18. rész

Reggel vagy fél órát szenvedtem az ágyban, mire sikerült kimásznom belőle. Ez az eredmény is
leginkább Frednek köszönhető, aki felhívott telefonon és megosztotta velem a nagy bölcsességét, miszerint, aki este tud száguldozni, az reggel lábra tud állni.
- A frászt! Azt csak hiszed! - Indultam el a fürdő felé. - Legalább nem kell pizsiben végigmásznom a folyosón, mint az előző szállodákban. Nah jó, az utcsó kivétel volt. Biztos valami akció... - Álltam be a zuhany alá. És melyik csapot nyitom meg? A hideget. - Neee! - Kiabáltam, mire egy láncreakciót indítottam el. Először is kiestem a zuhany fülkéből, utána nagy nehezen sikerült visszamásznom, miközben az ajtómon dörömbölni kezdtek.
- Kitti! Jól vagy? - Hallottam Marco aggodó hangját, de a sokkos állapotom és a kabin ajtajával
való babrálás miatt nem tudtam válaszolni. "Perszeee előbb kiesek rajta, most meg nem nyílik
ki." - Bemegyek! - Közölte az elhatározást és éppen hogy az utolsó pillanatban sikerült egy törölközőt magam köré csavarni.
- Jól vagyok! - Mondtam fa pofával, mire mindketten elnevettük magunkat.
- Látom! Fordítsd jobbra és kinyílik. - Hát tényleg ki is nyílt.
- Kösz!
- A lábad! - Nézett elfehéredett arccal. Én követtem a tekintetét és megláttam mi az ijedség oka. Az említett testrészemből a vér kisebb folyóként ömlött a térdemtől egészen le a bokámig, de a rémültség nagyobb volt, mint a baj. Legalábbis reméltem, hogy ez így van. Visszaálltam a zuhanyzóba és hideg vízzel lemostam a lábamról a vért. - Gyere! Lefertőtlenítem.
- Nem érdekes! - Makacskodtam, de ő lehajolt és a vállára kapott. Asszem eléggé ismerhet, hogy tudja, e nélkül nem ér el nálam semmit. Most még az ellenkezéshez is fáradt voltam, úgyhogy hagytam, hogy becipeljen az ágyra és elővegye az elsősegély ládát. - Nem mély. - Közölte, mikor a betadinnal lekente. "Ez legalább nem csíp." Aztán kaptam egy szép kis kötést is, ami befedte szinte az egész vádlimat. Hogy hogyan sikerült ezt véghezvinnem ne kérdezze senki, mert én se tudom. - Kész! - Mondta végül.
- Köszönöm! - Csak ekkor néztem végig rajta. Csupán egy boxer volt rajta. "Így ment ki a folyosóra is.
Jó kis közönsége lehetett... És amint látom nincs is mért szégyenkeznie... Nah jó Kitti! Önuralom... Csak a szemébe nézz!"
- Valami baj van? Fáj?
- Nem! - Mondtam gyorsa és szerintem egy kicsit el is vörösödhettem, mert az arcom elég szépen égett.
- Akkor öltözz fel! 10 perc múlva indulunk!
- Hová? - Néztem rá értetlenül.
- A reptérre! Fred nem ér rá, én viszlek ki!
- Hívok taxit.
- Nem kell, szívesen kiviszlek!
- Köszi! - Mosolyogtam és bele is fogtam az öltözködésbe.

Az autóúton végig hülyéskedtünk. Kezdve ott, hogy nem tudtuk eldönteni mit is hallgassunk.
Barba valami spanyol adóra kapcsolt, ami úgy látszik még itt is fogható, sajnos. Azért engem sem kellett félteni, ahogy észbe kaptam át is kapcsoltam egy amerikai számokat játszóra, amit még Tom mutatott a boxba. El is kezdődött rögtön a csata az ujjaink között, míg végül egyikünk elnyomhatta a gombot és egy francia szám szólalt meg hirtelen. Egymásra néztünk nagy szemekkel, majd elnevettük magunkat. Az őrületet fokozva belekezdtem az improvizálásba. Marco pedig 2 perc kín szenvedés után kikapcsolta inkább a rádiót, mire már megtanultam a refrént, így immár zenei aláfestés nélkül folytattam.
- Gonosz! - Kiáltottam rá és rácsaptam a vállára.
- Aúú! - Színészkedett és még a kormányt is elengedte. "Meg fogunk halni!" Gyorsan a kormányért kaptam, de Ő megelőzött.
- Lassú! - Mosolygott és mintha a nyelvét is kinyújtotta volna.
- Őrült! - Játszottam most én egy kicsit az agyam.
Magyarán minket sem kell félteni az unalomtól, bár a kapcsolatunk még csak most kezdett igazán oldottá válni, amit én egy csöppet sem bántam. Eddig csak a szerelők voltak olyan hülyék, mint amilyen én tudtam lenni néha, illetve velük mindig, most pedig már Marco is.

Magyarországon már fele ennyire sem éreztem jól magam. Kezdjük ott, hogy az albérletben csak egy levél fogadott miszerint Fédráék leugrottak Balatonra. "Mintha ez olyan természetes lenne..." Folytatva azzal, hogy egyedül tévézhettem 3 héten keresztül, mikor is kaptam egy levelet a mérnökömtől.
'Kedves Kitti!
Biztos nagyon elfoglalt vagy, de a segítségedre van szükségem. Max csak csütörtök este jön és
rám hagyta a kamionokat valamint a boxokat.
Várlak hétfő reggel 7-kor a Hungaroringen, ne késs el!
És Max kéri, hogy költözz te is be a Hotel Expoba, Marcoval majd a bejáratnál kell találkoznod
6 órakor. Tudom, most azt kérdezed magadtól, hogy reggel-e. Igen akkor, úgyhogy kelj fel időben!
Köszi: Fred'
És mindezt vasárnap este 8-kor.
"Nah igen, már a kedvesnél gondolhattam volna, hogy nem kéne tovább olvasni. Hulla fáradt vagyok, csak egy ágyra vágyom, mint mindig és most még pakolhatok össze...." Inkább a további gondolataimat megtartom magamnak.