34. rész

A hónapok aránylag gyorsan teltek és mire észbe kaptam már ismét a suli padjait koptattam.
Ezalatt a két hónap alatt aláírtam a GP2-s szerződésemet is, aminek a másikhoz hasonlóan
egy év volt a lejárta. Mr. Piquet direkt így csináltatta, hogy legyen esélyem feljebb kerülni, ha
lehetőség adódik. Őszintén szólva nekem már ez is éppen elég magason volt, de se gáz,
megoldom. Mikor anyámék erre rájöttek, rögtön leszögezték, hogy amíg csak lehet, normálisan
kell iskolába járnom. Bármennyire is szeretném, nem úszhatom meg a sulit. Nehéz volt megtalálni a középutat, pedig még csak október vége van.
A csapatba is bekövetkeztek kisebb változások. Már mindenki elkezdett a jövő évről gondolkodni
és én is beajánlhattam valakit a helyemre, de nem tettem. Ne az én szavazatom legyen döntő.
Mellesleg ha azt nézzük Max mennyire odavan értem, akkor inkább -1 ponttal indulna a versenyző. Emellett néhány szponzor is biztosan távozik a csapattól. A Force India a legnagyobb veszteségünk, az F1-es csapat ugyanis kijelentette, hogy szüksége van a következő évben erre a pénzre a Király Kategóriában és ezért sajnos vissza kell lépniük a jövő évi támogatásunktól.
A csapaton belül is voltak kisebb viták, leginkább köztem és Max között. Mióta megérkezett Julian, elkezdte őt az egekig magasztalni, bár a srác az eltökéltségén kívűl mással nem igazán tudott büszkélkedni ez éppen elég volt az én drága csapat főnökömnek, hogy felrója nekem. Leal
amúgy ezen kívűl tényleg egy aranyos srác volt. Megpróbáltam minnél többet segíteni neki,
hogy beilleszkedjen a Darco légkörébe. Elvittem kártyázni a fiúkkal, együtt ebédeltünk és sokat
beszélgettünk, már amennyire a nyelvi nehézségek engedték. Ennek ellenére ez a csapat Barba
nélkül már sosem lesz olyan, mint amilyen velünk kettőnkkel volt. A mezőnyön belül csak én tartom Marcoval a kapcsolatot, minden héten beszélünk telefonon és naponta írogatunk egymásnak maileket.

És én még mindig a padockban sétálgatok, amennyire csak tudok távol a Draco boxától.
Nem értem miért izgulok ennyire, hiszen csak azt kell csinálnom, mint amit eddig, pontot szereznem.
Ha 10.-ként is érek be, meglesz a csapatnak a díj, Marco gondoskodott erről. De ezt most muszáj
megcsinálnom, jutalmul és emlékül azoknak, akik éjszakákat dolgoztak át ha kellett a rommá tört kocsim alatt és akiknek köszönhetem, hogy nem adtam fel. Meg kell csinálnom.
- Kitti! 10 perc! - Hallottam meg Lipe hangját, aki Marco távozása után az én szerelőm lett. Nem
bírta elviselni Julian 'tökéletességét', ahogy Ő mondta.
- Oké, köszönöm! - Álltam meg előtte és csak néztem rá. Úgy látszik bármennyire is igyekszem,
nem tudok igazán jól elrejtőzni. Ezzel úgy érzem még lesznek problémáim a későbbiekben.
- Mi van? Öltözz! - Parancsolt rám.
- Jó csak...
- Csak? - Kérdezett vissza már-már mosolyogva.
- Most lesz vége egy álmomnak. Utolsó futam... - Emlékeztettem már-már könnyes szemekkel
mégis mosolyogva.
- És egy új kezdődik el. De előbb öltözz át, oké?
- Igen, köszi! - Öleltem át a nyakát, majd indultam a kamionom felé, de útközben ismét
megállítottak, amit őszintén egy csöppet sem bántam. Addig húzom ezt a hétvégét, míg csak lehet.
- Hééé, Baby! - Kiáltott a spanyolom, akivel ezalatt a két hónap alatt igaz csak keveset találkoztam mégis egyre szorosabb lett a kapcsolatunk.
- Albert! - Ugrottam a nyakába. - Nah?
- Ha megnyerem, jövőre 3.5. - Újságolta boldogan.
- Megnyered. - Bíztattam. - De most öltözök.
- Segítek! - Kacsintott egyet, minek egy vállba boxolás volt a jutalma.