Szijasztok!
Csütörtök hajnalban indulok majd nyaralni, 2 hétre elutazok majd. Addig egy kis szünetet tartok. Mindenkinek jó nyarat és amint visszajöttem pakolom majd fel a részeket! Köszönöm a türelmeteket!
Kathy
2010. június 22., kedd
Kreatív Blogger Díj
Szeretném megköszönni a díjat Noncsinak! Ezt a díjat 7 embernek kell elküld,7 dolgot kell írj magadról,meg kell köszönd a díjat annak, akitől kaptad ,be kell írd kitől kaptad a díjat-a nevét pedig belinkelve :)És természetesen a díjazottakat is értesítened kell! :D
7 dolog rólam:
1. Imádom az autó sportokat. Nem csak a mindenki által ismert F1-et, hanem az F3.5-öt, F2.0-át, F3 Opent és a hasonló formula kategóriákat is.
2. Kedvenc pilótám Fernando Alonso, akiért 2005 óta rajongok. Emelett nagy kedvenceim még Nelson Angelo Piquet, Kimi Raikkönen, Lucas di Grassi és Albert Costa.
3. Nem szoktam focit nézni a VB-t mégis figyelemmel kísérem. Kedvenc vállogatottaim a Brazilok.
4. Imádom az állatokat, egy ideig állatvédő szerettem volna lenni.
5. Van pár fú haverom, viszont csak egy igaz barátnőt tartok számon, akivel minden körülmények között a másik melett állunk és mindent tudunk a másikról.
6. Imádok táncolni, a tanfolyamok mégsem jöttem be, úgyhogy csak itthoni és buli szinten űzöm.
7. Nagyon kiszámíthatatlan vagyok.
Akiknek tovább adnám a díjat :
Gina
Alofun
Henii
Szabus
Vic
Icu
Mystic
Tanya
Noriko
Brigcs
Gooffy
2010. június 21., hétfő
36. rész
Az autómban ültem és vártam. Előttem Zaugg, Molina és Coletti, mögöttem pedig a szezonban
ezzel az autóval először Leal. Az izgalom nagy volt, a közönség szórakoztatására néhányszor
felbőgettük a motorokat és vártuk, hogy megszólaljon a duda, ami a felvezető körre való indulást
jelzi. Annyira elkalandoztam, hogy észre sem vettem az előttem elinduló autókkal. "Ez így nem
lesz oké, térj már észhez Kitti!" Szólítottam fel magam és meg is indultam, hogy teljesítsem az első körömet ezen a csodálatos pályán. A másik kedvencem, a Monaco-i teljes ellentéte volt, mégis annyira magával ragadott. Míg az előbb említett a gyönyörű táj és óriási felhajtás, addig ez a modernsége miatt. Az egyetlen, amit hiányoltam a népes közönség volt.
Az Abu-Dhabi pályának sajnálatos módon csak a felét használhattuk, a másikon valamelyen
motor verseny folyt ezzel egy időben, de számomra ez is egy felejthetetlen emlék mard majd
örökre.
Már csak a lámpák kigyulladása volt hátra és ebben a pillanatban elindult a mezőny. Nem
akartam hősködni, ahogyan ünnepelni sem. Nem akartam, hogy a világ rám figyeljen, én
csak nyugis tempóban, kellő távot kiautózva akartam teljesíteni ezt a futamot.
Sajnos az izgalom mentes autózás most sem jött be. Miről is álmodozok én? Én képtelen vagyok
eseménytelenül autózni. Mindig jön valaki, aki bekavar és kénytelen vagyok gondolkodni. Nem
zárhatom ki a világot, mert jelenleg itt van előttem Coletti, akink hála majdnem lőttek az egész
futamomnak. Nem tudom mit bűvészkedik és csúszkál itt előttem, mikor én még távot is hagyok neki, de hogy még magába is balesetet tudjon csinálni...
- Mi volt ez? - Kérdeztem idegesen.
- Nem melegek a gumijai. - Hallottam Fred hangját a rádiómban. - Ne érdekeljen, te csak menj!
- Ne érdekeljen? Hahh... - Intettem egyet, mikor keresztbeállt előttem. De nem adta fel, gázt adott pont mikor megpróbáltam kikerülni. - Hülye vagy? - Kérdeztem magyarul üvöltve és ismét a magasba emeltem a kezem, de nem hatotta meg. Fojtatta a manőverét. - Szólj haver és félreállok míg végzel!
- Kitti! Lassabban! - Szólt most bele a fülembe Marco.
- Kösz, de látom. - "Hogy a jó életbe ne látnám mikor mellettem hajt el?" Adtam ingerülten
gázt és a kiépített előnyömtől is elbúcsúzhattam. "Persze, már csak Julian hiányzott a nyakamba, ezek ketten ma még kicsinálnak!" Gondoltam és a feltételezésem nem is volt annyira alaptalan. A csapat társamat éreztem a kocsim hátuljáról.
- Édes! - Szólt most Bert hozzám. - Minden oké?
- Ne kérdezz hülyeséget. Kérlek, most neee! - Kiabáltam, mikor Coletti a falba megállt előttem és ezzel egy időben Leal megelőzött. - Én mondtam! - Csaptam a kormányra. "Ilyen csak a mesében van."
- Legalább nem eseménytelen a futamod Kitti. Mást nem is kívánhatnál.
- Zsolti, még te is? Egymás kezéből kapkodjátok a mikrofont vagy mi?
- Nem csak távol tartjuk Maxet. - Nevetett, mire én is elmosolyodtam. - Már csak ezt a kört éld túl és végeztél! Tudom, elég gázos futam, de csináld meg nekünk Kitti!
- Meg lesz, de még egy ilyen idióta elém vagy mögém kerül és elintézem a versenyét.
- Nyugodj már le és élvezd!
- Menj a tudod hová! Szívesen helyet cserélek veled, hogy te élvezhesd! - Kiabáltam és ebben a
pillanatban áthajtottam végre a célvonalon. Első utam a boxba vezetett, nem érdekelt senki és
semmi. Én csak futottam, míg a könnyeim folytak az arcomon.
ezzel az autóval először Leal. Az izgalom nagy volt, a közönség szórakoztatására néhányszor
felbőgettük a motorokat és vártuk, hogy megszólaljon a duda, ami a felvezető körre való indulást
jelzi. Annyira elkalandoztam, hogy észre sem vettem az előttem elinduló autókkal. "Ez így nem
lesz oké, térj már észhez Kitti!" Szólítottam fel magam és meg is indultam, hogy teljesítsem az első körömet ezen a csodálatos pályán. A másik kedvencem, a Monaco-i teljes ellentéte volt, mégis annyira magával ragadott. Míg az előbb említett a gyönyörű táj és óriási felhajtás, addig ez a modernsége miatt. Az egyetlen, amit hiányoltam a népes közönség volt.
Az Abu-Dhabi pályának sajnálatos módon csak a felét használhattuk, a másikon valamelyen
motor verseny folyt ezzel egy időben, de számomra ez is egy felejthetetlen emlék mard majd
örökre.
Már csak a lámpák kigyulladása volt hátra és ebben a pillanatban elindult a mezőny. Nem
akartam hősködni, ahogyan ünnepelni sem. Nem akartam, hogy a világ rám figyeljen, én
csak nyugis tempóban, kellő távot kiautózva akartam teljesíteni ezt a futamot.
Sajnos az izgalom mentes autózás most sem jött be. Miről is álmodozok én? Én képtelen vagyok
eseménytelenül autózni. Mindig jön valaki, aki bekavar és kénytelen vagyok gondolkodni. Nem
zárhatom ki a világot, mert jelenleg itt van előttem Coletti, akink hála majdnem lőttek az egész
futamomnak. Nem tudom mit bűvészkedik és csúszkál itt előttem, mikor én még távot is hagyok neki, de hogy még magába is balesetet tudjon csinálni...
- Mi volt ez? - Kérdeztem idegesen.
- Nem melegek a gumijai. - Hallottam Fred hangját a rádiómban. - Ne érdekeljen, te csak menj!
- Ne érdekeljen? Hahh... - Intettem egyet, mikor keresztbeállt előttem. De nem adta fel, gázt adott pont mikor megpróbáltam kikerülni. - Hülye vagy? - Kérdeztem magyarul üvöltve és ismét a magasba emeltem a kezem, de nem hatotta meg. Fojtatta a manőverét. - Szólj haver és félreállok míg végzel!
- Kitti! Lassabban! - Szólt most bele a fülembe Marco.
- Kösz, de látom. - "Hogy a jó életbe ne látnám mikor mellettem hajt el?" Adtam ingerülten
gázt és a kiépített előnyömtől is elbúcsúzhattam. "Persze, már csak Julian hiányzott a nyakamba, ezek ketten ma még kicsinálnak!" Gondoltam és a feltételezésem nem is volt annyira alaptalan. A csapat társamat éreztem a kocsim hátuljáról.
- Édes! - Szólt most Bert hozzám. - Minden oké?
- Ne kérdezz hülyeséget. Kérlek, most neee! - Kiabáltam, mikor Coletti a falba megállt előttem és ezzel egy időben Leal megelőzött. - Én mondtam! - Csaptam a kormányra. "Ilyen csak a mesében van."
- Legalább nem eseménytelen a futamod Kitti. Mást nem is kívánhatnál.
- Zsolti, még te is? Egymás kezéből kapkodjátok a mikrofont vagy mi?
- Nem csak távol tartjuk Maxet. - Nevetett, mire én is elmosolyodtam. - Már csak ezt a kört éld túl és végeztél! Tudom, elég gázos futam, de csináld meg nekünk Kitti!
- Meg lesz, de még egy ilyen idióta elém vagy mögém kerül és elintézem a versenyét.
- Nyugodj már le és élvezd!
- Menj a tudod hová! Szívesen helyet cserélek veled, hogy te élvezhesd! - Kiabáltam és ebben a
pillanatban áthajtottam végre a célvonalon. Első utam a boxba vezetett, nem érdekelt senki és
semmi. Én csak futottam, míg a könnyeim folytak az arcomon.
35. rész
Nagy volt bennem a bizonyítási vágy. Igaz még csak időmérő és ezen a pályán még előzési
pontok is akadnak, de minnél előrébb indulok majd, annál jobb eredményt érhetek el a futamon.
Semmi képpen nem akartam megismételni a barcelonai kvalifikációmat, mikor is sikerült a falba
állítanom az autómat. Komolyabb kár nem történt, csak az egyik pálya munkás vágta el a kezét,
de Max szépen kioktatott utána. Nagyon remélem, hogy jövőre azért higgadtabb csapat főnököt
kapok, bár Max is nagyon fog hiányozni és ha jobban belegondolok még az az őrült Luca is, de
legjobban Fred. Annyira összenőttünk már, nem tudom mit kezdek a következő mérnökömmel.
Ő már a mozdulataimból tudja, hogy tetszenek-e a beállítások vagy sem és egy-egy szavamból
megérti min kell változtatnia, ha valami nem stimmel. Furcsa lesz majd egy másik csapatba
beilleszkednem, főképp az én tökéletes kapcsolat teremtési képességeimmel. Asszem kezdhetek
félni.
Gázt adtam. Csak az autó és én voltunk, ahogyan régen. Senki nem szólt egy szót sem, csak
én és a kicsikém. Minden megszűnt körülöttem, lecsendesedett a világ és én csak nyomtam neki.
Óvatosan kezdtem bele majd megkezdtem túlszárnyalni az időket. Nem tudtam hányan vannak
jelenleg előttem és azt sem, hogy bent vagyok-e a következő etapban, de most nem is akartam.
A Q3-ig a rádióm teljesen néma volt, viszont mikor meghallottam az ismerős hangot sem
szomorkodtam.
- Szia Kitti! Bocs, hogy késtem.
- Ne aggódj Marco! Jó hallani! - Mosolyodtam el és ugyanolyan nyugodtsággal teljesítettem az
utolsó körömet, ahogyan az elsőt.
- Akarod tudni?
- Igen! - Nevetettem el magam.
- Holnap 4.-ből indulsz! Gratulálok!
- Köszönöm! - Mosolyodtam el, majd félve rákérdeztem a szokásosra. - Leal?
- Mögötted! - Közölte Marco, a hangja változatlan volt. Régen mindig az Ő helyezéséről
faggattam a csapatot, de át kellett állnom, segítenem kellett Juliennek. - Köszönöm.
- Mit?
- Tudod te! - Nevette el magát. - Azt mondja Max, hogy gyere vissza.
- Oké! És én köszönöm! - Kapcsoltam ki a rádiót, majd megindultam a boxom felé. Már csak
egy futam és vége.
pontok is akadnak, de minnél előrébb indulok majd, annál jobb eredményt érhetek el a futamon.
Semmi képpen nem akartam megismételni a barcelonai kvalifikációmat, mikor is sikerült a falba
állítanom az autómat. Komolyabb kár nem történt, csak az egyik pálya munkás vágta el a kezét,
de Max szépen kioktatott utána. Nagyon remélem, hogy jövőre azért higgadtabb csapat főnököt
kapok, bár Max is nagyon fog hiányozni és ha jobban belegondolok még az az őrült Luca is, de
legjobban Fred. Annyira összenőttünk már, nem tudom mit kezdek a következő mérnökömmel.
Ő már a mozdulataimból tudja, hogy tetszenek-e a beállítások vagy sem és egy-egy szavamból
megérti min kell változtatnia, ha valami nem stimmel. Furcsa lesz majd egy másik csapatba
beilleszkednem, főképp az én tökéletes kapcsolat teremtési képességeimmel. Asszem kezdhetek
félni.
Gázt adtam. Csak az autó és én voltunk, ahogyan régen. Senki nem szólt egy szót sem, csak
én és a kicsikém. Minden megszűnt körülöttem, lecsendesedett a világ és én csak nyomtam neki.
Óvatosan kezdtem bele majd megkezdtem túlszárnyalni az időket. Nem tudtam hányan vannak
jelenleg előttem és azt sem, hogy bent vagyok-e a következő etapban, de most nem is akartam.
A Q3-ig a rádióm teljesen néma volt, viszont mikor meghallottam az ismerős hangot sem
szomorkodtam.
- Szia Kitti! Bocs, hogy késtem.
- Ne aggódj Marco! Jó hallani! - Mosolyodtam el és ugyanolyan nyugodtsággal teljesítettem az
utolsó körömet, ahogyan az elsőt.
- Akarod tudni?
- Igen! - Nevetettem el magam.
- Holnap 4.-ből indulsz! Gratulálok!
- Köszönöm! - Mosolyodtam el, majd félve rákérdeztem a szokásosra. - Leal?
- Mögötted! - Közölte Marco, a hangja változatlan volt. Régen mindig az Ő helyezéséről
faggattam a csapatot, de át kellett állnom, segítenem kellett Juliennek. - Köszönöm.
- Mit?
- Tudod te! - Nevette el magát. - Azt mondja Max, hogy gyere vissza.
- Oké! És én köszönöm! - Kapcsoltam ki a rádiót, majd megindultam a boxom felé. Már csak
egy futam és vége.
34. rész
A hónapok aránylag gyorsan teltek és mire észbe kaptam már ismét a suli padjait koptattam.
Ezalatt a két hónap alatt aláírtam a GP2-s szerződésemet is, aminek a másikhoz hasonlóan
egy év volt a lejárta. Mr. Piquet direkt így csináltatta, hogy legyen esélyem feljebb kerülni, ha
lehetőség adódik. Őszintén szólva nekem már ez is éppen elég magason volt, de se gáz,
megoldom. Mikor anyámék erre rájöttek, rögtön leszögezték, hogy amíg csak lehet, normálisan
kell iskolába járnom. Bármennyire is szeretném, nem úszhatom meg a sulit. Nehéz volt megtalálni a középutat, pedig még csak október vége van.
A csapatba is bekövetkeztek kisebb változások. Már mindenki elkezdett a jövő évről gondolkodni
és én is beajánlhattam valakit a helyemre, de nem tettem. Ne az én szavazatom legyen döntő.
Mellesleg ha azt nézzük Max mennyire odavan értem, akkor inkább -1 ponttal indulna a versenyző. Emellett néhány szponzor is biztosan távozik a csapattól. A Force India a legnagyobb veszteségünk, az F1-es csapat ugyanis kijelentette, hogy szüksége van a következő évben erre a pénzre a Király Kategóriában és ezért sajnos vissza kell lépniük a jövő évi támogatásunktól.
A csapaton belül is voltak kisebb viták, leginkább köztem és Max között. Mióta megérkezett Julian, elkezdte őt az egekig magasztalni, bár a srác az eltökéltségén kívűl mással nem igazán tudott büszkélkedni ez éppen elég volt az én drága csapat főnökömnek, hogy felrója nekem. Leal
amúgy ezen kívűl tényleg egy aranyos srác volt. Megpróbáltam minnél többet segíteni neki,
hogy beilleszkedjen a Darco légkörébe. Elvittem kártyázni a fiúkkal, együtt ebédeltünk és sokat
beszélgettünk, már amennyire a nyelvi nehézségek engedték. Ennek ellenére ez a csapat Barba
nélkül már sosem lesz olyan, mint amilyen velünk kettőnkkel volt. A mezőnyön belül csak én tartom Marcoval a kapcsolatot, minden héten beszélünk telefonon és naponta írogatunk egymásnak maileket.
És én még mindig a padockban sétálgatok, amennyire csak tudok távol a Draco boxától.
Nem értem miért izgulok ennyire, hiszen csak azt kell csinálnom, mint amit eddig, pontot szereznem.
Ha 10.-ként is érek be, meglesz a csapatnak a díj, Marco gondoskodott erről. De ezt most muszáj
megcsinálnom, jutalmul és emlékül azoknak, akik éjszakákat dolgoztak át ha kellett a rommá tört kocsim alatt és akiknek köszönhetem, hogy nem adtam fel. Meg kell csinálnom.
- Kitti! 10 perc! - Hallottam meg Lipe hangját, aki Marco távozása után az én szerelőm lett. Nem
bírta elviselni Julian 'tökéletességét', ahogy Ő mondta.
- Oké, köszönöm! - Álltam meg előtte és csak néztem rá. Úgy látszik bármennyire is igyekszem,
nem tudok igazán jól elrejtőzni. Ezzel úgy érzem még lesznek problémáim a későbbiekben.
- Mi van? Öltözz! - Parancsolt rám.
- Jó csak...
- Csak? - Kérdezett vissza már-már mosolyogva.
- Most lesz vége egy álmomnak. Utolsó futam... - Emlékeztettem már-már könnyes szemekkel
mégis mosolyogva.
- És egy új kezdődik el. De előbb öltözz át, oké?
- Igen, köszi! - Öleltem át a nyakát, majd indultam a kamionom felé, de útközben ismét
megállítottak, amit őszintén egy csöppet sem bántam. Addig húzom ezt a hétvégét, míg csak lehet.
- Hééé, Baby! - Kiáltott a spanyolom, akivel ezalatt a két hónap alatt igaz csak keveset találkoztam mégis egyre szorosabb lett a kapcsolatunk.
- Albert! - Ugrottam a nyakába. - Nah?
- Ha megnyerem, jövőre 3.5. - Újságolta boldogan.
- Megnyered. - Bíztattam. - De most öltözök.
- Segítek! - Kacsintott egyet, minek egy vállba boxolás volt a jutalma.
Ezalatt a két hónap alatt aláírtam a GP2-s szerződésemet is, aminek a másikhoz hasonlóan
egy év volt a lejárta. Mr. Piquet direkt így csináltatta, hogy legyen esélyem feljebb kerülni, ha
lehetőség adódik. Őszintén szólva nekem már ez is éppen elég magason volt, de se gáz,
megoldom. Mikor anyámék erre rájöttek, rögtön leszögezték, hogy amíg csak lehet, normálisan
kell iskolába járnom. Bármennyire is szeretném, nem úszhatom meg a sulit. Nehéz volt megtalálni a középutat, pedig még csak október vége van.
A csapatba is bekövetkeztek kisebb változások. Már mindenki elkezdett a jövő évről gondolkodni
és én is beajánlhattam valakit a helyemre, de nem tettem. Ne az én szavazatom legyen döntő.
Mellesleg ha azt nézzük Max mennyire odavan értem, akkor inkább -1 ponttal indulna a versenyző. Emellett néhány szponzor is biztosan távozik a csapattól. A Force India a legnagyobb veszteségünk, az F1-es csapat ugyanis kijelentette, hogy szüksége van a következő évben erre a pénzre a Király Kategóriában és ezért sajnos vissza kell lépniük a jövő évi támogatásunktól.
A csapaton belül is voltak kisebb viták, leginkább köztem és Max között. Mióta megérkezett Julian, elkezdte őt az egekig magasztalni, bár a srác az eltökéltségén kívűl mással nem igazán tudott büszkélkedni ez éppen elég volt az én drága csapat főnökömnek, hogy felrója nekem. Leal
amúgy ezen kívűl tényleg egy aranyos srác volt. Megpróbáltam minnél többet segíteni neki,
hogy beilleszkedjen a Darco légkörébe. Elvittem kártyázni a fiúkkal, együtt ebédeltünk és sokat
beszélgettünk, már amennyire a nyelvi nehézségek engedték. Ennek ellenére ez a csapat Barba
nélkül már sosem lesz olyan, mint amilyen velünk kettőnkkel volt. A mezőnyön belül csak én tartom Marcoval a kapcsolatot, minden héten beszélünk telefonon és naponta írogatunk egymásnak maileket.
És én még mindig a padockban sétálgatok, amennyire csak tudok távol a Draco boxától.
Nem értem miért izgulok ennyire, hiszen csak azt kell csinálnom, mint amit eddig, pontot szereznem.
Ha 10.-ként is érek be, meglesz a csapatnak a díj, Marco gondoskodott erről. De ezt most muszáj
megcsinálnom, jutalmul és emlékül azoknak, akik éjszakákat dolgoztak át ha kellett a rommá tört kocsim alatt és akiknek köszönhetem, hogy nem adtam fel. Meg kell csinálnom.
- Kitti! 10 perc! - Hallottam meg Lipe hangját, aki Marco távozása után az én szerelőm lett. Nem
bírta elviselni Julian 'tökéletességét', ahogy Ő mondta.
- Oké, köszönöm! - Álltam meg előtte és csak néztem rá. Úgy látszik bármennyire is igyekszem,
nem tudok igazán jól elrejtőzni. Ezzel úgy érzem még lesznek problémáim a későbbiekben.
- Mi van? Öltözz! - Parancsolt rám.
- Jó csak...
- Csak? - Kérdezett vissza már-már mosolyogva.
- Most lesz vége egy álmomnak. Utolsó futam... - Emlékeztettem már-már könnyes szemekkel
mégis mosolyogva.
- És egy új kezdődik el. De előbb öltözz át, oké?
- Igen, köszi! - Öleltem át a nyakát, majd indultam a kamionom felé, de útközben ismét
megállítottak, amit őszintén egy csöppet sem bántam. Addig húzom ezt a hétvégét, míg csak lehet.
- Hééé, Baby! - Kiáltott a spanyolom, akivel ezalatt a két hónap alatt igaz csak keveset találkoztam mégis egyre szorosabb lett a kapcsolatunk.
- Albert! - Ugrottam a nyakába. - Nah?
- Ha megnyerem, jövőre 3.5. - Újságolta boldogan.
- Megnyered. - Bíztattam. - De most öltözök.
- Segítek! - Kacsintott egyet, minek egy vállba boxolás volt a jutalma.
2010. június 20., vasárnap
33. rész
Elgondolkodva sétáltam kifele mobilommal a kezembe a kamionból. Alig fogtam fel, hogy valóban
egy Világ bajnok autóversenyző akar menedzselni, hihetetlen. Nem is figyeltem, csak lépdeltem előre a számokat nyomkodva a telómon, mikor beleütköztem valamibe, illetve valakibe.
- Mi történt? - Kérdezte a srác. Mosolygott, de a hangjában mégis valamiféle félelmet fedeztem fel. -Repülsz?
- Szia! - "Ha már Ő nem képes köszönni..." - Szeretnéd?
- Nem tudom. Miért? Elmész? - Kezdett kétségbeesettnek tűnni.
- Nincs szerencséd! - Mosolyogtam rá, majd szorosan megöleltem. - GP2 jövőre. - Suttogtam.
- Gratulálok! - Húzódott egy kicsit el tőlem, majd fél pillanattal később éreztem a puha ajkait az
enyéimen. Annyira meglepődtem, hogy egy ideig vissza se csókoltam, már távolodott el tőlem,
mikor észhez tértem és az ajkai után kaptam. Ezen fellángolásomtól felbátorodva egyre hevesebben mégis végig gyengéden csókolt senkitől se zavartatva. Hosszú percekig állhattunk a kamion árnyékában, mikor egy köhécselő hang hatására szétrebbentünk.
- Ms Thomas! Beszélhetnénk? - Nézett rám karbatett kézzel a tolmácsom.
- Nem gond? - Néztem a spanyol felé, aki csak megrázta a fejét és még adott egy utolsó puszit
a számra mielőtt elment volna. - Mit szeretne? - Fordultam vissza a zavaró tényező felé.
- Mr. Piquet most beszélt a jövendő csapat főnökével. Ha úgy gondolja, már holnap aláírhatják
a szerződést. Természetesen Mr Piquet és én is jelen leszünk. Valamint ezen a héten megpróbáljuk elrendezni az edző és angol tanár kérdést is.
- Értem, köszönöm.
- Majd szólunk este mikor kell idejönnie holnap vagy ha az magának kényelmesebb a Hilton
Hotelben szálltunk meg.
- Igen, az jobb lenne. - Bólintottam. - És a szponzorokkal mikor kell majd beszélnem?
- Egyenlőre a szerződését is titkolnunk kell a nyilvánosság elől, mert a csapata fél a sajtó és a többi istálló reakciójától ezért csak az évad elején fog majd kiderülni, hogy maga ül a másik kocsiba.
- Remek! - Mormogtam. - Akkor viszont látásra! - Indultam el a parkoló felé, de ott már senki sem várt. Meglepetten tapasztaltam a dolgot, hiszen sem Marco, sem Fred autója nem állt már ott ahol reggel láttam őket, így kénytelen voltam nekivágni az egy órás útnak a HÉV megállójáig.
Már alig emlékeztem merre is kell mennem, pedig tavaly is jártam erre. Na jó Fédrával és akkor is eltévedtünk. Az összes járókelőt megkérdeztük, hogy merre kell menni és végül a legbonyolultabb úton értünk a vissza a busz megállóhoz. Most sem volt ez másképp, annyi különbséggel, hogy most egyedül baktatok és szinte senki sincs az utcán. Az út ismerősnek tűnt, de nem voltam magamban biztos. Végül mikor már fél órája sétáltam, elővetem a mobilom. "Remek, semmi térerő... Én itt fogok meghalni." Gondoltam, mikor meghallottam egy autó dudájának a hangját.
- Kitti! - Rohant át a sofőrje elém és nézett mélyen a szemembe. - Minden oké? Miért mentél el?
- Én? Te mentél! - Léptem egy lépést hátra.
- Motor verseny lesz és át kellett mennünk a másik parkolóba. - "Ohh, hogy én erre miért nem
gondoltam? Miért nem gondolkodok soha mielőtt cselekednék?" - Na gyere, ülj be!
- Köszönöm Marco.
Bepattantam az autójába és csak a tájat néztem. Láttam, hogy Barba valamit nagyon el akar
mondani, de nem tudja hogyan ezért adtam neki egy kis gondolkodási időt. Addig-addig
vártam, míg nagy valószínűséggel elaludtam a tájat bámulva, ugyanis a hotel szobánkban
keltem fel.
Az ébredés nem volt meglepetés mentes. Barba hangjára ébredtem. Lassan kinyitottam a
szemeimet és rögtön őt láttam magam előtt, amint spanyolul kiabál, majd beletörődik sorsába
és erőtlenül bólogatva hajtogatja a "Vale!" szócskát.
- Minden oké? - Kérdeztem, mikor végre letette a mobilját az éjjeli szekrényre.
- A menedzserem volt. - Hajtotta le a fejét, miközben karjaival a térdére támaszkodott. - A GP2-s csapat nem ír alá velem. Az F3 Open kategóriába megyek.
- Sajnálom! - Mentem oda és öleltem át a vállát.
- Nem leszek már a következő WSR futamon sem. Leal lesz az új pilóta, kedves srác. Segíts neki, oké?
- Mi? De... ne! - Csorgott végig egy könnycsepp az arcomon.
- Kitti, csak így versenyezhetek jövőre. Leal már aláírt a 2010-es évre a Draconál. Ha nem megyek, ott sem kellek majd és itt sem. - Fogta két kezébe az arcom, majd a hüvelyk ujjaival letörölte a könnyeimet.
- Beszélünk majd? - Kérdeztem félénken.
- Persze, ne félj! - Mosolyodott el. - Segítesz pakolni?
- Most indulsz? - Döbbentem le.
- Igen! Dolgozz szépen és találkozunk majd Abu-Dhabiban, rendben?
- Rendben, de pakoljunk! - Szedtem össze magam és segítettem neki összerámolni a cuccait.
Ennyire nehéz feladatom régen volt, de nem mutathattam ki még inkább mennyire is fáj, hogy
itt hagy egyedül. Jó, vannak barátaim a csapatban és azon kívül is, de Marcot senki és semmi
nem pótolhatja. Nagyon fog hiányozni nekem.
egy Világ bajnok autóversenyző akar menedzselni, hihetetlen. Nem is figyeltem, csak lépdeltem előre a számokat nyomkodva a telómon, mikor beleütköztem valamibe, illetve valakibe.
- Mi történt? - Kérdezte a srác. Mosolygott, de a hangjában mégis valamiféle félelmet fedeztem fel. -Repülsz?
- Szia! - "Ha már Ő nem képes köszönni..." - Szeretnéd?
- Nem tudom. Miért? Elmész? - Kezdett kétségbeesettnek tűnni.
- Nincs szerencséd! - Mosolyogtam rá, majd szorosan megöleltem. - GP2 jövőre. - Suttogtam.
- Gratulálok! - Húzódott egy kicsit el tőlem, majd fél pillanattal később éreztem a puha ajkait az
enyéimen. Annyira meglepődtem, hogy egy ideig vissza se csókoltam, már távolodott el tőlem,
mikor észhez tértem és az ajkai után kaptam. Ezen fellángolásomtól felbátorodva egyre hevesebben mégis végig gyengéden csókolt senkitől se zavartatva. Hosszú percekig állhattunk a kamion árnyékában, mikor egy köhécselő hang hatására szétrebbentünk.
- Ms Thomas! Beszélhetnénk? - Nézett rám karbatett kézzel a tolmácsom.
- Nem gond? - Néztem a spanyol felé, aki csak megrázta a fejét és még adott egy utolsó puszit
a számra mielőtt elment volna. - Mit szeretne? - Fordultam vissza a zavaró tényező felé.
- Mr. Piquet most beszélt a jövendő csapat főnökével. Ha úgy gondolja, már holnap aláírhatják
a szerződést. Természetesen Mr Piquet és én is jelen leszünk. Valamint ezen a héten megpróbáljuk elrendezni az edző és angol tanár kérdést is.
- Értem, köszönöm.
- Majd szólunk este mikor kell idejönnie holnap vagy ha az magának kényelmesebb a Hilton
Hotelben szálltunk meg.
- Igen, az jobb lenne. - Bólintottam. - És a szponzorokkal mikor kell majd beszélnem?
- Egyenlőre a szerződését is titkolnunk kell a nyilvánosság elől, mert a csapata fél a sajtó és a többi istálló reakciójától ezért csak az évad elején fog majd kiderülni, hogy maga ül a másik kocsiba.
- Remek! - Mormogtam. - Akkor viszont látásra! - Indultam el a parkoló felé, de ott már senki sem várt. Meglepetten tapasztaltam a dolgot, hiszen sem Marco, sem Fred autója nem állt már ott ahol reggel láttam őket, így kénytelen voltam nekivágni az egy órás útnak a HÉV megállójáig.
Már alig emlékeztem merre is kell mennem, pedig tavaly is jártam erre. Na jó Fédrával és akkor is eltévedtünk. Az összes járókelőt megkérdeztük, hogy merre kell menni és végül a legbonyolultabb úton értünk a vissza a busz megállóhoz. Most sem volt ez másképp, annyi különbséggel, hogy most egyedül baktatok és szinte senki sincs az utcán. Az út ismerősnek tűnt, de nem voltam magamban biztos. Végül mikor már fél órája sétáltam, elővetem a mobilom. "Remek, semmi térerő... Én itt fogok meghalni." Gondoltam, mikor meghallottam egy autó dudájának a hangját.
- Kitti! - Rohant át a sofőrje elém és nézett mélyen a szemembe. - Minden oké? Miért mentél el?
- Én? Te mentél! - Léptem egy lépést hátra.
- Motor verseny lesz és át kellett mennünk a másik parkolóba. - "Ohh, hogy én erre miért nem
gondoltam? Miért nem gondolkodok soha mielőtt cselekednék?" - Na gyere, ülj be!
- Köszönöm Marco.
Bepattantam az autójába és csak a tájat néztem. Láttam, hogy Barba valamit nagyon el akar
mondani, de nem tudja hogyan ezért adtam neki egy kis gondolkodási időt. Addig-addig
vártam, míg nagy valószínűséggel elaludtam a tájat bámulva, ugyanis a hotel szobánkban
keltem fel.
Az ébredés nem volt meglepetés mentes. Barba hangjára ébredtem. Lassan kinyitottam a
szemeimet és rögtön őt láttam magam előtt, amint spanyolul kiabál, majd beletörődik sorsába
és erőtlenül bólogatva hajtogatja a "Vale!" szócskát.
- Minden oké? - Kérdeztem, mikor végre letette a mobilját az éjjeli szekrényre.
- A menedzserem volt. - Hajtotta le a fejét, miközben karjaival a térdére támaszkodott. - A GP2-s csapat nem ír alá velem. Az F3 Open kategóriába megyek.
- Sajnálom! - Mentem oda és öleltem át a vállát.
- Nem leszek már a következő WSR futamon sem. Leal lesz az új pilóta, kedves srác. Segíts neki, oké?
- Mi? De... ne! - Csorgott végig egy könnycsepp az arcomon.
- Kitti, csak így versenyezhetek jövőre. Leal már aláírt a 2010-es évre a Draconál. Ha nem megyek, ott sem kellek majd és itt sem. - Fogta két kezébe az arcom, majd a hüvelyk ujjaival letörölte a könnyeimet.
- Beszélünk majd? - Kérdeztem félénken.
- Persze, ne félj! - Mosolyodott el. - Segítesz pakolni?
- Most indulsz? - Döbbentem le.
- Igen! Dolgozz szépen és találkozunk majd Abu-Dhabiban, rendben?
- Rendben, de pakoljunk! - Szedtem össze magam és segítettem neki összerámolni a cuccait.
Ennyire nehéz feladatom régen volt, de nem mutathattam ki még inkább mennyire is fáj, hogy
itt hagy egyedül. Jó, vannak barátaim a csapatban és azon kívül is, de Marcot senki és semmi
nem pótolhatja. Nagyon fog hiányozni nekem.
32. rész
A padockba sétálok, egyedül. Marconak hirtelen valami extra sürgős dolga akadt és mivel rá Max úgyse kíváncsi, Ő le is léphetett, ellentétbe velem. A gyomrom már vagy fél órája liftezik és a lábam is remeg mióta a kedves csapat társam sokat mondóan elkezdett vigyorogni és kisebb utalásokkal bombázni. Vártam is, hogy a boxomhoz érjek, meg nem is. Féltem mit fog mondani Max, de egyben nagyon kíváncsi is voltam rá. Út közben még Albertnek is küldtem egy SMS-t, aki szerint biztosan csak a győzelmemhez akar gratulálni. Szerintem ezt még Ő se gondolta komolyan.
- Thomas! - Hallottam meg a csapat főnököm hangját magam előtt. - Gyere már! - Kiabált rám.
- Rendben! - Hajtottam le a fejem és lépkedtem be a boxomba. Ez nem sok jót ígér számomra.
- Szeretnélek először is bemutatni titeket egymásnak. Az urak Nelson Piquet és Horváth Bálint. Ő pedig a csapatunk egyik pilótája, Kitti Thomas! - Mutatott rám, gyorsan és zavartam kezet fogtam minkét öltönyössel.
- Örülök, hogy megismerhetem! - Mosolygott a háromszoros Világ bajnok én pedig segély kérően a mellette ácsorgó pasira néztem, aki lefordította nekem a szöveget. "Mióta vártam már egy saját tolmácsra..."
- Én is! - Mondtam magyarul, majd megszólalt az angol vízhangom.
- Tudom most sok kérdés felmerül önben, de nekem sietnem kell, ezután a megbeszélés után lesz egy másik Svájcban. - Hadarta el Mr. Piquet.
- Oké! - "Nah ezt legalább megérti egy brazil is, de most jól elvágtam magam."
- Nos, Nelsont azért hívtam ide, hogy véleményezze Marco vezetési tudását, vegye észre a hibáit, hogy mindenképpen megnyerhessük ezt a bajnokságot. - "És akkor most miért velem beszélgetnek itt?"
- Ez jó alkalomnak bizonyult, hogy keressek egy pilótát, akit tudok támogatni. - Vette vissza a szót a mi kis sztár vendégünk.
- Mr Piquetnek megtetszett a vezetői stílusod. - Világosított fel a mérnököm
- Menedzselni szeretném, Ms Thomas.
- És miben változtatna az, hogy ezentúl a csapatom helyett maga menedzselne? - Vettem elő én is a hivatalos formát. Ilyenkor hallom a fülembe az osztályfőnököm mondatait, hogy még fogjuk használni az illem órákon szerzett tapasztalatainkat. És tényleg igaza lett.
- Vannak kapcsolataim GP2-es és F1-es csapatokkal is. Miután láttam a tegnapi futamát rögtön
fel is hívtam az egyik barátomat, aki nagy összeggel támogatja a Fat Burner Racinget. Ez a csapat a tavalyi bajnokságon a negyedik helyezést érte el.
- Ha készen állsz majd rá, akár jövőre e mellett a Force India második számú teszt pilótája is
lehetsz. Nem látok rá sok esélyt, hogy akár tudnád tesztelni az autót, de... - vette át ismét a szót az a személy a teremben, akiben egyedüliként megbízhattam.
- ...De elmondhatom, hogy bekerültem a Fomra1-be, mint nő? Ezt nem akarom Fred! - Ráztam meg a fejem, majd visszafordultam az ígéretesebb ajánlattal kecsegtető férfi felé. - És ez nekem mennyibe kerülne?
- 15%-ot kérnék a fizetésedből a szponzori pénzeket leszámítva. E mellett lenne néhány feltételem is.
- Feltétel? - "Nah az álam most nem a csodálattól van a padlón az is biztos."
- Kell neked először is egy angol tanár. Ott majd interjúkat is kell adnod és az nem lesz elég, hogy
'Aha, jó verseny volt és a kocsi is csodás'. Kell egy magán edző is, akivel a kezdés előtt minimum
két hetet folyamatosan edzened kell és a szezon közben is melletted lesz. Valamint magán tanulóként kell tovább folytatnod a tanulmányaidat a jövő év elejétől, mert minden hétvégére legkésőbb csütörtökön a helyszínen kell lenned. Egyenlőre ezek a legfontosabbak.
- Hogy döntesz? - Kérdezte Max teljesen semleges hangon.
- Elfogadom! - Bólintottam, de egy csomó kérdés és kétely volt még bennem. A tolmáccsal neki is láttunk elemezgetni a papírokat és minden, ami nem volt világos közösen megbeszéltünk. Eltartott vagy két óráig, mire mindent elrendeztünk, de most jön csak a neheze, beszélni anyumékkal.
- Thomas! - Hallottam meg a csapat főnököm hangját magam előtt. - Gyere már! - Kiabált rám.
- Rendben! - Hajtottam le a fejem és lépkedtem be a boxomba. Ez nem sok jót ígér számomra.
- Szeretnélek először is bemutatni titeket egymásnak. Az urak Nelson Piquet és Horváth Bálint. Ő pedig a csapatunk egyik pilótája, Kitti Thomas! - Mutatott rám, gyorsan és zavartam kezet fogtam minkét öltönyössel.
- Örülök, hogy megismerhetem! - Mosolygott a háromszoros Világ bajnok én pedig segély kérően a mellette ácsorgó pasira néztem, aki lefordította nekem a szöveget. "Mióta vártam már egy saját tolmácsra..."
- Én is! - Mondtam magyarul, majd megszólalt az angol vízhangom.
- Tudom most sok kérdés felmerül önben, de nekem sietnem kell, ezután a megbeszélés után lesz egy másik Svájcban. - Hadarta el Mr. Piquet.
- Oké! - "Nah ezt legalább megérti egy brazil is, de most jól elvágtam magam."
- Nos, Nelsont azért hívtam ide, hogy véleményezze Marco vezetési tudását, vegye észre a hibáit, hogy mindenképpen megnyerhessük ezt a bajnokságot. - "És akkor most miért velem beszélgetnek itt?"
- Ez jó alkalomnak bizonyult, hogy keressek egy pilótát, akit tudok támogatni. - Vette vissza a szót a mi kis sztár vendégünk.
- Mr Piquetnek megtetszett a vezetői stílusod. - Világosított fel a mérnököm
- Menedzselni szeretném, Ms Thomas.
- És miben változtatna az, hogy ezentúl a csapatom helyett maga menedzselne? - Vettem elő én is a hivatalos formát. Ilyenkor hallom a fülembe az osztályfőnököm mondatait, hogy még fogjuk használni az illem órákon szerzett tapasztalatainkat. És tényleg igaza lett.
- Vannak kapcsolataim GP2-es és F1-es csapatokkal is. Miután láttam a tegnapi futamát rögtön
fel is hívtam az egyik barátomat, aki nagy összeggel támogatja a Fat Burner Racinget. Ez a csapat a tavalyi bajnokságon a negyedik helyezést érte el.
- Ha készen állsz majd rá, akár jövőre e mellett a Force India második számú teszt pilótája is
lehetsz. Nem látok rá sok esélyt, hogy akár tudnád tesztelni az autót, de... - vette át ismét a szót az a személy a teremben, akiben egyedüliként megbízhattam.
- ...De elmondhatom, hogy bekerültem a Fomra1-be, mint nő? Ezt nem akarom Fred! - Ráztam meg a fejem, majd visszafordultam az ígéretesebb ajánlattal kecsegtető férfi felé. - És ez nekem mennyibe kerülne?
- 15%-ot kérnék a fizetésedből a szponzori pénzeket leszámítva. E mellett lenne néhány feltételem is.
- Feltétel? - "Nah az álam most nem a csodálattól van a padlón az is biztos."
- Kell neked először is egy angol tanár. Ott majd interjúkat is kell adnod és az nem lesz elég, hogy
'Aha, jó verseny volt és a kocsi is csodás'. Kell egy magán edző is, akivel a kezdés előtt minimum
két hetet folyamatosan edzened kell és a szezon közben is melletted lesz. Valamint magán tanulóként kell tovább folytatnod a tanulmányaidat a jövő év elejétől, mert minden hétvégére legkésőbb csütörtökön a helyszínen kell lenned. Egyenlőre ezek a legfontosabbak.
- Hogy döntesz? - Kérdezte Max teljesen semleges hangon.
- Elfogadom! - Bólintottam, de egy csomó kérdés és kétely volt még bennem. A tolmáccsal neki is láttunk elemezgetni a papírokat és minden, ami nem volt világos közösen megbeszéltünk. Eltartott vagy két óráig, mire mindent elrendeztünk, de most jön csak a neheze, beszélni anyumékkal.
31. rész
Tegnap estig kint maradtunk a fiúkkal a boxban, kiünnepeltük magunkat pár üveg pezsgővel, de sajnos olyan 6-7 óra körül el kellett mennünk, hogy hagyjuk a fiúkat dolgozni. Nekik azzal nem ér
véget egy hétvége, hogy áthaladunk vasárnap a célegyenesen, ők a hónap minden egyes napján
dolgoznak. Végignézik a felvételeket, amik a futamokon készülnek; időjárást elemeznek; utaznak
ide-oda velünk; átépítik vagy kijavítják az autóinkat; átállítják a beállításokat és a hét minden egyes napján elviselik Maxet. Talán az utolsó lehet a legmegterhelőbb feladat a felsoroltak közül. És mi ebből Marcoval csak azt vesszük észre futamról-futamra, hogy van egy jó autó alattunk, és egy vidám csapatunk, akikre mindenben számíthatunk. Elképzelni sem tudjuk, hogy ezek a srácok milyen megterheléseken mennek keresztül, mennyit dolgoznak értünk és mit teszünk, mikor kiesünk egy-egy versenyből vagy valami hibát követünk el a pályán? Csak annyit mondunk, hogy az autónk nem volt százas. Aztán persze utazunk a következő helyszínre és kezdődik minden elölről, míg a csapat többi tagja be sem fejezte ezalatt a munkát. Most belekóstolhattunk mi is egy kicsit ezen oldalába a WSR-nek, de amiben mi segítettünk ezeknek a fiúknak, az semmi volt ahhoz képest, amit ők csinálnak. Remélem majd egyszer méltóképp megköszönhetjük nekik ezt, ha máshogy nem, elhozhatjuk év végén a konstruktőri díjat.
Most pedig már hétfő reggel van és az egész éjszakát végigforgolódtam. Egyre kevesebb futam
állt már előttünk és egyre inkább közeledett a döntés pillanata. A csapatokon belűl is kezdett
kibontakozni a feszültség, hogy két olyan pilótát találjanak, akik beleillenek majd a képbe és
könnyű velük dolgozni. Azon agyaltam egész éjjel, hogy mi van, ha Max megszünteti a
munkaviszonyomat. Vagy mi lesz majd jövőre, ha maradok. Mikor majd én leszek nagy
valószínűséggel a tapasztalt pilóta. A csapat tulajdonosa egy interjújában kikötötte, hogy Ő
mindenképpen egy újonc pilótával szeretné gazdagítani a csapatát. Mikor pedig megkérdezték
tőle, én maradok-e vagy megyek, csak annyit mondott, hogy kétséges a maradásom és erről
még nem tud bővebb tájékoztatást adni. Ez eléggé szöget ütött a fejemben, a hétvégén sokszor
el kellett gondolkoznom rajta, hogy tovább szeretném-e akkor is csinálni, ha a Draco Racing
vezetése már nem tart rám igényt. A válaszom végül az igen lett. Ehhez kellett leginkább ez az
éjszaka. Eldöntöttem, hogy mostantól keményen gürizek majd, hogy legyen esélyem jövőre
is ebben a szériában és leginkább ebben a csapatban.
A telefonom végszóra csörrent meg. Az órára néztem mielőtt még felvettem volna, aminek nagy
mutatója a hatoson állapodott meg. A kismutatót sajnos nem tudom megmondani pontosan,
mert a fáradtságtól alig láttam.
- Jó reggelt Max! - Csúsztattam fel a telefonomat, amelynek kijelzőjén a csapat főnököm
mogorva arcvonásai jelentek meg.
- Jó reggelt. Ki tudsz jönni a pályára?
- Öhm... - "Én mindig is a határozottság megtestesítője voltam, most se okozhatok csalódást."
- Fontos. Keltsd fel Barbat és 1 óra múlva legyetek itt. Szia!
- Rendben! - Mondtam a szakadozottan sípoló telefonba.
Mielőtt még felráztam volna Marcot, ezzel kirángatva őt az álmok gyönyörű vagy éppen rémséges birodalmából, szereztem neki egy Algopyrint. A megivott pezsgő és egyéb alkohol tartalmú italok hatására mostanra eléggé fájhatott a feje és nem akartam pont ezért fának menni. Szóval már lezuhanyozva és felöltözve keltegettem őt az ágya szélén ülve a gyógyszerével a kezemben.
- Marco. Kelj fel! - Simogattam meg az arcát, mire elkezdett mocorogni.
- Kitti? - Mosolyodott el, aztán még mondott valamit spanyolul, de nem értettem mit. Valamit az
élettel kapcsolatban, de hogy ez hogyis jön ide, nem tudtam összetenni.
- Igen. Bocsi, de mennünk kell.
- Hová?
- A Hungaroringre. Max beszélni szeretne velem. - Mondtam lágy hangon.
- És miért kellek én? - Kérdezte immár hunyorogva, nagyon reggel lehetett neki.
- Gyere, ülj fel! - Raktam le a gyógyszert és a vizet a kezemből, majd óvatosan felhúztam. Mikor
már ülő helyzetbe volt, kapott csak a fejéhez. Tegnap, amikor hazahozott nem látszott rajta,
hogy ennyire kiütötte volna magát vagy csak jól titkolta.
- Van...?
- Van! - Nyújtottam oda neki az Algopyrint, amit Ő egy mosollyal díjazott. Hogy ez köszönetnek
számított-e nem tudom, de jól esett.
- Mikor indulunk? - Kérdezte ledobva magáról a takarót, miután letette a vizes poharat az éjjeli
szekrényére. Csak most vettem észre, hogy a tegnapi ruhája van rajta. Este fel sem tűnt, hogy
nem ment el zuhanyozni utánam. - Felöltözök és mehetünk. - Állt fel óvatosan és indult a fürdő felé.
- 20 perc. - Kiabáltam még utána.
- Oké. Menj és reggelizz!
- Hozzak valamit?
- Egy kávét, köszi! - Mosolygott ki csupasz felsőtesttel a fürdőből.
véget egy hétvége, hogy áthaladunk vasárnap a célegyenesen, ők a hónap minden egyes napján
dolgoznak. Végignézik a felvételeket, amik a futamokon készülnek; időjárást elemeznek; utaznak
ide-oda velünk; átépítik vagy kijavítják az autóinkat; átállítják a beállításokat és a hét minden egyes napján elviselik Maxet. Talán az utolsó lehet a legmegterhelőbb feladat a felsoroltak közül. És mi ebből Marcoval csak azt vesszük észre futamról-futamra, hogy van egy jó autó alattunk, és egy vidám csapatunk, akikre mindenben számíthatunk. Elképzelni sem tudjuk, hogy ezek a srácok milyen megterheléseken mennek keresztül, mennyit dolgoznak értünk és mit teszünk, mikor kiesünk egy-egy versenyből vagy valami hibát követünk el a pályán? Csak annyit mondunk, hogy az autónk nem volt százas. Aztán persze utazunk a következő helyszínre és kezdődik minden elölről, míg a csapat többi tagja be sem fejezte ezalatt a munkát. Most belekóstolhattunk mi is egy kicsit ezen oldalába a WSR-nek, de amiben mi segítettünk ezeknek a fiúknak, az semmi volt ahhoz képest, amit ők csinálnak. Remélem majd egyszer méltóképp megköszönhetjük nekik ezt, ha máshogy nem, elhozhatjuk év végén a konstruktőri díjat.
Most pedig már hétfő reggel van és az egész éjszakát végigforgolódtam. Egyre kevesebb futam
állt már előttünk és egyre inkább közeledett a döntés pillanata. A csapatokon belűl is kezdett
kibontakozni a feszültség, hogy két olyan pilótát találjanak, akik beleillenek majd a képbe és
könnyű velük dolgozni. Azon agyaltam egész éjjel, hogy mi van, ha Max megszünteti a
munkaviszonyomat. Vagy mi lesz majd jövőre, ha maradok. Mikor majd én leszek nagy
valószínűséggel a tapasztalt pilóta. A csapat tulajdonosa egy interjújában kikötötte, hogy Ő
mindenképpen egy újonc pilótával szeretné gazdagítani a csapatát. Mikor pedig megkérdezték
tőle, én maradok-e vagy megyek, csak annyit mondott, hogy kétséges a maradásom és erről
még nem tud bővebb tájékoztatást adni. Ez eléggé szöget ütött a fejemben, a hétvégén sokszor
el kellett gondolkoznom rajta, hogy tovább szeretném-e akkor is csinálni, ha a Draco Racing
vezetése már nem tart rám igényt. A válaszom végül az igen lett. Ehhez kellett leginkább ez az
éjszaka. Eldöntöttem, hogy mostantól keményen gürizek majd, hogy legyen esélyem jövőre
is ebben a szériában és leginkább ebben a csapatban.
A telefonom végszóra csörrent meg. Az órára néztem mielőtt még felvettem volna, aminek nagy
mutatója a hatoson állapodott meg. A kismutatót sajnos nem tudom megmondani pontosan,
mert a fáradtságtól alig láttam.
- Jó reggelt Max! - Csúsztattam fel a telefonomat, amelynek kijelzőjén a csapat főnököm
mogorva arcvonásai jelentek meg.
- Jó reggelt. Ki tudsz jönni a pályára?
- Öhm... - "Én mindig is a határozottság megtestesítője voltam, most se okozhatok csalódást."
- Fontos. Keltsd fel Barbat és 1 óra múlva legyetek itt. Szia!
- Rendben! - Mondtam a szakadozottan sípoló telefonba.
Mielőtt még felráztam volna Marcot, ezzel kirángatva őt az álmok gyönyörű vagy éppen rémséges birodalmából, szereztem neki egy Algopyrint. A megivott pezsgő és egyéb alkohol tartalmú italok hatására mostanra eléggé fájhatott a feje és nem akartam pont ezért fának menni. Szóval már lezuhanyozva és felöltözve keltegettem őt az ágya szélén ülve a gyógyszerével a kezemben.
- Marco. Kelj fel! - Simogattam meg az arcát, mire elkezdett mocorogni.
- Kitti? - Mosolyodott el, aztán még mondott valamit spanyolul, de nem értettem mit. Valamit az
élettel kapcsolatban, de hogy ez hogyis jön ide, nem tudtam összetenni.
- Igen. Bocsi, de mennünk kell.
- Hová?
- A Hungaroringre. Max beszélni szeretne velem. - Mondtam lágy hangon.
- És miért kellek én? - Kérdezte immár hunyorogva, nagyon reggel lehetett neki.
- Gyere, ülj fel! - Raktam le a gyógyszert és a vizet a kezemből, majd óvatosan felhúztam. Mikor
már ülő helyzetbe volt, kapott csak a fejéhez. Tegnap, amikor hazahozott nem látszott rajta,
hogy ennyire kiütötte volna magát vagy csak jól titkolta.
- Van...?
- Van! - Nyújtottam oda neki az Algopyrint, amit Ő egy mosollyal díjazott. Hogy ez köszönetnek
számított-e nem tudom, de jól esett.
- Mikor indulunk? - Kérdezte ledobva magáról a takarót, miután letette a vizes poharat az éjjeli
szekrényére. Csak most vettem észre, hogy a tegnapi ruhája van rajta. Este fel sem tűnt, hogy
nem ment el zuhanyozni utánam. - Felöltözök és mehetünk. - Állt fel óvatosan és indult a fürdő felé.
- 20 perc. - Kiabáltam még utána.
- Oké. Menj és reggelizz!
- Hozzak valamit?
- Egy kávét, köszi! - Mosolygott ki csupasz felsőtesttel a fürdőből.
2010. június 19., szombat
30. rész
Még fel se tudtam fogni az egészet. Beálltam az autóval a dobogósoknak elkerített részre
és csak ültem benne. Csak mikor már a másik két autó is befejezte a tisztelet körét kezdtem
el kicsomagolni magam. Körülöttem vakuk villogtak és a közvetítő kamera is már előttem
volt. Eddig fel sem tűnt, hogy itt is igen csak jelen van a média, de most hogy a figyelem
középpontjába kerültem nehéz lett volna elkerülnöm őket. Gyorsan kiugrottam az autómból
és felpattantam a tetejére. Még mindig azt hittem, hogy ez csak egy buta álom, amiből majd
pár perc múlva mosolyogva ébredek, de nem. Ez a valóság és most valóságosan mennem kell mérlegelni.
A dobogón állni isteni érzés volt. Felülnézetből minden annyira más, ahogyan az emberek többsége már a pályán állva, a kordonok mögött várja, hogy megszólaljon a magyar himnusz, a dolgozók és a többi versenyző pedig a boxutcában a sapkájukkal a kezükben hallgatják a számukra még talán ismeretlen dallamokat és mosolyogva figyelnek minket. Majd mikor végre elhalkul a zene, a zászlók már a magasban, kitör az ováció. Az emberek a nevemet kántálják és sokan csodálattal néznek rám.
Egy nő a dobogón nem mindennapi dolog a vegyes sportok világában, de én most mégis itt állok
egy pezsgővel a kezemben, ami valószinüleg csak rózsavíz és locsolom a másik két versenyzőt.
Az örömömet már csak fokozni lehet, lerombolni nem. Gyorsan még összeálltunk a két spanyollal az oldalamon egy közös fotóra, azzal mindhárman lerohantunk a pódiumról és megindultunk a csapataink irányába.
Ahogyan a boxutcába értünk, leszakadtam egy kicsit a fiúktól. Ők könnyedén átjutottak a tömegen, nekem viszont ez volt az első győzelmem és mindenki gratulálni szeretett volna hozzá, versenyzők és különböző csapatok tagjai egyaránt. A tömegből pedig még mindig hallottam, ahogy páran a nevemet kiáltják. Én mindenkinek próbáltam egy-egy mosolyt küldeni, de nehéz dogom volt.
- Nem mész autogrammot osztani? - Kérdezte mellettem mosolyogva Marco, miközben megfogta a derekamat nehogy pofára essek valamiben vagy valakiben a nagy felfordulásban.
- De, persze. Megvársz? - Mosolyogtam vissza.
- Kedden indul a gépem... - Erre én már csak nevetve megráztam a fejem és próbáltam felvenni vele a ritmust. A bal karjával még mindig a derekamat fogta, néha egy kicsit jobban megszorította, de ahelyett, hogy feljajdultam volna, sokkal inkább megnyugodtam.
- Nem futunk? - Súgtam oda neki, miközben már az újságírók is kezdtek előjönni rejtekükből.
- Add a kezed! - Mondta mosolyogva Marco és kéz a kézben rohantunk a boxunkhoz.
Mikor végre megérkeztünk, röhögve dobtuk le magunkat az egyik sarokba. Néhány embert szerintem az utunk során fel is lökhettünk és készülhetett pár jó fotó is rólunk a holnapi Blikknek, de nem akarok jelenleg ezekért aggódni. Főképp, mert nem csak a csapatunk várt bent minket a boxba legalább tíz üveg pezsgővel a kezükben, hanem még a szüleim is ott voltak. A szüleim, akik azt mondták, hogy egy futamomat sem hajlandóak végignézni. Nah ez most megdőlt, úgyhogy teljes volt az öröm.
és csak ültem benne. Csak mikor már a másik két autó is befejezte a tisztelet körét kezdtem
el kicsomagolni magam. Körülöttem vakuk villogtak és a közvetítő kamera is már előttem
volt. Eddig fel sem tűnt, hogy itt is igen csak jelen van a média, de most hogy a figyelem
középpontjába kerültem nehéz lett volna elkerülnöm őket. Gyorsan kiugrottam az autómból
és felpattantam a tetejére. Még mindig azt hittem, hogy ez csak egy buta álom, amiből majd
pár perc múlva mosolyogva ébredek, de nem. Ez a valóság és most valóságosan mennem kell mérlegelni.
A dobogón állni isteni érzés volt. Felülnézetből minden annyira más, ahogyan az emberek többsége már a pályán állva, a kordonok mögött várja, hogy megszólaljon a magyar himnusz, a dolgozók és a többi versenyző pedig a boxutcában a sapkájukkal a kezükben hallgatják a számukra még talán ismeretlen dallamokat és mosolyogva figyelnek minket. Majd mikor végre elhalkul a zene, a zászlók már a magasban, kitör az ováció. Az emberek a nevemet kántálják és sokan csodálattal néznek rám.
Egy nő a dobogón nem mindennapi dolog a vegyes sportok világában, de én most mégis itt állok
egy pezsgővel a kezemben, ami valószinüleg csak rózsavíz és locsolom a másik két versenyzőt.
Az örömömet már csak fokozni lehet, lerombolni nem. Gyorsan még összeálltunk a két spanyollal az oldalamon egy közös fotóra, azzal mindhárman lerohantunk a pódiumról és megindultunk a csapataink irányába.
Ahogyan a boxutcába értünk, leszakadtam egy kicsit a fiúktól. Ők könnyedén átjutottak a tömegen, nekem viszont ez volt az első győzelmem és mindenki gratulálni szeretett volna hozzá, versenyzők és különböző csapatok tagjai egyaránt. A tömegből pedig még mindig hallottam, ahogy páran a nevemet kiáltják. Én mindenkinek próbáltam egy-egy mosolyt küldeni, de nehéz dogom volt.
- Nem mész autogrammot osztani? - Kérdezte mellettem mosolyogva Marco, miközben megfogta a derekamat nehogy pofára essek valamiben vagy valakiben a nagy felfordulásban.
- De, persze. Megvársz? - Mosolyogtam vissza.
- Kedden indul a gépem... - Erre én már csak nevetve megráztam a fejem és próbáltam felvenni vele a ritmust. A bal karjával még mindig a derekamat fogta, néha egy kicsit jobban megszorította, de ahelyett, hogy feljajdultam volna, sokkal inkább megnyugodtam.
- Nem futunk? - Súgtam oda neki, miközben már az újságírók is kezdtek előjönni rejtekükből.
- Add a kezed! - Mondta mosolyogva Marco és kéz a kézben rohantunk a boxunkhoz.
Mikor végre megérkeztünk, röhögve dobtuk le magunkat az egyik sarokba. Néhány embert szerintem az utunk során fel is lökhettünk és készülhetett pár jó fotó is rólunk a holnapi Blikknek, de nem akarok jelenleg ezekért aggódni. Főképp, mert nem csak a csapatunk várt bent minket a boxba legalább tíz üveg pezsgővel a kezükben, hanem még a szüleim is ott voltak. A szüleim, akik azt mondták, hogy egy futamomat sem hajlandóak végignézni. Nah ez most megdőlt, úgyhogy teljes volt az öröm.
2010. június 15., kedd
29. rész
Sajnos nem sikerült véghez vinnem, amit elterveztem, csak a második rajt kockából indulhatok.
Előttem Zaugg, mögöttem Molina. Egyiküknek sem vagyok jelenleg a szíve csücske, bár Zauggnak szerintem ezelőtt sem voltam nagy kedvence, de Miguellel jó volt a kapcsolatunk a tegnapi kis boxutcás incidensem után. Most pedig a második helyemre pályázik, ami régen rossz nekem.
A felvezető kör után, mindenki izgatottan várta, hogy mi fog történni, köztük én is. Megpróbáltam minden lehetőséget lejátszani a fejembe, de ezzel csak még jobban felidegeltem magam. A fények pedig lassan felgyúladtak, majd gyorsan el is aludtak. Ekkor következett számomra a legnagyobb meglepetés, Adrian autója beragadt, én pedig csak nyomtam neki a gázt. Az első kanyart szinte egyedül, senkitől nem zavartatva tettem meg ráadásul elsőként. Molina igaz a nyakamon volt a kijáratáig, de aztán elkezdett Leallal versengeni, szóval egy kicsit megnyugodhattam.
- Kitti! Szép, ügyesen csináltad. Négy tízed van közted és Molina között, ez jó. Nagyon jó! - Bíztatott Fred a rádión az első fél köröm megtétele után. - Az első kanyarnál óvatosan!
- Miért? Mi történt? - Próbáltam megőrizni a nyugalmam, de egy kicsit aggódtam.
- Többen kicsúsztak és összementek, összesen 15-en maradtatok bent. - Közölte a mérnököm.
- Barba és Zaugg?
- Zaugg a 15., Marco a 4. jelenleg. De most figyelj! - Szólt rám és csak ekkor vettem észre, hogy már megtettem egy kört és vészesen közelítek az első kanyarhoz, ahonnan az utolsó pillanatban tolták le Move autóját. Ennek köszönhetően igen csak vissza kellett vennem a gázból és már csak egy tízed választotta el tőlem Molinát. Megijedtem egy picit, de próbáltam elterelni a gondolataimat.
Már csak tíz kör volt és én még mindig az élen voltam, egy másodpercet verve Miguel Molinára, akit a csapat társam zavart meg egy kicsit az autókázásában. Marcoval egyfolytában egymást előzgették. Tudtam, hogy van az autójában annyi, amivel simán elmehetne mellette, de akkor nem lassíthatná le nekem ennyire és félő lett volna, hogy elvesztem a vezető helyemet. Így eljátszadozott egy kicsit a haverjával, szabad utat engedve nekem, hogy a saját tempómba kocsikázzak.
Öt kör a vége előtt és már több, mint másfél másodpercet vertem a többiekre. Marco ekkor látta itt az idejét, hogy biztosítsa a második helyét és elkezdett gyorsítani. Három körön belűl utol is ért, szinte már rám tapadt, de az egyeneseknél mindig teret hagyott nekem, tudta, hogy az a gyengém.
Ekkor öntötték el megint az agyam a gondolatok, hogy jövőre már nem lesz, aki segítsen a futamokon.Ugyanis Marco nem most segített ki először, rendszeresen a kezembe nyomta a telemetriai adatait és tanácsokat adott, hogy a pályának melyik szakaszán, hogyan kell mennem. Mégha meg is hosszabbítják a szerződésemet, ami csak a következő futamon derül ki, akkor sem lesz már ilyen jó csapat társam, akivel ennyire jól összedolgoznánk. Magamra fogok maradni. Hogy hogyan jutottam el az önemésztés ezen fokáig már nem emlékszem, de nagyon idegroncs lettem a futam végére.
Csak Barbanak köszönhetem, hogy míg én magamat marcangoltam nem előztek meg, aki kicsit
lemaradt tőlem az utolsó körre, magára gyűjtve a fél mezőnyt, de végül sikerült. Beértem első helyen.
Előttem Zaugg, mögöttem Molina. Egyiküknek sem vagyok jelenleg a szíve csücske, bár Zauggnak szerintem ezelőtt sem voltam nagy kedvence, de Miguellel jó volt a kapcsolatunk a tegnapi kis boxutcás incidensem után. Most pedig a második helyemre pályázik, ami régen rossz nekem.
A felvezető kör után, mindenki izgatottan várta, hogy mi fog történni, köztük én is. Megpróbáltam minden lehetőséget lejátszani a fejembe, de ezzel csak még jobban felidegeltem magam. A fények pedig lassan felgyúladtak, majd gyorsan el is aludtak. Ekkor következett számomra a legnagyobb meglepetés, Adrian autója beragadt, én pedig csak nyomtam neki a gázt. Az első kanyart szinte egyedül, senkitől nem zavartatva tettem meg ráadásul elsőként. Molina igaz a nyakamon volt a kijáratáig, de aztán elkezdett Leallal versengeni, szóval egy kicsit megnyugodhattam.
- Kitti! Szép, ügyesen csináltad. Négy tízed van közted és Molina között, ez jó. Nagyon jó! - Bíztatott Fred a rádión az első fél köröm megtétele után. - Az első kanyarnál óvatosan!
- Miért? Mi történt? - Próbáltam megőrizni a nyugalmam, de egy kicsit aggódtam.
- Többen kicsúsztak és összementek, összesen 15-en maradtatok bent. - Közölte a mérnököm.
- Barba és Zaugg?
- Zaugg a 15., Marco a 4. jelenleg. De most figyelj! - Szólt rám és csak ekkor vettem észre, hogy már megtettem egy kört és vészesen közelítek az első kanyarhoz, ahonnan az utolsó pillanatban tolták le Move autóját. Ennek köszönhetően igen csak vissza kellett vennem a gázból és már csak egy tízed választotta el tőlem Molinát. Megijedtem egy picit, de próbáltam elterelni a gondolataimat.
Már csak tíz kör volt és én még mindig az élen voltam, egy másodpercet verve Miguel Molinára, akit a csapat társam zavart meg egy kicsit az autókázásában. Marcoval egyfolytában egymást előzgették. Tudtam, hogy van az autójában annyi, amivel simán elmehetne mellette, de akkor nem lassíthatná le nekem ennyire és félő lett volna, hogy elvesztem a vezető helyemet. Így eljátszadozott egy kicsit a haverjával, szabad utat engedve nekem, hogy a saját tempómba kocsikázzak.
Öt kör a vége előtt és már több, mint másfél másodpercet vertem a többiekre. Marco ekkor látta itt az idejét, hogy biztosítsa a második helyét és elkezdett gyorsítani. Három körön belűl utol is ért, szinte már rám tapadt, de az egyeneseknél mindig teret hagyott nekem, tudta, hogy az a gyengém.
Ekkor öntötték el megint az agyam a gondolatok, hogy jövőre már nem lesz, aki segítsen a futamokon.Ugyanis Marco nem most segített ki először, rendszeresen a kezembe nyomta a telemetriai adatait és tanácsokat adott, hogy a pályának melyik szakaszán, hogyan kell mennem. Mégha meg is hosszabbítják a szerződésemet, ami csak a következő futamon derül ki, akkor sem lesz már ilyen jó csapat társam, akivel ennyire jól összedolgoznánk. Magamra fogok maradni. Hogy hogyan jutottam el az önemésztés ezen fokáig már nem emlékszem, de nagyon idegroncs lettem a futam végére.
Csak Barbanak köszönhetem, hogy míg én magamat marcangoltam nem előztek meg, aki kicsit
lemaradt tőlem az utolsó körre, magára gyűjtve a fél mezőnyt, de végül sikerült. Beértem első helyen.
28. rész
Az autómban ültem. Igaz még csak a boxban, de már teljes harci díszben. Próbáltam csak a
tegnapi tapasztalataimra koncentrálni és kizárni mindent a külvilágból, ami most különösen
nehéz volt. Ez most a hazai versenyem és minnél jobban magaménak akartam tudni a polet.
Eddig is fontos volt a versenyzés, de ez most teljesen más. Jóval nagyobb lett ezáltal a nyomás
is rajtam, bár csak magamnak kellett bizonyítanom.
Tudtam, hogy ez a pálya mennyire kifürkészhetetlen és talán most éppen ez lesz a szerencsém.
Sosem az nyer, akire számítani lehet. Nézzük csak az idei, 2009-es szezont, Jenson Button szinte az összes versenyt megnyeri az évben minden futamon a dobogón állhat. A Ferrari, a McLaren
és a Renault, akik az utóbbi években szárnyaltak, most csak loholnak az új csapat, a Brawn
GP nyomában. Az időmérőt ennek ellenére ki nyeri meg? Fernando Alonso. A következő
napon, futamon megint csak meglepetésre Lewis Hamilton hajt át elsőként a cél vonalon
Kimi Raikkönen előtt.
Ezekkel a gondolatokkal nyugtatgattam magamat és reménykedtem, hogy most is borul a papír
forma, de a remény egy csöppet sem elég a győzelemhez, ahhoz tenni is kell valamit és leginkább
le kell korlátozni minden olyan külső hatásnak a számát, amik megzavarhatnak. "Szóval akkor
menjünk végig még egyszer a pályán. Első kanyar..."
Az első etapban nem volt gondom. Sem nekem, sem Marconak. Mindkettőnknek elég volt mindössze egy kör, hogy tovább folytathassuk. Azonban ezután már nem volt ilyen egyszerű dolgom. Egy pocsék körrel nyitottam az időmérő második szakaszát, ami nemhogy arra elég lett volna, hogy bekerüljek a Q3-ba, de még a Q1-ben is simén kiestem volna vele. "Ez így nem lesz jó Kitti! Ne figyelj semmire csak az autóra!" Parancsoltam magamra és belekezdtem még egy körbe, ami már megközelítette az előző teljesítményemet, de még mindig nem volt elég.
- Gyere a boxba! - Hallottam Max hangját a rádión keresztül. Mivel megfogadtam, hogy a Pole érdekében hallgatok rá ezen a hétvégén így meg is tettem, amit kér. Majdnem bele is ütköztem Molinába, ezzel szép kis showt nyújtva a közönségnek, akik közül sokan meg is tapsoltak minket. Elég nevetséges volt a helyzet de ez most nem csak az én hibámból. Igaz én is figyelhetem volna jobban, de Molina sem volt mért körön, ezért nem értem, hogy miért akart bejönni mellém. Azzal viszont tisztába vagyok, hogy én vagyok a fiatalabb és nekem kéne hozzájuk alkalmazkodnom, de nem fogok.
A maradék időt aztán a boxba töltöttem el, de a gyanúm beigazolódott és az utolsó percekben a
nevem a kieső zónába vándorolt. Fred intett, hogy gyorsan menjek ki és még éppen felértem a
felvezetőről. Meg is kezdtem a gyors köröm, én voltam az utolsó, aki még kint volt a pályán az
információm szerint. Ennek ellenére többen lehúzódtak előlem, ami nem nehezítette elméletben
a dolgomat, de mégis zavaró volt.
- Bent vagy Kitti! - Hallottam Max semleges hangját végezetül. "Azért örülhetne is egy kicsit."
Mikor aztán beértem értetlenül néztem végig a csapatomon. Valahogy mindenki letört volt. "De
hisz... bejutottam. Ez jó, nem?" Mikor ránéztem az adatokra, csak akkor jöttem rá, hogy nem
annyira, mint azt én gondoltam. Körbenéztem, de Marco már nem volt bent. Valószinüleg egy
kicsit kiborulhatott és én is mérges voltam magamra, hogy megint miattam van veszélybe a
bajnoki címe. Azonban nem volt sok időm rágódni, ismételten ki kellett hajtanom a pályára, de
még nem voltam készen rá. Max jelzett, hogy menjek, de én bent maradtam. Intettem a szerelőimnek, hogy várjanak egy kicsit.
- Kitti menj már! - Szegeződött rám az összes tekintet, de én csak becsuktam a szemeimet és mélyen vettem a lélegzeteket. Hányingerem volt és forgott körülöttem a világ. Ennyire akkor izgultam utoljára, mikor először ültem ebben az autóban.
- Csak 2 perc. - Jött a hír Rodrigotól. Már Barba szerelői is körülöttem voltak, mindenki értem szorított.
- Menj Kitti! - Hallottam meg hirtelen a csapat társam hangját magam mögül. - Sok szerencsét! - Hajolt elém és ütögette meg óvatosan a bukómat.
- Köszönöm! - Néztem rá hálásan és minden szorongásom a múlté lett. Kihajtottam a pályára,
felszabadultabban, mint eddig bármikor is és elhatároztam, hogy ezt az időmérőt innentől fogva csak élvezni fogom. Tudtam, hogy sokan velem vannak lélekben, éreztem és nagyon jól esett.
tegnapi tapasztalataimra koncentrálni és kizárni mindent a külvilágból, ami most különösen
nehéz volt. Ez most a hazai versenyem és minnél jobban magaménak akartam tudni a polet.
Eddig is fontos volt a versenyzés, de ez most teljesen más. Jóval nagyobb lett ezáltal a nyomás
is rajtam, bár csak magamnak kellett bizonyítanom.
Tudtam, hogy ez a pálya mennyire kifürkészhetetlen és talán most éppen ez lesz a szerencsém.
Sosem az nyer, akire számítani lehet. Nézzük csak az idei, 2009-es szezont, Jenson Button szinte az összes versenyt megnyeri az évben minden futamon a dobogón állhat. A Ferrari, a McLaren
és a Renault, akik az utóbbi években szárnyaltak, most csak loholnak az új csapat, a Brawn
GP nyomában. Az időmérőt ennek ellenére ki nyeri meg? Fernando Alonso. A következő
napon, futamon megint csak meglepetésre Lewis Hamilton hajt át elsőként a cél vonalon
Kimi Raikkönen előtt.
Ezekkel a gondolatokkal nyugtatgattam magamat és reménykedtem, hogy most is borul a papír
forma, de a remény egy csöppet sem elég a győzelemhez, ahhoz tenni is kell valamit és leginkább
le kell korlátozni minden olyan külső hatásnak a számát, amik megzavarhatnak. "Szóval akkor
menjünk végig még egyszer a pályán. Első kanyar..."
Az első etapban nem volt gondom. Sem nekem, sem Marconak. Mindkettőnknek elég volt mindössze egy kör, hogy tovább folytathassuk. Azonban ezután már nem volt ilyen egyszerű dolgom. Egy pocsék körrel nyitottam az időmérő második szakaszát, ami nemhogy arra elég lett volna, hogy bekerüljek a Q3-ba, de még a Q1-ben is simén kiestem volna vele. "Ez így nem lesz jó Kitti! Ne figyelj semmire csak az autóra!" Parancsoltam magamra és belekezdtem még egy körbe, ami már megközelítette az előző teljesítményemet, de még mindig nem volt elég.
- Gyere a boxba! - Hallottam Max hangját a rádión keresztül. Mivel megfogadtam, hogy a Pole érdekében hallgatok rá ezen a hétvégén így meg is tettem, amit kér. Majdnem bele is ütköztem Molinába, ezzel szép kis showt nyújtva a közönségnek, akik közül sokan meg is tapsoltak minket. Elég nevetséges volt a helyzet de ez most nem csak az én hibámból. Igaz én is figyelhetem volna jobban, de Molina sem volt mért körön, ezért nem értem, hogy miért akart bejönni mellém. Azzal viszont tisztába vagyok, hogy én vagyok a fiatalabb és nekem kéne hozzájuk alkalmazkodnom, de nem fogok.
A maradék időt aztán a boxba töltöttem el, de a gyanúm beigazolódott és az utolsó percekben a
nevem a kieső zónába vándorolt. Fred intett, hogy gyorsan menjek ki és még éppen felértem a
felvezetőről. Meg is kezdtem a gyors köröm, én voltam az utolsó, aki még kint volt a pályán az
információm szerint. Ennek ellenére többen lehúzódtak előlem, ami nem nehezítette elméletben
a dolgomat, de mégis zavaró volt.
- Bent vagy Kitti! - Hallottam Max semleges hangját végezetül. "Azért örülhetne is egy kicsit."
Mikor aztán beértem értetlenül néztem végig a csapatomon. Valahogy mindenki letört volt. "De
hisz... bejutottam. Ez jó, nem?" Mikor ránéztem az adatokra, csak akkor jöttem rá, hogy nem
annyira, mint azt én gondoltam. Körbenéztem, de Marco már nem volt bent. Valószinüleg egy
kicsit kiborulhatott és én is mérges voltam magamra, hogy megint miattam van veszélybe a
bajnoki címe. Azonban nem volt sok időm rágódni, ismételten ki kellett hajtanom a pályára, de
még nem voltam készen rá. Max jelzett, hogy menjek, de én bent maradtam. Intettem a szerelőimnek, hogy várjanak egy kicsit.
- Kitti menj már! - Szegeződött rám az összes tekintet, de én csak becsuktam a szemeimet és mélyen vettem a lélegzeteket. Hányingerem volt és forgott körülöttem a világ. Ennyire akkor izgultam utoljára, mikor először ültem ebben az autóban.
- Csak 2 perc. - Jött a hír Rodrigotól. Már Barba szerelői is körülöttem voltak, mindenki értem szorított.
- Menj Kitti! - Hallottam meg hirtelen a csapat társam hangját magam mögül. - Sok szerencsét! - Hajolt elém és ütögette meg óvatosan a bukómat.
- Köszönöm! - Néztem rá hálásan és minden szorongásom a múlté lett. Kihajtottam a pályára,
felszabadultabban, mint eddig bármikor is és elhatároztam, hogy ezt az időmérőt innentől fogva csak élvezni fogom. Tudtam, hogy sokan velem vannak lélekben, éreztem és nagyon jól esett.
2010. június 14., hétfő
27. rész
Lassan és fájdalmasan nyitottam ki a szemeimet reggel egy nagy ásítás kíséretében. Senki
se számítson jobbra, aki hajnali egyig veri le pókerben a fiúkat. Ekkor hirtelen felültem, túl
nagy volt a csend. Vagy én keltem túl korán vagy ezek húztak el. Körbenéztem, kipattantam
az ágyból, de senki sehol. Pedig tegnap még direkt itt is aludtak, mondván, hogy mennyire
kimerültek és, hogy majd együtt megyünk a pályára. "Ezek most tényleg itt hagytak? Engem?
Mindenki? Oh hogy az a... Nem káromkodok, megfogadtam és ha már egy évet kibírtam... De
még Marco is? Ilyen nincs... És hogyan jutok én ki a pályára?" Én hülye pedig csak ekkor
néztem az órára, aminek nagy mutatója a kilencesen pihent. Észveszejtve rohantam a fürdő
felé és pattantam be ruhástul a tus alá. Megengedtem a vizet és közbe vetkőztem le, hogy
minnél hamarabb készen legyek. A vizes ruháimat csak szimplán egy kupacba dobáltam.
- Hihetetlen, hogy az időmérőmről lekések. Pedig elvileg délben kezdődik, ami azt jelenti, hogy
nekem 11:30-kor az autómban kell ülnöm. Most van kilenc, egy óra míg elkészülök és még egy,
míg odaérek. - Mondtam magamnak, miközben már a tusfürdőt mostam le magamról. - Akkor
viszont jó lenne taxit is hívni. - Gondoltam és magamra tekerve a törülközőt kezdtem bele
a mobilom keresgélésébe. Már meg sem lepődtem rajta, hogy nincsen azon a helyen, ahol az
emlékeim szerint utoljára hagytam, mert sosem volt ott. Mindig kimaradt egy-két dolog az
emlékezetemből és ezek közé tartozott az is, hogy sosem tudtam hol a mobilom.
- Jó napot. Miben segíthetek? - Szólt bele egy nő, mikor végre sikerült megtalálnom.
"Pizzát akarok rendelni, azért hívtam a TAXI4-et."
- Egy kocsit szeretnék 10-re a Hotel Expo elé. Címet mondjak vagy idetalálnak? - Kérdeztem
magamba fojtva a dühömet, ami még egy hülye kérdés után biztosan ki fog törni.
- Megoldjuk. Ott lesz az autó. További szép napot!
- Magának is! - Nyomtam ki a telefont és dobáltam ki egy hosszú farmert és a csapat pólómat
a bőröndömből, ami nagyon is emlékeztetett az F1-es Force India cuccaira. Ez nem véletlen
hiszen a csapat egyik fő támogatója az F1-es istálló. Most viszont nem értem rá ezen töprengeni.
Magamra kaptam a cuccaimat, gyorsan kifésültem még a hajamat, majd elkezdtem sminkelni.
Persze csak azért, hogy mégse unatkozzak, míg nem ér ide a taxim.
Balszerencsém nem látszott kimerülni abban, hogy ott hagytak a hotelba, folytatódott azzal,
hogy az egész város be volt állva. Már-már kezdtem örülni, mikor megláttam a 'Köszöntjük
Mogyoródon' táblát, de belátom egy kicsit elhamarkodtam. Újabb fél óra várt míg végre
megpillantottam a kilométeres sort a ring bejárata előtt. Ez volt az a pillanat, mikor a türelmem
elfogyni látszott, a taxis kezébe nyomtam a pénzét és rohantam a pálya felé. Szerencsémre
valameddig el tudott vinni robogóval az egyik őr, Marco hagyott egy üzenetet nekik. Csak majd
ne felejtsem megköszönni, miután megöltem a hoteles ügy miatt. Ekkor kezdett el rezegni a
mobilom, SMS-em jött.
'Kitti! 10 perced van, hogy ideérj vagy nem indulhatsz. Fred'
"És mégis kit küldenek helyettem, Zsoltit vagy beugrik Max? Hagyjuk már!" Ennek ellenére
azért megütögettem a biztonsági vállát és megkértem, hogy adjon rá egy kis kakaót.
Csodálkoztam, hogy minden baleset nélkül odaértünk a padock elé. Gondolok én gázolásra
a tömeget elnézve, vagy fog hullásra az út néhány szakaszának hála, de szerencsém volt,
még egy másik vad robogóssal sem akadtunk össze. Vetettem is magamban egy keresztet,
mikor leszálltam arról a narancs színű csodáról, és elkezdtem utat törni az emberek között.
A cél már nem volt messze, az út maradandó részét már futva tetem meg. Alig kaptam
levegőt és a dührohamom is kitörőben volt. "Egyszer nem kelek fel és már akkor is
otthagynak... Nah jó, nem egyszer.... de akkor is! Mi az már, hogy egyszerűen otthagynak?
Egy csapat vagyunk! Max is mindig ezt hajtogatja, most pedig mit csinál? Lelép a csapatával
együtt... igen, tuti biztos, hogy Ő áll a háttérben... és aztán még elkezd fenyegetni is..."
Idegeskedtem a méregtől elvakultan. Csak akkor eszméltem, mikor már nekiütköztem valakinek.
- De legalább nem én estem el. - Mondtam ki véletlen hangosan, miközben az áldozatomra
néztem. - Bocsi, nem úgy gondoltam... Csak szar volt a reggelem. - Nyújtottam felé a karom.
- Ezért most tartozol Thomas! - Mosolyodott el a földön csücsülő Albert és jól megrántotta
a karomat, minek hatására az ölébe kötöttem ki.
- Aha, azt csak szeretnéd Costa! - Löktem meg a felső testét, mire felvettünk egy szép kis
lovagló pózt. Az emberek csak kiröhögtek és folytatták útjukat, talán megúszom a balhét.
- Teee! - Kezdte el nevetve, de ekkor valaki megzavart minket a köhécselésével.
- Öööhm... szia Max! - Szólaltam meg égő arccal, vékonyka hangon.
- Gyere! - Mondta morcosan. - Costa a csapatfőnököd keres. - Vetette oda mért Bertnek, aki
csak elröhögtem magát és a győzelem szót formálta az ajkaival. - Mit csinálok én veled, ha új
pilóta lesz melletted? - Dörmögte magának, miközben kinyitotta a kamionom ajtaját és intett,
hogy menjek öltözni.
se számítson jobbra, aki hajnali egyig veri le pókerben a fiúkat. Ekkor hirtelen felültem, túl
nagy volt a csend. Vagy én keltem túl korán vagy ezek húztak el. Körbenéztem, kipattantam
az ágyból, de senki sehol. Pedig tegnap még direkt itt is aludtak, mondván, hogy mennyire
kimerültek és, hogy majd együtt megyünk a pályára. "Ezek most tényleg itt hagytak? Engem?
Mindenki? Oh hogy az a... Nem káromkodok, megfogadtam és ha már egy évet kibírtam... De
még Marco is? Ilyen nincs... És hogyan jutok én ki a pályára?" Én hülye pedig csak ekkor
néztem az órára, aminek nagy mutatója a kilencesen pihent. Észveszejtve rohantam a fürdő
felé és pattantam be ruhástul a tus alá. Megengedtem a vizet és közbe vetkőztem le, hogy
minnél hamarabb készen legyek. A vizes ruháimat csak szimplán egy kupacba dobáltam.
- Hihetetlen, hogy az időmérőmről lekések. Pedig elvileg délben kezdődik, ami azt jelenti, hogy
nekem 11:30-kor az autómban kell ülnöm. Most van kilenc, egy óra míg elkészülök és még egy,
míg odaérek. - Mondtam magamnak, miközben már a tusfürdőt mostam le magamról. - Akkor
viszont jó lenne taxit is hívni. - Gondoltam és magamra tekerve a törülközőt kezdtem bele
a mobilom keresgélésébe. Már meg sem lepődtem rajta, hogy nincsen azon a helyen, ahol az
emlékeim szerint utoljára hagytam, mert sosem volt ott. Mindig kimaradt egy-két dolog az
emlékezetemből és ezek közé tartozott az is, hogy sosem tudtam hol a mobilom.
- Jó napot. Miben segíthetek? - Szólt bele egy nő, mikor végre sikerült megtalálnom.
"Pizzát akarok rendelni, azért hívtam a TAXI4-et."
- Egy kocsit szeretnék 10-re a Hotel Expo elé. Címet mondjak vagy idetalálnak? - Kérdeztem
magamba fojtva a dühömet, ami még egy hülye kérdés után biztosan ki fog törni.
- Megoldjuk. Ott lesz az autó. További szép napot!
- Magának is! - Nyomtam ki a telefont és dobáltam ki egy hosszú farmert és a csapat pólómat
a bőröndömből, ami nagyon is emlékeztetett az F1-es Force India cuccaira. Ez nem véletlen
hiszen a csapat egyik fő támogatója az F1-es istálló. Most viszont nem értem rá ezen töprengeni.
Magamra kaptam a cuccaimat, gyorsan kifésültem még a hajamat, majd elkezdtem sminkelni.
Persze csak azért, hogy mégse unatkozzak, míg nem ér ide a taxim.
Balszerencsém nem látszott kimerülni abban, hogy ott hagytak a hotelba, folytatódott azzal,
hogy az egész város be volt állva. Már-már kezdtem örülni, mikor megláttam a 'Köszöntjük
Mogyoródon' táblát, de belátom egy kicsit elhamarkodtam. Újabb fél óra várt míg végre
megpillantottam a kilométeres sort a ring bejárata előtt. Ez volt az a pillanat, mikor a türelmem
elfogyni látszott, a taxis kezébe nyomtam a pénzét és rohantam a pálya felé. Szerencsémre
valameddig el tudott vinni robogóval az egyik őr, Marco hagyott egy üzenetet nekik. Csak majd
ne felejtsem megköszönni, miután megöltem a hoteles ügy miatt. Ekkor kezdett el rezegni a
mobilom, SMS-em jött.
'Kitti! 10 perced van, hogy ideérj vagy nem indulhatsz. Fred'
"És mégis kit küldenek helyettem, Zsoltit vagy beugrik Max? Hagyjuk már!" Ennek ellenére
azért megütögettem a biztonsági vállát és megkértem, hogy adjon rá egy kis kakaót.
Csodálkoztam, hogy minden baleset nélkül odaértünk a padock elé. Gondolok én gázolásra
a tömeget elnézve, vagy fog hullásra az út néhány szakaszának hála, de szerencsém volt,
még egy másik vad robogóssal sem akadtunk össze. Vetettem is magamban egy keresztet,
mikor leszálltam arról a narancs színű csodáról, és elkezdtem utat törni az emberek között.
A cél már nem volt messze, az út maradandó részét már futva tetem meg. Alig kaptam
levegőt és a dührohamom is kitörőben volt. "Egyszer nem kelek fel és már akkor is
otthagynak... Nah jó, nem egyszer.... de akkor is! Mi az már, hogy egyszerűen otthagynak?
Egy csapat vagyunk! Max is mindig ezt hajtogatja, most pedig mit csinál? Lelép a csapatával
együtt... igen, tuti biztos, hogy Ő áll a háttérben... és aztán még elkezd fenyegetni is..."
Idegeskedtem a méregtől elvakultan. Csak akkor eszméltem, mikor már nekiütköztem valakinek.
- De legalább nem én estem el. - Mondtam ki véletlen hangosan, miközben az áldozatomra
néztem. - Bocsi, nem úgy gondoltam... Csak szar volt a reggelem. - Nyújtottam felé a karom.
- Ezért most tartozol Thomas! - Mosolyodott el a földön csücsülő Albert és jól megrántotta
a karomat, minek hatására az ölébe kötöttem ki.
- Aha, azt csak szeretnéd Costa! - Löktem meg a felső testét, mire felvettünk egy szép kis
lovagló pózt. Az emberek csak kiröhögtek és folytatták útjukat, talán megúszom a balhét.
- Teee! - Kezdte el nevetve, de ekkor valaki megzavart minket a köhécselésével.
- Öööhm... szia Max! - Szólaltam meg égő arccal, vékonyka hangon.
- Gyere! - Mondta morcosan. - Costa a csapatfőnököd keres. - Vetette oda mért Bertnek, aki
csak elröhögtem magát és a győzelem szót formálta az ajkaival. - Mit csinálok én veled, ha új
pilóta lesz melletted? - Dörmögte magának, miközben kinyitotta a kamionom ajtaját és intett,
hogy menjek öltözni.
26. rész
Péntek este, mikor már mindenki kipihente magát, Zsolti szervezte a következő 'szegjünk
meg minden szabályt, mert anélkül unalmas lenne az élet' akciót. Az alap ötlet az volt, hogy
menjünk el bulizni, ahogy Maxék elalszanak és érjünk vissza hulla részegen, mielőtt felébrednének. Hát én nem igazán akartam ebbe belemenni, ahogyan Lob és Carlos sem, valamint még néhány szabály tisztelő szerelő a közegünkből. Úgyhogy mi maradtunk, ők pedig megint leléptek. Azonban a legnagyobb meglepetést Rodrigo maradása okozta, aki rögtön bele is kezdett egy póker est szervezésébe. A szobályát azért már nem ajánlotta fel erre a célra ilyen lelkesen ellentétben Marcoval. Így keveredtem én is bele ebbe a kis buliba, aminek végét szigorúan 10 órára tűztük ki.
Nyolckor le is ültünk, miután Marco is felébredt és középre húztuk a bejárat mellett lévő
kis asztalkát, mi pedig elhelyezkedtünk az ágyakon. Én mivel nem tudtam játszani, csak
tanácsadóként voltam jelen mindig valamelyik játékos mellett. Igaz, mi sokkal kevesebben
voltunk, mint Zsoltiék, de szerintem jobban is éreztük magunkat.
Jelenleg Javier mellett ültem és figyeltem, ahogyan az utolsó lapot is leteszi Rod az asztalra.
- Póker! - Kiáltottam el magam és Jav karjaiba kötöttem ki.
- Ezt nem hiszem el. Most játszol először? - Kérdezte hitetlenkedve Carlos, aki eddig még
nem nyert a mai este során.
- Igen. Miért annyira jó vagyok? - Kérdeztem körbenézve az öt fiún, mire ők lehajtott fejjel
bólintottak. A csodálatos és egyben megható pillanatot valaki eszeveszett kopogása törte
meg a bejárati ajtón. Mivel én vagyok a szoba egyik lakója, aki mellesleg kevésbé van
körülvéve emberekkel és chipses zacsikkal, ezért nekem kellett hasznosítani magamat.
A látogatónk személyére bármennyire is fel voltam készülve a jókedvemnek sikeresen
véget vetett az érkezése.
- Max? - Néztem rá nagy szemekkel a hatás kedvéért. - Szia! Én...
- Bemehetek? - Kérdezte rendüléstelen arccal. - Ellenőrzést tartok és veletek kezdek. - "Az még
okés, hogy mi itt pókerezünk kilenckor, de hogy Zsolti és társai mit fognak kapni a bulizásért.
Uhh, durva lesz!"
- Persze, gyere! - Nyitottam ki az ajtót, mire Ő belépett és körbenézett a kis társaságon, akik
rögtön felpattantak. Marco a béketűrés érdekében és a tisztelet betartása miatt, a többiek pedig
mert be voltak rezelve a csapatfőnökünk láttán.
- Mi van itt? Rodrigo? - Nézett rá erőteljesen. "Hát legalább ezt megúszom!"
- Mi csak kártyázunk! - Felelte gyorsan Rod.
- Azt látom! - Nézett körbe Max, mint valami örmester, én már alig bírtam visszatartani a kitörni készülő röhögésem, amin Marco is elmosolyodott. - Hát rendben. - Mondta nagy nehezen a főnök.Nem örült neki, hogy engem itt talált és most semmiért sem tudott beszólni. - 10-kor mindenki menjen a saját szobájába. Jó éjszakát!
- Jó éjszakát! - Mondtuk, miközben Ő kiment én pedig bezártam mögötte az ajtót, hogy véletlen se tudjon visszajönni.
- Ne szóljunk Zsoltinak? - Kérdezte Javier, miközben visszaültünk játszani.
- Már nem érnek vissza, fölösleges. - Rántotta meg a vállát Lob és folytattuk a kártyázást, egészen 1-ig.
meg minden szabályt, mert anélkül unalmas lenne az élet' akciót. Az alap ötlet az volt, hogy
menjünk el bulizni, ahogy Maxék elalszanak és érjünk vissza hulla részegen, mielőtt felébrednének. Hát én nem igazán akartam ebbe belemenni, ahogyan Lob és Carlos sem, valamint még néhány szabály tisztelő szerelő a közegünkből. Úgyhogy mi maradtunk, ők pedig megint leléptek. Azonban a legnagyobb meglepetést Rodrigo maradása okozta, aki rögtön bele is kezdett egy póker est szervezésébe. A szobályát azért már nem ajánlotta fel erre a célra ilyen lelkesen ellentétben Marcoval. Így keveredtem én is bele ebbe a kis buliba, aminek végét szigorúan 10 órára tűztük ki.
Nyolckor le is ültünk, miután Marco is felébredt és középre húztuk a bejárat mellett lévő
kis asztalkát, mi pedig elhelyezkedtünk az ágyakon. Én mivel nem tudtam játszani, csak
tanácsadóként voltam jelen mindig valamelyik játékos mellett. Igaz, mi sokkal kevesebben
voltunk, mint Zsoltiék, de szerintem jobban is éreztük magunkat.
Jelenleg Javier mellett ültem és figyeltem, ahogyan az utolsó lapot is leteszi Rod az asztalra.
- Póker! - Kiáltottam el magam és Jav karjaiba kötöttem ki.
- Ezt nem hiszem el. Most játszol először? - Kérdezte hitetlenkedve Carlos, aki eddig még
nem nyert a mai este során.
- Igen. Miért annyira jó vagyok? - Kérdeztem körbenézve az öt fiún, mire ők lehajtott fejjel
bólintottak. A csodálatos és egyben megható pillanatot valaki eszeveszett kopogása törte
meg a bejárati ajtón. Mivel én vagyok a szoba egyik lakója, aki mellesleg kevésbé van
körülvéve emberekkel és chipses zacsikkal, ezért nekem kellett hasznosítani magamat.
A látogatónk személyére bármennyire is fel voltam készülve a jókedvemnek sikeresen
véget vetett az érkezése.
- Max? - Néztem rá nagy szemekkel a hatás kedvéért. - Szia! Én...
- Bemehetek? - Kérdezte rendüléstelen arccal. - Ellenőrzést tartok és veletek kezdek. - "Az még
okés, hogy mi itt pókerezünk kilenckor, de hogy Zsolti és társai mit fognak kapni a bulizásért.
Uhh, durva lesz!"
- Persze, gyere! - Nyitottam ki az ajtót, mire Ő belépett és körbenézett a kis társaságon, akik
rögtön felpattantak. Marco a béketűrés érdekében és a tisztelet betartása miatt, a többiek pedig
mert be voltak rezelve a csapatfőnökünk láttán.
- Mi van itt? Rodrigo? - Nézett rá erőteljesen. "Hát legalább ezt megúszom!"
- Mi csak kártyázunk! - Felelte gyorsan Rod.
- Azt látom! - Nézett körbe Max, mint valami örmester, én már alig bírtam visszatartani a kitörni készülő röhögésem, amin Marco is elmosolyodott. - Hát rendben. - Mondta nagy nehezen a főnök.Nem örült neki, hogy engem itt talált és most semmiért sem tudott beszólni. - 10-kor mindenki menjen a saját szobájába. Jó éjszakát!
- Jó éjszakát! - Mondtuk, miközben Ő kiment én pedig bezártam mögötte az ajtót, hogy véletlen se tudjon visszajönni.
- Ne szóljunk Zsoltinak? - Kérdezte Javier, miközben visszaültünk játszani.
- Már nem érnek vissza, fölösleges. - Rántotta meg a vállát Lob és folytattuk a kártyázást, egészen 1-ig.
2010. június 13., vasárnap
25. rész
Hát mit mondjak? A szerdai balhé után már csak lábujjhegyen mertem mászkálni a pálya területén, csütörtökön még úgy se, ki se mentem. Megvalósítottam a strandos ötletemet és egész nap ott süttettem a hasam, mikor éppen nem úsztam. És mit csináltam Barba fiúval? Én semmit! Luca megette helyettem, ugyanis behívta edzeni. Szerinte nincs elég jó fizikai állapotban, én pedig hason fekve röhögtem, mikor ezt Zsoltitól hallottam. Egész napot végigközvetítette nekem telefonon és mikor néha köszönés nélkül lecsapta tudtam, hogy Marco mérnöke vagy Max rajtakapta volna, de aztán egy fél óra, óra múlva megint csörgött a mobilom. Jókat nevettünk együtt. Az este sem alakult fényesen, Max járőrözött a buli tilalom miatt. Nem értem minek, de Ő tudja,legalább volt még egy okunk a röhögésre. Még a szobákat is ellenőrizte, nevetséges. És Ő mondja, hogy nem óvoda, pedig a táborokban szoktak takarót rendelni.
És végre eljött a péntek délelőtt, a padock szinte teljesen üres. A szokásos forgatag helyet most
megint csak néhány munkást láttam a kiállító sátrak között rendezkedni és a büféket ellenőrizni, miközben Marco oldalán sétáltam a boxunk felé, immár verseny overálban.
Az emberek általában itt csak szombaton és vasárnap özönlik el a nézőtereket, pénteken még
nem áll nyitva egyik helyszín sem. Nah azért ez alól a személyzet és azoknak hozzátartozói
kivételek, így legalább 50-60 ember mindig van a lelátókon.
- 10 perc, gyertek! - Kiáltotta oda Juan az egyik kamionból kilépve.
- Rendben! - Szólt vissza a csapat társam és megszaporázta a lépteit. Én meg loholhattam utána.
"Még edzés előtt kifáradok, én is ügyes vagyok."
Mikor beléptem a boxomba ott azért már fellelhetők voltak az élet nyomai, bár még nem volt
akkora, mint a futam előtt, de ez nem is érdekes.
- Kitti! Most csak adatokat gyűjtünk. Nem kell megnyerned az edzést, sőt... lassan menj, oké?
Majd a vége fele mehetsz pár gyors kört, csak tudjuk minden körülmény között tesztelni az
autót és megcsinálni a beállításokat. - Sorolta el a kívánságait Fred miközben beszálltam az
autóba.
- Rendben! - Bólogattam, mint valami kis elsős, aki meg se mer szólalni, de ez most csak a
fáradtságnak volt betudható. Elhatároztam, hogy kivételesen figyelek a feletteseimre és
megpróbálok koncentrálni. A dobogón kell végeznem vasárnap, ahhoz jó lenne egybe
visszahozni az autót és mind ehhez kéne az Ő segítségük is.
Az időjárással nem volt gond, ahogy kiértem a pályára éreztem az aszfalt hőjét
visszacsapódni rám. A hétvége többi részére is ilyen időt jósolnak, ami nem is gond ebből
a szempontból. Amúgy viszont nem nagyon bírom elviselni a harminc fokos hőséget.
"Nah és most, hogy ezt megvitattad magaddal, jó lenne a vonal vezetésre figyelni!"
Parancsoltam rendre magam és belekezdtem egy csiga tempós körbe.
Mikor már vagy a tízedik ilyet mentem és maradt 5 perc az edzésből szólt bele Fred a fülembe.
- Jól van Kitti! Lássuk mit tudsz a saját tempódba! De óvatosan, mert ezzel a kocsival esélyes
lehetsz a futam győzelemre is!
- Rendben! - Mondtam és beletapostam a gázba. A megbeszélt tempóval tényleg csak egy kört
tudtam volna megtenni, de jócskán túlléptem a sebességhatárt. Már 280-nal száguldtam a pályán, ennyivel még sosem mentem. Kénytelen voltam idő eltöltés céljából még egy kört menni, aminek a végén lelassítottam egy picit, hogy legalább a box utcába betartsam a korlátozást.
- Hűha! - Szólalt meg Max és őszinte meglepettséget véltem felfedezni az arcán. - Nem szívesen
mondom és nem is hiszem el, hogy kimondom, de lehet, hogy igazad volt Fred.
- Mint mindig... Most miben? - Lépett a monitorhoz érdeklődve a kis egoista mérnököm és miután én is kicsit könnyítettem a szerelésemen, megóvva magam a hőgutától követtem a példáját.
- Milyen voltam? - Kérdeztem, mikor melléjük léptem.
- Hát Kitti! 3 perc alatt leverted a mezőny összes pasiját! - Nevetett a szőkeség. - Nem megmondtam?
- Ne szálljatok el annyira! Még hátra van a futam! - Bökte oda fél vállról Max. "Mi van? Nem bírja, ha nem neki van igaza? Ciki, de ez van!"
És végre eljött a péntek délelőtt, a padock szinte teljesen üres. A szokásos forgatag helyet most
megint csak néhány munkást láttam a kiállító sátrak között rendezkedni és a büféket ellenőrizni, miközben Marco oldalán sétáltam a boxunk felé, immár verseny overálban.
Az emberek általában itt csak szombaton és vasárnap özönlik el a nézőtereket, pénteken még
nem áll nyitva egyik helyszín sem. Nah azért ez alól a személyzet és azoknak hozzátartozói
kivételek, így legalább 50-60 ember mindig van a lelátókon.
- 10 perc, gyertek! - Kiáltotta oda Juan az egyik kamionból kilépve.
- Rendben! - Szólt vissza a csapat társam és megszaporázta a lépteit. Én meg loholhattam utána.
"Még edzés előtt kifáradok, én is ügyes vagyok."
Mikor beléptem a boxomba ott azért már fellelhetők voltak az élet nyomai, bár még nem volt
akkora, mint a futam előtt, de ez nem is érdekes.
- Kitti! Most csak adatokat gyűjtünk. Nem kell megnyerned az edzést, sőt... lassan menj, oké?
Majd a vége fele mehetsz pár gyors kört, csak tudjuk minden körülmény között tesztelni az
autót és megcsinálni a beállításokat. - Sorolta el a kívánságait Fred miközben beszálltam az
autóba.
- Rendben! - Bólogattam, mint valami kis elsős, aki meg se mer szólalni, de ez most csak a
fáradtságnak volt betudható. Elhatároztam, hogy kivételesen figyelek a feletteseimre és
megpróbálok koncentrálni. A dobogón kell végeznem vasárnap, ahhoz jó lenne egybe
visszahozni az autót és mind ehhez kéne az Ő segítségük is.
Az időjárással nem volt gond, ahogy kiértem a pályára éreztem az aszfalt hőjét
visszacsapódni rám. A hétvége többi részére is ilyen időt jósolnak, ami nem is gond ebből
a szempontból. Amúgy viszont nem nagyon bírom elviselni a harminc fokos hőséget.
"Nah és most, hogy ezt megvitattad magaddal, jó lenne a vonal vezetésre figyelni!"
Parancsoltam rendre magam és belekezdtem egy csiga tempós körbe.
Mikor már vagy a tízedik ilyet mentem és maradt 5 perc az edzésből szólt bele Fred a fülembe.
- Jól van Kitti! Lássuk mit tudsz a saját tempódba! De óvatosan, mert ezzel a kocsival esélyes
lehetsz a futam győzelemre is!
- Rendben! - Mondtam és beletapostam a gázba. A megbeszélt tempóval tényleg csak egy kört
tudtam volna megtenni, de jócskán túlléptem a sebességhatárt. Már 280-nal száguldtam a pályán, ennyivel még sosem mentem. Kénytelen voltam idő eltöltés céljából még egy kört menni, aminek a végén lelassítottam egy picit, hogy legalább a box utcába betartsam a korlátozást.
- Hűha! - Szólalt meg Max és őszinte meglepettséget véltem felfedezni az arcán. - Nem szívesen
mondom és nem is hiszem el, hogy kimondom, de lehet, hogy igazad volt Fred.
- Mint mindig... Most miben? - Lépett a monitorhoz érdeklődve a kis egoista mérnököm és miután én is kicsit könnyítettem a szerelésemen, megóvva magam a hőgutától követtem a példáját.
- Milyen voltam? - Kérdeztem, mikor melléjük léptem.
- Hát Kitti! 3 perc alatt leverted a mezőny összes pasiját! - Nevetett a szőkeség. - Nem megmondtam?
- Ne szálljatok el annyira! Még hátra van a futam! - Bökte oda fél vállról Max. "Mi van? Nem bírja, ha nem neki van igaza? Ciki, de ez van!"
24. rész
A szekrényem előtt álltam, amiben már nem volt semmi. Az összes holmim, amit ez alatt
a pár verseny alatt bezsúfoltam, már egy sport táskában várta, hogy elvigyem onnan. Helyüket
felváltotta a két overálom, a bukóm és a kesztyűim, valamint a csapat egyenruháim. Az összes
emlékem már ebben a szekrényben marad, míg nem jön valaki és könnyedén kihajítja belőle.
Tudtam, hogy egyszer majd ez lesz, de szebbnek képzeltem, mintsem, hogy búcsúzás nélkül,
csak így mindent otthagyjak. De, ha Max így akarja, én nem tehetek semmit. Támogatóim száma is kimerül két kisebb magyar céggel, így még azt sem mondhatom, hogy fontos beviteli forrás
vagyok. Halva született ötlet volt ez az egész. Most pedig még leszedegetem a posztereimet,
megfogom a táskámat és becsapom magam mögött a szobám ajtaját. És ezenel vége a
versenyzői karrieremnek.
Nah jó, azért ennyire nem vészes a helyzet. Max ugyan már fél órája fel-le járkál előttem, de
már csak ketten voltunk a szobában. Fredet elküldte, hogy ne idegesítse a buta érveivel, Luca
pedig majd megfagyott a klímás szobában vizes pólóban. Én meg már alig bírtam nyitva tartani
a szemem a szerelőim tegnapi kis akciójának hála. Eldöntötték páran, hogy ők majd megszegik
a buli tilalmat és nekivágnak az éjszakával, de a visszaérkezés olyan hangosra sikeredett, hogy
felverték az egész folyosónkat. Ha a forrásaim nem hazudnak Fred tette be őket az ágyba, ami
nekik már régen rossz, de még mindig jobb, mint az én jelenlegi helyzetem.
Végül Max fölém hajolt és, mint a maffia filmekben, közölte, hogy ez az utolsó. Még egy balhé
és megtanulok szárnyalni, de nem a pályán, hanem afölött, át a kerítésen, egyenesen vissza
a semmibe. Még a gokart pályákon is wanted plakátokat helyez el a fényképemmel.
Ez elég meggyőzőnek bizonyult ahhoz, hogy még véletlen se csináljak ezentúl semmi hülyeséget.
"Mostantól olyannak kell lennem, mint egy kis angyalnak. Asszem utoljára másodikos koromban
voltam olyan, míg össze nem barátkoztunk Fédrával. Onnantól jött anyuéknak a pokol és én voltam benne az ördög."
- Hihetetlen! - Ült velem szembe Fred a büfében és közben, mintha elgondolkozna, aztán felnevetett. Tudtam jól mi járt a fejében, márpedig, hogy lekéste Luca locsolását. Luca ugyanis mindig egy nagyon merev és kemény ember volt, az egyetlen jó tulajdonsága ezekből származik, a precizitás. Ezért van itt, de a nagyobb szériákhoz mégsem elég. Ott sem egy ilyen emberre vágynak. Nem valami jó elismerni, de ha két rossz közül választhatok, akkor inkább Max, mint Ő. Ráadásul Marco, mikor itt van mindkettőt hallgathatja egyszerre, mikor pedig haza megy ott van neki Isa. De azt már Ő vállalta, azért én nem fogom sajnálni az is száz.
- Mi? - Emeltem fel egy félig száraz saláta darabot. "Hogy még a kajám se bírja a hőséget, az már sok."
- Hogy nem mész el. - Rántott vállat Fred. - Mit mondtál Maxnek?
- Semmit. - Ráztam meg a fejem és félre toltam az ebédemet.
- Ez érdekes! - Gondolkozott el. Nem tudom ezzel mire akart utalni, de rögtön el is ment, úgyhogy most ehettem bármit. Vettem is gyorsan két darab szendvicset, rendes fehér kenyérből, utána visszaültem az asztalhoz. Pár perc múlva aztán már rögtön le is pattant mellém egy fiatal, barna hajú srác.
- Szép volt! - Mosolyodott el. - Maradsz vagy mész?
- Nem tanulok repülni. - Mondtam mire értetlenül nézett rám, aztán hamarosan megértette.
- Bocs, most beszéltem egy órát a beállításokról.- Szabadkozott és elkobozta az egyik szendvicsem.
- Héééé, Costa! - Kiáltottam rá. Megpróbáltam visszaszerezni, de nem ment.
- Köszi! - Mondta, miután beleharapott, én pedig belebokszoltam a karjába.
- Én most megyek. - Álltam fel. - Jó étvágyat! - Hangsúlyoztam és el is indultam a boxom felé.
a pár verseny alatt bezsúfoltam, már egy sport táskában várta, hogy elvigyem onnan. Helyüket
felváltotta a két overálom, a bukóm és a kesztyűim, valamint a csapat egyenruháim. Az összes
emlékem már ebben a szekrényben marad, míg nem jön valaki és könnyedén kihajítja belőle.
Tudtam, hogy egyszer majd ez lesz, de szebbnek képzeltem, mintsem, hogy búcsúzás nélkül,
csak így mindent otthagyjak. De, ha Max így akarja, én nem tehetek semmit. Támogatóim száma is kimerül két kisebb magyar céggel, így még azt sem mondhatom, hogy fontos beviteli forrás
vagyok. Halva született ötlet volt ez az egész. Most pedig még leszedegetem a posztereimet,
megfogom a táskámat és becsapom magam mögött a szobám ajtaját. És ezenel vége a
versenyzői karrieremnek.
Nah jó, azért ennyire nem vészes a helyzet. Max ugyan már fél órája fel-le járkál előttem, de
már csak ketten voltunk a szobában. Fredet elküldte, hogy ne idegesítse a buta érveivel, Luca
pedig majd megfagyott a klímás szobában vizes pólóban. Én meg már alig bírtam nyitva tartani
a szemem a szerelőim tegnapi kis akciójának hála. Eldöntötték páran, hogy ők majd megszegik
a buli tilalmat és nekivágnak az éjszakával, de a visszaérkezés olyan hangosra sikeredett, hogy
felverték az egész folyosónkat. Ha a forrásaim nem hazudnak Fred tette be őket az ágyba, ami
nekik már régen rossz, de még mindig jobb, mint az én jelenlegi helyzetem.
Végül Max fölém hajolt és, mint a maffia filmekben, közölte, hogy ez az utolsó. Még egy balhé
és megtanulok szárnyalni, de nem a pályán, hanem afölött, át a kerítésen, egyenesen vissza
a semmibe. Még a gokart pályákon is wanted plakátokat helyez el a fényképemmel.
Ez elég meggyőzőnek bizonyult ahhoz, hogy még véletlen se csináljak ezentúl semmi hülyeséget.
"Mostantól olyannak kell lennem, mint egy kis angyalnak. Asszem utoljára másodikos koromban
voltam olyan, míg össze nem barátkoztunk Fédrával. Onnantól jött anyuéknak a pokol és én voltam benne az ördög."
- Hihetetlen! - Ült velem szembe Fred a büfében és közben, mintha elgondolkozna, aztán felnevetett. Tudtam jól mi járt a fejében, márpedig, hogy lekéste Luca locsolását. Luca ugyanis mindig egy nagyon merev és kemény ember volt, az egyetlen jó tulajdonsága ezekből származik, a precizitás. Ezért van itt, de a nagyobb szériákhoz mégsem elég. Ott sem egy ilyen emberre vágynak. Nem valami jó elismerni, de ha két rossz közül választhatok, akkor inkább Max, mint Ő. Ráadásul Marco, mikor itt van mindkettőt hallgathatja egyszerre, mikor pedig haza megy ott van neki Isa. De azt már Ő vállalta, azért én nem fogom sajnálni az is száz.
- Mi? - Emeltem fel egy félig száraz saláta darabot. "Hogy még a kajám se bírja a hőséget, az már sok."
- Hogy nem mész el. - Rántott vállat Fred. - Mit mondtál Maxnek?
- Semmit. - Ráztam meg a fejem és félre toltam az ebédemet.
- Ez érdekes! - Gondolkozott el. Nem tudom ezzel mire akart utalni, de rögtön el is ment, úgyhogy most ehettem bármit. Vettem is gyorsan két darab szendvicset, rendes fehér kenyérből, utána visszaültem az asztalhoz. Pár perc múlva aztán már rögtön le is pattant mellém egy fiatal, barna hajú srác.
- Szép volt! - Mosolyodott el. - Maradsz vagy mész?
- Nem tanulok repülni. - Mondtam mire értetlenül nézett rám, aztán hamarosan megértette.
- Bocs, most beszéltem egy órát a beállításokról.- Szabadkozott és elkobozta az egyik szendvicsem.
- Héééé, Costa! - Kiáltottam rá. Megpróbáltam visszaszerezni, de nem ment.
- Köszi! - Mondta, miután beleharapott, én pedig belebokszoltam a karjába.
- Én most megyek. - Álltam fel. - Jó étvágyat! - Hangsúlyoztam és el is indultam a boxom felé.
2010. június 10., csütörtök
23. rész
A ring boxutcájában álldogáltunk néhány szerelőmmel. Imádok velük lógni, olyan beszólásaik
vannak és megértik, hogy nem vagyok jó angolból, úgyhogy ha kell még mozdulatokkal is
rásegítenek a vicc kedvéért. Jelenleg csak hárman voltunk, a többieknek Fred csak később
engedte kivenni a szünetüket, mondván hogy ne legyünk minden percben egymás nyakába,
és hogy valakinek dolgozni is kéne. Már kezd olyan lenni, mint Max, ami nagyon nem tetszik.
- Nézzétek! - Szűkítette össze a szemét Lob. A tekintetem követte az övét és rögtön rájöttem
mit akar.
- Luca! - Sziszegtem.
- Majom a cirkuszban! - Tette hozzá Carlos.
- Ő sose kerül be a cirkuszba. A nagyba nem, maradnia kell a vándorral. - Mondta tovább a kis farkas. Ugyanis Lob neve a spanyol lobo, vagyis farkas szóból ered. Mindenki így hívja, de nekem annál sokkal különlegesebb, minthogy úgy hívjam, ahogyan a többiek, ezért megszabadítottam egy o-tól. Sajnos már nem sokáig élvezhetjük a társaságát, 2 hét múlva Ő már a Torro Rosso csapatnál fogja a kerekeket cserélgetni Jaime autóján, amire nagyon büszke, nekem attól még hiányozni fog.
- De nyakon önteném egy üveg vízzel, ha nem rúgnának ki érte. - Ábrándozott Carlos.
- Én megcsinálom! - Mondtam egy perc múlva egy fél literes palackot bámulva.
- Mi? - Kérdezték egyszerre.
- Fogadás! - Válaszoltam ördögien. Ezt a szót tanultam meg elsőként, ahogy idejöttem. Itt mindenki fogad, szinte mindenre. Esik-e a futamon, kell-e kereket cserélni, Lipe felszed-e új csajt vagy összejön a barátnőjével huszadjára. Amire csak lehetett. Így nekem is gyorsan be kellett illeszkednem, amibe Mucho segített. Hogy miért hívják Muchonak a srácot? Mert állítólag volt egy időszaka, mikor minden főnévhez ezt a jelzőt rakta. Olyan lehetett, mint Juan a Haverozással, de Ő vele ellentétben úgy látszik kinőtte és már csak a neve jelzi, hogy valaha csinálta. És mi volt a fogadás témája? Szerinte nem mertem egy ESDM számot /http://www.youtube.com/watch?v=yhP1_pGXynI&feature=related/ végigénekelni a box előtt, szerintem pedig simán. Meg is tettem, Ő pedig kísért gitárral és ezt Szujóék rögzítették is. Végül csak egy Kindert nyertem vele, de azóta már pénzben is játszunk, meg még sok minden másban.
- Oké! - Fogott velem kezet Carlos. Én egyszerűen megragadtam a vizes flakont és mikor Luca nem figyelt, nyakon öntöttem vele. Majd futás, a fiúk meg röhögve utánam.
- Ez aztán... - Kezdett bele röhögéstől elfullott hanggal Lob.
- Láttátok az arcát? - Folytatta Carlos, mert képtelenség volt, hogy a Kis farkasnak sikerüljön
befejeznie a mondatát. Akkor viszont valami nagyon kellemetlent pillantottam meg a hátuk mögött
és nem volt egyedül. Luca állt ott vizes hajjal, már amennyi van neki, ugyanis körívesen nől már
csak neki és vizes polóval. Mellette pedig az én drága csapatfönököm, Max foglalt helyet, az Ő
megszokott piros árnyalatába.
- Az irodámba! - Mennydörögte és hirtelen elég rossz előérzetem támadt, ahogy a fiúknak is.
Magukra mutattak, mire Marco mérnöke vicsorogva bólintott és mi lehajtott fejjel indultunk a
kivégzésre. A fej tartás nehogy azt higgyétek, hogy a bűnbánatnak volt a jele. A frászt! Csak
ezzel lepleztük a röhögő görcsünket, de a boxutcában így is nagy feltűnést keltettünk a saját
és a többi csapat között is, akik végignézték a történteket. Egy csomó ember nevetett és egy
még halkan meg is jegyezte, hogy szépen csináltam. "Mindig meglep, hogy Luca mekkora
népszerűségnek örvend." Persze a megfürdetett képe is elkezdett pirosodni, Maxnak a dühtől,
neki a szégyentől. Én hülye még meg is sajnáltam, miközben Ő mindenkit csak kihasznál és
ugráltat.
- Intézem a csapat jövőjét, a támogatókat és mire jövök vissza? Luca, kezében a bőröndjével
vizesen áll a box előtt. - Járkált fel-alá az egyik kamionban elhelyezett szobában Max, ami
ki volt nevezve az irodájának. Sokkal inkább volt egy tárgyaló, de ez most lényegtelen. - Hol
van Fred? Carlos! Hívd ide azonnal. Ti pedig addig elmesélnétek, hogy mi történt? - "Az nehézkes lesz, mert még mindig fuldoklok a röhögéstől, hála ennek az idiótának mellettem. Nem elég, hogy látom Lucat vizesen dideregve, még imitálja is az arcát. Elmebeteg!"
- Hát... - Kezdtem bele, de beigazolódott a félelmem és kitört belőlem a fékezhetetlen kacagás,
ami csak rontott a helyzetemen.
- Kitti! Ezt ilyen viccesnek találod? - Szólt bele pökhendien Luca. - Mi lesz mikor megfázom
és Marco majd autó nélkül marad? - "Kap egy normális mérnököt. De ezt most nem mondhatom!"
- Öhm... - "Nah megint egy értelmes mondat, ügyes vagy. Ha így haladok talán még az igen-nemig is eljutok... Ha lesz még rá lehetőségem... nem biztos." Ebben a pillanatban lépett be az ajtón Fred, de sajnos neki se volt valami jó színe. "Dívatba jött a piros? Remélemneki csak melege van." Hát a szemében nem ezt láttam és eszembe jutott hányszor veszekdett miattam Max-szel, ami megrémisztett. Az is felrémlett, mikor a csapatfőnököm az angliai edzés után azt mondta, hogy még egy húzásom van. Hát ezt itt és most eljátszottam végleg.
vannak és megértik, hogy nem vagyok jó angolból, úgyhogy ha kell még mozdulatokkal is
rásegítenek a vicc kedvéért. Jelenleg csak hárman voltunk, a többieknek Fred csak később
engedte kivenni a szünetüket, mondván hogy ne legyünk minden percben egymás nyakába,
és hogy valakinek dolgozni is kéne. Már kezd olyan lenni, mint Max, ami nagyon nem tetszik.
- Nézzétek! - Szűkítette össze a szemét Lob. A tekintetem követte az övét és rögtön rájöttem
mit akar.
- Luca! - Sziszegtem.
- Majom a cirkuszban! - Tette hozzá Carlos.
- Ő sose kerül be a cirkuszba. A nagyba nem, maradnia kell a vándorral. - Mondta tovább a kis farkas. Ugyanis Lob neve a spanyol lobo, vagyis farkas szóból ered. Mindenki így hívja, de nekem annál sokkal különlegesebb, minthogy úgy hívjam, ahogyan a többiek, ezért megszabadítottam egy o-tól. Sajnos már nem sokáig élvezhetjük a társaságát, 2 hét múlva Ő már a Torro Rosso csapatnál fogja a kerekeket cserélgetni Jaime autóján, amire nagyon büszke, nekem attól még hiányozni fog.
- De nyakon önteném egy üveg vízzel, ha nem rúgnának ki érte. - Ábrándozott Carlos.
- Én megcsinálom! - Mondtam egy perc múlva egy fél literes palackot bámulva.
- Mi? - Kérdezték egyszerre.
- Fogadás! - Válaszoltam ördögien. Ezt a szót tanultam meg elsőként, ahogy idejöttem. Itt mindenki fogad, szinte mindenre. Esik-e a futamon, kell-e kereket cserélni, Lipe felszed-e új csajt vagy összejön a barátnőjével huszadjára. Amire csak lehetett. Így nekem is gyorsan be kellett illeszkednem, amibe Mucho segített. Hogy miért hívják Muchonak a srácot? Mert állítólag volt egy időszaka, mikor minden főnévhez ezt a jelzőt rakta. Olyan lehetett, mint Juan a Haverozással, de Ő vele ellentétben úgy látszik kinőtte és már csak a neve jelzi, hogy valaha csinálta. És mi volt a fogadás témája? Szerinte nem mertem egy ESDM számot /http://www.youtube.com/watch?v=yhP1_pGXynI&feature=related/ végigénekelni a box előtt, szerintem pedig simán. Meg is tettem, Ő pedig kísért gitárral és ezt Szujóék rögzítették is. Végül csak egy Kindert nyertem vele, de azóta már pénzben is játszunk, meg még sok minden másban.
- Oké! - Fogott velem kezet Carlos. Én egyszerűen megragadtam a vizes flakont és mikor Luca nem figyelt, nyakon öntöttem vele. Majd futás, a fiúk meg röhögve utánam.
- Ez aztán... - Kezdett bele röhögéstől elfullott hanggal Lob.
- Láttátok az arcát? - Folytatta Carlos, mert képtelenség volt, hogy a Kis farkasnak sikerüljön
befejeznie a mondatát. Akkor viszont valami nagyon kellemetlent pillantottam meg a hátuk mögött
és nem volt egyedül. Luca állt ott vizes hajjal, már amennyi van neki, ugyanis körívesen nől már
csak neki és vizes polóval. Mellette pedig az én drága csapatfönököm, Max foglalt helyet, az Ő
megszokott piros árnyalatába.
- Az irodámba! - Mennydörögte és hirtelen elég rossz előérzetem támadt, ahogy a fiúknak is.
Magukra mutattak, mire Marco mérnöke vicsorogva bólintott és mi lehajtott fejjel indultunk a
kivégzésre. A fej tartás nehogy azt higgyétek, hogy a bűnbánatnak volt a jele. A frászt! Csak
ezzel lepleztük a röhögő görcsünket, de a boxutcában így is nagy feltűnést keltettünk a saját
és a többi csapat között is, akik végignézték a történteket. Egy csomó ember nevetett és egy
még halkan meg is jegyezte, hogy szépen csináltam. "Mindig meglep, hogy Luca mekkora
népszerűségnek örvend." Persze a megfürdetett képe is elkezdett pirosodni, Maxnak a dühtől,
neki a szégyentől. Én hülye még meg is sajnáltam, miközben Ő mindenkit csak kihasznál és
ugráltat.
- Intézem a csapat jövőjét, a támogatókat és mire jövök vissza? Luca, kezében a bőröndjével
vizesen áll a box előtt. - Járkált fel-alá az egyik kamionban elhelyezett szobában Max, ami
ki volt nevezve az irodájának. Sokkal inkább volt egy tárgyaló, de ez most lényegtelen. - Hol
van Fred? Carlos! Hívd ide azonnal. Ti pedig addig elmesélnétek, hogy mi történt? - "Az nehézkes lesz, mert még mindig fuldoklok a röhögéstől, hála ennek az idiótának mellettem. Nem elég, hogy látom Lucat vizesen dideregve, még imitálja is az arcát. Elmebeteg!"
- Hát... - Kezdtem bele, de beigazolódott a félelmem és kitört belőlem a fékezhetetlen kacagás,
ami csak rontott a helyzetemen.
- Kitti! Ezt ilyen viccesnek találod? - Szólt bele pökhendien Luca. - Mi lesz mikor megfázom
és Marco majd autó nélkül marad? - "Kap egy normális mérnököt. De ezt most nem mondhatom!"
- Öhm... - "Nah megint egy értelmes mondat, ügyes vagy. Ha így haladok talán még az igen-nemig is eljutok... Ha lesz még rá lehetőségem... nem biztos." Ebben a pillanatban lépett be az ajtón Fred, de sajnos neki se volt valami jó színe. "Dívatba jött a piros? Remélemneki csak melege van." Hát a szemében nem ezt láttam és eszembe jutott hányszor veszekdett miattam Max-szel, ami megrémisztett. Az is felrémlett, mikor a csapatfőnököm az angliai edzés után azt mondta, hogy még egy húzásom van. Hát ezt itt és most eljátszottam végleg.
2010. június 9., szerda
22. rész
Hát, ha tegnap káosz volt, akkor a mai napról inkább ne is beszéljünk. Este nyolcig
le se álltunk. A fő problémát pedig az autók érkezése okozta. Azt se tudtuk mit csináljunk
vele vagy hová rakjuk, Frednek pedig éppen akkor kellett valami megbeszélésen részt
vennie a csapatfőnökkel. A dolgot csak a szerelő gárda megduplázódása könnyítette meg,
bár az autók ettől még a kamionokba várták, hogy beszállítsuk őket a boxba. Legalábbis
valaki azt mondta, hogy ott lenne a helye, így Marco a helyzet magaslatára állt és elkezdte
irányítani az elhelyezésüket a fele bandával, míg én a másik felükkel pakoltam ki a megmaradt
holmikat. A mérnököm pedig majdnem szívrohamot kapott, mikor meglátott minket, de ez
mellékes. Az én csapatom hamarabb végzett végül, mint Marcoék, ezért Fred szabadjára
engedett minket. Jutalmul az összes szerelőtől kaptam egy puszit. Aranyosak voltak, de azért
egyikük se vitt volna. Ráadásul lila gőzöm se volt, hogyan juthatnék el a HÉV megállóig, inkább
kimentem a boxutca falához és felültem rá.
Már egy ideje üldögéltem a falon, mikor megláttam egy biciklist közeledni. Csapat ruhában volt
és nagy valószínűséggel pilóta, de a sapkájától nem láttam az arcát. Elkezdet közeledni, én pedig
a pálya felőli részen leugrottam a talajra.
- Kitti Thomas! Hát szia! - Mosolyodott el, de a hangja nem volt ismerős. Szerencsémre pont most támadt séró igazítási kényszere így egy pillanatra megnézhettem magamnak az arcát.
- Albert Costa! Unatkozol? - Kérdeztem nevetve, mire Ő egyszerűen magához ölelt. Ez meglepett, ahhoz képest, hogy csupán egyszer láttam őt. Mikor az első versenyemre igyekeztem.
'Izzasztóan meleg volt és én ott álltam egy tök idegen országban, egy tök idegen helyen és figyeltem, hogy mások a nagy forgatagban milyen jól eligazodnak. Körbenéztem és megindultam egy egyenruhás fazon felé, aki majdnem biztos, hogy oda tartozott. Miközben követtem megpillantottam a padockot is. Vagyis csak gondoltam, hogy az a padock, mert semmi magas épületet nem láttam ott, mint a tévé közvetítéseknél, ráadásul tele volt civilekkel is. "Se gáz, majd ott utána kérdezősködöm!" Döntöttem el és a lábam már vitt is a tömeg irányába. Ott aztán megálltam és körbenéztem. Egy csomó kamiont láttam és fogalmam sem volt, hogy melyik lenne az, ami az én csapatomhoz tartozna. Álltam ott egy darabig, az emberek pedig csak eláramlottak mellettem, mikor valaki megérintette a karomat.
- Hello! Minden oké? - Kérdezte egy barna hajú, overálba öltözött srác.
- Nem! - Ráztam meg egy kis hezitálás után a fejem. A fogaskerekeim elkezdtek kattogni, hogy
hogyan is tudnám összetenni a mondatom. - Hol van az International Draco Racing boxa?
- Gyere odaviszlek. De minek az neked? - Kérdezte miközben már sétáltunk is a cél felé.
- Én vagyok az új pilóta. - Mondtam egyszerűen, de Ő egy pillanatra megállt.
- Tényleg? Te vagy a magyar lány? - Nézett rám, majd a kezét nyújtotta felém. - Albert Costa.
- Kitti Thomas! - Csaptam bele a tenyerébe. Azzal mentünk is tovább. Egy kis idő után végre
megálltunk egy sárga kamion előtt, aminek az oldalán egy csomó mosolygó ember fényképét
véltem felfedezni, köztük F1-esekét is. Valamint a nevem, Marco Barbaé alatt.
- Megérkeztünk. - Mondta és már ment is tovább az útjára.
- Köszi! - Kiáltottam utána. Ő meg se fordult csak magasba emelt kézzel intett egyet. - Szia! - Mondtam már szinte csak magamnak és el is indultam egy nagy levegő vétellel a boxba.'
Azóta pedig nem is láttam Costat. Azt hittem, hogy az ellenfelem lesz, de mikor rákérdeztem Frednél, Ő elmondta, hogy Albert az F2.0- ban versenyez és mivel én az F3.5-ben, így jó ha a padockba egyszer-készer összefutunk. De sajnos mindkettőnknek nagyon sok dolga volt és inkább csapaton belül töltöttük a szabadidőnket, így ez is meghijusúlt.
- Nem, nem unatkozom, csak elküldtek edzeni.
- Szegény fiú! - Vettem fel a szánakozó képemet.
- És te? Itt hagytak? - Kérdezte mosolyogva. Imádtam a mosolyát, nagyon aranyos volt ilyenkor.
- Áhh, dolgoznak. - Legyintettem, mintha nekem semmi dolgom se lenne egész nap.
- Nem jössz biciklizni? - Végignéztem rajta, majd megráztam a fejem.
- Kösz, de nem.
- Elviszlek utána! - Kezdett bele a győzködésbe.
- A-a! - Nevettem, miközben Ő elkezdett üldözni, hogy ne röhögjem ki és, hogy menjek vele
biciklizni, de mikor végre sikerült elkapnia a derekamnál fogva, megjelent a boxutcába Marco.
- Kitti! Gyere, mert indulunk! - Szólt rám és a szemében láttam, hogy valami nincs rendben. Ekkor
néztem végig kettőnkön és kezdtem megérteni mi böki a csőrét. Albert is gyorsan kapcsolt, így
elkapta a kezét.
- Majd holnap! - Pattant is vissza a bringájára.
- Ne álmodj! - Mondtam és intettem neki. Az elköszönést még gyakorolnunk kell. Mikor visszanéztem Marco irányába, ő már a boxunknál állt, így gyorsan átmásztam a falon, utána futottam és a válláról elrugaszkodva mellé ugrottam. Persze ezt már Ő sem bírta mosoly nélkül, szóval kaptam is tőle egyet és utána már lökdösődve indultunk a parkoló felé.
le se álltunk. A fő problémát pedig az autók érkezése okozta. Azt se tudtuk mit csináljunk
vele vagy hová rakjuk, Frednek pedig éppen akkor kellett valami megbeszélésen részt
vennie a csapatfőnökkel. A dolgot csak a szerelő gárda megduplázódása könnyítette meg,
bár az autók ettől még a kamionokba várták, hogy beszállítsuk őket a boxba. Legalábbis
valaki azt mondta, hogy ott lenne a helye, így Marco a helyzet magaslatára állt és elkezdte
irányítani az elhelyezésüket a fele bandával, míg én a másik felükkel pakoltam ki a megmaradt
holmikat. A mérnököm pedig majdnem szívrohamot kapott, mikor meglátott minket, de ez
mellékes. Az én csapatom hamarabb végzett végül, mint Marcoék, ezért Fred szabadjára
engedett minket. Jutalmul az összes szerelőtől kaptam egy puszit. Aranyosak voltak, de azért
egyikük se vitt volna. Ráadásul lila gőzöm se volt, hogyan juthatnék el a HÉV megállóig, inkább
kimentem a boxutca falához és felültem rá.
Már egy ideje üldögéltem a falon, mikor megláttam egy biciklist közeledni. Csapat ruhában volt
és nagy valószínűséggel pilóta, de a sapkájától nem láttam az arcát. Elkezdet közeledni, én pedig
a pálya felőli részen leugrottam a talajra.
- Kitti Thomas! Hát szia! - Mosolyodott el, de a hangja nem volt ismerős. Szerencsémre pont most támadt séró igazítási kényszere így egy pillanatra megnézhettem magamnak az arcát.
- Albert Costa! Unatkozol? - Kérdeztem nevetve, mire Ő egyszerűen magához ölelt. Ez meglepett, ahhoz képest, hogy csupán egyszer láttam őt. Mikor az első versenyemre igyekeztem.
'Izzasztóan meleg volt és én ott álltam egy tök idegen országban, egy tök idegen helyen és figyeltem, hogy mások a nagy forgatagban milyen jól eligazodnak. Körbenéztem és megindultam egy egyenruhás fazon felé, aki majdnem biztos, hogy oda tartozott. Miközben követtem megpillantottam a padockot is. Vagyis csak gondoltam, hogy az a padock, mert semmi magas épületet nem láttam ott, mint a tévé közvetítéseknél, ráadásul tele volt civilekkel is. "Se gáz, majd ott utána kérdezősködöm!" Döntöttem el és a lábam már vitt is a tömeg irányába. Ott aztán megálltam és körbenéztem. Egy csomó kamiont láttam és fogalmam sem volt, hogy melyik lenne az, ami az én csapatomhoz tartozna. Álltam ott egy darabig, az emberek pedig csak eláramlottak mellettem, mikor valaki megérintette a karomat.
- Hello! Minden oké? - Kérdezte egy barna hajú, overálba öltözött srác.
- Nem! - Ráztam meg egy kis hezitálás után a fejem. A fogaskerekeim elkezdtek kattogni, hogy
hogyan is tudnám összetenni a mondatom. - Hol van az International Draco Racing boxa?
- Gyere odaviszlek. De minek az neked? - Kérdezte miközben már sétáltunk is a cél felé.
- Én vagyok az új pilóta. - Mondtam egyszerűen, de Ő egy pillanatra megállt.
- Tényleg? Te vagy a magyar lány? - Nézett rám, majd a kezét nyújtotta felém. - Albert Costa.
- Kitti Thomas! - Csaptam bele a tenyerébe. Azzal mentünk is tovább. Egy kis idő után végre
megálltunk egy sárga kamion előtt, aminek az oldalán egy csomó mosolygó ember fényképét
véltem felfedezni, köztük F1-esekét is. Valamint a nevem, Marco Barbaé alatt.
- Megérkeztünk. - Mondta és már ment is tovább az útjára.
- Köszi! - Kiáltottam utána. Ő meg se fordult csak magasba emelt kézzel intett egyet. - Szia! - Mondtam már szinte csak magamnak és el is indultam egy nagy levegő vétellel a boxba.'
Azóta pedig nem is láttam Costat. Azt hittem, hogy az ellenfelem lesz, de mikor rákérdeztem Frednél, Ő elmondta, hogy Albert az F2.0- ban versenyez és mivel én az F3.5-ben, így jó ha a padockba egyszer-készer összefutunk. De sajnos mindkettőnknek nagyon sok dolga volt és inkább csapaton belül töltöttük a szabadidőnket, így ez is meghijusúlt.
- Nem, nem unatkozom, csak elküldtek edzeni.
- Szegény fiú! - Vettem fel a szánakozó képemet.
- És te? Itt hagytak? - Kérdezte mosolyogva. Imádtam a mosolyát, nagyon aranyos volt ilyenkor.
- Áhh, dolgoznak. - Legyintettem, mintha nekem semmi dolgom se lenne egész nap.
- Nem jössz biciklizni? - Végignéztem rajta, majd megráztam a fejem.
- Kösz, de nem.
- Elviszlek utána! - Kezdett bele a győzködésbe.
- A-a! - Nevettem, miközben Ő elkezdett üldözni, hogy ne röhögjem ki és, hogy menjek vele
biciklizni, de mikor végre sikerült elkapnia a derekamnál fogva, megjelent a boxutcába Marco.
- Kitti! Gyere, mert indulunk! - Szólt rám és a szemében láttam, hogy valami nincs rendben. Ekkor
néztem végig kettőnkön és kezdtem megérteni mi böki a csőrét. Albert is gyorsan kapcsolt, így
elkapta a kezét.
- Majd holnap! - Pattant is vissza a bringájára.
- Ne álmodj! - Mondtam és intettem neki. Az elköszönést még gyakorolnunk kell. Mikor visszanéztem Marco irányába, ő már a boxunknál állt, így gyorsan átmásztam a falon, utána futottam és a válláról elrugaszkodva mellé ugrottam. Persze ezt már Ő sem bírta mosoly nélkül, szóval kaptam is tőle egyet és utána már lökdösődve indultunk a parkoló felé.
21. rész
Kedd, hajnali 4 óra és már el is kezdődött a nap, hála Marconak. Nem bírta ki, hogy
ne hívjon edzeni és még azt várta, hogy én kipattanok az ágyból és megyek is vele
futni. Én mosolyogva megköszöntem az ébresztőt mondván, hogy az edzőmmel fél
óra múlva találkozom, ami persze egy nagy kamu volt. Helyette ahogy elment
visszadőltem az ágyba és aludtam még másfél órát, aztán beálltam a zuhany alá.
Szerencsémre pont akkor érkezett, így azt hitte az edzés utóhatásait mosom le
magamról. Meg is várta türelmesen míg végeztem és a csapat cuccomba fel nem
öltöztem csak aztán vándorolt be a fürdőbe. Előtte azért még megkért, hogy várjam
meg a kajálással. Tudtam én ennek ellenállni? Hogy megmutassam milyen jól bírom
az edzéseket? Csak élénkebb vagyok utánuk, mint mikor egyszerűen kikelek az ágyból.
Gonosz vagyok tudom, de a korai ébresztőért ez a minimum, amit megérdemel.
Az ebédlőben még találkoztunk a srácokkal. Legalábbis a felükkel, akik a korán kelők
közé tartoztak. Azon meg se lepődtem, hogy Zsolt és Lipe még nem gazdagította kis
gyülekezetünket. Az egyik hasonlóan hozzám, rendszeresen elaludt, a másik pedig
kelhetett bármilyen korán is a fürdőben töltött időnek hála sose ért oda sehová időbe.
Nem is csodálom, hogy a barátnője mindig kiteszi a szűrét. Azon már inkább, hogy
visszafogadja. Nah jó a kinézete ennek hála mindent visz, de mégis ciki, ha egy pasi
több idő tölt a fürdőbe, mint én. Főképp ha az "én" alatt egy modell csajt értünk.
- Jó reggelt! - Köszönt frissen, fiatalosan Tom és töltött nekem egy pohár teát.
- Sziasztok! - Pattantam le a székbe. - Fred?
- Fél órája elindult, ha valamelyik kamion hamarabb odaérne. - Forgatta a szemét
Rodrigo egy kártya paklit keverve.
- Tedd már le haver! - Szólalt meg durcisan Juan, a tegnap este történtek úgy látszik
mélyen belé téptek és még mindig mérges ránk, hogy nem mentünk vele bulizni.
- Akadj le rólam! - Tette azért zsebre Rod a féltett lapjait.
- És Fred evett? - Kérdeztem a többiektől, mire ők megrázták a fejüket, így hát
csomagoltattam neki kaját aztán Marcoval felmentünk a fiúkért. Persze amekkora
szerencsénk volt külön szobákba szálltak meg, ráadásul külön folyosón is.
"Következőre külön kérvényezem, hogy ezek egy helységbe keveredjenek... és
harmadiknak beajánlom magamat is. Nem kell félreérteni!"
Nagy levegőt véve kopogtam be Lipe ajtaján. Vártam egy keveset, aztán megjelent
előttem egy izmos felsőtestű brazil srác egy szál törölközőben. "Nah remek. Mire
ezt megvárom már el se kell indulnom... de legalább a séróját belőtte. Haladás!"
Néztem fekete göndör hajára, amit szokás szerint hátra ráfozott.
- Egy perc és kész vagyok! - Mondta és berohant a fürdőbe, a bejárati ajtót nyitva
hagyva előttem. "Ismerem én azt az egy percet..." - Gyere be! - Kiáltott még ki.
- Csak egy perc! - Mondtam határozottan és leültem az egyik ágyra. A szoba teljesen
olyan volt, mint a miénk. Az egyik ágy azonban még üresen állt, valószinüleg John
részére, aki ugyan csak Marco szerelője volt, és ha minden igaz ma utazik ide
Amerikából. Azért arra kíváncsi lennék, hogy hogy ér ide mára. Maximum holnapra
és akkor csütörtökön be is tud állni, hogy elkezdjenek dolgozni az autón.
- Készen vagyok! - Kapta még gyorsan magára a pólóját és gombolta össze a
farmerjét szinte egyszerre.
- Oké, gyere! - Ragadtam meg a karját és együtt rohantunk a lift felé.
ne hívjon edzeni és még azt várta, hogy én kipattanok az ágyból és megyek is vele
futni. Én mosolyogva megköszöntem az ébresztőt mondván, hogy az edzőmmel fél
óra múlva találkozom, ami persze egy nagy kamu volt. Helyette ahogy elment
visszadőltem az ágyba és aludtam még másfél órát, aztán beálltam a zuhany alá.
Szerencsémre pont akkor érkezett, így azt hitte az edzés utóhatásait mosom le
magamról. Meg is várta türelmesen míg végeztem és a csapat cuccomba fel nem
öltöztem csak aztán vándorolt be a fürdőbe. Előtte azért még megkért, hogy várjam
meg a kajálással. Tudtam én ennek ellenállni? Hogy megmutassam milyen jól bírom
az edzéseket? Csak élénkebb vagyok utánuk, mint mikor egyszerűen kikelek az ágyból.
Gonosz vagyok tudom, de a korai ébresztőért ez a minimum, amit megérdemel.
Az ebédlőben még találkoztunk a srácokkal. Legalábbis a felükkel, akik a korán kelők
közé tartoztak. Azon meg se lepődtem, hogy Zsolt és Lipe még nem gazdagította kis
gyülekezetünket. Az egyik hasonlóan hozzám, rendszeresen elaludt, a másik pedig
kelhetett bármilyen korán is a fürdőben töltött időnek hála sose ért oda sehová időbe.
Nem is csodálom, hogy a barátnője mindig kiteszi a szűrét. Azon már inkább, hogy
visszafogadja. Nah jó a kinézete ennek hála mindent visz, de mégis ciki, ha egy pasi
több idő tölt a fürdőbe, mint én. Főképp ha az "én" alatt egy modell csajt értünk.
- Jó reggelt! - Köszönt frissen, fiatalosan Tom és töltött nekem egy pohár teát.
- Sziasztok! - Pattantam le a székbe. - Fred?
- Fél órája elindult, ha valamelyik kamion hamarabb odaérne. - Forgatta a szemét
Rodrigo egy kártya paklit keverve.
- Tedd már le haver! - Szólalt meg durcisan Juan, a tegnap este történtek úgy látszik
mélyen belé téptek és még mindig mérges ránk, hogy nem mentünk vele bulizni.
- Akadj le rólam! - Tette azért zsebre Rod a féltett lapjait.
- És Fred evett? - Kérdeztem a többiektől, mire ők megrázták a fejüket, így hát
csomagoltattam neki kaját aztán Marcoval felmentünk a fiúkért. Persze amekkora
szerencsénk volt külön szobákba szálltak meg, ráadásul külön folyosón is.
"Következőre külön kérvényezem, hogy ezek egy helységbe keveredjenek... és
harmadiknak beajánlom magamat is. Nem kell félreérteni!"
Nagy levegőt véve kopogtam be Lipe ajtaján. Vártam egy keveset, aztán megjelent
előttem egy izmos felsőtestű brazil srác egy szál törölközőben. "Nah remek. Mire
ezt megvárom már el se kell indulnom... de legalább a séróját belőtte. Haladás!"
Néztem fekete göndör hajára, amit szokás szerint hátra ráfozott.
- Egy perc és kész vagyok! - Mondta és berohant a fürdőbe, a bejárati ajtót nyitva
hagyva előttem. "Ismerem én azt az egy percet..." - Gyere be! - Kiáltott még ki.
- Csak egy perc! - Mondtam határozottan és leültem az egyik ágyra. A szoba teljesen
olyan volt, mint a miénk. Az egyik ágy azonban még üresen állt, valószinüleg John
részére, aki ugyan csak Marco szerelője volt, és ha minden igaz ma utazik ide
Amerikából. Azért arra kíváncsi lennék, hogy hogy ér ide mára. Maximum holnapra
és akkor csütörtökön be is tud állni, hogy elkezdjenek dolgozni az autón.
- Készen vagyok! - Kapta még gyorsan magára a pólóját és gombolta össze a
farmerjét szinte egyszerre.
- Oké, gyere! - Ragadtam meg a karját és együtt rohantunk a lift felé.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
