12. rész

Pár nap múlva már a tanévzárón álldogáltam az egyik csaj, Emese mellett. Írtó nagy volt a hőség és már alig vártam, hogy az igazgató végezzen azzal a pár sorral, amire valószinüleg már hetek
óta készült. Nagyban kémleltem az udvart közben, hogy meglátom-e vajon azt a srácot, akivel
régen annyira jól elvoltunk és akinek a csajozás fontosabnak bizonyult, mint a barátságunk. Hát
mégis találtam, jelenleg egy szőke elsős volt mellette, asszem ők a gyengéi. Lényeg, hogy "új"
legyen és szőke. Folytattam is inkább a tömeg pásztázását, minthogy előtörjenek azok az egy
évvel ezelőtti emlékek, mikor még én voltam kilencedikes. Még így, hogy két éve idejárok is, van egy csomó ismeretlen arc, ami számomra hihetetlen volt, egészen addig míg bekerültem a WSR-be.
- Te mit tervezel a nyárra? - Hallottam meg Emese suttogását, ugyanis nem messze álltunk az Ofőtől. Én persze még erre is nagyot ugrottam képletesen szólva.
- Utazgatok majd szerintem. Mondjuk Olaszország, Spanyolország, valami ilyesmire gondolok. - Mondtam szerényen, de a csaj rendesen ledöbbent. Még ha tudná miért is megyek ezekre a helyekre, az lenne még egy szép pillanat. - És te? Barátodhoz?
- Igen, pár hete békültünk ki, tudod... Mondtam, ugye?
- Igen! - Bólintottam egyet, a tekintetem az igazgató és közte ingázott.
- Hát valószinüleg vele megyünk Horvátországba. - Dicsekedett, de így már nem volt annyira sok jelentősége, mint azt előtte hitte. Ennek ellenére semmi pénzért nem akartam megbántani.
- Én is örülnék, ha lenne egy barátom, akivel utazgathatok. - Mondtam, de ekkor véget ért a beszéd és el is indultunk az osztályok fel.
- Tanár úr! Tanár úr! - Értem az Ofőm mellé. Ő csak értetlenül nézett rám, de asszem kezdi megszokni, hogy elég szétszórt vagyok. Még az is lehet, hogy szereti... kivéve mikor feleltet anya nyelvből, nah de ebbe ne menjünk bele. - Lenne egy nagyon nagy kérésem.
- Mondja Kitti! - Állt meg és intett a többieknek, hogy menjenek tovább. Páran persze löveltek felém egy-két kedves pillantást, de már ez is szokványosnak mondható. Ha nem bírnak nem tudok mit csinálni.
- Tudom nagy kérés, de két óra múlva indul a repülőgépem és ha nem indulok el most, le fogom
késni. - Kezdtem el mentegetőzni.
- Hová megy már megint? - Kérdezte a bőr táskájába kotorászva a bizonyítványok után.
- Monacoba Tanár úr!
- Az szép hely. Csak egy feltétellel engedem el. - "Ajjaj, feleléssel indítom majd az évet!" - Ha küld nekem az iskolába egy képeslapot! - Nyújtotta át a bizonyítványom.
- Ez természetes Tanár Úr! Nagyon köszönöm! Viszlát! - Rohantam a kijárat felé, beleütközve abba a srácba, akit annyira bámultam. Mondtam neki egy sziát és egy bocsit, majd loholtam tovább a kapu felé.

A busz megállóban álltunk éppen az én nagy Őmmel, aki megint felajánlotta, hogy elkísér odáig.Ez csak még több bátorságot adott, hogy elmondjam neki az érzéseimet, de ezt már annyiszor éreztem ezelőtt és mégsem tettem még meg. Nem akartam, hogy a barátságunknak vége legyen, még ha sokszor egyoldalúnak éreztem is mégis sokat jelentett, hogy elmondhatok neki mindent. Mindent, csak nem ezt. Ezeken gondolkoztam, miközben Ő hol engem, hol az utat figyelte. Róla hirtelen a többi emberre tévedt a tekintetetem, akik közül sokan már idegesek voltak, hogy nem jön a buszuk, sokan az érkező troli irányába indultak, ami hasonló útvonalon közlekedett, és néhányan jókedvűen beszélgettek. Én is elmehettem volna a trolival, ami sokkal gyakrabban közlekedik, mint a busz, de nem tettem. Nem akartam otthagyni, annyira jó volt vele. Ekkor egy párra vándorolt a tekintetem, akik éppen megcsókolni készültek egymást és megtettem. Elkezdtünk beszélgetni és elmondtam neki, hogy tetszik nekem. A válasz természetesen a várható volt, én neki nem. Ráadásul van már egy fél éve tartó kapcsolata, amiről elfelejtett beszélni.
"Barátok vagyunk mi? Aha! Jah, a barátomat elfelejtem értesíteni a csajomról. Bunkó!"
Gondoltam akkor, de mégis mosolyogtam. Majd átgondolva az egészet, rájöttem, hogy a srác, akibe beleszerettem nem az volt, aki most előttem áll. Aki előttem áll, csak egy beképzelt majom, aki imádja, ha körülötte forog a világ. Így hát lassan eltávolodtunk egymástól. Miután észrevette, hogy velem már nem tud játszadozni keresett néhány új lányt, akikre eleinte féltékenyen néztem, majd arra gondoltam, hogy Ők is ugyanabba a csapdába esnek majd, mint én. Végül az első évem végére már csak egy-egy sziát böktünk oda egymásnak, mostanra pedig még azt se. Csak elmegyünk egymás mellett lehajtott fejjel a folyosón. Ha kitörölhettem volna valamit a magam 17 évéből, akkor nem lett volna kérdéses, hogy melyik napot, órát, percet töröltem volna. Vagy éppen melyik időszakom.

A buszmegálló mennyi emléket tud felhozni az emberből, ki gondolná? Pedig ha visszaidézel pár fontosabb pillanatot vagy néhány jelentéktelent is, biztosan köze van egy megállóhoz. Nah jó hagyom a hülyeségeimet. Különben is itt az a rohadt busz, ami után következik a rohadt repülő és vagy 10 rohadt óra magány.
- Elnézést, felszállna? - Kérdezte egy idősebb nő.
- Bocsánat, elbambultam. - Mentegetőztem és felszálltam a kék rémségre.