37 rész

Szijasztok!
Haza értem és ennek örömére hozom is rögtön a következő részt. Már nincs sok a végéhez, közlöm megnyugtatás képen, de a végére asszem egy kicsit össze kellett kuszálnom a szálakat. Bocsi, de nem hagyhattam ki!


A boxba érve a csapatom vagy nyolc üveg pezsgővel várt engem. A könnyeimet felváltotta az
óriási mosoly az arcomon és amennyi meg is maradt belőlük az összemosódott a ragacsos
sárga löttyel. Elértem a célom, megszereztem ennek a remek csapatnak a következő szezonra
az 1-es rajt számot. Nagyon remélem, hogy ezt Julian és az érkező Nathanael nem fogja elszúrni,
bár az már nem rajtam múlik. Igazuk van azoknak, akik azt vallják, hogy a kupát csak megszerezni izgalmas igazán, aztán mi lesz vele már nem érdekes.

Fél órányi pezsgőzés és nevetgélés után egyik kedves barátom üvöltötte túl a tömeg zaját.
- Egy kis figyelmet! - Kiáltotta el magát Zsolti. - Kitti beszélni szeretne! - Kacsintott egyet felém jelezvén, hogy bármit mondhatok Ő azt szó szerint le fordítja majd a fiúknak. Egy halk köszönömöt súgtam neki és az összegyűlt csapat elé álltam. Talán csak most tudatosult igazán, hogy ez lesz az utolsó pillanat, mikor még egy csapatként együtt vagyunk. Fájó volt, de örültem is, hiszen végre nyugodtan beszélhetek és mindenkinek elmondhatom, amit valójában gondolok minden átfogalmazás és könnyítés nélkül.
- Srácok! - Hajtottam le a fejem, hogy összeszedjem egy kicsit magam, majd ismét felnéztem. - Asszem itt a búcsúzás ideje. Egy nagyon kemény szezon van mögöttünk, ami hihetetlenül gyorsan elment. Számomra játék volt az egész, ami közben nagyon jól éreztem magam. Főleg mikor ellend versenyezhettem Marco. - Néztem a fal mellett álldogáló srácra. - Nagyon fogtok majd hiányozni és ígérem, hogy láttok még engem.
- Ezt most fenyegetésnek vesszük! - Mormogta Luca.
- Reméltem is! - Mosolyogtam rá, de nem tudtam meddig fog ez még nekem menni.
- Hiányozni fogsz Kitti! - Jött oda elsőként hozzám a mérnököm és szorosan átölelt. - Nálunk mindig lesz hejed, oké?
- Ezt nem te döntöd el! - Lépett mellé Max. - Viszont, ha tényleg nem érzed jól magad... esetleg... szóval...
- Istenem! Hagyjátok már abba! - Kértem könnyes szemmel mégis nevetve.
- Igaza van Kittinek. - Lépett mellém a Lipe és ölelte át a vállam. - Inkább pezsgőzzünk már!
- Menjetek nyugodtan, én még találkozni szeretnék Alberttel mielőtt autóba ül. - Indultam a boxutca felé, de Rodrigo megragadta a kezem.
- Addig még van másfél óra, maradj még! - Vette elő a boci szemeit.
- Na jó, de...
- Nincs de! - Mondta immár Zsolt és hozott még pár üveg pezsgőt.

A rögtönzött buli csendesedtével egy kicsit félre vonultunk Marcoval. A gyászos hangulat ellenére nagyon örültem, hogy újra láthatom. Semmit se változott utolsó találkozásunk óta, csupán az egyenruha hiányzott róla. A szobámat választottuk beszélgetésünk színhelyéül, az egyetlen helyet, ahol általában nyugi szokott lenni.
- Hiányoztál! - Kezdett bele. Furcsa volt így ülni mellette. Közel mégis lélekben már annyira távol. Mintha semmi mondandónk nem maradt volna a másik számára. - Mi történt veled ez alatt az idő alatt? Hallottam együtt vagytok Albert Costával.
- Igen. Ő egy őrült, de nagyon kedves srác. - Mondtam szűkszavúan. Igazából órákon keresztül
tudtam volna áradozni jelenlegi páromról, de nem Marconak. Annyira furcsa volt vele beszélni erről.
- Boldog vagy?
- Azt hiszem igen. És te Isaval? - Tereltem gyorsan a témát mielőtt kínosabb vizekre eveznénk.
- Vége vele, szakítottunk.
- Miért? - Kérdeztem meglepetten.
- Mert mást szeretek.
- Kit?
- Mindegy. - Nézett ismét mélyen a szemembe. Elvesztem a tekintetében, ez annyira abszurd
volt számomra. Tudtam, hogy mit kéne tennem, de én mégsem cselekedtem. Hagytam, hogy
Marco arca közeledjen felém, hogy érezzem a leheletét és végül az ajkai az enyémekhez érjenek.
A csókunk nem tartott sokáig, mindketten észhez tértünk. Eltávolodtunk egymástól és zavartan
mosolyogtunk a másikra.
- Most megyek! - Jelentette ki halkan a volt csapat társam.
- Öhm... rendben. Sok sikert!
- Neked is! - Mosolygott vissza, majd kilépett a szobámból és ezzel együtt az életemből is. Úgy érzem, hogy nem látom már többet viszont. A barátságunkat ezzel akaratlanul is szétszaggattuk és már nem tudjuk befoltozni a keletkezett lyukakat. Ha tudnánk se akarnánk. Így már nem lenne értelme, hiszen ebből már csak kevesebb vagy több lehetne. Túlságosan több ahhoz, hogy kockáztassak.