8. rész

A futam előtt nagy volt a hallgatás köztünk, ami nem volt valami megszokott. Általában kártyáztunk a
szerelőkkel vagy csak egyszerűen beszélgettünk. Van egy magyar srác, Zsolti, akivel jól kijövök. 5 évvel
lehetett idősebb nálam, de jó érzés, hogy végre valaki egy nyelvet beszél velem. Nem az én szerelőm,
Marcoé, ez igaz, de vele mindig lehet egy kicsit szórakozni és nyugodtan dumálni, hiszen senki se ért
minket. Azért az eszmecseréink nem túlságosan komolyak és mélyre hatóak, sokkal inkább 10 perces
csevejek, de azért kikapcsol a sok angolozás után. Most viszont teljesen eltávolodtam a társaságtól.
Néztem, ahogy önfeledten nevetnek és ahogyan Barba egyszer-kétszer rám pillant, majd visszafordul
az asztalhoz és folytatja a pókerezést.
- Kitti! Ezt nézd! - Kiáltott oda Fred.
- Szia! Mit csináltatok?
- Csodát! - Bökte oda Luca a másik oldalról. Én vetettem rá egy gyilkos pillantást, majd az autóm felé
néztem, amit még pár szerelő törölgetett, hogy teljes fényében ragyoghasson.
- Jobb, mint az előző. Megtaláltuk a legkisebb hibákat is. - Mosolygott büszkén Fred.
- Ez azt jelenti... - Néztem rá már-már kitörő örömmel.
- Dobogóra kell állnod ma! Ha tudsz most mutasd meg! - Súgta oda, majd elment az egyik kamionhoz.
- És próbáld egybe visszahozni! - Motyogta a másik oldalról a kedvenc mérnököm.
- 20 perc és parádé. Marco, megint vezetned kell és utánad is érdeklődtek Kitti. - Lépett be Max.
- Én nem tudok vezetni! - Mondtam halkan.
- Látom! - Vágott fájdalmas képet.
- Nincs jogosítványa. - Szólt közbe Zsolti is, hogy kisegítsen egy picit. Őszintén, fogalmam sem volt
hogyan kéne ezt angolul elmakognom.
- Ohh... Akkor majd beülsz Marco mellé.
- Nem! - Jelentettem ki határozottan és elvonultam a táskámmal együtt, valamint néhány újságcikkel
ahhoz a kamionhoz, amelyben a szobám kapott helyet. Persze még ezt a kis helységet is tele tudtam
ragaszgatni Alonsos poszterekkel, emellett még volt itt néhány kupa és a rajongóimtól kapott ajándékoknak
is maradt egy kis hely.
A versenyig ki se mozdultam. A tegnapi balesetemről szóló cikket ragasztottam éppen be a füzetbe, mikor
Max lépett be, leült mellém és elkezdett beszélni. Csak töredékeket értetem, de tudtam, hogy a Marcoval
való összetűzésemről beszél és arról, hogy próbáljak túllépni ezen. Az egész persze arra ment ki, hogy
hozzam ki a kocsiból azt, amit lehet, de szép próbálkozás.

Az autóba ülve a rajt rácson, túlélve a felvezető kört már csak arra vártam, hogy a lámpák kigyúljanak, majd
elaludjanak. Belenéztem a tükrömbe, ahol láttam, hogy az utolsó autók is elfoglalják a helyüket, aztán
előre Marcora. Ezt nem kellett volna, hiszen sikerült ismét felidegelnem magam. Végül a lámpákra ismét,
ahol már az utolsó égő gyulladt fel előttem és a következő pillanatban már el is kezdődött.
Dühös voltam, nagyon. Megint csalódnom kellett egy srácba, megint éreztették velem, hogy nem vagyok
fontos és megint mérges voltam. Leginkább magamra, amiért engedem, hogy hatással legyen rám.
Csak utol akartam érni Marcot, a képébe röhögni és elhajtani mellette. Ez volt jelenleg a legfőbb vágyam.
Megmutatni, hogy én vagyok a jobb. Hogy végre igazán bebizonyítsam, nem véletlenül vagyok itt.
A kormányt ideg beteg módjára rángatva kerülgettem sorra a versenyzőket. Mire észbe kaptam már a
negyedik voltam és Fred beszélt a fülembe, de én nem is figyeltem rá. Nem érdekelt. Csak az azaz egy autó fogalkoztatott, ami elválasztott a dobogótól és a csapat társamtól.

A felénél járhatott már a futam, mikorra sikerült azt az egyet is megelőznöm, név szerint Molinát és ekkor
hallottam Max hangját.
- Nem akarom elkiabálni, de dobogós vagy. - Mondta, aztán kis hallgatás után következett az utasítás,
mindig így volt. - Ne előzd meg Marcot, oké?
- Mi? - Kérdeztem szinte üvöltve.
- Ne előzd meg Barbat. Te nem vagy versenybe a...
- Nem érdekel! - Szakítottam félbe és gázt adtam. Többet, mint egy kanyarba kellett volna, de csak az
érdekelt, hogy Marco mögém kerüljön.
El is kezdődött a harc, ahogy az esze ment tempómba utolértem őt. Nem viccelek, tényleg megőrültem
abba a pillanatba. "Nem nyomhatnak el... Nem érdekel, hogy csaj vagyok, magyar és ráadásul még 18
sem... Bárhol arrébb lökhetnek, de itt nem!" Izzítottam jobban magam, majd az egyenesbe Marco mellé
kerültem. A fülembe szinte hallottam, ahogy Palik üvölti, 'Körbeautózza, körbeautózza, ezt nem hiszem
el, ilyen nincs és megcsinálta!' Ahogy a tévében is mindig hallottam és itt és most én megcsináltam,
a második voltam Marco pedig csak idegesen intett egyet felém. Később pedig csak a visszapillantómba
láttam. Nem messze tőlem autózott, de a kanyarokba mindig távolabb került, ez az én erősségem.