5. rész

Egy nap a GP2-ban nem ér véget egy remekül vagy éppen borzalmasan sikeredett szabadedzést, időmérőt vagy akár futamot követően. A pilótáknak bizony itt is vannak kötelező megjelenései, interjú ideje és miegymás, amelyeken bár utál, de kénytelen megjelenni. Ilyenkor arra gondol, hogy az éppen elötte ülő öltönyös férfitól kapja a pénze túlnyomó részét; a mikrofont a képébe nyomó idegesítő francia akcentussal beszélő nőnek köszönheti az aprócska hírnevét, amelyet ezidáig magának tudhat; és a fuamokon jelenlevő befolyásos, idősödő cégtulajdonosoktól függ a jövő évi ülése. Ekkor rögtön megjelenik az autóversenyzők arcán egy letörölhetetlen műmosoly, amelyeken csak a hasonló cipőben járó szériatársai látnak át. Azonban mikor letelik a kiszabott idő, lehull vele együtt az álca is.
Kedvetlenül ballag ki az esti szponzori vacsora helyszínélül szolgáló kiváló étteremből, hogy néhány perces autóutat követően elfeküdhessen az ágyán, kinyújtóztatva a végtagjait az egész napos őrület után.

Az este azonban a listán szereplő hivatalos megjelenések tömkelegével sem érhet véget. Vannak olyan kötelességek is, amelyek nincsenek írásba foglalva és általában szívesen teljesítem is, de nem egy rémesen sikeredett futamot és egy két órás szponzori vacsorát követően, éjszaka tizenegy órakor.
- Annyira aranyos volt! - Dőlt végig mellettem egy szál törölközőben Fédra. Az ágy méretének
köszönhetően a feje körülbelül a derekamnál lehetett és onnan bámulta meredten a krém színű plafont. Én már az oldalamra fordulva próbáltam álomra hajtani a fejem, miközben fél szemmel a barátnőmet figyeltem.
- Hon Pinről beszélsz? - Kérdeztem egykedvűen.
- Igen! - Terült szét egy óriási mosoly az arcán és a hasára fordulva nézett velem farkasszemet. - Tudtad, hogy a Renault tesztpilótája?
- Milye? - Ültem fel érdeklődve. Mindenre számítottam, aminek valójában semmi jelentősége sincsen rám nézve, de egy ilyen jellegű információra nem voltam felkészülve.
- Bizony! Bemutatott Vitalynak is.
- Remek! - Mormogtam, majd a hihetetlen meleg ellenére a fejemre húztam a takarómat és abban a pallanatban el is aludtam.

Egy ismerős érintésre ébredtem. Lassan kinyitva a szemeimet egyre távolabb került a gyönyörű álomvilág, amely lehetőséget ad az embernek, hogy kiélje legtitkosabb vágyait, és vele arányosan közeledett a rideg valóság. Azonban mikor már teljesen felnyitottam a sötétséget nyújtó pilláimat is úgy éreztem, mitha még a fikciók mezején sétálnék, mintha a határ álom és valóság közt összemosódott volna.
- Jó reggelt! - Mosolygott rám két gyönyörű barna szem tulajdonosa.
- Albert? - Ültem fel a hangjára hirtelen. Fédra már nem volt mellettem, amihez az évek folyamán már hozzászoktam. Az ágyban azonban így még inkább elvesztem. - Te itt?
- Én itt! - Adott egy puszit az arcomra. - Jöttem megnézni az utolsó futamodat.
- Örülök, hogy itt vagy! - Mosolyogtam rá őszintén. A belgiumi futamom óta nem láttam. Mikor pénteken szakított velem, azt hittem vége mindennek és a figyelmetlenségemnek köszönhetően majdnem így is lett. Kihajtva a spai aszfaltcsíkra nem csak a lelkemben tomboló érzelmek ellen vívtam óriási csatát, körökkel később az életemért is. Bármennyire is biztonságossá vált ez a sportág az évek folytán, sosem veheted készpénznek, hogy egészben, a saját lábadon szállhatsz majd ki az alattad lévő csodás gépből. Egy balszerencsés hétvégét követően a kórházi ágyon fekve mégsem az az első gondolatod, hogy sokkal csúnyábban is végződhetett volna az ütközésed - ez csak néhány nap elteltével tudatosul csak benned -, hanem hogy mikor ülhetsz ismét bele a csodás autódba. Az, hogy a baleseted után már sosem leszel a régi önmagad, csak a pályán tapasztalhatod meg. És bármilyen fájó is beismerni, nem fogsz már többet autóba ülni azzal a tudattal, hogy halhatatlan vagy. Egy-egy veszélyesebb előzés előtt mindig felrémlenek a baleseted képei és mérlegelsz, amit azelőtt talán sosem tettél meg. Nem leszel már többé sebezhetetlen, nem leszel már az a versenyző, aki voltál azelőtt bármennyire is bizonygatod, hogy az vagy.

Albert a félelmeim ellenére nem váltott ki bennem semmilyen negatív érzelmet, sőt. A pálya felé autózva leaglább annyit nevettünk, mint négy hónapja, és úgy viselkedtünk, ahogyan a WSR idején. Ott folytattuk a barátságunkat, ahol több, mint egy éve abbahagytuk.

4. rész

Fédra a nagy forgalom elenére nyugodtan, és idegen ország révén körültekintően vezette a bérelt autómat. Többen ellenezték, hogy nem kértem az Arab Emírségekben sem külön sofőrt, de úgy éreztem a GPS-emmel együtt meg tudunk birkózni ezzel a feladattal is. Viszont most, hogy a barátnőm ült a volán mögött és egyetlen egy férfi sem volt velünk egy kicsit tartottam az úttól. Alaptalanul. Egészben és biztonságosan érkeztünk meg a futam helyszínére.

A rajtrács végén ugyanakkora volt a sürgölődés, mint az elejében. Meglepetten tapasztaltam, hogy mindenki úgy áll hozzá ehhez a naphoz, mintha a dobogóért harcolnánk, pedig igen csak messze vagyunk ezúttal az győzelemtől. A szerelőim, mérnökeim és az összes körülöttem rohangáló ember bízott és hitt bennem, ami erőt adott.
- Két perc múlva felvezető kör! A rajtnál nagyon figyelj, most nem fér bele egy büntetés. - Lépett mellém Sebastien, aki általában a háttérből kiséri figyelemmel az eseményeket és csak az első kanyar után szól a fülemre. Most mindenre felhívta külön a figyelmem, arra kell játszanunk, hogy más hibbázzon. Rémes érzés azt kivánni, hogy egy pilóta társam rontson előttem, de azt sem lenne könnyebb elviselnem, ha lemaradnék a bajnokságban élen állók mögött.
- Rendben van! Hol van Fédrára?
- A boxban, Andre mellett, nem kell féltened! - Simogatta meg a bukómat, majd a felszólításra elhagyta a pályát, mi pedig lassacskán megkezdtük a felvezető körünket.

A sorrend már az első kört követően teljesen felborult. A pilóták Eszetlenül előzték egymást, aminek meg is lett az eredménye. A szokásosnál is több autó kötött ki a bukótérben és mire észbe kaptam már a negyedik helyen autókáztam a sárga zászlók között.
- Többen kicsúsztak és ütköztek, biztosági autó! - Hallottam a rádióban Seb higgadt hangját. Reagálni nem tudtam, és figyelni sem igazán, akadt nekem nagyobb problémám is, minthogy a tényállásra koncentráljak.
- Mit akar mögöttem Valsecchi? - Kérdeztem rémülten, mikor az említett pilóta már másodjára akart bevágni mellém, holott tudta jól, hogy nincs lehetősége előzésre.
- Ne törődj vele, magadra figyelj! - Hallottam a csapatfőnököm, Alfonso hangját immáron. Valószínűleg egymást arrébb lökve figyelhetik ebben a pillanatban a monitorokat. - A negyedik vagy, tarsd a pozíciód és figyelj majd az újra indításkor.
- Rendben! Az autóval minden rendben? - Kérdeztem, ugyanis a pálya tele volt törmelékekkel. Kivédhetetlennek tűnt, hogy belehajtsak a szilánkokba, amelyek a frissen melegített gumikra nem voltak túl jó hatással.
- Semmi hibát nem találtunk! Szólj, ha észlelsz valamit! Most megy be elétek a biztonsági autó!

Négy körön át takarították a kiesett autók romjait és a maguk után hagyott olaj-, víz- és törmelékmaradványokat a pálya több területén. Nem lehetett panasz az itt dolgozó munkásokra, akik között tudomásom szerint néhány magyar is teljes erőbedobással dolgozik.

A futam további része sem telt számomra eseménytelenül. A biztonsági rajtot jól elkapva sikerült lehagynom egy kicsit a nyomomban lihegő Valsecchit, de az előttem lévő Briddel már sehogy sem boldogultam. Minden ívet tökéletesen zárt, a kigyorsításaiban sem volt hiba és a rázóköveket is rendeltetésük szerint használta. Bármelyik kanyarban is próbáltam betenni az autóm elejét, gyorsabb volt. Az utolsó körökben ahelyett, hogy én mentem volna az Ő idegeire, Ő kezdett el velem játszadozni. Hagyta, hogy körbeautózzam, megelőzzem, de fél pillanatra rá már ismét előttem volt. Megalázónak tartottam ezt a fajta csatározást és beletörődtem a sorsomba. Odaadtam neki a harmadik helyet, mást nem tehettem. Azonban ezzel többet veszítettem, mint a dobogó legalsó foka. Immáron matematikai esélyem sem maradt a bajnokság második helyére.

Idegesen szálltam ki az autómból. Nem érdekelt senki, aki az utamba került, aki gratulálni szeretett volna nekem. Óriási léptekkel közeledtem a boxom felé, ahol aztán lekaptam magamról a bukót, valamint a maszkomat és az elém kerülő Fédra kezébe nyomtam. A kesztyűm azonban már nem adta meg magát ilyen könnyen. Nagy nehezen letéptem a kezeimről és hozzávágtam a falhoz.
- A francba! - Üvöltöttem az anyanyelvemen. - A jó életbe!
- Nyugodj le! - Fogta meg a vállamat Sebastien. - Csodásan vezettél és...
- Hülyét csinált belőlem. - Néztem dühtől izzó szemekkel a mérnökömre.
- Ne törődj vele! Csak a holnapi futam járjon a fejedbe, ahol második helyről indulsz! Ha behozod dobogós helyen az autót, akkor megvan! Akkor harmadik leszel. - Lépett oda hozzám csapatfőnököm is, azonban a mérnököm tekintete nem ezt sugalta. Láttam rajta, hogy valamit elhallgat előlem.
- Mi az?
- Második hely kell! Bridnek több győzelme van, mint neked.
- Remek! Még valami? - Kérdeztem a box falához sétálva, ami mellett lassan a földre ereszkedtem.
- Ha szeretnéd megnézheted a Renault boxában az időmérőt. - Újságolta a nagy hírt az ideiglenes csapattársam. Meglepő volt, hogy egy futam után rögtön mellettem áll, hogy megpróbál felvidítani és elfeledtetni velem mindazt, ami az utóbbi egy órában történt.
- Ne haragudj, de most nincs hozzá kedvem! Vidd el kérlek Fédrát! - Mosolyogam a barátnőmre
erőtlenül, mire neki tágra nyiltak a szemei.
- Kivel fogsz hazamenni? - Kérdezte magyarul. Egymás között általában így társalogtunk, nem
volt érdekes, hogy senki sem ért minket, sokkal egyszerűbb volt számunkra. Nem kellett azon
gondolkoznunk mit hogyan kell mondanunk, csak hagynunk, hogy a szánk magától formálja a
szavakat.
- Megoldom! - Álltam fel a hűvös faltól.- Élvezd egy kicsit ki a hétvégét és az ingyen jegyeket!
Én már láttam Monacoban F1-es futamot és időmérőt is.
- Köszönöm! - Nézett rám mosolyogva. Szerettem, hogy kapva kap minden alkalmon és nem
kell sokáig győzködnöm. Nem játsza meg magát, kíméletesen bár, de mindenkinek megmondja,
amit szeretne.

Egy órával később fáradtan és elgyötörten készültem beülni az autóm volánja mögé, mikor Valaki megfogta a vezető ülés felöli ajtót. Ijedten néztem hátra. Abu Dhabi, bármennyire is biztonságosan tűnik a tévé képernyői mögül, egyáltalán nem az. Az ember pillanatok alatt egy horror film főszereplőjévé válhat, főképp az ide érkező európai vagy amerikai nők.
- Mr Piquet? - Néztem nagy szemekkel az előttem álló menedzseremre. Úgy beszéltük meg, hogy míg én itt vagyok, addig Ő tárgyalásokat folytat az F1-es szereplésemmel kapcsolatban.
- Szia Kitti! - Adott két puszit. - Ülj be hátra, majd én vezetek. Aludj egy kicsit!
- Nem probléma?
- Nem. Láttam mi történt ma, szükséged lesz a pihenésre. Holnap nyerned kell! Nem tudom hogy csinálja, de a szavai annyira megnyugtatnak. Bármi is történik, mikor velem van a futamok alkalmával nem izgulok annyira, nem félek az utcai pályákon és nem tartok a merészebb előzésektől sem. Bizonyítási vágy uralkodik el rajtam és mindent megteszek, hogy viszonozhassam neki azt a sok segítséget, amivel ebben az évben megjutalmazott.

3. rész

Utolsó helyszín a versenynaptárban, utolsó lehetőségek egyike a győzelemre, utolsó esély a bajnoki tabella második helyére, és én rontottam. Olyan pitiáner hibát követtem el, mint még soha. A mai nap eseményei sokadjára futnak végig a szemem előtt, miközben órák óta a plafont fixírozom. Lassan felkel a nap és a szoba egyre világosabb lesz. A tárgyak körívei méginkább kivehetővé válnak a félhomályban. Eddig még egy percet sem sikerült aludnom, sőt le se hunytam a szemeimet, csak gondolkodtam. Ma az esélytelenek nyugalmával vághatok neki a futamnak A cél egyre messzebb kerül tőlem. Érzem amint kicsúszik a kezemből és én hiába kapnék utána, már késő. Hibáztam. Kinek kéne olyan pilóta, aki egy ilyen csekély nyomás alatt megfeledkezik mindenről? Aki piros jelzés mellett hagyja el a boxutcát? A legnagyobb lehetőségem előtt buktam el.

Fél hétkor szólalt meg a mobilom ébresztője, amelyet kivételesen nem nyomtam ki. Mint egy rövid ebédidő után szokás, elindultam a fürdő felé, hogy valamelyest életet leheljek magamba. Lassú mozdulatokkal szabadultam meg a ruháimtól és álltam be a hűvös víz alá, amelynek valamennyi formája nélkülözhetetlennek bizonyul az Abu Dhabiban uralkodó hőségben. Fél órával később ugyanekora lelki nyugalommal száltam ki a fülkéből és folytattam a készülődést. Viszonylag hamar sikerült emberi külsőt kölcsönöznöm magamnak. Észre sem vettem, de mire feleszméltem már fehérneműben álltam az egyik bőröndöm előtt és azon gondolkodtam, hogy melyik a legrövidebb ruha, amelyet magamra kaphatnék. Éppen végeztem a keresgéléssel, mikoris megszólalt a telefonom. Nagy rohangászásba kezdtem, hogy megtaláljam a készüléket. Természetesen szokásomhoz híven, most sem ott akadtam rá, ahol utoljára láttam, de ezen már meg sem tudtam lepődni.
- Kitti Thomas! - Szóltam bele a mobilba anélkül, hogy a képernyőre néztem volna. Féltem, hogy ezalatt az idő alatt az illető kinyomja.
- Szia! - Hallottam az egyik legjobb barátnőm, Fédra hangját a vonal másik végén. - Le tudsz jönni értem?
- Hová? - Kérdeztem kikerekedett szemekkel, a hátizsákomhoz guggolva. - Abu Dhabiban vagyok.
- Én is!
- Mi? - Nyiltak tágra a szemeim és az ásványvizes palackom szó szerint beleejtettem a táskába.
- Tonit kellett csak felhívnom és már meg is tudtam melyik hotelben vagy.
- Nem tudom, hogyan csinálja, de add át neki őszinte gratulációmat. - Tényleg fogalmam sem volt, hogy lehet ennyire bennfentes egy olyan valaki, aki nem ismer személyesen és még csak köszönőviszonyban sincs a sajtó jeles képviselőivel. - A 312-es szobában vagyok, gyere fel!
- Oké, sietek!

Kihasználtam azt a rövidke időt, míg az egykron szintén autóversenyző barátnőm megtalálta a szobámat. Gyorsan magamra húztam a már kiválasztott kockás szövet sortot és a fehér toppom, majd az ajtó elé léptem. Míg együtt laktunk minden egyes reggel kopogás nélkül hatolt be a birodalmamba és fosztott meg legédesebb álmaimtól, ideje volt viszonozni a jótettet.

A meglepetésemet siker koronázta. Fédrának azonban nem kellett néhány pillanatnál több és a kezdeti ijedtségét felváltotta az arcán elterülő óriási mosoly, ami valamiféle különös okból kifolyólag az én ajkaimon is megjelent. Egymás nyakába ugrottunk és szorosan öleltük a másikat. - Neked nem Finnországban kén éppen rallyt nézned Tonival?
- Lemondtam. És különben sem rallyt és nem Finnországba. Nem szeretem a hideget.
- A legjobb helyre jöttél, és a lényeg mégis stimmelt. - Nevettem, miközben elengedtük egymást. Több, mint egy hónapja találkoztunk utoljára és akkor éppen egy rideg kórház egyik legszebbnek kikiáltott szobájába pihentem ki a futam fáradalmait. Az évek elteltével Ő népszerű és társasági ember lett, számtalan barátnővel gazdagodva. Szabad volt, ahogyan én is. Nekem az autósport adta meg az említett érzést, amelyhez sok edzés és tanulás szükségeltetett. Míg együtt laktunk ezekkel nem is volt probléma, hiszen nap mint nap láthattuk egymást, de mostanra igen csak hiányzott mellőlem egy igaz barátnő. Neki talán már csak egy voltam a sok közül, de Ő nekem a mindent jelentette.
Merültem el gondolataimban, miközben segítettem behordani a bőröndjeit. Ez abból állt, hogy tágabbra nyitottam előtte az ajtót.

- Mikor megyünk a pályára? - Kérdezte izgatottan. Elmondása szerint kicsit sem hiányzik neki a versenyzés, nem néz autósportot és nem tartja egy versenyzőtársával sem a kapcsolatot. Ennek ellenére mindig tudja, hogy ki hol végez az aktuális Forma egyes futam után, az egyik legjobb haverja Toni Villander és minden adandó alkalmat kihasznál, hogy az autó- és motorversenyek közelébe lehessen.
- Most és te vezetsz! - Adtam a kezébe a kulcsot és a vállamra dobtam a hátizsákom egyik pántját. Ő csak értetlenül nézett rám, majd mint egy kőbálvány meredt a kezében tartott tárgyra. - Nem aludtam éjszaka.
- Kezdhetted volna ezzel is. - Nézett fel végre rám és utánam indult.
- Azt hittem ismersz már ennyire.
- Én is, de sosem láttalak még futam előtt vidámnak.
- Az esélytelenek nyugalma, tudod! - Léptem be a liftbe, majd megnyomtam a mélygarázshoz tartozó gombot.
- Azt hittem, azért örülsz mert itt vagyok. - Vágott szomorú képet, de mindigis szörnyű színésznő volt. Főképp az én szememben, aki jobban ismeri, mint Ő saját magát.
- Talán ez is benne van! - Nevettem el magam.

2. rész

Szijasztok!
Köszönöm a kommenteket! :) Nagyon jól esnek, örülök, hogy tetszik nektek és van miért írnom. :) A következő rész körülbelül egy hét múlva várható.
Puszi, Kathy

Görcsösen kapaszkodva a kormányba futottam legalább a tizedik körömet, de a fő riválisaim még mindig előttem voltak. A csigolyám rettenetesen fájt és a bordáimnak sem tetszett a túlzott terhelés, aminek ma alá vettem magam, azonban tennem kell valamit, ha jó eredményt szeretnék elérni. A délelőtti szabadedzés talán elég löketet adott ahhoz, hogy most mindent megtegyek, ami ott nem sikerült.
- Rendben Kitti, gyere be gyorsan a boxba, kapsz új gumikat. - Hallottam Seb artikulált és tiszta hangját a recsegő rádión keresztül. - Most! - Tette hozzá, mikor nem voltam hajlandó válaszolni. Ismert már annyira, hogy tudja, ilyenkor meg nem történtnek veszem az utasításait.
- Kell még egy kör!
- Nem, egy új szett gumi kell! Ha most nem jössz be, akkor nem tudsz kimenni lágykeveréken és a időd sem javult az utolsó három körben. Gyere! - Lépett ki a rádió kapcsolatból, én pedig rákanyarodtam a boxutca bejárati ívére. Nagy lélegzeteket vettem, miközben lecserélték a kerekeimet, nem voltam már képes száz százalékosan elvonatkoztatni a fájdalomról, amely végigáramlott az egész testemen, de amennyire csak tudtam koncentráltam.

A fiúk gyorsak voltak, szinte rekord idő alatt cserélték le a kerekeimet, így három körön keresztül kint tudtam még maradni a pályán. Az autómnak ráadásul sokkal jobban kedvezett ez a keverék, amik az időimen is jól látszottak.
- Baj van! - Hallottam hirtelen Sebastien hangját a rádióban, mikor már a levezető körömről érkeztem vissza. - Vizsgálnak.
- Mi van? - Kérdeztem ingerülten. Tudtam jól, hogy a felügyelők ki lesznek élezve ezen a futamon minden egyes szabály szegésre, amely sejtette azt is, hogy nem úszom meg egy figyelmeztetéssel bármit is tettem. - Csak engem vagy mást is?
- Még öt pilótát, akik veled együtt mentek ki. - Hallottam a csapatfőnököm hangját, mikor bekanyarodtam a boxom elé. A szerelőim azon nyomban elkezdtek betolni, ahogyan ez szokás én pedig csak hallgattam Alfonso szavait, amelyek kiváltképp utasítóak voltak. - Most menj, adj interjút és utána beszélünk!
- Rendben! - Szálltam ki az autómból és minden smink igazítás nélkül előbb a mérlegelőbe, aztán az interjú szobába mentem. A mellettem lévő két pilóta közül csak az egyikük volt harcban a bajnoki címért, így egy kicsit megnyugodva fújtam ki a levegőt. Boldog voltam, hiszen sikerült. Igaz nem az első helyezettnek kijáró középső helyen, hanem annak jobb oldalán ülhettem, de ez most nem számított. Nagy sikert jelentett számomra, ez a második hely is.

Az interjút viszonylag gyorsan lebonyolítottuk. A fejemben előre megírt forgatókönyv szerint zajlottak az események. Szóba került a balesetem, a felkészültségem és egy fél kérdés erejéig a bajnokság is. Ezalatt a felügyelő bizottság meghozta a döntését. Nem volt szükség komolyabb megbeszélésre, hiszen egyértelműnek vélték a hibánkat. A boxutcát piros jelzés mellett hagytuk el, szám szerint hatan.
- És most? - Kérdeztem az előttem ülő vezéri kart, akikkel az egyik tárgyaló teremben foglaltunk helyet. Most leginkább én és a mérnököm voltunk a főszereplői a rögtönzött megbeszélésnek, amelynek a célja mindössze annyi volt, hogy egy jókora fejmosásban részesüljünk.
Legalábbis Chris Vietoristól, a csapattársamtól mindig ezt hallottam, ahányszor kilépett ebből a teremből. Nekem még nem voltak ebben tapasztalataim, ami engem is őszintén meglepett. Nem létezik, hogy fegyelmezettebb legyek, mint Chris.
- Tíz helyes rajtbüntetés a holnapi futamon. - Mondta ki az ítéletet Nick Wasyliw, a csapatunk főmérnöke. El volt keseredve, ahogyan mindannyiunk. Nekem volt már csak matematikai esélyem arra, hogy a bajnokság képzeletbeli dobogóján elfoglalhassam a második helyet és
most ez az esély is szétfoszlani látszott. - Vasárnap még van esélyünk a dobogóra és a harmadik helyre.
- Nekem nem elég a harmadik hely! - Közöltem és felálltam az asztaltól magára hagyva Sebet a magyarázkodásban. Ez amúgy is az Ő asztala.

Kilépve a teremből lettem csak figyelmes Chrisre, amint az óriási sporttáskáit a vállaira kapva igyekszik a box kijárata felé. Nem volt rajta ez a rémesen szörnyű szinű ruha, amelyet a csapat minden tagjának viselnie kellett és nem volt izzadt sem.
- Chris! - Szóltam utána, még mielőtt végleg szem elől vesztettem volna.
- Igen? - Nézett körbe a hang forrását keresve. Valószínűleg fogalma sem volt róla ki szólíthatja meg, hiszen eddig maximum a 'Hello' szót hallhatta tólem és azt sem túl gyakran.
- Hová mész? - Kérdeztem felé futva.
- Nem hallottad? Nekem vége a szezonomnak. Ho-Pin Tung lesz az új csapattársad! Sok sikert! - Közölte, azzal felszegett fejjel folytatta az útját. Én érdeklődve néztem körbe a baxoban lévő embereken, mikor a szemem megakadt az overálba öltözött japán srácon és a mellette álló verseny mérnökön, Charles Marchandon.
- Miért megy el? - Kérdeztem Chris egykori jobb kezétől.
- Nem teljesített és elvesztette az összes nagyobb szponzorát. Nem hozott elég pénzt a csapatnak. - Rántotta meg a vállát, nekem pedig ismételten tudatosulnom kellett azzal a ténnyel, hogy itt bizony valóban minden a pénzről szól. Hiába szerei az ember a munkáját, ha nem hozza a tőle várt eredményt, nem lesz második esély.
Chrisszel igaz sosem voltam jóban és valljuk be nem is tartottam a legjobb pilótának, de nála rosszabb választás már csak a japán srác lehetett. Nem elég, hogy a próbálkozás kicsiny szikráját sem véltem felfedezni benne, valamint előre láthatóan nem volt helye a ebben a világban, de másod percekkel múlta alul az időimet. Tudtam jól mit lehet ezekből az autókból kihozni még akkor is, ha koncentrációs problémákba ütközöm és ezzel együtt azzal is tisztában voltam, hogy ez a pilóta semmit sem akar ettől a sporttól.
Elkérve a telemetriai adatait szemmel látható volt, hogy nem egy kanyar vagy éppen rövidke szakasz okozta a nehézségeket, hanem a pálya minden lehetséges pontján hibázott. Mindezt úgy, hogy a mérnökét ismerve mindig tiszta pályára érkezett.
Nehéz hétvége elé nézünk, ezt már most érzem!

Néhány kép a csapatról

Szijasztok!

Hoztam nektek néhány képet Kitti GP2-s csapatáról, hogy el tudjátok Őket képzelni.
Szerepelni fognak majd a soron következő részekben, ám előreláthatóan egyiküknek
sem lesz meghatározó szerepe a történetben.

Alfonso de Orleans
(csapatfőnök)

Chris Vietoris
(csapattárs)

Sebastien
(Kitti mérnöke)

Charles Marcland
(Chris mérnöke)

Andre Mendes
(Kitti egyik szerelője)


Kitti autója

1. rész

Szijasztok!
Nos itt az első rész, amellyel Noncsinak szeretnék nagyon boldog szülinapot kívánni! Remélem mindenkinek tetszeni fog és sokan olvassátok majd! A következő rész egy hét múlva várható. Ez leginkább annak köszönhető, mert holt szezon van most az autóversenyek terén, így fokozatosan tudom nektek a részeket hozni.
Puszi, Kathy

A meleg víz nagy cseppekben gördült le a testemen, megfosztva az álom minden apró darabkájától. Még csak hajnali ötöt mutat az óra, de én már az zuhanyfülke hideg kövén próbálok életet lehelni magamba. Egy kemény nap vár elkezdésre.
Tegnap még csak a kötelező, ám tét nélküli programok sora, ma már az edzés és az időmérő áll előttem.
Egy törölközőt csavarva magam köré állok a tükör elé. Barna hajam, ami a hónapok alatt igen csak megnőtt, hullámokban omlik a vállamra. A szemeimből tükröződik a fáradság és a kűzdeni vágyás egyelegye, az átvirrasztott éjszaka minden órája fellelhető az alattuk lévő sötét karikákban.
Sosem keltem még fel ilyen korán egy pénteki napon sem és sosem aludtam talán ennyire keveset. Ez a hétvége minden eddiginál fontosabb számomra. Most dől el hanyadik leszek a bajnoki listán és mennyire fogja immáron bírni a csigolyám a megterhelést.
Az elmúlt két hétben nagyon sokat javult, már kevésbé fájt és többet tudtam vele edzeni is, de még mindig nem tökéletes. Ezt azonban ki kell tudjam verni a fejemből, amíg a pályán vagyok. Ott csak én és az autóm létezünk, senki és semmi más. Ott nincsenek gondok és nincsenek átvirrasztott éjszakák, csak a versenyzés és a szabadság.

Ezen a reggelen szinte rekord sebesség alatt tudtam elkészülődni, még hajnali hat sem volt, de én már a táskába dobáltam be az ásványvizes üvegeket, a napszemüvegemet és néhány magazint, amelyek közül a legtöbb pletyka lap volt. Már éppen indultam volna, mikor meghallottam a halk kopogást az ajtómon.
A piros-sárga hátizsákot a vállamra kapva indultam el a hang forrása felé.
- Sebastien! - Néztem nagy szemekkel az előttem álló mérnökömre. Általában Ő már jóval előbb kint szokott lenni a pályán, gyakorlatilag mikor felkelek, Ő már kint figyeli a munkálatokat. - Valami gond van?
- Charles elkérte az autómat, mert a pilótája nélküle indult el... megint. Ki tudsz vinni? - Nézett rám kérlelő tekintettel. Chris, a csapattársam mostanában egyre többet enged meg magának. Eddig sem volt kevés önbizalma, annak ellenére persze, hogy a bajnokságban a legjobb tizet sem közelíti meg, de mostanra már senkire sem volt tekintettel.
- Persze, összefogom a hajam és indulhatunk! - Ütögettem meg Seb vállát és már indultam is a fürdő felé.
- Remélem nem abban a pólóban akarsz jönni! - Kiáltott utánam. Nos igen, még mindig rendszeresen megfeledkezem róla, hogy ebben a kategórában csapat egyenruhába kell a pályára érkezni és abban is kell távozni. Ezért is van nagy segítségemre a mérnököm, aki mindig figyelmeztet az ilyen apróságokra.
- Elfelejtettem! - Vettem le a fürdő fogasáról egy piros, szponzori lógokkal teli zsúfolt pólót, amelynek oldalán kát sárga csík volt található. Ha az előző egyenruhámat rondának találtam, erre már szavak sem voltak. Nagyon feldobott voltam minden egyes alkalommal, mikor magamra kellett húznom ezt az ócsmányságot. - Kész vagyok, mehetünk!
- Rendben! Vezethetek?
- Nem! - Ráztam meg a fejemet. - Most szereztem meg a jogsim, hagy élvezzem.
- Nem véletlenül húztak meg annyiszor a vizsgákon.
- Nem tehetek róla, hogy nem értékelték a helyzetmegoldó képességem. - Egy autóversenyzőnek nem olyan egyszerű megszereznie személy gépkocsira a vezetői engedélyt, mint az első hallásra tűnik. Nem mehetsz túl gyorsan, nem előzheted meg az embereket, és be kell tartanod minden egyes ostoba táblát.
Itt nem figyelmeztetést kapsz egy-egy hiba után, hanem kérdés nélkül meghúznak. Nem védekezhetsz azzal, hogy nem sokkal lépted át a sebesség határt - ami esetemben legalább 30 km/h volt - és azzal sem, hogy nem vetted észre az előtted haladókat. Ez persze nem is baj, csak hosszadalmas az út, minek végén egy vadi új Renault vár rád teljesen ingyen.

A szállodánk, amlyben rajtunk kivül az F1-es Renault, valamint egy másik GP2-s csapat is megszállt viszonylag közel volt a pályához, azonban mi okulva a mögöttünk álló versenyhétvégékből jóval hamarabb elindultunk. Okosan tettük. A fél órás útat egy óra alatt tudtuk csak teljesíteni és ezt is kisutcákat használva, valamint jónéhány előzési technikát alkalmazva, amelyek során Sebastien a kapaszkodóba, valamint a biztonsági övébe görcsösen fogódzkodva rettegett.
- Nem értem hogyan dolgozhatsz versenygépek között, mikor már 100-nál kiabálsz! - Ráztam a fejem, miközben a padockban a boxunk felé igyekeztünk. Mit ne mondjak, nekünk jóval kevesebb hely állt rendelkezésünkre, mint a világ klasszis F1-es pilótáknak, akik a pálya háromnegyedéd birtokukba vehették.
- Nem akarom, hogy megöld magad a futam előtt. - Rázta a fejét. - Nem tudom hogyan kaphattál jogsit, de kérvényezem, hogy minnél előbb bevonják. Hamilton biztonságosabban vezet nálad.
- Ez nem igaz! - Néztem rá durcásan. - Engem még nem büntettek meg. De ha ennyire szeretnél szólok Chrisnek, Ő biztosan szívesen elhoz.
- Ne nevettes! - Léptünk be a box hátsó bejáratán. - Chrisszel azóta nem beszélsz mióta először találkoztatok a teszteken.
- Ez a jó kapcsolatunk alapja! - Nevettem el magam és a számomra fentartott székre telepedtem, ahol már várt a reggeli kávém. Imádom a szerelőimet.

Harc nélkül nincs győzelem - Bevezető

Szijasztok!
Pontosan fél éve fejeztem be a Padlógáz című fanfictionömet és most itt a "folytatás". Valójában úgy szeretném alakítani az új történetemet, hogy a Padlógáz nélkül is értelmezhető legyen. Itt is fel fognak majd tűnni természetesen WSR-es, valamint GP2-s pilóták, de a Forma-1 fogja a legnagyobb szerepet kapni.
Jó szórakozást!
Kathy
U.I.: Az első rész január 20.-án várható. Nem tudom mennyire gyakran tudok majd részeket hozni, de kommenteket várok!



Kitti Thomas egy nehéz természetű makacs és akaratos 18 éves magyar származású lány. Két éve még gondolni sem merte volna, hogy egy vidám délután teljesen felforgathatja az életét. Mindössze háromszor ült gokartban, a barátnőjével Fédrával együtt, mikor a pálya tulajdonosa elküldte őket egy Nemzetközi Gokart versenyre Angliába. A férfi akkor még nem is sejtette mennyire megváltoztatja majd a lányok életet. Leginkább Kittiét, akit a Word Series by Renault egyik csapata leigazolt a versenyt követően. Az International Draco Racing vezetése sokszor nem értett egyet a lány önfejű és felelőtlen viselkedésével, a teljesítménye alapján viszont kénytelenek voltak megtűrni a csapatban. A beilleszkedésben leginkább Marco Barba, a spanyol nemzetiségű csapattársa segítette a fiatal tehetséget. Ő szoktatta bele a versenyek világába és
szerettette is meg vele azokat. Azonban a két pilóta sorsa két irányba ágazott.

Míg Marco az F3 Open kategóriába folytathatta tovább, addig Kittit a szezon végeztével leigazolta egy nagy multú GP2-s csapat, a Fat Burner Racing Engineering. Ebben menedzsere, idősebbik Nelson Piquet támogatta, aki nagy tehetséget vélt felfedezni a nehezen kezelhető lányban. Kitti magántanuló lett és minden szabadidejét lekötötte az angol nyelv, valamint a GP2-s szabályok magolása, miközben tesztekre járt és próbált beillszkedni az új csapatába. Tudta, hogy tökéletesnek kell lennie a pályán és egyáltalán nincs hibalehetősége nőként ebben a kategóriában. A félelmei nem voltak alaptalanok.

Amint megkezddődött az év minden összeomlani látszott körülötte. Albert Costa, a lány szintén autóversenyző barátja a tesztjei során súlyos kézsérülést szenvedett. Kitti minden szabad percét vele töltötte, hogy amennyire csak tudja, segítse a felépülését. Ingázott Magyarország, Spanyolország és az aktuális versenyek helyszínei között. Mindeközben Fédra, a lakótársa és egyben legjobb barátnője bejelentette, hogy nem tudja fizetni az albérlet költségeit és kiköltözött a lakásból. Nem csak a magánéletben érkezett el a bizonyos mélypont. A pályán súlyos előitéletekbe ütközött, mint a történelem első női GP2-s pilótája. Senki sem hitte el, hogy valóban a tehetsége juttata idáig. A csapata felkérte, hogy mindenben segítse a német csapattársát, a mezőny tagjai pedig összesúgtak a háta mögött.
Kilátástalannak tűnt a helyzete, de tudta jól, hogy ilyen könnyen nem szabad feladnia. Legnagyobb meglepetésére Max, az egykori csapatfőnöke segítette ebben a leginkább. A balszerencsék sorozata pedig, mint egy rossz álom kezdtek szétfoszlani a szemei előtt, mikoris Törökországban sikerült felállni a dobogó legfelső fokára.

Ám, mint tudjuk semmi sem tart örökké. A jó dolgokat mindig követnie kell valami rossz eseménynek, vagy események sorozatának, hogy megtanuljuk értékelni, amit a Sorstól kapunk.

Mikor már minden tökéletesnek látszott, mintha kihúzták volna Kitti alól a talajt. Albert ellátogatott a belgiumi hétvégéjére és szakított a lánnyal, aki képtelen volt egyik napról a másikra feldolgozni a hírt. Tudta, hogy a srác egy idő után többet akar belőle, és azzal is tisztában volt, hogy a távkapcsolat meg fogja majd őket viselni, de nem hitte, hogy mindez pár hónap leforgása alatt.
Érezte, hogy nem fog tudni elvonatkoztatni ettől, de mégis beült az autójába és megpróbálta a legjobbat kihozva magából versenyezni a bajnoki címért, amelyre igazán esélyes volt. Nem sikerült. Néhány kör elteltével a falba csapódott és onnan egyenes út vezetett a kórházba. A csigolyája és a bordái is megsérültek, a menedzsere pedig nem akarta, hogy ott legyen a következő verseny hétvégehelyszínén. Kitti azonban harcolni szeretett volna, nem akarta másnak ajándékozni a bajnoki címét. Két hétre a balesete után megannyi kétséggel és elszántsággal az olaszországi pálya rajtrácsán várta a futam kezdetét, mindenki legnagyobb döbbenetére.

A fiatal pilóta mára már csak rossz emlékként gondol vissza ezen eseményekre, valamint a mögötte álló mozgalmas szezonra, amelynek végétől még két futam választja el. Rengeteg tapasztalattal érkezik Abu Dhabiba, a szezonzáró futamok helyszínére, amely nem csak a vezetés terén, hanem a sajtóval, valamint a rajongókkal kiépített kapcsolat és az autóval kapcsolatos tapasztalatokban is megnyilvánulnak. Mindennél és mindenkinél eltökéltebbnek érzi magát és
tudja jól, ha valahol, akkor itt mutathatja meg igazán mi is lakozik benne.