15. rész

A szombati nap ezek után akadály mentesen telt. Én kerültem Marcot, Ő került engem és így el is voltunk az időmérő kezdetéig, ahol aztán biccentettünk és már ki is hajtottunk.
Szerencsém volt, irtó nagy szerencsém. Mintha a tegnapi napon mindenki fölött egy duci kis fekete felhő körözött volna. Valaki defektet kapott, valaki kicsúszott, de a legnagyobb közülük mégis az alagútba szorult két autó volt, aminek hála félbeszakították az időmérőt és már nem is folytatták tovább. Az egyik legjobb idő eredménye pedig kinek volt? Nah kinek? Kitaláltátok, nem nekem. Én csak negyedik lettem, szóval küzdenem kell, helyettem Marconak. Ő nyerte az egészet, szóval Ő fogja a vonatot vezetni, ha jól rajtol.
Most pedig ülök a hűvös boxba, felhúzott lábakkal a szerelők között és hallgatom a történeteiket a csajozásról, kocsikról és egyéb olyan témákról, amik engem kevésbé kötnek le. Nem is nagyon szólok bele,inkább csak bámulok ki a fejemből és várom, hogy végre elkezdődjön a háromnegyed órás gyötrelem a pályán. Negyediknél jobb helyezést max akkor érek el, ha leamortizálják egymást előttem, de azért akkora szerencsém már tényleg nem lehet. Az képtelenség.
- Kitti! Hahóóó! - Rántotta el párszor a kezét előttem Tom, az egyik szerelőm. Szőke haj, kék szemek, izmos felsőtest és baromira jó humor angol létére. Imádom, mint a többieket is. - Itt vagy?
- Nem! - Mondtam és már álltam is volna föl, de Ő óvatosan visszaültetett közéjük.
- Baj van? - Vette komolyra a figurát, ez váratlanul ért. Minden idióta viccére fel voltam készülve, de erre őszintén szólva egy cseppet sem.
- Miért? - Csak ennyit tudtam kinyögni hirtelen.
- Ugyan Kitti! Ülsz és bámulsz ki a fejedből. El tudod mondani miről volt szó? - Kérdezte Enrique. Ő egy picit alacsonyabb, úgyszintén izmos argentin pasi, bár kevésbé helyes szegényke.
- A szőkéket szereted. - Mondtam egy erőltetett mosollyal.
- Aha, erről beszéltek fél órája. - Szólt közbe Marco egyik szeme fénye, a szerelők csiszolatlan gyémántja, Felipe. Ő volt a csapat szépfiúja. Brazil létére annyira helyes volt, hogy az kimondhatatlan. Kisportolt felsőtést, hosszú válig érő göndör sötét haj, amit hajpánttal fogott hátra és sötét szemek. Mindig elállt tőle a lélegzetem, bár tudtam, hogy egy argentin modell lánnyal jár, aki mellesleg azon kívül, hogy hisztis, tök jófej.
- Hééé! - Kiabáltam rá. - Te is?
- Bocs! - Emelte fel a kezeit, majd tovább tolta a kocsit, amin a gumik voltak.
- Én is szeretlek! - Kiabáltam rá dramatikusan, majd a többiek felé néztem, akik csak bámultak rám. - Jó
bocsánat. Csak...
- Csak? - Szakított félbe Enrique. Kapott is néhány kedves pillantást cserébe.
- Marco és Isa. - Súgtam oda.
- Féltékeny vagy? - Kérdezték egyszerre vagy öten.
- Nem! Csak... Nem szeretem a csajt. Ennyi!
- Jah, persze! - Nevetett Tom.
- Igen! És most megyek! Sziasztok! - Álltam fel sértődötten és még elloptam Tom vízét, aki cserébe rámöntötte Enriquéjét. Persze tiszta víz lettem és mikor jön be Max? Hát pont ekkor. Inkább mielőtt még meglátna vizesen, elfutottam mellette és a fiúkra hagyom a takarítást.

Futam előtt megint csak szerencsés voltam, nem futottam össze senki olyannal, akivel nem akartam.
Nem véletlen, ugyanis bezárkóztam a kamionon lévő szobába és onnan nem is mozdultam.
"5 perc a futamig és én hol vagyok? Az Alonsos poszterek között, se gáz."
- Kitti! Max megőrül, gyere ki, most! - Hallottam Fred hangját, már Ő is egy kicsit ideges volt.
Nah jó, ne szépítsük, nem kicsit. Felálltam hát inkább és kinyitottam az ajtót. - Ezt mégis hogy
képzeled? Itt kopogunk negyed órája, még Marcot is elrángattam a barátnője mellől...
- Nem kellett volna. - Mormogtam magyarul, majd felkaptam a bukóm és elindultam a box felé.
- Az autód már kint van, köszönd Marconak!
- Én nem! - Rántottam meg a vállam, miközben átsétáltam a boxomon.
- Erről még majd beszélünk futam után. Most ne figyelj másra, csak arra. Oké?
- Aha, persze! - Mondtam, de igazából nem is igazán figyeltem rá. Nem csodáltam volna, ha lekever
egy pofont vagy elkezd kioktatni, de mivel már nem volt sok idő, így ez nem volt lehetséges.
Átfutottam a boxutcán, majd elkezdtem megmászni a választó falat. A másik oldalán a pilóták
bőgették a motorokat, már csak egy perc volt a felvezetőig. Javier nyújtotta nekem a kezét
a másik oldalról. Ő az egyik szerelőm volt azon kevesek közül, akinek meg tudtam jegyezni a nevét. Hallgatag, vékonyabb, de nagyon kedves és segítőkész. Vele rohantam az autóhoz, majd gyorsan bekötött és az utolsó másodpercben elhagyta a pályát.

Ahogy Javier elment a közelemből, az első két autó meg is kezdte a felvezetőt. Ilyenkor még nem volt nagy tolakodás, mindenki engedte a másikat a saját tempójába érvényesülni, voltak akik általában félre is álltak éppen ezért, de erre most nem volt lehetőség. A feszültség is egy kicsit nagyobb volt a szokásosnál. Mindenkiben tengett a bizonyítás utáni vágy. Ezeken a lelátókon most nem egy nagy kutya lesi minden mozdulatunkat. Mi vagyunk az F1 egyik betét futama és ha minden igaz számos pilóta is egy-egy erkélyről nézi az erőfeszítéseinket. Lassan visszaért a sor a rajthoz és mindenki idegesen várta, hogy kialudjanak a fények és megkezdődjön a futam.
"Csak a versenyre szabad figyelnem! Nem hagyhatom, hogy elvonja bármi is a figyelmem. Kiőrjöngtem már magam, most ennek kell sikerülnie." Majd hirtelen átfutott az agyamon, hogy mi lenne, ha nem indulnék el. Azt mondanám, hogy nyomtam a gázt, de nem indult. "Mi a célod Kitti? Hogy itt maradhass! Akkor? Akkor miért ne indulnál? Csak most ne csinálj hülyeséget!" Mire ez végig futott a fejemen már meg is kezdődött a futam. És én jól tudtam, hogy egy baromira unalmas háromnegyed óra vár rám.

24. kör. Kb annyinál járhatunk és én még mindig a negyedik helyen autókázom a többiek mögött
szorosan. Mivel nem maradt jobb elfoglaltságom, elkezdtem számolni, hogy hányszor haladok át a cél vonalon, de a 18.-nál elakadtam. Asszem akkor kezdtem elveszteni a türelmemet és próbálkoztam meg pár előzéssel, sikertelenül. Ebben persze az is közrejátszott, hogy mindig akkor üvöltött bele Max a fülembe, én pedig ijedtemben a fékre tapostam. Ez persze még jobban idegesített, de mivel a hétvége során megint éppen elégszer kiettem már magamért, nem lett volna túl jó ötlet szájaskodni. És már megint itt vagyok, azon a helyen, ahol már vagy ötször megpróbálkoztam az előzéssel, aminek hála Zaugg már jól tudta, hogy melyik oldalán és melyik pillanatban fogok támadni. Már szinte velem együtt mozgott ezen a szakaszon, de ekkor hirtelen eltértem a szokványostól.
A kormányomat bal helyett, jobb oldalra rántottam hirtelen és beletapostam a gázba. Most még Max üvöltözése sem zavart meg. Mondjuk csak annyit tudott mondani, hogy 'Neeee', de nem hallgattam rá. Nem is én lettem volna, ha hallgattam volna. És különben is, ha már belekezdtem, be is fejezem.
Az első szárnyam nekiütközött Zaugg oldalának, de nem vettem el a gázt. Ha itt ezt megteszem,
fölösleges volt minden próba és jobban figyel majd, mint eddig bármikor. Viszont, ha sikerül, akkor ismét dobogón állhatok és talán még a jövő évi szerződésem is megalapozhatom a csapatnál. Zaugg érezte, hogy most nem én leszek az, aki meghátrál, kezdetben Ő sem akart, de kénytelen volt levenni a lábát a gázról, mielőtt még mindketten nekimegyünk a falnak. Lehet, hogy úgy gondolta, pár pont is pont és mivel nem sokkal vezet Marco előtt, szerencsésebb ha azonos pontszámmal állnak az első helyen, minthogy kockára tegye a lehetséges bajnoki címét. Én ekkor mosolyogva hajtottam el mellette, Ő pedig az öklével legyezgetve a levegőben dühöngött, közben elengedve maga mellett még egy autót.