22. rész

Hát, ha tegnap káosz volt, akkor a mai napról inkább ne is beszéljünk. Este nyolcig
le se álltunk. A fő problémát pedig az autók érkezése okozta. Azt se tudtuk mit csináljunk
vele vagy hová rakjuk, Frednek pedig éppen akkor kellett valami megbeszélésen részt
vennie a csapatfőnökkel. A dolgot csak a szerelő gárda megduplázódása könnyítette meg,
bár az autók ettől még a kamionokba várták, hogy beszállítsuk őket a boxba. Legalábbis
valaki azt mondta, hogy ott lenne a helye, így Marco a helyzet magaslatára állt és elkezdte
irányítani az elhelyezésüket a fele bandával, míg én a másik felükkel pakoltam ki a megmaradt
holmikat. A mérnököm pedig majdnem szívrohamot kapott, mikor meglátott minket, de ez
mellékes. Az én csapatom hamarabb végzett végül, mint Marcoék, ezért Fred szabadjára
engedett minket. Jutalmul az összes szerelőtől kaptam egy puszit. Aranyosak voltak, de azért
egyikük se vitt volna. Ráadásul lila gőzöm se volt, hogyan juthatnék el a HÉV megállóig, inkább
kimentem a boxutca falához és felültem rá.

Már egy ideje üldögéltem a falon, mikor megláttam egy biciklist közeledni. Csapat ruhában volt
és nagy valószínűséggel pilóta, de a sapkájától nem láttam az arcát. Elkezdet közeledni, én pedig
a pálya felőli részen leugrottam a talajra.
- Kitti Thomas! Hát szia! - Mosolyodott el, de a hangja nem volt ismerős. Szerencsémre pont most támadt séró igazítási kényszere így egy pillanatra megnézhettem magamnak az arcát.
- Albert Costa! Unatkozol? - Kérdeztem nevetve, mire Ő egyszerűen magához ölelt. Ez meglepett, ahhoz képest, hogy csupán egyszer láttam őt. Mikor az első versenyemre igyekeztem.

'Izzasztóan meleg volt és én ott álltam egy tök idegen országban, egy tök idegen helyen és figyeltem, hogy mások a nagy forgatagban milyen jól eligazodnak. Körbenéztem és megindultam egy egyenruhás fazon felé, aki majdnem biztos, hogy oda tartozott. Miközben követtem megpillantottam a padockot is. Vagyis csak gondoltam, hogy az a padock, mert semmi magas épületet nem láttam ott, mint a tévé közvetítéseknél, ráadásul tele volt civilekkel is. "Se gáz, majd ott utána kérdezősködöm!" Döntöttem el és a lábam már vitt is a tömeg irányába. Ott aztán megálltam és körbenéztem. Egy csomó kamiont láttam és fogalmam sem volt, hogy melyik lenne az, ami az én csapatomhoz tartozna. Álltam ott egy darabig, az emberek pedig csak eláramlottak mellettem, mikor valaki megérintette a karomat.
- Hello! Minden oké? - Kérdezte egy barna hajú, overálba öltözött srác.
- Nem! - Ráztam meg egy kis hezitálás után a fejem. A fogaskerekeim elkezdtek kattogni, hogy
hogyan is tudnám összetenni a mondatom. - Hol van az International Draco Racing boxa?
- Gyere odaviszlek. De minek az neked? - Kérdezte miközben már sétáltunk is a cél felé.
- Én vagyok az új pilóta. - Mondtam egyszerűen, de Ő egy pillanatra megállt.
- Tényleg? Te vagy a magyar lány? - Nézett rám, majd a kezét nyújtotta felém. - Albert Costa.
- Kitti Thomas! - Csaptam bele a tenyerébe. Azzal mentünk is tovább. Egy kis idő után végre
megálltunk egy sárga kamion előtt, aminek az oldalán egy csomó mosolygó ember fényképét
véltem felfedezni, köztük F1-esekét is. Valamint a nevem, Marco Barbaé alatt.
- Megérkeztünk. - Mondta és már ment is tovább az útjára.
- Köszi! - Kiáltottam utána. Ő meg se fordult csak magasba emelt kézzel intett egyet. - Szia! - Mondtam már szinte csak magamnak és el is indultam egy nagy levegő vétellel a boxba.'

Azóta pedig nem is láttam Costat. Azt hittem, hogy az ellenfelem lesz, de mikor rákérdeztem Frednél, Ő elmondta, hogy Albert az F2.0- ban versenyez és mivel én az F3.5-ben, így jó ha a padockba egyszer-készer összefutunk. De sajnos mindkettőnknek nagyon sok dolga volt és inkább csapaton belül töltöttük a szabadidőnket, így ez is meghijusúlt.
- Nem, nem unatkozom, csak elküldtek edzeni.
- Szegény fiú! - Vettem fel a szánakozó képemet.
- És te? Itt hagytak? - Kérdezte mosolyogva. Imádtam a mosolyát, nagyon aranyos volt ilyenkor.
- Áhh, dolgoznak. - Legyintettem, mintha nekem semmi dolgom se lenne egész nap.
- Nem jössz biciklizni? - Végignéztem rajta, majd megráztam a fejem.
- Kösz, de nem.
- Elviszlek utána! - Kezdett bele a győzködésbe.
- A-a! - Nevettem, miközben Ő elkezdett üldözni, hogy ne röhögjem ki és, hogy menjek vele
biciklizni, de mikor végre sikerült elkapnia a derekamnál fogva, megjelent a boxutcába Marco.
- Kitti! Gyere, mert indulunk! - Szólt rám és a szemében láttam, hogy valami nincs rendben. Ekkor
néztem végig kettőnkön és kezdtem megérteni mi böki a csőrét. Albert is gyorsan kapcsolt, így
elkapta a kezét.
- Majd holnap! - Pattant is vissza a bringájára.
- Ne álmodj! - Mondtam és intettem neki. Az elköszönést még gyakorolnunk kell. Mikor visszanéztem Marco irányába, ő már a boxunknál állt, így gyorsan átmásztam a falon, utána futottam és a válláról elrugaszkodva mellé ugrottam. Persze ezt már Ő sem bírta mosoly nélkül, szóval kaptam is tőle egyet és utána már lökdösődve indultunk a parkoló felé.