10. rész

A szállodába visszaérve roham tempóban kezdtem elpakolni a cuccaimat. Az első két-három
futam hétvégén nem hittem volna, hogy valaha is megszokom ezt a világ járó életmódot, de
legnagyobb megdöbbenésemre nagyon hamar belerázkódtam. Tudtam jól, hogy mire mennyi
időm van és bár mindig késésben voltam, általában mégis sikerült úgy intéznem a dolgaimat,
hogy minden időben el legyen rendezve. Már a vége felé jártam a dolgaim elrámolásának,
mikor kopogtak az ajtón.
- Gyere! - Szóltam automatikusan, mire be is lépett a látogatom.
- Én... - Kezdett volna bele Marco a monológjába, de félbeszakítottam.
- Ülj le! - Mondtam neki ellágyult hangon. Nem kellett megismételnem. Lassú léptekkel bár,
de pár másodperc múlva a bőröndöm mellett ült az ágyon.
- Sajnálom, hogy nem mondtam el. Nehéz volt. - Hajtotta le a fejét.
- Én voltam hülye. Sajnálom. Most elbúcsúzhatsz a bajnoki címedtől.
- Most te voltál a jobb. Ne érj bocsánatot! - Mondta és hirtelen egymás szemébe néztünk. Beállt
a csönd, ami egészen addig tartott mígnem az órámra néztem. Ő ekkor felpattant és el is rohant
mondván, hogy indul a gépe. Jó duma, csak én ezt már nem veszem be.

A repülőn szokás szerint matek házit írogattam, irodalom órára tanultam a legújabban feladott
verset és az angol tudásomon csiszoltam. Még két óra volt hátra és már alig vártam, hogy
otthon legyek. Legszívesebben már most fel-le rohangálnék az ülések között, de az se sokat
segítene. Jelen pillanatban még az a tény sem tudta elvenni a kedvem, hogy holnap vagy
három tantárgyból írok és legalább ennyiből felelek is. Persze anyuék ezért idegesek voltak,
ami érthető, bár mióta külön laktunk a hatását kevésbé éreztem.

- Fédra! - Kiabáltam ledobva a bőröndömet az ajtó mellé. Különös hangokra lettem figyelmes a
szobájából kiszűrődni. - Fédra! - Mondtam jóval halkabban. Közelebb léptem az ajtóhoz és a kis
résen láttam, hogy nincs egyedül. Egy sráccal volt, egy számomra nagyon ismerős sráccal.
Bekopogtam az ajtaján, minek következménye egy nagy puffanás lett.
- Egy pillanat! - Szólt ki a barátnőm.
- Már késő! Neked is szia Sanyi! - Nyitottam be.
- Öhh Kitti, tudod én...
- Beugrottál egy kis cukorért. - Erre az érintettek persze rák vörösek lettek, majd Fédrából kitört a nevetés.
- Szééép! - Méltatlankodott Sanyi, miközben felvette a pólóját. - Áruló!
- Bocs! - Bökte oda neki Fédra.
- Ti mióta? - Kérdeztem még gyorsan, mielőtt a Casanova elhagyja a helyszínt.
- 1 hónapja. - Válaszoltak egyszerre.
- És nem is mondtátok?
- Azt hittem... - Mentegetőzött a barátnőm. - Hogy neked is bejött meg...
- Már nem! És tudod jól ki jött be nekem igazán. Bocsi Sanyi, neked sincs okod panaszra, de...
- Ő jobb! - Fejezte be most Ő az én mondatom.
- Attól függ, hogy ki 'Ő-re' gondolsz.
- Azt mind ketten tudjuk! - Súgta a fülembe sejtelmesen, azzal összeszedve a ruháit el is indult
haza. Fédrával eddig bírtuk tartani magunkat, ahogy bezárult az ajtó kitört belőlünk a mindent
elsöprő röhögés.

Ezután már csak havonta egyszer volt futamom, persze a nem létező netem miatt ezekről én
elég nehézkesen értesültem. Végül aztán 1 héttel a tanév vége előtt, ami igazából csak két héttel
követte az Angliai futamot sikerült beköttetnem.
Nagy boldogan néztem az E-mailjeimet, mikor megláttam, hogy az alatt az pár nap alatt, amíg nem látogattam meg egy könyvtárat sem 70 üzenetem érkezett, el is ment az olvasástól a kedvem. "Asszem kéne egy külön ember erre a levelezgetésre... Valami sajtós vagy hasonló... Vagy legalább egy személyes cím is, mert ez már... nah mindegy, nézzük csak" Az éjszakám fele elment vele, míg végig olvastam először a rajongók levelét, mad az újságírókét, végül a csapat gratulációit és legvégül Max üzenetét.
'Kitti!
Nem tudom megkapod-e, de itt van a következő futamok időpontja! Számítok rád és próbáld meg
Freddel megbeszélni a repjegy vásárlásokat. Köszönettel Max.
Június 12-14 : Monaco
Július 3-5 : Magyarország
Augusztus 27-30 : Németország
Szeptember 4-6 : Spanyolország
Október 2-4 : Olaszország
Október 30 - November 1 : Egyesült Arab Emírségek
(Az utolsóval kapcsoltban még folynak a megbeszélések)'
Éppen bele voltam mélyedve az E-mail tanulmányozásába, mikor Fédra mögém lépett és megérintette a vállam. Csak akkor jön át ilyen késői időpontban zaklatni engem, ha valami nagyon komoly dologról akart beszélni. Ilyenkor sosem tudott nyugodtan aludni, állítása szerint ezt a tulajdonságát nekem köszönheti. Jó-jó, kezdetben én zaklattam minden egyes éjszaka hajnali egykor, de én már leszokó félben vagyok. Már csak havonta egyszer-kétszer... tízszer játszom el.
- Valami gond van? - Kérdeztem rögtön.
- Hááát...
- Na, ne csináld már! - Húztam magammal és mindketten az ágyra estünk. Elnevettük magunkat, majd egy ideig csak csöndben ültünk, ami ránk aztán nem volt jellemző. Főleg nem rám, de most nem nekem kellett beszélnem, hanem neki.
- A versenyzés Kitti. Ez a te életed, te akartál gokartozni és míg azt csináltuk, addig jó is volt,
de nekem nem megy. Én... én... Kiléptem a csapatból. - Hadarta el a lehető leggyorsabban, aztán
várta a reakciómat.
- Mi? - Néztem rá döbbenten. Mindig azt hittem, hogy élvezi, bár eleinte roncs derbit játszott a
kartokkal, de aztán Ő is belelendült, majd aláirt Kiminél és most abbahagyta.
- Nekem nem megy! Az elején míg szórakoztunk jó volt, de ennyi. Nem fogok másokkal játszani.
- Oké.
- Oké? Nem vagy kibukva? - Nézett rám nagy szemekkel. - Azt hittem hisztizni fogsz.
- Az a gáz, hogy én is. De asszem fáradt vagyok a hisztihez, holnapra meg elmegy hozzá a kedvem, szóval...
- Oké! - Fejezte be, adott két puszit és már mentünk is aludni.