2. rész

Szijasztok!
Köszönöm a kommenteket! :) Nagyon jól esnek, örülök, hogy tetszik nektek és van miért írnom. :) A következő rész körülbelül egy hét múlva várható.
Puszi, Kathy

Görcsösen kapaszkodva a kormányba futottam legalább a tizedik körömet, de a fő riválisaim még mindig előttem voltak. A csigolyám rettenetesen fájt és a bordáimnak sem tetszett a túlzott terhelés, aminek ma alá vettem magam, azonban tennem kell valamit, ha jó eredményt szeretnék elérni. A délelőtti szabadedzés talán elég löketet adott ahhoz, hogy most mindent megtegyek, ami ott nem sikerült.
- Rendben Kitti, gyere be gyorsan a boxba, kapsz új gumikat. - Hallottam Seb artikulált és tiszta hangját a recsegő rádión keresztül. - Most! - Tette hozzá, mikor nem voltam hajlandó válaszolni. Ismert már annyira, hogy tudja, ilyenkor meg nem történtnek veszem az utasításait.
- Kell még egy kör!
- Nem, egy új szett gumi kell! Ha most nem jössz be, akkor nem tudsz kimenni lágykeveréken és a időd sem javult az utolsó három körben. Gyere! - Lépett ki a rádió kapcsolatból, én pedig rákanyarodtam a boxutca bejárati ívére. Nagy lélegzeteket vettem, miközben lecserélték a kerekeimet, nem voltam már képes száz százalékosan elvonatkoztatni a fájdalomról, amely végigáramlott az egész testemen, de amennyire csak tudtam koncentráltam.

A fiúk gyorsak voltak, szinte rekord idő alatt cserélték le a kerekeimet, így három körön keresztül kint tudtam még maradni a pályán. Az autómnak ráadásul sokkal jobban kedvezett ez a keverék, amik az időimen is jól látszottak.
- Baj van! - Hallottam hirtelen Sebastien hangját a rádióban, mikor már a levezető körömről érkeztem vissza. - Vizsgálnak.
- Mi van? - Kérdeztem ingerülten. Tudtam jól, hogy a felügyelők ki lesznek élezve ezen a futamon minden egyes szabály szegésre, amely sejtette azt is, hogy nem úszom meg egy figyelmeztetéssel bármit is tettem. - Csak engem vagy mást is?
- Még öt pilótát, akik veled együtt mentek ki. - Hallottam a csapatfőnököm hangját, mikor bekanyarodtam a boxom elé. A szerelőim azon nyomban elkezdtek betolni, ahogyan ez szokás én pedig csak hallgattam Alfonso szavait, amelyek kiváltképp utasítóak voltak. - Most menj, adj interjút és utána beszélünk!
- Rendben! - Szálltam ki az autómból és minden smink igazítás nélkül előbb a mérlegelőbe, aztán az interjú szobába mentem. A mellettem lévő két pilóta közül csak az egyikük volt harcban a bajnoki címért, így egy kicsit megnyugodva fújtam ki a levegőt. Boldog voltam, hiszen sikerült. Igaz nem az első helyezettnek kijáró középső helyen, hanem annak jobb oldalán ülhettem, de ez most nem számított. Nagy sikert jelentett számomra, ez a második hely is.

Az interjút viszonylag gyorsan lebonyolítottuk. A fejemben előre megírt forgatókönyv szerint zajlottak az események. Szóba került a balesetem, a felkészültségem és egy fél kérdés erejéig a bajnokság is. Ezalatt a felügyelő bizottság meghozta a döntését. Nem volt szükség komolyabb megbeszélésre, hiszen egyértelműnek vélték a hibánkat. A boxutcát piros jelzés mellett hagytuk el, szám szerint hatan.
- És most? - Kérdeztem az előttem ülő vezéri kart, akikkel az egyik tárgyaló teremben foglaltunk helyet. Most leginkább én és a mérnököm voltunk a főszereplői a rögtönzött megbeszélésnek, amelynek a célja mindössze annyi volt, hogy egy jókora fejmosásban részesüljünk.
Legalábbis Chris Vietoristól, a csapattársamtól mindig ezt hallottam, ahányszor kilépett ebből a teremből. Nekem még nem voltak ebben tapasztalataim, ami engem is őszintén meglepett. Nem létezik, hogy fegyelmezettebb legyek, mint Chris.
- Tíz helyes rajtbüntetés a holnapi futamon. - Mondta ki az ítéletet Nick Wasyliw, a csapatunk főmérnöke. El volt keseredve, ahogyan mindannyiunk. Nekem volt már csak matematikai esélyem arra, hogy a bajnokság képzeletbeli dobogóján elfoglalhassam a második helyet és
most ez az esély is szétfoszlani látszott. - Vasárnap még van esélyünk a dobogóra és a harmadik helyre.
- Nekem nem elég a harmadik hely! - Közöltem és felálltam az asztaltól magára hagyva Sebet a magyarázkodásban. Ez amúgy is az Ő asztala.

Kilépve a teremből lettem csak figyelmes Chrisre, amint az óriási sporttáskáit a vállaira kapva igyekszik a box kijárata felé. Nem volt rajta ez a rémesen szörnyű szinű ruha, amelyet a csapat minden tagjának viselnie kellett és nem volt izzadt sem.
- Chris! - Szóltam utána, még mielőtt végleg szem elől vesztettem volna.
- Igen? - Nézett körbe a hang forrását keresve. Valószínűleg fogalma sem volt róla ki szólíthatja meg, hiszen eddig maximum a 'Hello' szót hallhatta tólem és azt sem túl gyakran.
- Hová mész? - Kérdeztem felé futva.
- Nem hallottad? Nekem vége a szezonomnak. Ho-Pin Tung lesz az új csapattársad! Sok sikert! - Közölte, azzal felszegett fejjel folytatta az útját. Én érdeklődve néztem körbe a baxoban lévő embereken, mikor a szemem megakadt az overálba öltözött japán srácon és a mellette álló verseny mérnökön, Charles Marchandon.
- Miért megy el? - Kérdeztem Chris egykori jobb kezétől.
- Nem teljesített és elvesztette az összes nagyobb szponzorát. Nem hozott elég pénzt a csapatnak. - Rántotta meg a vállát, nekem pedig ismételten tudatosulnom kellett azzal a ténnyel, hogy itt bizony valóban minden a pénzről szól. Hiába szerei az ember a munkáját, ha nem hozza a tőle várt eredményt, nem lesz második esély.
Chrisszel igaz sosem voltam jóban és valljuk be nem is tartottam a legjobb pilótának, de nála rosszabb választás már csak a japán srác lehetett. Nem elég, hogy a próbálkozás kicsiny szikráját sem véltem felfedezni benne, valamint előre láthatóan nem volt helye a ebben a világban, de másod percekkel múlta alul az időimet. Tudtam jól mit lehet ezekből az autókból kihozni még akkor is, ha koncentrációs problémákba ütközöm és ezzel együtt azzal is tisztában voltam, hogy ez a pilóta semmit sem akar ettől a sporttól.
Elkérve a telemetriai adatait szemmel látható volt, hogy nem egy kanyar vagy éppen rövidke szakasz okozta a nehézségeket, hanem a pálya minden lehetséges pontján hibázott. Mindezt úgy, hogy a mérnökét ismerve mindig tiszta pályára érkezett.
Nehéz hétvége elé nézünk, ezt már most érzem!