A hotel előtti parkolóban egy Seat Leon cupra várt ránk. "Most megelégedett ezzel is a Merci után? Mondjuk azzal a verdával jól kiszórakoztuk magunkat." Idéztem fel a pár héttel ezelőtti emlékeimet. Ez a kocsi viszont sokkal jobban megtetszett nekem, talán túlságosan is. Látszott Marcon, hogy Ő is nagyon szívesen vezeti. Jó volt látni az arcát, mikor a kormány mögött ült. Annyira élvezett egy-két előzést az utakon vagy a kátyúk kerülgetését. Néha rászóltam, de legtöbbször röhögtem rajta.
Mikor aztán kiértünk, nagyobb volt a felfordulás, mint amekkorára számíthattunk.
- Mondtam már a fenébe is! A boxokba való cuccokat, amik hamarabb ideértek, ne a kamionok helyeire rakodjátok, hanem a boxokba dobáljátok le őket. - Kiabált a fejét fogva Fred. - És nem, nem kell őket helyre tenni. - Tette még hozzá halkan, bár tudta, úgyis semmibe veszik a kérését és rögtön a már helyükön álló rakodó felületre pakolják őket.
- Hey! - Kiáltottam rá. - Segítsünk?
- Sziasztok, jó lenne. A kirakodó munkások fele magyar és nem értik, hogy mit kell csinálniuk. Kitti...
- Oké-oké, megyek. - Mondtam, mire ő a munkások irányába intett.
- Marco, te a sofőrökkel beszélj, hogy hová álljanak be, én pedig a szerelőinket fogom munkába, akik eddig ideértek. Nem vagyunk valami sokan. - Hajtotta le szomorkásan a fejét.
- Nyugodj meg! Minden rendben lesz! - Ütögette meg a vállát Barba és bele is kezdtünk a nehezébe.
- Figyeljenek, én nagyon örülök, hogy a főnökük azt mondta, azt csinálják, amit a csapatfőnökünk mond maguknak, de van egy kis probléma. - Kezdtem bele, miután az egyszerre húszan beszélő
ember sereg szavaiból leszűrtem a lényeget és össze tudtam valamennyire pakolni azt a fejembe.
Annak az egynek örültem csupán, hogy végre magyarul dumálhatok, mert ha még ezt angolul
kéne összetennem, asszem megőrülnék.
- Mi az? - Kérdezte az egyik sapkás fazon a falnak dőlve.
- Nincs itt a csapatfőnököm. - Tájékoztattam őket egyszerűn. Azt hittem hamar megértik majd,
de azért csodákra ne várjunk. Az ember azért ember, hogy mindenbe belekössön. Ez az elv most
itt nagyon is érvényesült.
- És maga ki? Egy szervező?
- Versenyző. - Néztem a másikra mérgesen, aki a kólájával volt elfoglalva.
- Ha-ha... Jah! És ezt higgyük is el?
- Ha nem hiszik, akkor az a maguk baja. Egy a lényeg, hogy a cuccoknak le kell kerülniük még
ma a kamionokról, ugyanis holnap is jönnek még vagy ennyien az autókkal és a többi alkatrésszel. Szóval munkára emberek!
- Én egy csajtól aztán nem fogadok el utasításokat. - Jelentette ki a hitetlenkedő.
- Az ágyban is ilyen vezető típus vagy? Letesztelhetlek? - Lépett mellém egy másik, mire én
elfintorodtam. "Úgy látszik a legjobbakat fogtam ki most is! Minden rakodó munkás ilyen?"
- Nem! - Ráztam meg a fejem és kezdtem elveszteni az önbizalmamat. Nem tehetek róla,
beképzelt nagypofájú emberek között, mindig halkabb és félénkebb leszek.
- Ugyan már! Csak egy éjszaka... vagy akár most... Tuti üres az egyik kamion.
- Nem ilyen célokra! - Hallottam magam mögött. Lassan hátra fordultam és immár
a hanghoz tartozó arcot is megpillantottam. Hálásan néztem Zsoltira, mire Ő intett
a fejével, hogy lerendezi ezt. - Menj a kamionba, nem lesz gond! - Enyhült meg a hangja.
- Nem mész te? - Súgtam oda neki bátortalanul, amin nagyon meglepődött.
- Én csak Marco alkatrészeinél tudok segíteni. Azt majd megcsinálom helyetted, oké?
- Persze és köszi! - Adtam egy puszit az arcára aztán már el is mentem.
A nap nem mondhatnám, hogy hamar elment volna, de megosztottuk a munkát, így rögtön
könnyebbé vált. A szerelők közül egy mutogatta a munkásoknak, hogy hová rakják a dobozokat,
a többiek roham tempóban pakolták ki a tartalmukat, én a kamionon irányítottam a dolgokat,
Zsolti pedig egész végig szemmel tartotta a rakodókat, hogy egy rossz szót se szólhassanak
hozzám. Aztán ahogy Barba alkatrészeihez értünk változott a helyzet. Zsolt ugrott fel a kamionra, én meg beálltam a szerelőkhöz segíteni. Már nagyjából megszoktam, hogy minek hol a helye nálam és gondoltam a csapattársam felség területe sem különbözhet sokkal az enyémtől. Ha pedig időnként tévedtem, rám szólt egy-egy szerelő és a valós helyére rakta az adott tárgyat.
Mikor már egy ideje pakoltunk és Marco is megbeszélte a dolgokat a kamionosokkal valamint
ellátta a többi feladatot, amit a mérnököm rá sózott, beállt hozzánk dolgozni. Ezalatt pedig Fred a
telefon frontot tartotta kézben. Elintézte, hogy az autóinkat csak szerdán szállítsák, ugyanis
még így is volt egy kevés kütyü, ami még nem került teljesen a helyére. Valamint a többi
szerelőnkkel is beszélt, hogy holnap induljanak ide. Végezetül pedig leadta Luca rendelését,
amit Ő véletlen se tudott volna megcsinálni, hogy segítse a kollégáját.
Csak este hétkor szállingoztunk az egyik büféhez, ami direkt erre a célra már ma kinyitott.
Egyesével rogytunk le egy hosszú asztalhoz. Voltunk összesen kilencen, ahhoz képest,
amit ma végrehajtottunk nem volt semmi.
- Asszem most leginkább egy forró fürdőt és egy puha ágyat akarok. - Jelentette ki
Fred, aki utolsóként érkezett és megelégedett egy szendviccsel. Nem semmi srác.
- Nem leptél meg! - Nevetett erőtlenül Rodrigo, Marco egyik szerelője és félretolva a
tányérját elfeküdt az asztalon.
- Fáradt vagyok! - Jelentette ki Lipe miközben elkezdett enni.
- Én is! - Mondtam és követtem Rod példáját.
- Haverok! - Kiáltott fel végül fel Juan pár perc punnyadás után, mire az egész banda
rákapta a tekintetét. Mi sikeresen össze is fejeltünk drága alvó társammal. - Mi lesz az
éjszakai élettel? Állítólag itt vannak a legjobb csajok.
- Hülye vagy? - Kérdeztem meglepetten és elfacsart képpel simogattam a fejemet. Erre
persze mindenkiből kitört a röhögés, kivéve a vádlottból.
- Juan! A lányok holnap is itt lesznek. - Közölte egyszerűen Tom és ha már Ő nem
viccelődik valamint nem megy bulizni sem, ott már gáz van.
- És mi holnap is dolgozunk Haver! - Mondta keserűen szegényke. Már kezdtem
megsajnálni, de ha tovább haverozgat itt nekem drasztikus lépésre szánom el magam.
Juannak ugyanis jó szokása volt, hogy mindenkit havernak szólított, így egy nap
akár százszor is hallhattuk ezt tőle. Ráadásul nem igazán látszott, hogy unná. A többiek
szerintem már megszokták az évek alatt, így csak nekem volt zavaró a dolog.
- Pontosan! - Mondták egyszerre vagy négyen-öten.
- Inkább aludd ki magad és majd szerdán vagy csütörtökön elmegyünk valahová,
rendben? - Ütögette meg erőtlenül Fred a vállát. - És ez mindenkinek szól. Most
elmondom, hogy holnap ki mit csinál, okés? - Éledt fel egy kicsit.
- Neeem! - Kiáltottunk rá egyszerre, aztán felálltunk az asztaltól.
- Jó, oké! - Törődött bele a sorsába és már jött is utánunk a parkoló felé. - Akkor
holnap hétkor a boxban! Jó éjszakát! - Kiáltott még oda nekünk és csak ekkor
néztem körbe. Még állt ott néhány autó, de leginkább a mieink voltak azok. Voltak
csapatok, akik még meg sem érkeztek, de mi már itt voltunk, akcióra készen, várva
a csodára és reménykedve, hogy Marcot még előrébb tudjuk segíteni majd a
pontversenyben. Viszont nekem is nagy álmom volt megnyerni ezt a futamot, amit
mindenki jól tudott és támogatott is benne. Ez a jó a kisebb szériákban és ezért
imádok itt lenni.
2010. június 7., hétfő
2010. június 6., vasárnap
19. rész
Hajnali négy órakor szólalt meg az ébresztőm, ami ha nem az új mobilom lett volna tutira falhoz vágom. De mivel az volt, inkább megnyomtam a szundi gombot és visszaaludtam a segítségével még fél órát, amikor is, mint valami elmebeteg ugrottam ki az ágyból.
- Szent Ég! Elkésem... - Estem pofára a fürdő ajtaja előtt. - Jöhet még jobb? Hülye kérdés, ennél már csak rosszabb fog jönni!
A hotelhez vezető pár métert a buszmegállótól aztán fél órás késéssel, a bőröndjeimmel rohanva tettem meg, érdekes látványt nyújtva a néhány, már a parkolóban álldogáló szerelőnek.
- Megint elaludtál? - Nevetett Juan. - Hihetetlen vagy! A saját országodban.
- A telefon... - Kezdtem a magyarázkodásba.
- Ne fogd a telefonodra, te nyomtad ki! - Szakított félbe Lipe.
- Igen, de...
- Ebből jól már nem kerülsz ki Chica. - Szólt közbe Tom. "Jó, hogy tud egy szót spanyolul!"
- Köszi, én...
- Menj! - Mondták vagy öten egyszerre, én pedig csak megráztam a fejem és elindultam Marco irányába, aki a falnak dőlve olvasott valami autós magazint.
- Szia! - Köszöntem rá hangosan, mire rögtön felkapta a fejét és ijedten nézett rám.
- Szia! - Lépett hozzám és adott két puszit. - Gyere!- Vette el a csomagjaimat és rögtön a lift felé igyekeztünk. Csodáltam, hogy kihagyjuk a bejelentkezést, de azt hittem, hogy Marco már elkérte az én kártyámat is. Hát ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.
- Te most csak viccelsz! - Jelentettem ki, mint sem hogy kérdezzem. A válaszok ugyanis nagyon rémisztőek tudnak lenni olykor.
- Miért? Nem tetszik? - Mosolygott Barba, én pedig körbejártam a szobát és egy picit megörültem, hogy megláttam egy külön álló helységet. De mikor benyitottam beigazolódott a gyanúm, csak a fürdő volt.
- Nem! - Mondtam morcisan. - Miért?
- Mert az előző hotel nagyon drága volt.
- Remek! - Duzzogtam még mindig egy picit. - Melyik az én ágyam?
- Melyiket szeretnéd? - Kérdezte előzékenyen, de azért a fürdőhöz közelebbin volt már a bőröndje. "Kis cseles! Nem tudja, hogy én csak akkor kelek fel mikor már muszáj? Még hogy én versenyezzek reggel a zuhanyért... Mikor odaérek, odaérek, nem sietek én sehová."
- Azt! - Mutattam a másikra. "Legyen neki gyerek nap." Mosolyogva bólintott és magamra hagyott hagy pakolásszam ki a cuccaimat. Az ajtó mellett ugyanis volt két szekrény, kilométerekre az ágyamtól. "Remek, majd minden éjszaka keresztül esek Marcon, miközben valami nélkülözhetetlen vackot akarok kivenni a szekrényből... Várjunk csak. Marco... Ő most kint van, a kártyája az éjjeli szekrényen, az ajtó résnyire nyitva... Legyek ennyire szemét? Nem kérdés!" Rögtön oda is rohantam és bezártam a bejárati ajtót, kikapcsoltam a mobilom és beugrottam az ágyba. "Nem is rossz! És most alvás!" Parancsoltam magamra és mosolyogva csuktam be a szemeimet.
Az álmom azonban nem volt nyugodtnak mondható, Barba dörömbölése zavarta meg fél óra múlva. Először türelmesen kopogott, majd elkezdett beszélni hozzám, végül abbahagyta. Legalábbis ezt hittem. Aztán megszólalt az éjeli szekrényen lévő telefon. "A jó életbe, én kicsinállak Marco!"
- Igen? - Szóltam bele egy Csepet idegesen.
- Jó napot kisasszony. Elnézést a zavarásért, de egy úr magát keresi. Azt állítja, hogy közösen
béreltek szobát és most nem nyitja ki neki az ajtót. - Hallottam a fiatal férfi hangját.
- Biztos csak fent hagyta a kulcsát, én pedig elaludtam. Megtenné, hogy megmondja neki,
hogy jöjjön fel? - Kérdeztem elővéve a legjobb modorom, ami elég nagy fejtörést jelentett néha.
- Ez csak természetes kisasszony. További szép napot!
- Magának is! - Vágtam le a telefont, de azért csak kíméletesen.
Barba persze fél perc múlva mosolyogva állt az ajtóban és a kezembe nyomott egy csapat
egyenruhát. Nem volt most kedvem ezen vitázni. Főképp, mert jól tudtam, most neki volt igaza.
Így inkább bevonultam a fürdőbe és gyorsan magamra kapkodtam a ruhákat, majd összefogtam
a hajam és indulásra készen álltam előtte, mint valami kis óvodás. Ő bólintott és már meg is
indultunk a parkoló felé.
- Szent Ég! Elkésem... - Estem pofára a fürdő ajtaja előtt. - Jöhet még jobb? Hülye kérdés, ennél már csak rosszabb fog jönni!
A hotelhez vezető pár métert a buszmegállótól aztán fél órás késéssel, a bőröndjeimmel rohanva tettem meg, érdekes látványt nyújtva a néhány, már a parkolóban álldogáló szerelőnek.
- Megint elaludtál? - Nevetett Juan. - Hihetetlen vagy! A saját országodban.
- A telefon... - Kezdtem a magyarázkodásba.
- Ne fogd a telefonodra, te nyomtad ki! - Szakított félbe Lipe.
- Igen, de...
- Ebből jól már nem kerülsz ki Chica. - Szólt közbe Tom. "Jó, hogy tud egy szót spanyolul!"
- Köszi, én...
- Menj! - Mondták vagy öten egyszerre, én pedig csak megráztam a fejem és elindultam Marco irányába, aki a falnak dőlve olvasott valami autós magazint.
- Szia! - Köszöntem rá hangosan, mire rögtön felkapta a fejét és ijedten nézett rám.
- Szia! - Lépett hozzám és adott két puszit. - Gyere!- Vette el a csomagjaimat és rögtön a lift felé igyekeztünk. Csodáltam, hogy kihagyjuk a bejelentkezést, de azt hittem, hogy Marco már elkérte az én kártyámat is. Hát ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.
- Te most csak viccelsz! - Jelentettem ki, mint sem hogy kérdezzem. A válaszok ugyanis nagyon rémisztőek tudnak lenni olykor.
- Miért? Nem tetszik? - Mosolygott Barba, én pedig körbejártam a szobát és egy picit megörültem, hogy megláttam egy külön álló helységet. De mikor benyitottam beigazolódott a gyanúm, csak a fürdő volt.
- Nem! - Mondtam morcisan. - Miért?
- Mert az előző hotel nagyon drága volt.
- Remek! - Duzzogtam még mindig egy picit. - Melyik az én ágyam?
- Melyiket szeretnéd? - Kérdezte előzékenyen, de azért a fürdőhöz közelebbin volt már a bőröndje. "Kis cseles! Nem tudja, hogy én csak akkor kelek fel mikor már muszáj? Még hogy én versenyezzek reggel a zuhanyért... Mikor odaérek, odaérek, nem sietek én sehová."
- Azt! - Mutattam a másikra. "Legyen neki gyerek nap." Mosolyogva bólintott és magamra hagyott hagy pakolásszam ki a cuccaimat. Az ajtó mellett ugyanis volt két szekrény, kilométerekre az ágyamtól. "Remek, majd minden éjszaka keresztül esek Marcon, miközben valami nélkülözhetetlen vackot akarok kivenni a szekrényből... Várjunk csak. Marco... Ő most kint van, a kártyája az éjjeli szekrényen, az ajtó résnyire nyitva... Legyek ennyire szemét? Nem kérdés!" Rögtön oda is rohantam és bezártam a bejárati ajtót, kikapcsoltam a mobilom és beugrottam az ágyba. "Nem is rossz! És most alvás!" Parancsoltam magamra és mosolyogva csuktam be a szemeimet.
Az álmom azonban nem volt nyugodtnak mondható, Barba dörömbölése zavarta meg fél óra múlva. Először türelmesen kopogott, majd elkezdett beszélni hozzám, végül abbahagyta. Legalábbis ezt hittem. Aztán megszólalt az éjeli szekrényen lévő telefon. "A jó életbe, én kicsinállak Marco!"
- Igen? - Szóltam bele egy Csepet idegesen.
- Jó napot kisasszony. Elnézést a zavarásért, de egy úr magát keresi. Azt állítja, hogy közösen
béreltek szobát és most nem nyitja ki neki az ajtót. - Hallottam a fiatal férfi hangját.
- Biztos csak fent hagyta a kulcsát, én pedig elaludtam. Megtenné, hogy megmondja neki,
hogy jöjjön fel? - Kérdeztem elővéve a legjobb modorom, ami elég nagy fejtörést jelentett néha.
- Ez csak természetes kisasszony. További szép napot!
- Magának is! - Vágtam le a telefont, de azért csak kíméletesen.
Barba persze fél perc múlva mosolyogva állt az ajtóban és a kezembe nyomott egy csapat
egyenruhát. Nem volt most kedvem ezen vitázni. Főképp, mert jól tudtam, most neki volt igaza.
Így inkább bevonultam a fürdőbe és gyorsan magamra kapkodtam a ruhákat, majd összefogtam
a hajam és indulásra készen álltam előtte, mint valami kis óvodás. Ő bólintott és már meg is
indultunk a parkoló felé.
18. rész
Reggel vagy fél órát szenvedtem az ágyban, mire sikerült kimásznom belőle. Ez az eredmény is
leginkább Frednek köszönhető, aki felhívott telefonon és megosztotta velem a nagy bölcsességét, miszerint, aki este tud száguldozni, az reggel lábra tud állni.
- A frászt! Azt csak hiszed! - Indultam el a fürdő felé. - Legalább nem kell pizsiben végigmásznom a folyosón, mint az előző szállodákban. Nah jó, az utcsó kivétel volt. Biztos valami akció... - Álltam be a zuhany alá. És melyik csapot nyitom meg? A hideget. - Neee! - Kiabáltam, mire egy láncreakciót indítottam el. Először is kiestem a zuhany fülkéből, utána nagy nehezen sikerült visszamásznom, miközben az ajtómon dörömbölni kezdtek.
- Kitti! Jól vagy? - Hallottam Marco aggodó hangját, de a sokkos állapotom és a kabin ajtajával
való babrálás miatt nem tudtam válaszolni. "Perszeee előbb kiesek rajta, most meg nem nyílik
ki." - Bemegyek! - Közölte az elhatározást és éppen hogy az utolsó pillanatban sikerült egy törölközőt magam köré csavarni.
- Jól vagyok! - Mondtam fa pofával, mire mindketten elnevettük magunkat.
- Látom! Fordítsd jobbra és kinyílik. - Hát tényleg ki is nyílt.
- Kösz!
- A lábad! - Nézett elfehéredett arccal. Én követtem a tekintetét és megláttam mi az ijedség oka. Az említett testrészemből a vér kisebb folyóként ömlött a térdemtől egészen le a bokámig, de a rémültség nagyobb volt, mint a baj. Legalábbis reméltem, hogy ez így van. Visszaálltam a zuhanyzóba és hideg vízzel lemostam a lábamról a vért. - Gyere! Lefertőtlenítem.
- Nem érdekes! - Makacskodtam, de ő lehajolt és a vállára kapott. Asszem eléggé ismerhet, hogy tudja, e nélkül nem ér el nálam semmit. Most még az ellenkezéshez is fáradt voltam, úgyhogy hagytam, hogy becipeljen az ágyra és elővegye az elsősegély ládát. - Nem mély. - Közölte, mikor a betadinnal lekente. "Ez legalább nem csíp." Aztán kaptam egy szép kis kötést is, ami befedte szinte az egész vádlimat. Hogy hogyan sikerült ezt véghezvinnem ne kérdezze senki, mert én se tudom. - Kész! - Mondta végül.
- Köszönöm! - Csak ekkor néztem végig rajta. Csupán egy boxer volt rajta. "Így ment ki a folyosóra is.
Jó kis közönsége lehetett... És amint látom nincs is mért szégyenkeznie... Nah jó Kitti! Önuralom... Csak a szemébe nézz!"
- Valami baj van? Fáj?
- Nem! - Mondtam gyorsa és szerintem egy kicsit el is vörösödhettem, mert az arcom elég szépen égett.
- Akkor öltözz fel! 10 perc múlva indulunk!
- Hová? - Néztem rá értetlenül.
- A reptérre! Fred nem ér rá, én viszlek ki!
- Hívok taxit.
- Nem kell, szívesen kiviszlek!
- Köszi! - Mosolyogtam és bele is fogtam az öltözködésbe.
Az autóúton végig hülyéskedtünk. Kezdve ott, hogy nem tudtuk eldönteni mit is hallgassunk.
Barba valami spanyol adóra kapcsolt, ami úgy látszik még itt is fogható, sajnos. Azért engem sem kellett félteni, ahogy észbe kaptam át is kapcsoltam egy amerikai számokat játszóra, amit még Tom mutatott a boxba. El is kezdődött rögtön a csata az ujjaink között, míg végül egyikünk elnyomhatta a gombot és egy francia szám szólalt meg hirtelen. Egymásra néztünk nagy szemekkel, majd elnevettük magunkat. Az őrületet fokozva belekezdtem az improvizálásba. Marco pedig 2 perc kín szenvedés után kikapcsolta inkább a rádiót, mire már megtanultam a refrént, így immár zenei aláfestés nélkül folytattam.
- Gonosz! - Kiáltottam rá és rácsaptam a vállára.
- Aúú! - Színészkedett és még a kormányt is elengedte. "Meg fogunk halni!" Gyorsan a kormányért kaptam, de Ő megelőzött.
- Lassú! - Mosolygott és mintha a nyelvét is kinyújtotta volna.
- Őrült! - Játszottam most én egy kicsit az agyam.
Magyarán minket sem kell félteni az unalomtól, bár a kapcsolatunk még csak most kezdett igazán oldottá válni, amit én egy csöppet sem bántam. Eddig csak a szerelők voltak olyan hülyék, mint amilyen én tudtam lenni néha, illetve velük mindig, most pedig már Marco is.
Magyarországon már fele ennyire sem éreztem jól magam. Kezdjük ott, hogy az albérletben csak egy levél fogadott miszerint Fédráék leugrottak Balatonra. "Mintha ez olyan természetes lenne..." Folytatva azzal, hogy egyedül tévézhettem 3 héten keresztül, mikor is kaptam egy levelet a mérnökömtől.
'Kedves Kitti!
Biztos nagyon elfoglalt vagy, de a segítségedre van szükségem. Max csak csütörtök este jön és
rám hagyta a kamionokat valamint a boxokat.
Várlak hétfő reggel 7-kor a Hungaroringen, ne késs el!
És Max kéri, hogy költözz te is be a Hotel Expoba, Marcoval majd a bejáratnál kell találkoznod
6 órakor. Tudom, most azt kérdezed magadtól, hogy reggel-e. Igen akkor, úgyhogy kelj fel időben!
Köszi: Fred'
És mindezt vasárnap este 8-kor.
"Nah igen, már a kedvesnél gondolhattam volna, hogy nem kéne tovább olvasni. Hulla fáradt vagyok, csak egy ágyra vágyom, mint mindig és most még pakolhatok össze...." Inkább a további gondolataimat megtartom magamnak.
leginkább Frednek köszönhető, aki felhívott telefonon és megosztotta velem a nagy bölcsességét, miszerint, aki este tud száguldozni, az reggel lábra tud állni.
- A frászt! Azt csak hiszed! - Indultam el a fürdő felé. - Legalább nem kell pizsiben végigmásznom a folyosón, mint az előző szállodákban. Nah jó, az utcsó kivétel volt. Biztos valami akció... - Álltam be a zuhany alá. És melyik csapot nyitom meg? A hideget. - Neee! - Kiabáltam, mire egy láncreakciót indítottam el. Először is kiestem a zuhany fülkéből, utána nagy nehezen sikerült visszamásznom, miközben az ajtómon dörömbölni kezdtek.
- Kitti! Jól vagy? - Hallottam Marco aggodó hangját, de a sokkos állapotom és a kabin ajtajával
való babrálás miatt nem tudtam válaszolni. "Perszeee előbb kiesek rajta, most meg nem nyílik
ki." - Bemegyek! - Közölte az elhatározást és éppen hogy az utolsó pillanatban sikerült egy törölközőt magam köré csavarni.
- Jól vagyok! - Mondtam fa pofával, mire mindketten elnevettük magunkat.
- Látom! Fordítsd jobbra és kinyílik. - Hát tényleg ki is nyílt.
- Kösz!
- A lábad! - Nézett elfehéredett arccal. Én követtem a tekintetét és megláttam mi az ijedség oka. Az említett testrészemből a vér kisebb folyóként ömlött a térdemtől egészen le a bokámig, de a rémültség nagyobb volt, mint a baj. Legalábbis reméltem, hogy ez így van. Visszaálltam a zuhanyzóba és hideg vízzel lemostam a lábamról a vért. - Gyere! Lefertőtlenítem.
- Nem érdekes! - Makacskodtam, de ő lehajolt és a vállára kapott. Asszem eléggé ismerhet, hogy tudja, e nélkül nem ér el nálam semmit. Most még az ellenkezéshez is fáradt voltam, úgyhogy hagytam, hogy becipeljen az ágyra és elővegye az elsősegély ládát. - Nem mély. - Közölte, mikor a betadinnal lekente. "Ez legalább nem csíp." Aztán kaptam egy szép kis kötést is, ami befedte szinte az egész vádlimat. Hogy hogyan sikerült ezt véghezvinnem ne kérdezze senki, mert én se tudom. - Kész! - Mondta végül.
- Köszönöm! - Csak ekkor néztem végig rajta. Csupán egy boxer volt rajta. "Így ment ki a folyosóra is.
Jó kis közönsége lehetett... És amint látom nincs is mért szégyenkeznie... Nah jó Kitti! Önuralom... Csak a szemébe nézz!"
- Valami baj van? Fáj?
- Nem! - Mondtam gyorsa és szerintem egy kicsit el is vörösödhettem, mert az arcom elég szépen égett.
- Akkor öltözz fel! 10 perc múlva indulunk!
- Hová? - Néztem rá értetlenül.
- A reptérre! Fred nem ér rá, én viszlek ki!
- Hívok taxit.
- Nem kell, szívesen kiviszlek!
- Köszi! - Mosolyogtam és bele is fogtam az öltözködésbe.
Az autóúton végig hülyéskedtünk. Kezdve ott, hogy nem tudtuk eldönteni mit is hallgassunk.
Barba valami spanyol adóra kapcsolt, ami úgy látszik még itt is fogható, sajnos. Azért engem sem kellett félteni, ahogy észbe kaptam át is kapcsoltam egy amerikai számokat játszóra, amit még Tom mutatott a boxba. El is kezdődött rögtön a csata az ujjaink között, míg végül egyikünk elnyomhatta a gombot és egy francia szám szólalt meg hirtelen. Egymásra néztünk nagy szemekkel, majd elnevettük magunkat. Az őrületet fokozva belekezdtem az improvizálásba. Marco pedig 2 perc kín szenvedés után kikapcsolta inkább a rádiót, mire már megtanultam a refrént, így immár zenei aláfestés nélkül folytattam.
- Gonosz! - Kiáltottam rá és rácsaptam a vállára.
- Aúú! - Színészkedett és még a kormányt is elengedte. "Meg fogunk halni!" Gyorsan a kormányért kaptam, de Ő megelőzött.
- Lassú! - Mosolygott és mintha a nyelvét is kinyújtotta volna.
- Őrült! - Játszottam most én egy kicsit az agyam.
Magyarán minket sem kell félteni az unalomtól, bár a kapcsolatunk még csak most kezdett igazán oldottá válni, amit én egy csöppet sem bántam. Eddig csak a szerelők voltak olyan hülyék, mint amilyen én tudtam lenni néha, illetve velük mindig, most pedig már Marco is.
Magyarországon már fele ennyire sem éreztem jól magam. Kezdjük ott, hogy az albérletben csak egy levél fogadott miszerint Fédráék leugrottak Balatonra. "Mintha ez olyan természetes lenne..." Folytatva azzal, hogy egyedül tévézhettem 3 héten keresztül, mikor is kaptam egy levelet a mérnökömtől.
'Kedves Kitti!
Biztos nagyon elfoglalt vagy, de a segítségedre van szükségem. Max csak csütörtök este jön és
rám hagyta a kamionokat valamint a boxokat.
Várlak hétfő reggel 7-kor a Hungaroringen, ne késs el!
És Max kéri, hogy költözz te is be a Hotel Expoba, Marcoval majd a bejáratnál kell találkoznod
6 órakor. Tudom, most azt kérdezed magadtól, hogy reggel-e. Igen akkor, úgyhogy kelj fel időben!
Köszi: Fred'
És mindezt vasárnap este 8-kor.
"Nah igen, már a kedvesnél gondolhattam volna, hogy nem kéne tovább olvasni. Hulla fáradt vagyok, csak egy ágyra vágyom, mint mindig és most még pakolhatok össze...." Inkább a további gondolataimat megtartom magamnak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
