felváltotta az
óriási mosoly az arcomon és amennyi meg is maradt belőlük az összemosódott a ragacsos
sárga löttyel. Elértem a célom, megszereztem ennek a remek csapatnak a következő szezonra
az 1-es rajt számot. Nagyon remélem, hogy ezt Julian és az érkező Nathanael nem fogja elszúrni,
bár az már nem rajtam múlik. Igazuk van azoknak, akik azt vallják, hogy a kupát csak megszerezni izgalmas igazán, aztán mi lesz vele már nem érdekes.

Fél órányi pezsgőzés és nevetgélés után egyik kedves barátom üvöltötte túl a tömeg zaját.
- Egy kis figyelmet! - Kiáltotta el magát Zsolti. - Kitti beszélni szeretne! - Kacsintott egyet felém jelezvén, hogy bármit mondhatok Ő azt szó szerint le fordítja majd a fiúknak. Egy halk köszönömöt súgtam neki és az összegyűlt csapat elé álltam. Talán csak most tudatosult igazán, hogy ez lesz az utolsó pillanat, mikor még egy csapatként együtt vagyunk. Fájó volt, de örültem is, hiszen végre nyugodtan beszélhetek és mindenkinek elmondhatom, amit valójában gondolok minden átfogalmazás és könnyítés nélkül.
- Srácok! - Hajtottam le a fejem, hogy összeszedjem egy kicsit magam, majd ismét felnéztem. - Asszem itt a búcsúzás ideje. Egy nagyon kemény szezon van mögöttünk, ami hihetetlenül gyorsan elment. Számomra játék volt az egész, ami közben nagyon jól éreztem magam. Főleg mikor ellend versenyezhettem Marco. - Néztem a fal mellett álldogáló srácra. - Nagyon fogtok majd hiányozni és ígérem, hogy láttok még engem.
- Ezt most fenyegetésnek vesszük! - Mormogta Luca.
- Reméltem is! - Mosolyogtam rá, de nem tudtam meddig fog ez még nekem menni.
- Hiányozni fogsz Kitti! - Jött oda elsőként hozzám a mérnököm és szorosan átölelt. - Nálunk mindig lesz hejed, oké?
- Ezt nem te döntöd el! - Lépett mellé Max. - Viszont, ha tényleg nem érzed jól magad... esetleg... szóval...
- Istenem! Hagyjátok már abba! - Kértem könnyes szemmel mégis nevetve.
- Igaza van Kittinek. - Lépett mellém a Lipe és ölelte át a vállam. - Inkább pezsgőzzünk már!
- Menjetek nyugodtan, én még találkozni szeretnék Alberttel mielőtt autóba ül. - Indultam a boxutca felé, de Rodrigo megragadta a kezem.
- Addig még van másfél óra, maradj még! - Vette elő a boci szemeit.
- Na jó, de...
- Nincs de! - Mondta immár Zsolt és hozott még pár üveg pezsgőt.

A rögtönzött buli csendesedtével egy kicsit félre vonultunk Marcoval. A gyászos hangulat ellenére nagyon örültem, hogy újra láthatom. Semmit se változott utolsó találkozásunk óta, csupán az egyenruha hiányzott róla. A szobámat választottuk beszélgetésünk színhelyéül, az egyetlen helyet, ahol általában nyugi szokott lenni.
- Hiányoztál! - Kezdett bele. Furcsa volt így ülni mellette. Közel mégis lélekben már annyira távol. Mintha semmi mondandónk nem maradt volna a másik számára. - Mi történt veled ez alatt az idő alatt? Hallottam együtt vagytok Albert Costával.
- Igen. Ő egy őrült, de nagyon kedves srác. - Mondtam szűkszavúan. Igazából órákon keresztül
tudtam volna áradozni jelenlegi páromról, de nem Marconak. Annyira furcsa volt vele beszélni erről.
- Boldog vagy?
- Azt hiszem igen. És te Isaval? - Tereltem gyorsan a témát mielőtt kínosabb vizekre eveznénk.
- Vége vele, szakítottunk.
- Miért? - Kérdeztem meglepetten.
- Mert mást szeretek.
- Kit?
- Mindegy. - Nézett ismét mélyen a szemembe. Elvesztem a tekintetében, ez annyira abszurd
volt számomra. Tudtam, hogy mit kéne tennem, de én mégsem cselekedtem. Hagytam, hogy
Marco arca közeledjen felém, hogy érezzem a leheletét és végül az ajkai az enyémekhez érjenek.
A csókunk nem tartott sokáig, mindketten észhez tértünk. Eltávolodtunk egymástól és zavartan
mosolyogtunk a másikra.
- Most megyek! - Jelentette ki halkan a volt csapat társam.
- Öhm... rendben. Sok sikert!
- Neked is! - Mosolygott vissza, majd kilépett a szobámból és ezzel együtt az életemből is. Úgy érzem, hogy nem látom már többet viszont. A barátságunkat ezzel akaratlanul is szétszaggattuk és már nem tudjuk befoltozni a keletkezett lyukakat. Ha tudnánk se akarnánk. Így már nem lenne értelme, hiszen ebből már csak kevesebb vagy több lehetne. Túlságosan több ahhoz, hogy kockáztassak.