17. rész

A monacói hotel szobámba feküdtem, a gyönyörű, óriási és mindenek felett baromira kényelmes
ágyamon, immár letusolva és száraz ruhákban. A szerelők legalább ötször jártak itt, hogy menjek velük bulizni, mert nélkülem Marco sem megy. "Nem, mintha akkora parti arc lenne... Tudtommal" Fred és Max pedig még nem jöttek ellenőrizni, ami meglepő volt. "Lehet, hogy beálltak helyettünk bulizni? Elképzelem Maxot, ahogy vagy nyolc csaj körbeveszi Ő meg azt magyarázza, hogy neki felesége és gyerekei vannak. Megnézném!" Húzódott egy elég széles mosoly a számra. Ekkor kopogtak.
- Nem megyek! - Kiabáltam ki, már megszokásból.
- Hová?
- Marco?
- Igen. Kinyitod?
- Persze! - Mondtam és már álltam is fel, hogy ajtót nyissak az egyik kedvenc pilótámnak.
- Szia! Indulhatunk? - Nézett végig rajtam. - Nem fogsz fázni? - Nos igen, egy kék rövid nadrág
volt rajtam, ami épp a fenekemig ért és egy fehér topp. Úgy terveztem majd ebbe alszom.
- Állj! - Mondtam miközben Ő már indult is volna. - Hová megyünk?
- A pályára.
- Miért? - "Nem hiszem el! Max még ilyenkor is ki tud nekünk minden hülyeséget találni?"
- Vezetni? - Jelent meg egy féloldalas mosoly az arcán.
- Mi?
- Megtanítalak! Gyere! - Indult most már tényleg el, éppen csak be tudtam zárni magam mögött az ajtót. Szerintem sokan idiótának néztek, hogy este hat órakor én egy rövid naciba és egy
toppba indulok neki a monacói életnek, ugyanis ilyenkor indult mindenki szórakozni.

A pályára alig engedtek be minket, fél órán keresztül magyarázhattuk, hogy mi pilóták vagyunk
és szeretnénk még egyszer utoljára végig autózni ezen a csodálatos aszfalt csíkon, mint WSR-es
versenyzők. Lehet, hogy egy kicsit eltúloztuk. Marco még egy szöveget is írt nekem, ismerve a
csodálatos angol tudásomat, amit aztán addig magoltam míg oda nem értünk. Nem hiába.
Mikor aztán beengedtek minket csodálkozva tapasztaltuk, hogy ilyenkorra mennyire más minden. Egy szerelő vagy alkalmazott sincs itt, minden békés és csöndes. Persze annyira, amennyire a mellette elhaladó út engedi. Marco odavezette a kocsit a célvonalhoz, majd kiszállt, ahogyan én is és fél úton a motorháztetőnél találkoztunk. A kezembe nyomta a kulcsot, azzal beültünk az ideiglenes helyünkre. "Még szerencse, hogy volt annyi eszem, hogy ezeket az autókkal kapcsolatos szavakat és mondatokat pár hónapja megtanultam. Mi lenne velem most, ha nem tudnám mi angolul a gáz?" Kényelmesedtem el a vezető ülésben. Csak ekkor tapasztaltam, hogy itt még ahhoz, hogy elinduljak, mindent be kell állítanom.
Marco persze készségesen segített és keresztül hajolva rajtam először az ülést, aztán a kormányt,majd végül a visszapillantókat állította be nekem. "Ezért jó egy Mercédesz, itt mindent meg lehet oldani. De az azért már nem annyira kóser, hogy én egy ilyen verdát törjek össze először. Ráadásul Monacoba és úgy, hogy Marco nevén van." Ezektől a gondolatoktól még jobban berezeltem.
- Jó lesz? - Kérdezte Barba, miközben becsatolta az övemet, majd a sajátjáért nyúlt.
- I-igen. - Dadogtam.
- Mi az? - Mosolyodott el. - Csak nem félsz?
- Nem vicces!
- Jó! Nem lesz baj! - Mondta bíztatóan. - Kezdjük!
- Oké! - Bólintottam.
- Fordítsd el a kulcsot! - Én követtem az utasítását. - Ügyes! Tedd egyesbe!
- Nem tudom!
- Nem tudod, hogy kell? - Nemet intettem a fejemmel, mire Ő egyesével megmutatta a
váltó fokozatokat, nem is tűnt annyira nehéznek.
- Oké! - Mondtam, miközben sikerült megcsinálnom.
- És most adj gázt!
- Biztos? - Kérdeztem ijedten.
- Kitti! - Szólt rám, mire én egy óriási levegőt vettem és megcsináltam.
- Elindultunk! - Néztem rá boldogan. - Vezetek!
- Jó, de az utat nézd! - Kiabált rám, miközben majdnem nekimentem a falnak. Ekkor aztán már
végképp nem tudtam mit csinálok azután elvesztettem a fonalat, hogy elrántottam a kormányt.
A következő pillanatba a kocsi megállt, fél méterre a faltól.
- Bocsi! - Néztem Marcora ijedten.
- Semmi gond! Újból!
- Mi?
- Újból, de óvatosan. Ha megugrik az autó neki megyünk a falnak. - "Nah ez aztán a bíztatás."
- Csináld te! - Kértem, de Ő nemet intett, mire visszaidéztem, hogy mit hogyan tettem az előbb
és megint gázt adtam. A kormányt közbe a pálya irányába fordítottam és szerencsémre nem
mentünk neki annak a rohadt falnak. "Minek vannak itt egyáltalán falak? Miért nem szélesebb
ez a rohadt pálya? És mi lesz az alagútba, ha itt nem megy? Szent ég, az alagút... Nah oda én be
nem megyek. Vagy megcsinálja Marco vagy ott maradunk, mert én ott kiszállok."
Végül mire az alagúthoz értünk, annyira élveztem már a dolgot, hogy eszem ágába se volt kiszállni, nagyon megtetszett ez a vezetősdi.

Sajnos az észvesztő negyvennel való száguldozásom és egyben ámokfutásom nem tarthatott sokáig, ugyanis vagy 20x találtam hasonló veszélyes helyzetben magam, mint mikor először gázt adtam, így a biztonsági muki jött és figyelmeztetett, hogy ez nem játszótér, sem nem gyorsulási verseny, és hogy ha valóban pilóta vagyok én is, amiben mellesleg nagyon kételkedik, mert akkor tudnom kéne vezetni, akkor tegnap kellett volna kiélnem magam. Mondhatom kedves volt, de volt igazság is a karattyolásában.
- Már megyünk is! - Mondta Marco megadva magát.
- Remélem nem a hölgy vezet hazafelé vagy ha igen közel laknak. - Tette hozzá az őr miközben én egy kedves kis mosolyt küldtem neki. "Hogy mennél a francba!" Gondoltam közbe.
- Én fogok vezetni. - Mondta Marco, a kezemre téve az övét, hogy ne csináljak hülyeséget, ugyanis még mindig én ültem a vezető ülésben, ami elég veszélyes a kék ruhásra nézve. - Gyere! Szállj ki! - Kaptam az utasítást, amit egy kicsit morcosan, de teljesítettem.
- Viszlát! - Mondta az őr megkönnyebbülve. - Szép estét!
- Magának is! - Udvariaskodott Marco és mielőtt még nyithattam volna a számat, gázt adott.
Egy ideje már autókáztunk én pedig csak mosolyogva néztem ki az ablakon és azt összegeztem, hogy milyen jó is egy igazi utcai verdát vezetni és mennyivel másabb, mint egy versenygépet. Az álmodozásból Barba érintése térített vissza a földre, aki a vállamon felejtette a kezét.
- Jó volt? - Kérdezte a maga beszédes módján.
- Igen, nagyon. Hová megyünk most?
- Ma még nem ettél semmit. Fred azt mondta, hogy csak akkor vihetlek el, ha megetetlek. - "Mi vagyok én? Valami kölyök kutya, akit pontban nyolckor meg kell kajáltatni? Kinyírom Fredet. Persze csak a városnézés után, amit Anglia óta ígérget."

Sok időbe telt végül míg találtunk egy normális éttermet, ami mellesleg nekem volt köszönhető. Barba képes lett volna az elő kagylós, rákos, halas és még tudom is én milyen tengeri mütyüröket felszolgáló tenger parti luxus étteremnek mondott förmedvénybe becipelni, de heves ellenkezésem láttán inkább a város bensőbb része felé vettük az irányt. Ő még persze dörmögött valamit a kikötő városokról, amit szerencséjére nem értettem meg, de azért csak megadta magát. Tehát egy kínai étterembe kötöttünk ki és éppen segítettem neki a rendelésben, de a kiírások csak valami számomra ismeretlen nyelven és kínaiul szerepeltek az étlapon így hát kénytelenek voltunk olyan pincért hívni, aki tudott angolul.
Végül a vacsi is jól sikeredett. Megtudtam pár hasznos infot, mint például, hogy Isaval Madridba
költöznek Marco új házába. "Még mindig nem tudom mit csíp azon a libán. Teljes ellentétek!" És azt is, hogy hamarabb jön majd a hazai futamomra, csak hogy körbenézzen egy kicsit az országba, amit az előző 3-4 alkalommal elfelejtett. "Fontos lehetett akkor számára, de megértem. Ki a jó élet kíváncsi Budapestre, amikor az előző pár percben még Madridról beszéltünk." Végül hogy Max és Luca terveznek valamit arra a hétvégére, ami aztán pánikba ejtett. "Ezek ketten együtt karöltve? Nah mondjátok, hogy ez csak egy nagyon-nagyon-nagyon rossz vicc!"
Ezek után ahogy számítani lehetett rá, hamar elment az étvágyam, szóval húztunk is vissza a hotelbe, ahol csodálom, hogy még találtunk élő embert, aki nem bulizott volna fél 11-kor.