30. rész

Még fel se tudtam fogni az egészet. Beálltam az autóval a dobogósoknak elkerített részre
és csak ültem benne. Csak mikor már a másik két autó is befejezte a tisztelet körét kezdtem
el kicsomagolni magam. Körülöttem vakuk villogtak és a közvetítő kamera is már előttem
volt. Eddig fel sem tűnt, hogy itt is igen csak jelen van a média, de most hogy a figyelem
középpontjába kerültem nehéz lett volna elkerülnöm őket. Gyorsan kiugrottam az autómból
és felpattantam a tetejére. Még mindig azt hittem, hogy ez csak egy buta álom, amiből majd
pár perc múlva mosolyogva ébredek, de nem. Ez a valóság és most valóságosan mennem kell mérlegelni.

A dobogón állni isteni érzés volt. Felülnézetből minden annyira más, ahogyan az emberek többsége már a pályán állva, a kordonok mögött várja, hogy megszólaljon a magyar himnusz, a dolgozók és a többi versenyző pedig a boxutcában a sapkájukkal a kezükben hallgatják a számukra még talán ismeretlen dallamokat és mosolyogva figyelnek minket. Majd mikor végre elhalkul a zene, a zászlók már a magasban, kitör az ováció. Az emberek a nevemet kántálják és sokan csodálattal néznek rám.
Egy nő a dobogón nem mindennapi dolog a vegyes sportok világában, de én most mégis itt állok
egy pezsgővel a kezemben, ami valószinüleg csak rózsavíz és locsolom a másik két versenyzőt.
Az örömömet már csak fokozni lehet, lerombolni nem. Gyorsan még összeálltunk a két spanyollal az oldalamon egy közös fotóra, azzal mindhárman lerohantunk a pódiumról és megindultunk a csapataink irányába.

Ahogyan a boxutcába értünk, leszakadtam egy kicsit a fiúktól. Ők könnyedén átjutottak a tömegen, nekem viszont ez volt az első győzelmem és mindenki gratulálni szeretett volna hozzá, versenyzők és különböző csapatok tagjai egyaránt. A tömegből pedig még mindig hallottam, ahogy páran a nevemet kiáltják. Én mindenkinek próbáltam egy-egy mosolyt küldeni, de nehéz dogom volt.
- Nem mész autogrammot osztani? - Kérdezte mellettem mosolyogva Marco, miközben megfogta a derekamat nehogy pofára essek valamiben vagy valakiben a nagy felfordulásban.
- De, persze. Megvársz? - Mosolyogtam vissza.
- Kedden indul a gépem... - Erre én már csak nevetve megráztam a fejem és próbáltam felvenni vele a ritmust. A bal karjával még mindig a derekamat fogta, néha egy kicsit jobban megszorította, de ahelyett, hogy feljajdultam volna, sokkal inkább megnyugodtam.
- Nem futunk? - Súgtam oda neki, miközben már az újságírók is kezdtek előjönni rejtekükből.
- Add a kezed! - Mondta mosolyogva Marco és kéz a kézben rohantunk a boxunkhoz.
Mikor végre megérkeztünk, röhögve dobtuk le magunkat az egyik sarokba. Néhány embert szerintem az utunk során fel is lökhettünk és készülhetett pár jó fotó is rólunk a holnapi Blikknek, de nem akarok jelenleg ezekért aggódni. Főképp, mert nem csak a csapatunk várt bent minket a boxba legalább tíz üveg pezsgővel a kezükben, hanem még a szüleim is ott voltak. A szüleim, akik azt mondták, hogy egy futamomat sem hajlandóak végignézni. Nah ez most megdőlt, úgyhogy teljes volt az öröm.