20. rész

A hotel előtti parkolóban egy Seat Leon cupra várt ránk. "Most megelégedett ezzel is a Merci után? Mondjuk azzal a verdával jól kiszórakoztuk magunkat." Idéztem fel a pár héttel ezelőtti emlékeimet. Ez a kocsi viszont sokkal jobban megtetszett nekem, talán túlságosan is. Látszott Marcon, hogy Ő is nagyon szívesen vezeti. Jó volt látni az arcát, mikor a kormány mögött ült. Annyira élvezett egy-két előzést az utakon vagy a kátyúk kerülgetését. Néha rászóltam, de legtöbbször röhögtem rajta.
Mikor aztán kiértünk, nagyobb volt a felfordulás, mint amekkorára számíthattunk.
- Mondtam már a fenébe is! A boxokba való cuccokat, amik hamarabb ideértek, ne a kamionok helyeire rakodjátok, hanem a boxokba dobáljátok le őket. - Kiabált a fejét fogva Fred. - És nem, nem kell őket helyre tenni. - Tette még hozzá halkan, bár tudta, úgyis semmibe veszik a kérését és rögtön a már helyükön álló rakodó felületre pakolják őket.
- Hey! - Kiáltottam rá. - Segítsünk?
- Sziasztok, jó lenne. A kirakodó munkások fele magyar és nem értik, hogy mit kell csinálniuk. Kitti...
- Oké-oké, megyek. - Mondtam, mire ő a munkások irányába intett.
- Marco, te a sofőrökkel beszélj, hogy hová álljanak be, én pedig a szerelőinket fogom munkába, akik eddig ideértek. Nem vagyunk valami sokan. - Hajtotta le szomorkásan a fejét.
- Nyugodj meg! Minden rendben lesz! - Ütögette meg a vállát Barba és bele is kezdtünk a nehezébe.

- Figyeljenek, én nagyon örülök, hogy a főnökük azt mondta, azt csinálják, amit a csapatfőnökünk mond maguknak, de van egy kis probléma. - Kezdtem bele, miután az egyszerre húszan beszélő
ember sereg szavaiból leszűrtem a lényeget és össze tudtam valamennyire pakolni azt a fejembe.
Annak az egynek örültem csupán, hogy végre magyarul dumálhatok, mert ha még ezt angolul
kéne összetennem, asszem megőrülnék.
- Mi az? - Kérdezte az egyik sapkás fazon a falnak dőlve.
- Nincs itt a csapatfőnököm. - Tájékoztattam őket egyszerűn. Azt hittem hamar megértik majd,
de azért csodákra ne várjunk. Az ember azért ember, hogy mindenbe belekössön. Ez az elv most
itt nagyon is érvényesült.
- És maga ki? Egy szervező?
- Versenyző. - Néztem a másikra mérgesen, aki a kólájával volt elfoglalva.
- Ha-ha... Jah! És ezt higgyük is el?
- Ha nem hiszik, akkor az a maguk baja. Egy a lényeg, hogy a cuccoknak le kell kerülniük még
ma a kamionokról, ugyanis holnap is jönnek még vagy ennyien az autókkal és a többi alkatrésszel. Szóval munkára emberek!
- Én egy csajtól aztán nem fogadok el utasításokat. - Jelentette ki a hitetlenkedő.
- Az ágyban is ilyen vezető típus vagy? Letesztelhetlek? - Lépett mellém egy másik, mire én
elfintorodtam. "Úgy látszik a legjobbakat fogtam ki most is! Minden rakodó munkás ilyen?"
- Nem! - Ráztam meg a fejem és kezdtem elveszteni az önbizalmamat. Nem tehetek róla,
beképzelt nagypofájú emberek között, mindig halkabb és félénkebb leszek.
- Ugyan már! Csak egy éjszaka... vagy akár most... Tuti üres az egyik kamion.
- Nem ilyen célokra! - Hallottam magam mögött. Lassan hátra fordultam és immár
a hanghoz tartozó arcot is megpillantottam. Hálásan néztem Zsoltira, mire Ő intett
a fejével, hogy lerendezi ezt. - Menj a kamionba, nem lesz gond! - Enyhült meg a hangja.
- Nem mész te? - Súgtam oda neki bátortalanul, amin nagyon meglepődött.
- Én csak Marco alkatrészeinél tudok segíteni. Azt majd megcsinálom helyetted, oké?
- Persze és köszi! - Adtam egy puszit az arcára aztán már el is mentem.

A nap nem mondhatnám, hogy hamar elment volna, de megosztottuk a munkát, így rögtön
könnyebbé vált. A szerelők közül egy mutogatta a munkásoknak, hogy hová rakják a dobozokat,
a többiek roham tempóban pakolták ki a tartalmukat, én a kamionon irányítottam a dolgokat,
Zsolti pedig egész végig szemmel tartotta a rakodókat, hogy egy rossz szót se szólhassanak
hozzám. Aztán ahogy Barba alkatrészeihez értünk változott a helyzet. Zsolt ugrott fel a kamionra, én meg beálltam a szerelőkhöz segíteni. Már nagyjából megszoktam, hogy minek hol a helye nálam és gondoltam a csapattársam felség területe sem különbözhet sokkal az enyémtől. Ha pedig időnként tévedtem, rám szólt egy-egy szerelő és a valós helyére rakta az adott tárgyat.
Mikor már egy ideje pakoltunk és Marco is megbeszélte a dolgokat a kamionosokkal valamint
ellátta a többi feladatot, amit a mérnököm rá sózott, beállt hozzánk dolgozni. Ezalatt pedig Fred a
telefon frontot tartotta kézben. Elintézte, hogy az autóinkat csak szerdán szállítsák, ugyanis
még így is volt egy kevés kütyü, ami még nem került teljesen a helyére. Valamint a többi
szerelőnkkel is beszélt, hogy holnap induljanak ide. Végezetül pedig leadta Luca rendelését,
amit Ő véletlen se tudott volna megcsinálni, hogy segítse a kollégáját.

Csak este hétkor szállingoztunk az egyik büféhez, ami direkt erre a célra már ma kinyitott.
Egyesével rogytunk le egy hosszú asztalhoz. Voltunk összesen kilencen, ahhoz képest,
amit ma végrehajtottunk nem volt semmi.
- Asszem most leginkább egy forró fürdőt és egy puha ágyat akarok. - Jelentette ki
Fred, aki utolsóként érkezett és megelégedett egy szendviccsel. Nem semmi srác.
- Nem leptél meg! - Nevetett erőtlenül Rodrigo, Marco egyik szerelője és félretolva a
tányérját elfeküdt az asztalon.
- Fáradt vagyok! - Jelentette ki Lipe miközben elkezdett enni.
- Én is! - Mondtam és követtem Rod példáját.
- Haverok! - Kiáltott fel végül fel Juan pár perc punnyadás után, mire az egész banda
rákapta a tekintetét. Mi sikeresen össze is fejeltünk drága alvó társammal. - Mi lesz az
éjszakai élettel? Állítólag itt vannak a legjobb csajok.
- Hülye vagy? - Kérdeztem meglepetten és elfacsart képpel simogattam a fejemet. Erre
persze mindenkiből kitört a röhögés, kivéve a vádlottból.
- Juan! A lányok holnap is itt lesznek. - Közölte egyszerűen Tom és ha már Ő nem
viccelődik valamint nem megy bulizni sem, ott már gáz van.
- És mi holnap is dolgozunk Haver! - Mondta keserűen szegényke. Már kezdtem
megsajnálni, de ha tovább haverozgat itt nekem drasztikus lépésre szánom el magam.
Juannak ugyanis jó szokása volt, hogy mindenkit havernak szólított, így egy nap
akár százszor is hallhattuk ezt tőle. Ráadásul nem igazán látszott, hogy unná. A többiek
szerintem már megszokták az évek alatt, így csak nekem volt zavaró a dolog.
- Pontosan! - Mondták egyszerre vagy négyen-öten.
- Inkább aludd ki magad és majd szerdán vagy csütörtökön elmegyünk valahová,
rendben? - Ütögette meg erőtlenül Fred a vállát. - És ez mindenkinek szól. Most
elmondom, hogy holnap ki mit csinál, okés? - Éledt fel egy kicsit.
- Neeem! - Kiáltottunk rá egyszerre, aztán felálltunk az asztaltól.
- Jó, oké! - Törődött bele a sorsába és már jött is utánunk a parkoló felé. - Akkor
holnap hétkor a boxban! Jó éjszakát! - Kiáltott még oda nekünk és csak ekkor
néztem körbe. Még állt ott néhány autó, de leginkább a mieink voltak azok. Voltak
csapatok, akik még meg sem érkeztek, de mi már itt voltunk, akcióra készen, várva
a csodára és reménykedve, hogy Marcot még előrébb tudjuk segíteni majd a
pontversenyben. Viszont nekem is nagy álmom volt megnyerni ezt a futamot, amit
mindenki jól tudott és támogatott is benne. Ez a jó a kisebb szériákban és ezért
imádok itt lenni.