4. rész

Szombat délelőtt még aludtam, mikor Max berohant üvöltözve a szobámba és követelte,
hogy keljek fel. "Ezt nem hiszem el, hagyjon már békén... és egyáltalán honnan van ide kulcsa?"
Kérdeztem magamtól, majd visszahúztam a takarót a fejemre.
- Kitti! Kelj fel! - Kiabált, de én nem törődtem vele. Egészen addig nem, míg lerántott a takaróval
együtt a földre.
- Aúúúú! - Kiabáltam morcosan, majd felkászálódtam és elindultam a fürdő felé. - Köszi!
- 20 perced van! Siess! - Kiabálta kifele menet. "Egyszer még megölöm!"
Tényleg nem hazudott, összeszedte Marcot és vele együtt rontott be ismét a szobámba az időm
leteltével. Éppen megtudtam még fésülködni és irány a pálya.

"Szörnyen nézek ki, mint egy holdkóros vagy esetleg egy fáradt pálya bíró, de mint egy versenyző
tuti nem! Ráadásul most itt vonszolnak Felipe Massa és Rubens Barichello irányába, akik egykor ebbe a csapatba kezdték! Ezt nem akarom, nagyon nem, kell egy menekülő útvonal... Ohhh már
megláttak... Felipe csak mosolyog rám... Fel a báj vigyorral Kitti, gyerünk!" Bátorítottam magam,
de nagy valószínűséggel ez a vigyor kívülről max vicsorgásnak tűnhetett. "Az első benyomás a
fontos, mi? Akkor ezt nagyon elszúrtam!"
- Hello! Felipe Massa! - Nyújtotta először felém a kezét a Ferráris szerelésben díszelgő brazil.
- Kitti Thomas! - Ráztam meg bátortalanul.
- Te vagy a magyar lány? - Kérdezte. "Ez nagyon bájcsevegni akar velem. Nah legyen neki karácsony!"
- Igen. Te pedig a Ferrári pilótája. Te nagyobb szenzáció vagy, mint én! - Mosolyogtam.
- Itt igen! - Nevetett. "Nah erre most mit mondjak? Inkább semmit!"
- Én Rubens Barichello vagyok! - Mentett meg a másik.
- Kitti Thomas! - Fogtam vele is kezet, majd Marco és Max is lerótták a tisztelet köreiket.
Ezután pedig indulás tovább a boxba, hiszen még a mérnökökkel is meg kellett beszélni egy-két
dolgot. Nekem szinte semmit, mert tökéletes volt az autóm, de azért Marcoval tartottam, Maxot pedig hagytuk beszélgetni a két F1-es sráccal.
Míg el nem kezdődött a kvalifikáció leültem az egyik sarokba és írogatni kezdtem. Még az elején
jártam a füzetbe, annak ellenére, hogy képeket is ragaszgattam bele, de remélem végig írhatom,
legalább ezt az egyet.
- Kitti? Mit csinálsz? - Hallottam egy ismerős hangot felülről. Nem, nem Isten volt, mielőtt még
valaki azt hinné. - Mi az? - Kérdezte Barba, majd leguggolt mellém.
- Nem érdekes! - Csuktam gyorsan össze a füzetet.
- Meg mutatod? - Nézett rám boci szemekkel. Pont úgy, mint a szekrényébe ragasztott képeken,
ahol még csak 15 év körüli lehetett és az első győzelmei egyikét ünnepelte a zöld overáljában.
- Bocsi, de még nem. Majd máskor! - Álltam fel, kezembe a képekkel, amit be akartam ragaszgatni,
majd indultam is tovább. Felmásztam a gumik tetejére, hogy ne legyek útba és onnan néztem
tovább az eseményeket.

- Öt perc van még srácok! Thomas, Barba, be az autókba! Kitti, te mégis mit csinálsz ott? Másszál
le, de azonnal! Mi ez itt óvoda? És ne felejtsd el az interjút, ami az időmérő után vár rád! - Jött
be Max a boxba és kezdett el rögtön üvöltözni.
- Milyen interjú? - Kérdeztem miközben lekászálódtam a gumikról és felvettem a sisakot.
- Nem tudom! Szujó Zoltán van melléírva. - Nézegette a lapját, amire kijegyzetelt
mindent. - De menjél már! - Kiabált tovább.
- Rendben főnök! - Ültem be az autómba.
- Ne nevezz főnöknek! - Mormogta. Nem véletlenül volt mérges, hiszen a jelenetet végignézte
a két vendégünk is. Végre Felipén is láthattam egy valódi mosolyt, de az is lehet, hogy csak túl
jól játszik már újonc kora óta. Ez lényegtelen, most csak az időmérőre kell figyelnem és a pontokra,
amikből idáig csak egy-kettőt szereztem.